2015. február 27., péntek

Alvás és tanulás

Aludni, aludni, aludni. Az ember fejlődésének korai szakaszában a hosszú alvás a kulcsa mind a tanulásnak, mind az emlékezésnek – írja a BBC. A kutatók szerint tanulás után a legjobb egyet aludni. Álmosan tanulni azonban egészen biztosan nem éri  el a kívánt hatást.
 tanuló gyerekek
Az angliai Sheffieldi és a bochumi Ruhr Egyetem kutatói közösen 216 egyévesnél fiatalabb csecsemővel végeztek vizsgálatokat. Az eredmények szerint a babák képtelenek voltak visszaemlékezni az újonnan megtanult feladatokra, amennyiben a tanulást nem követte egy kiadós alvás. A tudósok szerint ezért a tanulásra a legjobb idő az alvást közvetlenül megelőző periódus, egyben hangsúlyozzák a lefekvés előtti olvasás fontosságát is. Az alvással foglalkozó szakértők úgy vélik, az alvás a csecsemők számára sokkal fontosabb lehet, mint az idősebb gyermekek vagy felnőttek esetében. Az emberek pedig általában sokkal több időt töltenek alvással csecsemőként, mint bármikor később életük során. A most közzétett kutatás szerint azonban meglepően keveset tudunk a csecsemőkori alvás szerepének fontosságáról. A kísérletek során a csecsemőkkel három új cselekvést tanultattak meg, majd a vizsgált babák felét hagyták hosszabb ideig aludni, míg a többiek vagy nem aludtak a tanulás után, vagy csak 30 percnél kevesebbet pihentek. Másnap a csecsemőket arra biztatták, hogy ismételjék meg a megtanult cselekvéseket. Az eredmények szerint átlagosan másfél feladatra emlékeztek azok a babák, amelyek hosszan aludtak a tanulás után, míg azok a csecsemők, amelyek nem, vagy csak keveset aludtak, egy cselekvést sem tudtak megismételni. Jane Herbert, a Sheffieldi Egyetem kutatója szerint az eredmények világosan megmutatták: azok, akik alszanak tanulás után, sikeresen tanulnak, míg azok, akik nem, nem tanulnak semmit. A tudós szerint eddig úgy gondolták, hogy a tanulásra a teljes ébrenlét a legalkalmasabb, azonban a mostani kísérletek alapján a hosszabb alvásokat megelőző időszak a legfontosabb. Herbert szerint az eredmények rávilágítanak arra is, mennyire fontos az elalvás előtti meseolvasás a gyerekeknek. Derk-Jan Dijk, a Surreyi Egyetem alváskutatójának véleménye szerint a csecsemőknek mindenképpen elegendő alvásra van szükségük a tanulás elősegítése végett, azonban a tanulásra való koncentrálás a közvetlenül az elalvást megelőző időszakban nem a legjobb megoldás. “Az adatok azt mutatják, hogy a tanulás utáni alvás pozitív, azonban azt nem mondják, hogy álmosan tanulni pozitív lenne” – mondta.

(Forrás: Esti újság)

2015. február 14., szombat

Kaptam, megosztom!


"Egyre gyakrabban fordul elő, mint ahogy azt el tudnánk képzelni, de több orvost kapnak el végül olyan cselekedetért, amellyel megszegik esküjüket, és csalárd módon daganatot diagnosztizálnak egészséges embereken, hogy gyors kenőpénzhez jussanak a kemoterápia mérgek használatával.

Miért is ne hazudnának az orvosok, ha a teljes rák iparág egy gigantikus koholmány az elejétől a végéig? Csodálkozunk-e, hogy a rák szövetségek szerte a világon sokkal nagyobb pénzügyi támogatásokat szánnak a kemoterápia és a sugárkezelés kutatására, mint a betegség megelőzési technikákra? A betegségek megelőzése nem termel pénzt, de a betegségek kezelése természetesen igen.

Vegyük példaként Dr. Farid Fata prominens rák orvost Michiganban, aki egy évvel ezelőtt a bíróságon elismerte (1), hogy szándékosan és helytelenül diagnosztizált egészséges embereket rákkal. Fata azt is beismerte, hogy a kemoterápiás szereket nyereség céljából adta nekik.

A páciensei meg voltak döbbenve? Még jó, hogy igen. Ki gyanakodna valaha is egy orvosra, hogy meghamisít egy diagnózist azért, hogy pénzhez jusson? Ez lelkiismeretlenség. Mégis ez történik a rákkal és szinte minden betegséggel, hogy az orvosok kenőpénzhez és jutalékhoz jutnak bizonyos gyógyszerek esetében a kezelt betegek volumene alapján. Mint mindent, az embereket árucikként kezelik.

"Sok ilyen gátlástalan orvos olyan, mint a lelkiismeret nélküli üzletember. Az egyetlen különbség az, hogy az egészségünk és a bizalmunk a kezükben van - egy nagyon veszélyes kombináció, ha pénzről van szó,"

-mondta Dr. Sayed Mohammed nyugalmazott onkológus, aki bevallja, hogy már több mint egy évtizedel ezelőtt látta ezt a tendenciát.

"Ez az én választásom," - mondta Fata a tárgyaláson meglepő védekezésként, melyben számos hatóanyagot tartalmazó gyógyszer nevét említette, melyeket a pácienseinek felírt az évek során. Minden felvételen kiejtette ezeket a szavakat:

"Tudtam, hogy ez orvosilag indokolatlan."


Barbara McQuade államügyész (2) azt mondta, azt szeretné, hogy Fata életfogytig tartó börtönbüntetést kapjon. Esetét "a legsúlyosabb egészségügyi csalásnak" tartja, melyet hivatalában látott. Elmondta, hogy Fata nem csak a kormánnyal szemben csalt - amely jellemző az ilyen esetekben - hanem a betegeinek is ártott.

Hazugság a statisztikákkal

A prosztatarák a másik jó példa, melyről az orvosok hamis prognózisokat adnak anélkül, hogy közölnék a betegekkel a tényeket.

A legtöbb nőnek gyakran azt mondják, hogy a hiszterektómia (a méh eltávolítása) számtalan rák és más különböző betegség kezeléséhez vezet. Ez elferdíti az igazságot. Az eddig lezajlott kutatás bebizonyította, hogy az agresszivitástól függetlenül nem javul a túlélés a sok felesleges kezelés hatására.

Az emlőrák szűrése is eredményezheti a mellrák okozta halálozást, és nem érinti a megelőzését. Annak ellenére, hogy nincs arra bizonyíték, amely támogatná a rendszeres időközönként ajánlott


Egyre gyakrabban fordul elő, mint ahogy azt el tudnánk képzelni, de több orvost kapnak el végül olyan cselekedetért, amellyel megszegik esküjüket, és csalárd módon daganatot diagnosztizálnak egészséges embereken, hogy gyors kenőpénzhez jussanak a kemoterápia mérgek használatával.

Miért is ne hazudnának az orvosok, ha a teljes rák iparág egy gigantikus koholmány az elejétől a végéig? Csodálkozunk-e, hogy a rák szövetségek szerte a világon sokkal nagyobb pénzügyi támogatásokat szánnak a kemoterápia és a sugárkezelés kutatására, mint a betegség megelőzési technikákra? A betegségek megelőzése nem termel pénzt, de a betegségek kezelése természetesen igen.

Vegyük példaként Dr. Farid Fata prominens rák orvost Michiganban, aki egy évvel ezelőtt a bíróságon elismerte (1), hogy szándékosan és helytelenül diagnosztizált egészséges embereket rákkal. Fata azt is beismerte, hogy a kemoterápiás szereket nyereség céljából adta nekik.

A páciensei meg voltak döbbenve? Még jó, hogy igen. Ki gyanakodna valaha is egy orvosra, hogy meghamisít egy diagnózist azért, hogy pénzhez jusson? Ez lelkiismeretlenség. Mégis ez történik a rákkal és szinte minden betegséggel, hogy az orvosok kenőpénzhez és jutalékhoz jutnak bizonyos gyógyszerek esetében a kezelt betegek volumene alapján. Mint mindent, az embereket árucikként kezelik.

"Sok ilyen gátlástalan orvos olyan, mint a lelkiismeret nélküli üzletember. Az egyetlen különbség az, hogy az egészségünk és a bizalmunk a kezükben van - egy nagyon veszélyes kombináció, ha pénzről van szó,"

-mondta Dr. Sayed Mohammed nyugalmazott onkológus, aki bevallja, hogy már több mint egy évtizedel ezelőtt látta ezt a tendenciát.

"Ez az én választásom," - mondta Fata a tárgyaláson meglepő védekezésként, melyben számos hatóanyagot tartalmazó gyógyszer nevét említette, melyeket a pácienseinek felírt az évek során. Minden felvételen kiejtette ezeket a szavakat:

"Tudtam, hogy ez orvosilag indokolatlan."

Fata-t azzal vádolták meg, hogy egy 35 millió dolláros egészségügyi ellátási csalási tervet futtatott, ami azzal járt, hogy orvosilag fölösleges onkológiai és hematológiai kezeléseket számlázott ki a kormánynak. A kormány azt mondja, hogy Fata a programot 2009-től egészen mostanáig működtette az orvosi vállalkozásain keresztül, többek közt a Michigan Hematológiai Onkológiai Központokban, a Clarkstonban,Bloomfield Hillsben, Lapeerben,

Sterling Heightsben, Troyban és OakParkban lévő irodák segítségével.

A kormány szerint Fata 1200 pácienssel rendelkezett, és 62 millió dollárt kapott az egészségügyi rendszertől, és több mint 150 millió dollárt számlázott ki.


Barbara McQuade államügyész (2) azt mondta, azt szeretné, hogy Fata életfogytig tartó börtönbüntetést kapjon. Esetét "a legsúlyosabb egészségügyi csalásnak" tartja, melyet hivatalában látott. Elmondta, hogy Fata nem csak a kormánnyal szemben csalt - amely jellemző az ilyen esetekben - hanem a betegeinek is ártott.

Hazugság a statisztikákkal

A prosztatarák a másik jó példa, melyről az orvosok hamis prognózisokat adnak anélkül, hogy közölnék a betegekkel a tényeket.


A kemoterápia nem meggyógyítja a testet, hanem lassan elpusztítja!

A kemotárpia növeli a rák növekedését, és a hosszú távú halálozási arányt. A legtöbb kemoterápiás beteg vagy meghal, vagy 10-15 éven belül a kezelés után betegség sújtja. Ez tönkreteszi az immunrendszert, fokozza a neuro-kognitív hanyatlást, megzavarja az endokrin rendszer működését és szervi és anyagcsere toxicitást okoz. A páciensek gyakorlatilag tartósan beteg állapotban élnek egészen a halálukig. A rákipar háttérbe szorítja a biztonságot és a hatásos gyógymódokat, miközben támogatja a szabadalmaztatott, drága és mérgező orvosságait, melyek kockázatai messze meghaladják az előnyeit. Ez az, amit a legjobban csinálnak, és simán és egyszerűen azért teszik, mert ez hozza a pénzt.

Az ok egy 5 éves relatív túlélési arány, mely standardot a halálozási ráták értékeléséhez használnak, mivel a legtöbb rákos beteg lejtőre kerül ezen időszak után. Ez különösen rossz az üzlet számára, és a rákipar tudja ezt. Soha nem mutatják meg a nyilvánosság számára a valódi 97 százalékos statisztikai arányt a hosszú távú áttétes rák kezelésének kudarcáról. Ha mégis közzétennék a hosszútávú statisztikákat a mindenféle rák esetében alkalmazott citotoxikus kemoterápiáról, amely több mint 10 évet ölel fel, és szigorú értékelésen átesett objektív adatokra alapozva készítették el, beleértve a költséghatékonyságot, hatását az immunrendszerre, az életminőségre, a megbetegedésre és halálozásra, akkor nagyon világos lenne a világ számára, hogy a kemoterápia alig, vagy egyáltalán nem járul hozzá a rák túléléséhez. Nincsen ilyen tanulmány, és még soha nem végeztek független vizsgálatot a kemoterápia történelme során. Az egyedüli rendelkezésre álló tanulmányok az ipar által finanszírozott inté
 zményektől és tudósoktól származnak, és egyik sem számszerűsítette a fenti változókat.

Miért? Pénz, kapzsiság és a nyereség működteti a rákipart, semmi más. A rákintézménynek vissza kell vonulnia az igazságtól a rák kezelését illetően, mert soha nem lesz nyereség számukra a betegség felszámolása. Nincs a világon egy irányító testület, amely megóvna bennünket fogyasztókat attól, hogy ki legyünk téve ezeknek a mérgező terápiáknak, vagy az ételeinkben és környezetünkben ismert rákkeltő anyagoknak, mert az szintén megakadályozná, hogy dőljön a profit. Ez egy mamut méretű üzlet, és úgy is kell kezelni. A legerősebb rákellenes növényeket a világon, mint a kannabisz üldözni kell, és illegálissá kell tenni, mert annyira hatékony a rákos sejtek elpusztításában mellékhatások nélkül. A kannabinoidok olyan hatékonyak a betegségek kezelésében, hogy az amerikai kormányszabadalmaztatta őket 2003-ban.

Ha az ortodox orvostudomány először egy "csodafegyvert" használna a vágás / égetés / metszés / méreg kezelést elkerülve, akkor egy 90 százalékos gyógyulási arányt könnyen el lehetne érni. De a tény az, hogy az orvosi közösség vezetői egyáltalán nem érdekeltek egy ilyen "csodafegyverben". Egy "csodafegyver" a gyógyszergyáraknak több száz milliárd dollárba kerülne, és a betegek kevesebb időt töltenének kórházakban, és kevesebbszer látogatnák meg az orvost, stb.

Akár meg is kérdezheti valaki az onkológusát, hogy miért csak 3 százalékos a túlélési esélye (figyelmen kívül hagyva a statisztikai halandzsát, mint az "5 éves túlélés", és az olyan megtévesztő kifejezéseket, mint a "remisszió" stb.), amikor az esély a túlélésre több mint 90 százalékos lenne, ha valami DMSO-hoz (5) hasonlót használnának. Felhozva a DMSO-t bármelyik onkológusnak, a legtöbbjük nem igazán akar róla beszélni. Miért? Mivel a DMSO egy természetes termék, nem lehet szabadalmaztatni, és nem lehet nyereséges, mivel tonnaszámra termeli a faipar.

Dr. Farid Fata csak egy következménye a rendszernek. Ahogy ő, több ezer legálisan praktizáló orvos és onkológus van az Egyesült Államoban és külföldön, akik vétkesek ugyanilyen bűncselekményekben, de mivel radar alatt repülnek, soha nem kapják el őket.

Ahogy tovább játsszuk ezt a színjátékot, hogy a nyilvánosság elhiszi, hogy a méreg kezeli a rákot, az emberek meghalnak, és az orvosok nap mint nap pénzt kapnak a pácienseik haláláért. Hébe-hóba elkapnak (a sok közül) egyet, mint Dr. Fata, aki a saját kapzsisága miatt semmisítette meg önmagát. Azt fogjuk állítani, hogy ők törvényen kívüliek, száműzve őket, és a hírnevüket befeketítve azon felfogás alapján, hogy egy egészséges embert soha nem szabad kitenni feleslegesen a kemoterápiának. Így tudunk keményen elítélni és jogilag eljárni azon orvosokkal szemben, akik hamisan írnak fel mérget egy egészséges ember számára, de büszkén fogadjuk el azt az orvost, aki mérget ír fel egy nem egészséges páciens számára pénzért. Na ez az egészen észbontó."