2013. június 28., péntek

Félünk a változástól?



Félünk átváltozni, öregedni, veszteni, elengedni a régit. 
Félünk váltani, búcsúzni, továbbmenni. Félünk az újtól. 
Biztos megszületni is féltünk, de muszáj volt, és a haláltól is félünk,
pedig muszáj lesz. 
'Inkább tűrni a jelen gonoszt, 
mint ismeretlen veszélyek elé sietni!' - mondja Shakespeare. 
Elmondom neked, mit tanultam az anyámtól.
Ő nagy átváltozó művész volt. 
A titka pedig az volt, hogy egy kicsit játéknak tekintette az életét. 
Vagyis nemcsak élt, de játszotta is az életét,
mint egy színész a sok-sok szerepét. 
Amikor már öreg volt és közeledett a halála, azt mondta: 
'Sokféle szerepet játszottam, de az öregedés a legnehezebb. 
Megcsinálom ezt is, mert muszáj, de nem nagyon szívesen.
Mert mindenem fáj.' 
Mindezt vidáman mondta. Nyögve, de nevetve. 
Nevetett a vénség nyomorán, mert tudta, hogy ez is csak egy szerep,
és nem végleges. 
Most már odaát van a Drága, és onnan segít.
Ahányszor vidám lesz a szívem, érzem a jelenlétét. 
S tanulom tőle az átváltozás művészetét.
Ajánlom, te is tanuld meg. 
Könnyebb lesz az életed, és lényegesen vidámabb. 


(Müller Péter)


Légy te a változás, amit a világban látni akarsz.

(Mahatma Gandhi)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése