2013. március 21., csütörtök

Március 21.: A RASSZIZMUS ELLENI VILÁGNAP

"A kirekesztés korábban soha nem látott méreteket öltött"


A szélsőjobboldali szervezetek haladéktalan felszámolását, valamint az önkényes rendfenntartói szerepvállalásra vonatkozó jogszabályi tiltás érvényre juttatását követeli az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat.

A szervezet a rasszizmus elleni világnapon, csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben követeli "az extremista, paramilitáris" szélsőjobboldali szervezetek - mint a "régi" és "új" gárda, a betyársereg, a véderő, a Szebb Jövőért Polgárőrség - haladéktalan felszámolását és betiltását.

A hálózat ugyancsak szeretné elérni az önkényes rendfenntartói szerepvállalásra vonatkozó jogszabályi tiltás érvényre juttatását, a gyűlöletbeszédek, gyűlölet-bűncselekmények egyértelmű és világos tiltását, a rasszizmus minden fajtájának a száműzését a foglalkoztatásból, a közoktatásból, rendvédelemből, a társadalmi javak elosztásából, valamint az egyenlő hozzáférés megteremtését, a társadalmi távolságok csökkentését, a determinált szegregált állapotok és viszonyok felszámolását.
Mint írták, a rasszizmus normális esetben marginális jelenség egy társadalomban, szerintük "hazánkban azonban a szélsőségesek nézetei beszüremkedtek a közpolitikába és a közbeszédbe".

"Ennek következményeként a kirekesztés korábban soha nem látott méreteket öltött - általánossá vált. Immár ott tartunk, hogy állami elismerést kaphat a szélsőjobboldal ikonja, a nyíltan cigányellenes, antiszemita és homofób énekes, a Szálasit éltető történész, és az összeesküvés-elméleteket terjesztő rasszista műsorvezető és az ilyen nézeteknek teret adó tévétulajdonos is" - áll a közleményben.

Mint fogalmaztak, "gyerekeink a semmilyen perspektívát nem nyújtó iskolákba szorultak, szakembereink nem kapnak munkát, afrikai viszonyokat idéző nyomortelepeken élő tízezrek várnak az éhbért sem nyújtó közmunkalehetőségre, mégis minket okolnak sorsunk alakulásáért".

A hálózat szerint a közösségeik védelme érdekében hozott jogszabályokat ellenük használják fel, romákat ítélnek el magyarellenességgel, miközben "sorozatos rasszista támadásoknak" vannak kitéve "állami asszisztálás mellett".

A rasszizmus elleni világnapot, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját csütörtökön tartják világszerte. Az ENSZ Közgyűlésének 21. ülésszakán, 1966-ban nyilvánították március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni küzdelem világnapjává. Annak a véres rendőrsortűznek az emlékére tartják évről évre, amely 1960. március 21-én dördült el a dél afrikai Sharpeville-ben. A sortűznek 70 békés tüntető esett áldozatul.


„Német kutatók azt vizsgálták, hogy a rasszizmus miféle agyi aktivitással áll összefüggésben, és kiderült, hogy a más fajtájú ember láttán az adott fajtájú ember agya másként reagál.

A kísérlet lényegében abból állt, hogy fehér férfiak fehér, fekete vagy ázsiai férfiakról szóló filmbejátszásokat néztek végig. Ha fehér embert láttak, akkor az agyuk mentálisan szimulálta a cselekvésüket valamiféle empátia megnyilvánulásaként, ám ha fekete vagy ázsiai ember láttak, akkor ez az empatikus reakció alig volt észlelhető. A német szakemberek szerint ez még nem jelenti azt, hogy a rasszizmus veleszületett dolog, valószínűbb, hogy tanult, bár ősi magatartásról van szó.”

******************

„Friss felmérés szerint az angolok a kevert származású embereket tartják a legvonzóbbnak és legsikeresebbnek, így például Barack Obamát, Halle Berryt, Lewis Hamiltont vagy Tiger Woodsot.

Angol pszichológusok kimutatták azt az új trendet, hogy a fehér emberek többsége számára különös módon a kevert származású emberek a legvonzóbbak és legsikeresebbek. Ennek több oka lehet, az egyik fő oka feltehetően genetikai, a másik társadalmi. Az első a genetikai változatosságban, diverzitásban rejlik, s úgy tűnik, hogy a változatos génkészlet szebb, rátermettebb, izgalmasabb egyedeket eredményez. A másik ok valószínűleg az, hogy egyre több a hírességek között a kevert származású ember, s ez lassan átalakítja a társadalom hozzáállását, megítélését.”


(Forrás:stop.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése