Akivel baj van, maga is bajban van (Nevelési tanácsok rosszalkodó gyermekekhez)

 

Az egyik legnépszerűbb mondat, amit a szülőktől hallunk, az, hogy: 

„Nem értem, miért csinálja ezt!?”.

Van nyolc általános ok, amiért a gyerekek illetlenül viselkedhetnek.

Nagyon hasznos lehet, ha a szülők ismerik ezeket,

hiszen ha pontosan meg tudják határozni a probléma forrását,

sokkal sikeresebben szüntethetik meg azt.

 Nem csak nyolc okot sorolunk fel, amiért a gyermekek rosszul viselkednek,

hanem az adott probléma megoldását is ismertetjük.

1. Meg akarják tudni, hogy a gondviselő vajon ragaszkodik-e a korábban felállított szabályokhoz

A gyerekek legfontosabb feladata, hogy kiderítsék, hogyan működik a világ. Ahogyan az egy-egy életkorhoz tartozó sajátos viselkedésformákat elsajátítják, mindig letesztelik a szüleiket is. Szó szerint látni akarják, hogy hol vannak a határok, vagy, hogy egyáltalán léteznek-e. Habár a tesztelés zavarja a szülőket, mégis tudniuk kellene, hogy ez a normális és csak így tudnak valódi változást hozni gyermekük életébe.

Ha tehát felállítjuk gyermekünknek a szabályokat, kijelöljük határait, akkor ahhoz mindig tartsuk magunkat. Ezáltal gyermekeink pozitív megerősítést kapnak és önbecsülésük is nőni fog.

2. Különböző elvárásokkal találkoznak otthon és az iskolában

A következetesség nagyon fontos ahhoz, hogy a gyermek biztonságban érezze magát és könnyen megértse, miként működik a világ. Ha különböző minőségű üzeneteket kapnak otthon és az iskolában, bizonytalanakká válnak, így sokkal többet fogják tesztelni szüleiket, mint normál esetben, ami belső feszültséghez vezethet.

A legjobb dolog, amit egy szülő tehet, hogy kidolgoz egy fegyelmezési rendszert, majd bemegy az iskolába és beszél a tanárokkal. Ebben a beszélgetésben a szülő elmagyarázhatja módszerét és megkérdezheti a tanároktól, hogy ők miként kezelik a szituációkat. A cél, hogy ugyanazt a nyelvezetet használják otthon és az iskolában is. Következetességgel, egyértelmű üzenetekkel a gyermek képes megfelelni az elvárásoknak, így boldogabb lesz.

3. Nem értik a szabályokat vagy az elvárások magasabbak a fejlettségi szintjüknél

Sokszor a szülők túl magas elvárásokat támasztanak, melyek meghaladják a gyermek képességeit. A fegyelmezési és irányítási stratégiákat mindig a gyermek életkorának megfelelő átlagos fejlettségi szinthez kellene igazítani. Például, teljesen értelmetlen azt várni egy két éves gyermektől, hogy tegye rendbe a szobáját. 

Ebben a korban a gyerekeknek sok támogatásra és irányításra van szükségük ahhoz, hogy hasonló feladatokkal meg tudjanak birkózni.

Segíthet a szülőnek, ha utánanéz a szakirodalomban, hogy mi az, ami az adott életkorban elvárható a gyermekétől.

4. Érvényesíteni akarják akaratukat és függetlenedni szeretnének

A gyermekek kb. két éves korban kezdenek el vágyni a nagyobb függetlenségre. Az életük bizonyos területeit ők akarják irányítani, s erre képesnek is érzik magukat. Nem telik sok időbe, mire egy gyermek rájöjjön, élete mely területeit irányíthatja, a szülők legnagyobb bánatára. Az evés, alvás, fogmosás és öltözködés például mind olyan dolog, amiben hamar elkezdenek önállósulni és érvényre szeretnék juttatni akaratukat.

Hogy mi a megoldás? Ajándékozzuk meg őket a választás lehetőségével a mindennapi életben így azt érzik majd, hogy ők kontrollálhatják életüket. Emellett így fogják megtanulni a legegyszerűbben a fegyelmet. Ha látható érzelmek (düh, bosszússág, kiabálás) nélkül fegyelmezünk, nem lesz oka fellázadni a gyereknek.

5. Beteg, éhes, álmos vagy unatkozik

Amikor a gyermek valamelyik alapvető szükséglete nincs kielégítve, sokkal hajlamosabb a sírásra, rosszalkodásra, stb.

A megoldás egyszerű: legyen meg a napi rutinunk a gyermek étkeztetésében, legyen játszóideje egyedül és szüleivel, más gyerekekkel együtt is, valamint fontos, hogy minden nap ugyanabban az időpontban fektessük le.

6. Nincsenek pontos információi, tapasztalatlan

Amikor a gyerek először átszalad az úttesten, még nincsenek információi arról, hogy mit kell ilyenkor csinálni. A mi dolgunk, hogy elmagyarázzuk, hogy ekkor körültekintően szét kell nézni, először balra, aztán jobbra, s ha nem jön semmi, csak akkor mehet át. Ugyanezt a technikát kell alkalmaznunk akkor is, amikor fegyelmezünk. A gyermekek addig fogják ismételni ugyanazt a viselkedést, amíg nem kapnak pontos információkat arról, hogy mit kellene csinálniuk helyette.

Használjunk egyértelmű, rövid állításokat. Ne azt hangsúlyozzuk, hogy mit „nem kellene”, hanem azt, hogy  mit „kell” csinálni.  Jobb, ha azt mondjuk: „Óvatosan fogd meg!”, mintha azt mondanánk: „El ne ejtsd!”. Egyszóval adjunk nekik olyan tapasztalatul szolgáló információkat, melyekre emlékezni fog, ha legközelebb hasonló helyzetbe kerül.

7. Korábban az illetlenségért a felnőttek figyelemmel „jutalmazták meg” a gyereket

Valószínűleg egy szülő sem jutalmazná meg gyermekét tudatosan a rossz viselkedésért, sajnos azonban sokan tesznek így, méghozzá elég gyakran.

Véssük jól az eszünkbe, hogy a negatív figyelem ugyanolyan figyelem, s ha rossz viselkedésük láttán szüleik rájuk kiabálnak, esetleg megütik őket, azt ugyanúgy odafigyelésnek ítélik a gyerekek.

Ha a gyerek nyafog, sír vagy dührohama van és az anyuka vagy apuka meghátrál, hogy elcsendesítse a gyereket, ugyanúgy megjutalmazta.

A megoldás? Látható érzelmek nélkül mondjuk el, hogy mit várunk, majd tartsuk magunkat kijelentésünkhöz, akkor is, ha a gyerek folytatja a rossz viselkedést. A titok: kevés beszéd, nulla érzelem.

8. Utánozzák a szülők viselkedését

A gyerekek számára a legjobb tanár a saját édesanya és édesapa. Ugyanúgy ahogyan a jót, a rosszat is tőlük tanulják meg.

Jegyezzük meg, amit a gyerek otthon lát és tapasztal, az lesz számára a normális. Így ha azt látja, hogy apa és anya kiabálnak, ő is kiabálni fog. Ha rácsapnak, ő is az ütést fogja használni, hogy kifejezze dühét vagy frusztrációját. Ha azt hallja, hogy „Mi?”, ahelyett, hogy „Tessék?”, akkor ezt a kifejezést fogja használni. Miért is várunk el mást?

Habár nem könnyű, a szülőknek mégis úgy kell tekinteniük a szülőségre, 

mint személyes fejlődésük egy szakaszára. 

Egy nyitott és készséges szülőből a világ legjobb embere is válhat, 

hiszen a legjobb formáját kell adnia nap mint nap, 

hogy jó példával szolgáljon gyermekeinek.

(Forrás: praktikus.info)

Szorongás? A megoldás: kutya

Hatékony megoldás a szorongás csökkentésére a kutyatartás a gyerekek esetében – tudjuk meg a New York-i Bassett Medical Center friss kutatásából. 

Mindez pedig jó hír - írja az EstiÚjság.hu. 

Bár ezzel minden kutyatulajdonos tisztában van, azonban sokan még nem ismerték fel a tényt, hogy a kutya az egyik legjobb terápiás "gyógymód" sok lelki problémára.

A felmérés során a szakemberek közel 650 tizennyolc hónapos és annál idősebb gyerek adatait vizsgálták, akik közül 58 százalék élt kutyával egy fedél alatt. 

Kiderült, hogy a kutyatulajdonos gyerekeknek csupán a 12 százaléka küzdött szorongásos tünetekkel, míg a kutya nélkül élők 21 százalékára volt jellemző ugyanez.

A Preventing Chronic Disease című szaklapban publikált kutatás szerint: a kutya segít csökkenteni a szorongást, legyen szó szeparációs vagy szociális szorongásról. 

Az utóbbi esetben például már az is hasznos, ha a gyerekkel beszélgetést kezdeményeznek a kutya miatt.

A szakemberek azt is megemlítik, hogy a barátságos, jól nevelt ebbel történő interakció csökkenti a kortizol, vagyis a híres „stresszhormon” szintjét, és elősegíti a boldogsághormonként is emlegetett oxitocin termelődését.

(Forrás:kutyabarat.hu)

Nálam mindenki valamiben a legjobb, és nem baj, ha nem a tanulásban

"Nálam mindenki valamiben a legjobb, és nem baj, ha nem a tanulásban. Ott vannak a gyerekek, akiket imádok, ott van mögöttem a vezetőség, ezen felül meg „always look on the bright side of life!” – árulja el ars poeticáját Bodzsár Istvánné Zsuzsa tanítónő, aki három éve számos lapba bekerült, amikor pedagógusnap alkalmából osztálya a fogaskerekű hídjára kifeszített molinóval köszönte meg a munkáját. 
A Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola tanítóját kérdeztük tanításról, módszerekről, a mai gyerekekről és a pálya nehézségeiről. 

 „Sokat gondolkodtam magamról, hogy mi is vagyok én. Szerintem GPS vagyok. A gyerek az autós. Azzal motiválom, hogy ha beül az autóba és el akar jutni A-ból B-be, én mutatom az utat, de azon neki kell végigmennie. Abban a pillanatban, hogy valami gáz van, újratervezek. Azt is megkérdezem tőle, hogy milyen úton akar eljutni. Gyorsan és teli kockázatokkal, vagy lassan és nézelődni szeretne? Rám mindig számíthat. Ez a tudat kell, hogy kísérje őt. De úgy is dönthet, hogy nincsen rám szüksége” – kezdi az alsósok Zsuzsa nénije, akit gyermekközpontú pedagógiai tevékenységéért nemrég Bárczy István-díjjal jutalmaztak. Meséli, nem híve annak, hogy minél többet és többet tanuljanak a gyerekek. Abban hisz, hogy érdemes egyvalamire fókuszálni, de azt sok oldalról meg kell nézni.

„Ha például a harmadikos olvasókönyvben elérkezünk a honfoglaláshoz, akkor nálam egy hétig ősmagyar tábor van. A gyerekeknek a padokból jurtákat kell építeniük, különböző tevékenységeket végeznek, van, aki állatokat gondoz. Behozzák a plüssállataikat, azokat lerakjuk valahol, és akinek van kedve, gondozza őket. Tudják, hogy mikor kell megfejniük a kecskét, mikor kell csutakolni a lovakat. Van, aki edényeket hoz, és főzőcskézni fog, van, aki fegyvereket, ékszereket készít. Érdekes, hogy tőlem teljesen függetlenül beindult a cserekereskedelem: »Figyelj, ha én adok neked egy láncot, akkor te adsz nekem öt nyílvesszőt?«” 

 A tapasztalás és az élet napos oldala Az ősmagyarba öltözött kilencéveseknek nemcsak az állatok gondozásával kell foglalkozniuk. 
Zsuzsa nem menti fel a diákokat az „iskolai” munka alól, csupán azt szeretné, ha élveznék a tanulást: a táborban is felmerülnek kérdések, például, hogyha 24 méter fából kell a lovainknak négyszögű karámot építeni, milyen alakú legyen ahhoz, hogy jól érezzék magukat benne. A tanárnő szerint a megtapasztalás számít, hogy tétje legyen a dolgoknak (mint például a lovak kényelme). 

 „Karinthy Frigyestől származik az az idézet, hogy nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak. Én nem tanítok, hagyom, hadd tanuljanak. Ők tőlem, én tőlük. Tanuljunk egymástól.” 

 Úgy véli, minden pillanatban foglalkoztatni kell a gyerekeket, azt pedig határozottan megkérdőjelezi, hogy egy kilencévesnek már tudni kell kibírni negyvenöt percet egyhelyben ülve. 

„Nem kell! Én is rohadtul unatkozom! A frontális oktatás önbecsapás. Minden tanár becsapja magát, aki azzal a módszerrel dolgozik. Jön veled öt-hat gyerek, és azt hiszed, hogy hurrá, megtanulják az anyagot, de mikor íratsz egy tudáspróbát, akkor szembesülsz azzal, hogy egy fenét. Azt az órát végig lehet rejtőzködni, unatkozni, attól függ, ki hová menekül belőle. Sokkal izgalmasabb a matematikaóra, ha egy kaszinó vendégei vagyunk, így tanítom meg a számelméletet, vagy a kerekítés szabályait. Baromira izgatja őket, hogy nyernek-e a játékban.” Kérdésemre, hogy mennyire tanterv-kompatibilis a jurtaépítés vagy a kaszinózás, azt mondja: „Becsuktam az ajtót és kész! Nyilván a szakfelügyelőt nem ezzel fogom várni, de nekem sokkal fontosabb, hogy legyen a gyereknek belső érzelmi, értelmi intelligenciája. Hogy képes legyen befogadni és »meghódítani« a világot, amiben él, a társait elfogadni, akikkel együttműködik. Nekem még ez a dolgom.” 

 Az oktatás helyzetére csupán annyit mond: ott vannak a gyerekek, akiket imádok, ott van mögöttem a vezetőség, ezen felül meg „always look on the bright side of life!” - idézi a Monty Python legendás dalát a Brian életéből.

 Milyenek a mai gyerekek? 

Zsuzsa 36 éve van a pályán és azt tapasztalja, hogy sokkal rosszabb gyereknek lenni ma, mint régen volt. 

 „Olyan belső pszichés terheket cipelnek ezek a gyerekek, amiket mi fel sem tudunk fogni. Nagyon sok az elvált család, ebből kifolyólag sok az utazó gyerek, aki három napot itt van, négyet ott. Amikor a testvérekről érdeklődöm, kérdezi, hogy mondjam apukám volt, vagy leendő feleségének a gyerekeit is? Már nem mindig tiszta, hogy ki az én testvérem, ki az én családom. Ha ilyen terheik is vannak, akkor is kutya kötelességünk megtalálni hozzájuk a kulcsot. Ezért vagyok én, a pedagógus.” 

Zsuzsa házi feladatot is csak nagyon ritkán ad. Egész egyszerűen azt szeretné, ha a családoknak lenne lehetőségük esténként beszélgetni, egymással lenni. De mit mond a tanárnő arról, hogy a mai gyerekek a felgyorsult életvitel következtében nyitottabbak vagy zárkózottabbak lettek-e? 

„Személyiségfüggő. Én ezt úgy szoktam kicselezni, hogy rengeteg fogalmazást íratok velük, mert így látok beléjük, ez picit beszélgetés is, hiszen róluk szól. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit gondolnak a dolgokról. Nincsen jó vagy rossz írás, nincsenek elvárások. 
A helyesírást nem is osztályozom, mert akkor egyből görcsölni fognak, ha nem biztosak egy szóban, inkább le sem írják. Általában megjegyzéseket is írok, hú, itt nagyon féltem, megnevettettél, itt elsírtam magam, látom magam előtt, egyetértek veled. Ezzel telik a hétvégém, hogy harminckét 2-3 oldalas fogalmazást javítok, de imádom. Iszonyúan fontos nekik a visszajelzés.” 

 Nem csak a felnőtteknek lehet ütött-kopott az önbecsülésük 

Manapság számos szülő rágörcsöl gyermeke jövőjére. Kismillió különórára fizethetjük be őket, de nem biztos, hogy a szülőknek és a gyerekeiknek a siker ugyanazt jelenti – elsődleges, hogy gyermekeinkből stabil felnőttet próbáljunk nevelni, az egészséges önbecsülést pedig a pozitív megerősítésekkel érhetjük el. Zsuzsa szerint a legfontosabb, hogy olyan helyzeteket teremtsünk, amiben a gyerek kipróbálhatja, megismerheti önmagát. Úgy gondolja, hogy olyan feladatokra van szükség, amibe a gyerekek a saját ötleteiket is behozhatják. 

 „Nálam mindenki valamiben a legjobb, és nem baj, ha nem a tanulásban. Valaki olyan szépen mosolyog, hogy attól mindig jó kedvem lesz. Egy másik gyerek tud a legszebben állni, mikor köszön nekem. Más pedig a legjobb táblatörlő. Mikor elolvastuk a Ruminit, mondtam, hogy építsük meg a teremben a hajót. Azonnal hozták a padokat, a létrákat, meg a többit. Azt mondta egy kisfiú, hogy ő megcsinálja úgy a vitorlát, hogy mozgatható legyen. És megcsinálta! Az a szép ebben a munkában, hogy ő nem a kitűnő tanuló. A játékok közben a gyerekek egymást is megismerik: ki miben jó, kinek hol vannak a korlátai, ki önző, ki hajlandó együttműködni. Általában reflektálnak is ezekre a szituációkra, és olyan édes dolgokat fogalmaznak meg. Nem is tudtam, hogy zavarnak a többiek, ha túl közel jönnek hozzám – mondta az egyikük, mert nem fértek el a jurtában.”

 Helló, együttműködés! 

 Nincsen általános recept arra, hogy kiből válhat jó pedagógus. Azzal viszont nem nagyon lehet mellélőni, ha nyitogatjuk a gyerekeket a világra és partnerként kezeljük őket. 

 „Sok olyan játékot játszunk, ahol különböző státuszú szerepek vannak. Simán lemegyek a legalacsonyabb szerepbe, és abban a helyzetben elfogadom, ha a gyerek a főnök és úgy is beszél velem. Mindenki ismeri a szabályokat, és azonnal vissza tud állni, ha vége a játéknak. Volt egy kollégám, aki azt mondta, hogy nem szereti, ha körben ülnek, mert ott mindenki egyenlő. Zavarja, hogy nincs meg ez a hierarchia, hogy én állok veletek szemben, ti pedig engem néztek, és nem látjátok egymás arcát sem, csak az enyémet.”

 Fontos lenne az is, hogy a pedagógusok olyan kérdéseket tegyenek fel, amire nem csak egyetlen válasz lehet a helyes. Zsuzsa szerint az egyetlen, ami számít, hogy a gyerek mit gondol egy bizonyos dologról. 

 „Senkit nem engednék addig tanári pályára, amíg egy jó pedagógussal el nem tölt egy napot gyerekek között. Ha az ösztönei jók, akkor csinálja! De a semmilyen, unott tanárok a legrosszabbak. Kíváncsi lennék, hogy őket mi vitte a tanári pályára. Szerintem kétféle pedagógus van. Az egyik ül a fa tetején, és egyesével húzza a gyerekeket fel magához. A másik ott van a gyerekekkel a fa alatt és teszi föl őket. Nagyon sok tanártársam a fa tetején ül. Ez egy olyan pálya, ahol minden pillanatban a legeslegjobb döntést kell meghozni. Nem veheted elő azt, hogy ó, mit is tanultam erről pedagógiából? Vagy jön belőled zsigerileg, vagy nem.”

 szerző: Czeglédi Fanni (Forrás:HVG.hu)

Melyik tanár tudná elénekelni a Despacitót?

„Mi volt a suliban?” „Semmi.” Több ezer családban zajlik ez a párbeszéd szülő és gyerek között szinte minden egyes nap. A szülő gyötrődik vagy bosszús, amiért nem mesél a gyerek, a gyerek pedig vagy unja már, vagy fogalma sincs, hogy milyen választ kellene adnia. A szakember úgy véli, ha másképp kérdezünk, a gyerek válaszolni fog.

– A kulcs az, hogy faggatás helyett beszélgetést kezdeményezzünk és kerüljük az eldöntendő kérdéseket – tanácsolja Zámbó Márta coach. – A „milyen volt az ebéd?”, „kész van-e már a házid?” és a „mi volt ma a suliban?” sztereotípiák helyett legyünk türelmesek, és valódi kérdéseket tegyünk fel, amelyekre igazi válaszok érkeznek. A gyermekeinkkel való foglalkozásban nem a mennyiség a lényeg, hiszen nem az a cél, hogy órákon át meséljen, hanem az, hogy megtudjuk, milyen élmények érték a nap folyamán, mi történt vele, hogyan érezte magát. Fontos, hogy érezze, rá vagyunk kíváncsiak, nem a menzára vagy az osztálytársaira. Ha mégis róluk akar mesélni, akkor pedig nagyon figyeljünk, mert valamiért ők foglalkoztatják – magyarázza a szakember. Néhány éve a Huffington Post összegyűjtött pár kérdést, ami segíthet a kevésbé kreatív szülőknek, de akár jó indítás lehet például az is, hogy „szerinted melyik tanárod tudná elénekelni a Despacitót?”. Ezen a kérdésen ugyanis nevetni is lehet, kiderülhet a gyereknek a tanárokhoz való viszonya, egyáltalán nem tűnik faggatásnak és szóba jöhet közben számos más téma, ráadásul a beszélgetés során akár komolyabb kérdésekhez is eljuthatunk. Jó alkalom lehet a beszélgetéshez egy laza közös program is, például kutyasétáltatás, bringázás vagy az esti vacsora.

Segítség kevésbé kreatív szülőknek

1. Mi volt a legjobb dolog, ami történt ma a suliban? (vagy fordítva: mi volt a legrosszabb?)
2. Mesélj valamit, ami ma megnevettetett!
3. Ha választhatnál, ki mellett ülnél az osztályban? (és fordítva: és ki mellett nem ülnél semmiképp és miért?)
4. Melyik a legklasszabb hely a suliban?
5. Ha ma este felhívnám a tanárodat, mit mondana rólad?
6. Kinek segítettél ma? Neked ki segített ma?
7. Mondj valamit, amit ma megtanultál!
8. Mikor voltál ma a legboldogabb?
9. Mikor unatkoztál ma?
10. Kivel játszanál a legszívesebben a szünetben, akivel még soha nem játszottál?
11. Szerinted mivel kellene többet foglalkozni, mit kellene inkább tanulni az iskolában? És mivel kevesebbet?
12. Hol és mit játszol a szünetekben a legtöbbször?
13. Ki a legviccesebb az osztályban? Miért?
14. Ha holnaptól te lennél a tanár, mit csinálnál?
15. Ha valakivel helyet cserélhetnél az osztályban, ki lenne az és miért?

(Forrás: https://www.lokal.hu )