Megjelenés ideje: 2013.05.11.
"Ezt a szakdolgozatfilmet diplomamunkaként készítettem a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Kommunikáció és Médiatudomány szakán. (Több lentebb)
Kedves Mindenki!
Kommunikáció szakos hallgató létemre, most nehezen találok szavakat.
Talán azzal kezdeném, hogy bevallom egy titkos álmomat a filmmel kapcsolatban: persze alapvetően az ember azért csinálja a szakdolgozatát/filmjét, hogy diplomát kapjon érte, de amit én igazán szerettem volna, hogy eljusson az emberekhez, hogy megérintse őket, érzelmeket váltson ki belőlük, felfedezzék benne önmagukat, új ismeretekre tegyenek szert, és persze jól szórakozzanak. A másik fontos dolog, hogy a társadalomban élő negatív sztereotípiákat, ha csak egy kicsit is, de pozitív irányba mozdítsa, természetesen bármiféle manipuláció nélkül, azáltal, hogy megismerkednek ezzel a világgal. Elképzeltem, ahogy megmutatják a rajongók a sóhajtozó szülőknek, rossz szemmel néző osztálytársaknak, kétkedő barátoknak, és valami változik. Úgy gondoltam, hogy ha egy-két emberhez eljut a film, és meg tudja őket szólítani, én már boldog ember vagyok.
Ezután jött a döbbenet. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyi ember nézi meg. Eufórikus élmény volt látni, ahogy az a sok bátorító, dicsérő, gratuláló mondat megjelent a videó alatt. Kommentről -- kommentre vált valóra az álmom, ahogy azt a rengeteg kedves hozzászólást olvastam.
Szeretném megköszönni, hogy írtatok, és hogy segítettetek, hogy minél több emberhez eljusson. Szándékosan nem írok mosolygós fejeket, mert 500db se lenne elég arra, hogy kifejezze a boldogságomat, ezért majd csak egyet írok, a legvégén. Természetesen fontos a diploma, de nektek hála, már most úgy érzem, hogy megérte minden egyes perc erőfeszítés. Remélem nem lettem nagyon szentimentális, de egyszerűen ennyi szívhez szóló üzenet után egy kőszobor is szerelmes novellákat kezdene írni.
Egy kisregényt tudnék nektek írni, úgy hogy egyszerűen csak köszönöm azt a szeretetet, ami áramlik felém, a videó felé, és egymás felé itt a film alatt. :)" (Dóczi Attila)
Kedves Mindenki!
Kommunikáció szakos hallgató létemre, most nehezen találok szavakat.
Talán azzal kezdeném, hogy bevallom egy titkos álmomat a filmmel kapcsolatban: persze alapvetően az ember azért csinálja a szakdolgozatát/filmjét, hogy diplomát kapjon érte, de amit én igazán szerettem volna, hogy eljusson az emberekhez, hogy megérintse őket, érzelmeket váltson ki belőlük, felfedezzék benne önmagukat, új ismeretekre tegyenek szert, és persze jól szórakozzanak. A másik fontos dolog, hogy a társadalomban élő negatív sztereotípiákat, ha csak egy kicsit is, de pozitív irányba mozdítsa, természetesen bármiféle manipuláció nélkül, azáltal, hogy megismerkednek ezzel a világgal. Elképzeltem, ahogy megmutatják a rajongók a sóhajtozó szülőknek, rossz szemmel néző osztálytársaknak, kétkedő barátoknak, és valami változik. Úgy gondoltam, hogy ha egy-két emberhez eljut a film, és meg tudja őket szólítani, én már boldog ember vagyok.
Ezután jött a döbbenet. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyi ember nézi meg. Eufórikus élmény volt látni, ahogy az a sok bátorító, dicsérő, gratuláló mondat megjelent a videó alatt. Kommentről -- kommentre vált valóra az álmom, ahogy azt a rengeteg kedves hozzászólást olvastam.
Szeretném megköszönni, hogy írtatok, és hogy segítettetek, hogy minél több emberhez eljusson. Szándékosan nem írok mosolygós fejeket, mert 500db se lenne elég arra, hogy kifejezze a boldogságomat, ezért majd csak egyet írok, a legvégén. Természetesen fontos a diploma, de nektek hála, már most úgy érzem, hogy megérte minden egyes perc erőfeszítés. Remélem nem lettem nagyon szentimentális, de egyszerűen ennyi szívhez szóló üzenet után egy kőszobor is szerelmes novellákat kezdene írni.
Egy kisregényt tudnék nektek írni, úgy hogy egyszerűen csak köszönöm azt a szeretetet, ami áramlik felém, a videó felé, és egymás felé itt a film alatt. :)" (Dóczi Attila)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése