Már sejtem őt, ha a lágy alkonyatban
A felhőt nézem, mely violaszínben
Valami távol muzsikára ballag
Egy ismeretlen rétre, messze innen.
Már sejtem őt, a kedves, ifjú szépet,
Ki eljövendő, de még szunnyad egyet,
Most készül bársony és smaragd zekéje,
S a barna föld ölén dús haja serked.
Már néha sóhajtása száll, s nyomába
Fölneszel avar ágyáról az erdő,
S a jegenye, a komoly, ősi strázsa
Már tiszteleg felé, ki eljövendő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése