2018. február 28., szerda

Lusta csecsemő nem létezik (Vészjelek)

Senkit sem szeretnénk ijesztgetni, de kezdjük egy alapvetéssel: lusta csecsemő márpedig nem létezik. A csecsemők arra vannak programozva, hogy folyamatosan új és új mozgásokkal, mozdulatokkal kísérletezzenek, ez a későbbi létük egyik legfontosabb alapja. Ha mégsem igyekeznek minél többet és többféleképpen mozogni, az biztosan rossz jel, aminek minél hamarabb utána kell járni! Még akkor is, ha rálegyint a védőnő. És a gyerekorvos. Higgyenek a saját ösztöneiknek, és ne hagyják magukat lerázni!
Az izomtónus különböző zavarai sajnos nem mennek ritkaságszámba, de szerencsére lehet kezelni ezeket az állapotokat. Oda kell azonban figyelni, hogy minél hamarabb felismerjük a problémára utaló jeleket, mert az idő a sikeres kezelés kulcsfontosságú tényezője.
Mi is számos olyan családot ismerünk, ahol az első gyerekes anyukának volt ugyan valamiféle rossz érzése, de aztán hagyta magát lebeszélni róla, teljesen logikusan gondolták azt, hogy a védőnő, gyerekorvos már sokkal többet látott, biztosan tudják, miről beszélnek. Csakhogy nem tudták. Ebből lettek a Dévény-tornák, a megkésett mozgásfejlődés, holott az anyák agyában már a gyerek néhány hetes-hónapos korában megszólalt a vészcsengő. Amíg nem lesz általános a pár hetes babák rutinszerű Dévény-szűrése, addig önök legyenek inkább résen!
shutterstock 218070889

Miért gond a feszes vagy laza izomzat?

A csecsemők eme viszonylag gyakori problémája kiterjedhet az egész testre, vagy érinthet csak bizonyos izomcsoportokat, megmutatkozhat túl laza (hipotón) vagy túl feszes (spasztikus) izomzatban, vagy jelentkezhet keverten is, amikor például a vállöv és a hát izmai túl feszesek, míg mondjuk a csípő túl laza. A merev vagy túl laza izmok miatt nem zajlik megfelelően a normális mozgásfejlődés, és ez a későbbiekben nem csak mozgási nehézségeket okoz, de komoly tanulási nehézségeket vonhat maga után, például gyakoribb az ilyen gyerekek körében a diszlexia. A gyanúra okot adó leggyakoribb jelek:
  • Kényszertartások; pl. kifli alakba görbül a gyerek, hátrafeszíti magát.
  • A karok állandóan hajlított vagy nyújtott tartása egyik vagy mindkét oldalon.
  • Az arc aszimmetriája.
  • Szopási nehézségek.
  • Bőséges, nagyon korai nyálfolyás.
  • A fej ferde tartása.
  • Állandóan felhúzott vállak.
  • A combredők aszimmetriája.
  • Tapintásra kemény, görcsös, vagy pont ellenkezőleg: puha, tésztaszerű izmok.

Nem fogja kinőni!

A fentieken kívül még számos jel utalható kórosan laza vagy feszes izmokra. Sok szakember a koraszülötteket eleve rizikócsoportnak tekinti az izomtónuszavarok szempontjából (is), ezért az ilyen babák szüleinek érdemes mihamarabb megnézetniük a kicsit akkor is, ha tudomásuk szerint nem szenvedett el oxigénhiányos állapotot, és nem látnak rajta semmi gyanúsat. A laikus szülő számára ugyanis nem fognak feltűnni olyan apró jelek, amik egy szakembernek már igen. Aki pedig úgy érzi, úgy látja, valami nem stimmel, ne habozzon azonnal felkeresni egy szakembert!
Ez két okból is különösen fontos: egyrészt, mert ezek a problémák ugyan orvosolhatóak, de az idő nagyon fontos tényező – minél hamarabb el kell kezdeni a kezelést, nem pedig a kicsi egyéves korában észbe kapni, hogy jé, még mászni sem kezdett el. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy az egyéves kor után elkezdett kezeléssel is elérhető ugyan javulás, de nem olyan fokú, mint a korai fejlesztéssel.
shutterstock 173833007
A másik, hogy a kezdetben talán csak enyhének mutatkozó jelek, tünetek kezelés nélkül súlyosbodnak, a helyzet romlani fog, a kóros tónusú izmokból kiinduló mozgás is kóros lesz. Azzal se áltassa magát senki, hogy az ő gyereke csak egy kicsit lustácska: több szakember (konduktor, Dévény-gyógytornász) szájából hallottam, hogy nem létezik lusta vagy kényelmes csecsemő, a nyugodt temperamentumot nem szabad összekeverni azzal, ha egy baba nem nagyon akar vagy tud mozogni, mert ez utóbbi valami gondot jelez – fájdalmat okoz a kicsinek a mozgás, vagy egyszerűen nem képes rá.
Ez teljes logikus érvelés, ha belegondolunk: a csecsemők arra vannak programozva, hogy folyamatosan új és új mozgásokkal, mozdulatokkal kísérletezzenek, gyakorlatilag ezzel telik életük első bő éve. Ha mégsem igyekeznek minél többet és többféleképpen mozogni, az biztosan rossz jel.

Összetett kezelés

Az izomtónuszavarok kezelésében a legjobb eredményt a Dévény-módszerrel lehet elérni, mondhatni, szinte megkerülhetetlen kezelés ilyen esetekben. Ez egy olyan speciális manuális technika, amivel nem csak a letapadt izmokat és inakat lazítják fel, illetve adják vissza azok normális tónusát, de az inakon keresztül stimulálják is az idegrendszert. A kezelés fájdalmas, de legalábbis kellemetlen lehet a kicsiknek, ugyanis hajlamosak végigordítani azt. (Az én fiam az első 5-6 alkalommal végig üvöltött, de ahogy javult a mozgása, oldódtak az izmai, egyre kevesebbet sírt, az utolsó néhány alkalommal már kifejezetten jó kedve volt.) Ezt nem túl kellemes érzés végigasszisztálni, de muszáj.
A babaúszás is kifejezetten javasolható az ilyen problémákkal küzdő babáknak, mert a vízben – mint tudjuk – könnyebb a mozgás. Önmagában azonban az úszás kevés, csak kiegészítés lehet.
Számunkra a legnehezebb része a fejlesztésnek az volt, hogy a szakemberek tanácsára otthon napi több alkalommal minden tiltakozása ellenére le kellett tenni hasra a kicsit, és akárhogy ordított, nem volt szabad felvenni (5–10 percekről van szó).
Eleinte egyszerűen elengedte magát, és arcra borulva, kétségbeesetten zokogott, hogy segítsen már neki valaki. De végül elkezdett erőlködni, egyre jobban kitolta magát, egyre tovább bírta hason. Szerencsére ez az egész egy pozitív visszacsatoláson alapuló kör: ahogy egyre lazábbak és erősebbek lettek az izmai, mind több mozgást tudott elvégezni, amitől megint csak lazább és erősebb lett. A fejlődése nehezen indult be, utána viszont egyre gyorsabb lett.
shutterstock 169777835

Nem véletlenül hívják korai fejlesztésnek

Nem lehet eleget hangsúlyozni a kezelés mielőbbi elkezdésének fontosságát: a fiam féléves koráig a Pető Intézetbe, egyéves koráig hetente Dévény-tornára, hetente kétszer babaúszásra járt, plusz minden nap maceráltuk otthon is. Így is nyolc hónapos volt, mire hasról hátra fordult. És a szakemberek egybehangzó véleménye szerint ő nem volt súlyos eset, de négy hónapos volt, mire felismerték az állapotát – sokkal szerencsésebb lett volna korábban megkezdeni a kezelését.
(Forrás: divany.hu )

2018. február 18., vasárnap

Így tudatja a testünk, hogy baj van az egészségünkkel

Mostanában túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy a testünk számára hasznos ételeket fogyasszunk, hogy eleget mozogjunk, és rendszeresen járjunk orvosi vizsgálatokra. Amikor egészségünket elhanyagoljuk, testünk különböző módokon jelzi, hogy valami nincs rendben, és ideje cselekedni, ha el akarjuk kerülni a komolyabb problémákat. Csak meg kell értenünk ezeket a jeleket, hogy még idejében léphessünk.

1. Viszkető kiütések

Ha nem tudsz szabadulni a viszketéstől, és kiütéseket is észrevettél magadon, lehetséges, hogy a gluténra vagy érzékeny. Ezt egy egyszerű teszttel kiderítheted az orvosod segítségével! Ha a teszt pozitív lesz, az egyetlen megoldást a gluténmentes étrend jelenti.

2. 80 cm-nél szélesebb csípő

Ha észreveszed, hogy átlépte a csípőméreted ezt a bűvös határt, menj el orvosi ellenőrzésre, hogy kiderüljön, minden rendben van-e az egészségeddel. Ez ugyanis a cukorbetegség és a metabolikus szindróma egyik tünete is lehet. Ha emellett még állandó fáradékonyságot, gyengülő koncentrációt és gyakori vizelési ingert is tapasztalsz, ne halogasd az orvos felkeresését!

3. Sárga foltok a szem környékén

A xanthelasma akkor alakul ki, amikor a bőr alatt zsír halmozódik fel. Ez lehet a magas koleszterinszint jele is, ami nagyban megnöveli a szívbetegség kockázatát. Ugyanakkor jelezhet érszűkületet is, ami szívrohamig is fajulhat.

4. Sötét karikák a szem alatt

Nem, nem csak a kialvatlanság miatt lehet karikás a szemed. Ha időben lefekszel és eleget pihensz, a sötét foltok mégsem tűnnek el, lehet, hogy allergiás vagy, vagy még rosszabb esetben a veséd működésében vannak problémák.

5. Viszkető lábfej

A lábfejen nem magától viszket a bőr, hanem attól, hogy gomba fertőzte meg. Mielőbb tégy ellene, hiszen súlyosabb mértéket is ölthet durva bőrhámlással és kiütésekkel.

6. Berepedezés a szájszegletben

Ez a tünet nem csupán fájdalmas, de egyértelmű jele a B-vitamin és a vas hiányának. Krémekkel magát a berepedezett bőrt kezelheted, de hogy végleg felszámold a problémát, fogyassz tojást, zöld leveles zöldségeket és vörös húst.

7. Elvékonyodó hajszálak

Vashiány és pajzsmirigy működési rendellenesség is állhat ennek a tünetnek a hátterében. Hogy biztos legyél benne, hogy sem a vérszegénység, sem a pajzsmirigy működési zavara nem áll fenn, keresd fel orvosodat egy ellenőrzésre!

8. Töredező körmök

Azonkívül, hogy szépészeti probléma, a töredező körmök pikkelysömört, pajzsmirigy alulműködést és gombafertőzést is jelezhetnek.

2018. február 16., péntek

Dr. Horváth József rákkutató, olyan dolgot ért el, amit előtte senki a világon


Olyan elképesztő áttörést ért el Dr, Horváth József roma rákkutató, amire az egész világ felfigyelt.
Ahogy a család hívja, Józsika rengeteg időt tölt el a laboratóriumában, akár napi 10-15 órát is. Ez követően jut még ideje sportolni is, főként edzeni jár és ezalatt kőkemény technot hallgat.  
Dr. Horváth József rákkutató, olyan dolgot ért el, amit előtte senki a világon
A konyha sem ismeretlen terület számára, ugyanis imád szakácskodni, főzőcskézni. Rengeteget olvas és a maradék szabadidejében iskolákba, gyerekotthonokba jár előadásokat tartani, ahol arról beszél, hogy semmi sem lehetetlen, ha bízol magadban. Tulajdonképpen motivációs beszélgetéseket tart. Ismerjétek meg Horváth Józsefet, aki egy karcagi romatelepen cseperedett fel , ma pedig a szájüregi rák korai felismerésén végez kutatásokat kiemelkedő eredménnyel! 2016-ben Horváth József, a Debreceni Egyetem rákkutatással foglalkozó éldiákja kapta a Gergely Alexandra Emlékdíjat.
2016-ban a Roma Sajtóközponttól Aranypánt Díjat kapott, elsőként a történelemben. József példakép a szó legszorosabb értelmében, és ennek semmi köze ahhoz, hogy cigány származású. 9 éves (harmadikos) korában állt munkába a kis Józsika, akkor építkezéseken segített, most az egyetemen végez olyan kutatásokat, amiket az egész világ tátott szájjal figyel.
Jogász szeretett volna lenni, végül biológus lett belőle, ugyanis a középiskolai biológia-tanárnője unszolására beszállt egy drogkutatással foglalkozó csapatba, ahol annyira megszerette a tudományos munkát és a biológiát, hogy ez azóta is központi szerepet játszik az életében.
Akkor a marihuána idegélettani mechanizmusát kutatta, két teljes évig, és tudományos dolgozatával a kategória legmagasabb díját is besöpörte.
Ekkoriban derült ki számára, hogy a biokémia és genetika mennyire varázslatos, és onnantól kezdve csak kutatóként tudta elképzelni a jövőjét. Nem is volt kérdés, hogy a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán is erre a szakirányra megy.
Családjából elsőként lett egyetemista, bár mindhárom testvére leérettségizett, két nővére és bátyja is.

Biztosan nagyon szerencsés vagyok, mert én soha nem éreztem, hogy a származásom miatt megkülönböztetnének. És persze abban is mázlim van, hogy nálunk otthon értéknek számít a tudás, a tanulás, pedig nagyon szegények voltunk. Az édesapámnak több száz könyve volt, és imádott olvasni, azt hiszem tőle örököltem a tudásvágyat. Mindig jól tanultam, és a tanáraimtól leginkább dicséretet és biztatást kaptam. Az egyetemen a diákok nagy része külföldi, egyáltalán nem lógok ki a sorból, és engem eddig csak az alapján ítéltek meg, amit letettem az asztalra. Imád táncolni, szeret főzni, boxol és nem mellesleg rákkutató!
- mondta magáról Horváth József,  majd még hozzátette: Molekuláris genetikából szereztem mesterdiplomát, legkésőbb 2018-ban szeretném megszerezni a doktori címet is!

Jelenleg kutató-biológusként a szájüregi rák korai diagnosztizálásán dolgozom. A kutatás lényege az, hogy az emberi nyálmintából megpróbáljuk megtalálni azokat a géneket, amelyekből ki lehet mutatni egy sokkal korábbi stádiumban is a szájüregi daganatot. Lassan a záró kísérleteknél tartunk, de publikálás előtt nem mondhatok erről sokat. Én hiszem, hogy ez a kutatás sikeres, és arra is vannak biztató jelek, hogy éveken belül meglehet a rák kezelésének a leghatékonyabb módja.
– meséli József.
A fiatal kutató decemberben múlt 29 éves, és a munkája mellett igyekszik sokat sportolni, mert azt vallja, hogy csak egészséges testben lakhat egészséges lélek. Így 10-12 óra munka után feláll a laboratóriumi asztalától, és elindul az edzőterembe, ahol simán fekvenyomásokat végez 140 kilóval, vagy bokszol.
Dr. Horváth József rákkutató, olyan dolgot ért el, amit előtte senki a világon
Imádja az okostelefonokat, legtöbbször motiváló idézeteket, gondolatokat olvas rajta. Miközben genetikusként is az emberiség jövőjéért dolgozik, József a hétköznapokban is igyekszik tenni az emberekért. Sokszor tart előadásokat gyerekotthonokban, iskolákban, ahol a hátrányos helyzetű gyerekeknek és szüleiknek próbál reményt adni a saját példájával. Ő azt vallja, hogy igenis lehet változtatni az embernek a saját sorsán, és azt a mondatot, hogy „miért pont nekem sikerülne”, el kell felejteni. Igenis hinnie kell minden embernek saját magában, és bíznia kell abban, hogy el tudja érni, amit akar.
József szerint a legnagyobb gond az, hogy az emberek nagy részének nincs célja, amiért dolgozhat, ezért ő arra biztat mindenkit, hogy tűzzenek maguk elé célokat, és akkor sikerülni fog minden.

A környezetemben mindenki nagyon büszke rám, nemcsak az anyukám, de a tágabb családom is, és a környékünkön igazi híresség vagyok, annak ellenére, hogy már 10 éve Debrecenben lakom. Rengeteg barátom van Karcagon, akikkel együtt játszottam kiskoromban, vagy együtt jártunk suliba, de a gyerekeket már nem ismerem, viszont ők tudják, hogy ki vagyok, és így sokszor beszélgetek ismeretlenekkel is. Karácsonyra természetesen hazamegyek, de a két ünnep között már újra a laboratóriumban leszek, mert nagyon sok munkám van.
A másik közelebbi terve, hogy családot alapítson, mert nagyon vágyik gyerekekre és feleségre.
Ha szórakozásról van szó, akkor József legszívesebben táncolni megy, és a cigányzene mellett a technozenéért is rajong. Sok barátja Budapesten lakik, és ő sem tartja kizártnak, hogy a fővárosba költözzön, mert úgy érzi, hogy itt több a lehetőség: több labor van, és talán a kutatások finanszírozása is egyszerűbb a fővárosban.
Arra a kérdésre, hogy 50 évesen hogyan képzeli el önmagát, nagyot nevet: „Mindenképpen egy mediterrán országban élek, ahol van egy éttermem is, mert a főzés és a gasztronómia is a szenvedélyeim közé tartozik. Sokat rajzolnék, mert rajzolni is nagyon szeretek, kisebb koromban képzőművész akartam lenni, és a tetoválásaim egy részét is én rajzoltam, szóval ez nagyon fontos nekem.
(Forrás: hungaryfirst.hu )