Elgondolkoztál már, kicsi lelkem, azon
Katicabogárnak miért hét pettye vagyon?
No, ha nem, hát én most elmesélem néked
Nehogy a tudásból legyen veszteséged!
Csodás egy bogár az, kiderül majd nyomban
Hogyha képességét rendben mind elmondtam
Meglátod majd akkor, nincsen párja neki
Szárnyával az eget, ahogy által szeli
No, de hogy megérthesd, s kellőképpen ámulj
El kell még mondanom egy s mást e világrul
Mert ha ezt nem tenném, nem érthetnéd soha
Hírvivő katicánk hogy száll ide-oda
Tudd meg hát, hogy mint van felépítve Földünk
Melyen mi hangyákként szerepet betöltünk:
Kerek a világunk, közepén egy nagy fa
Nem látja mindenki, táltos jut csak arra!
Ágain felmászni egyedül ők tudnak
A fának hollétét megtartják maguknak...
Nem egyszerű fa az, nehogy annak higgyed
Minden egyes ága mérföldekre biggyed!
Hét hatalmas ága van ezen óriásnak
Minden ágán jut hely kerek egy világnak!
Mienk a legalsó, marad ottan még hat
Álmunkban a lelkünk, ahova eljuthat
Mert bár, ahogy mondtam, csak a táltos látja
Minden ember ott jár éjjente álmába’
Csakhogy mire ébred, útját elfelejti
Lelke azt előle gondosan elrejti
(Ebben áll a táltos becses mestersége
Éberen álmodni: ez kötelessége)
De térjünk csak vissza maradék hat ágra
Hol ezernyi lélek otthonra talála:
A hatalmas fának második ágára
Nem szívesen mennél arra a tájára!
Elkárhozott lelkek kornyadoznak ottan
Bűneik súlyától nyomorba sújtottan
A harmadik ág már szebb vidéket hordoz
Ide kerül mind, ki életében szorgos
Munkáját jó szívvel, ahogy bevégezte
Élte után annak itt ébred föl teste
Negyedik ágon a vitézek lakoznak
Harci játék után vígan mulatoznak
Itten lakik Toldi, János vitéz mellett
Ez malomkőt dobál, az meg sárkányt kerget!
Az ötödik ág a művészeknek hona
Egyfolytában szól itt a jó zenebona
Szépséges képekből, amit lefestének
Valósága abból termett e vidéknek
A hatodik ágon bölcseknek lett helye
Kiknek elmélkedni bőven jut ideje
Csend honol e tájon, s mindenhol fény árad
Szemed ha meglátja, menten könnybe lábad!
S legfelül lakik Ő, mosolyog a szája:
Arany Atyácskának van ott palotája
Onnan tekint szerte Hetedhét Országon
Tudja ő, hogy minden Egy az egész tájon
(Egy annak az egész, aki oda felmegy
Mert biz a "hetedhét" kiszámolva pont Egy)
Ottan trónol tehát, s néz le a világra
A sok élőlényben mindben Magát látja...
S mi köze mindehhez a kis katicának?
Ő lett a hírnöke széles e világnak:
Ahogy az Atyácska művével elkészült
Aranyos trónjába megpihenni béült
Kész volt már a nagy fa, palota is állott
Minden élőlényre külön szerep szállott
Azt hitte Atyácskánk, vége a munkának
Jól esett pihenni vénséges csontjának
Hátradőlt a trónján, nyújtóztatta lábát
Majd parancsba adta: ne zavarják álmát!
Lehunyta a szemét, s már-már aludt volna
Hanem ekkor szörnyen viszketni kezd orra!
Bosszúsan odanyúl, s lám! Egy pici bogárt
Tapintott ott ujja, ahogy odatalált
Kinyitja hát szemét, nem érti a dolgot
Nyűgös volt a kedve, zsörtölődve morgott:
"Ej, te kis mihaszna! Nem megmondtam dolgod?
Orromon henyélve álmomat mit rontod?"
A kis piros bogár ijedten felröppent
De egy kört megtéve újra visszaszökkent
Oda, hol előbb volt, Atyácska orrára
Kérdőn néz szemébe, szárnyát ott kitárja
Megértette ekkor a Mindenség Atyja,
Hogy szegény bogárkát az előbb kihagyta
Nem jutott feladat a piros kis lénynek
Azért kell körözni előtte szegénynek...
Mosolyog az öreg, elszállt nyűgös kedve
Hibáját javítva ekképp szól nevetve:
"Nocsak, kicsi bogár, hát te kimaradtál?"
Mire az előtte izgatott kis kört száll
"Node tudom is már, mi lesz a te dolgod:
Világomnak eztán híreit te hordod
Nyisd ki jól a szemed, hallgass figyelmesen
S hozzad a hírt nekem, jó széllel sebesen!"
Így szólt, majd hívatta hét kicsi szolgáját
S elküldte sebtiben, szedte mind a lábát!
"Hozzatok most földet mindegyik világból
Hozzá egy kis vizet mindnek forrásából!"
Így hangzott a kérés, és már ott sem voltak
Táltos paripákon fürgén lovagoltak
Nem telt sok időbe, jött már a hét szolga
Átadták amit kért, mélyen meghajolva
Összegyúrta ekkor a talajt a vízzel
Hét festéket habart varázslatos ívvel:
Csuda egy festék az, nem csak holmi tinta
Katicának hátán abból lett a minta!
(Mert addig üres volt a bogárnak szárnya
Nem volt azon semmi, ami különválna)
Cseppent a bogárra mind a hét festékbül
Ily módon katicánk hét pettyel megszépül
Nyitogatja szárnyát, büszkén nézegeti
Tetszettek a pettyek igen-nagyon neki!
Hát még mikor rájött, hogy mire szolgálnak!
Hej lett nagy öröme a kis katicának!
Mert azok a pettyek kapuk a számára
Ha rágondol egyre, magát ott találja:
Amelyik világból származott a pettye
Festékét az öreg amelyikből vette
Ott tud ő teremni szempillantás alatt
Elég rágondolni, máris odahaladt!
Ez hát e bogárnak csodás képessége
Hírt vinni ágak közt, ez a küldetése
Sürögnek is szépen, ide-oda szállnak
Atyának fülébe súgják amit láttak...
Ha tehát katicát látsz utadon menve
Köszöntsed illendőn kalapod emelve
Köszöntésed ekképp eljut legfelülre
S áldásként száll vissza fedetlen fejedre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése