NAGYMAMÁKNAK...

L. Kapuvári Lídia: Mikor ketten vagyunk

Esténként,

mikor megüli a szobát

a szürkület,

mikor szem nem lát már,

csak a képzelet,

mikor ketten vagyunk,

mikor anyuékat várjuk haza,

hozzád bújok olyankor,

nagymama.

Mesélsz nekem.

Mesédtől átváltozik

a radiátor –

vidám kis kályha lesz,

benne piros nyelvű

tüzecske lángol.

És eltűnik a sok-sok emelet.

Ici-picire összemegy

a házunk.

Van egy tehénkénk is!

Te mégy, hogy megfejed,

és nekem töltöd

az első tejet,

miközben kint

az esti hó világol.

Hiába gyújtják anyuék a lámpát!

Velem marad

a kisház széna-tejszaga,

elég ruhádba rejtenem az arcom,

nagymama!