Heidemarie Schwermer, 69 éves német hölgy 15 éve teljesen elhagyta a pénz használatát és azt állítja, soha életében nem volt még ennyire boldog….
Heidemarie hihetetlen története 22 évvel ezelőtt kezdődött, amikor középkorú felső tagozatos tanárként kilépett egy rossz házasságból és két gyermekével Dortmundba költözött, a Ruhr-vidékre (Németország). A legelső dolog , amivel szembesült, a hajléktalanok igen nagy száma volt. Ez annyira sokkolta őt, hogy elhatározta, tennie kell valamit a helyzet javítása érdekében. Mindig abban a hitben élt, hogy a hajléktalan embereknek nincs szükségük pénzre, hogy kiemelkedjenek nehéz helyzetükből és a társadalom újra befogadja őket, csupán egy lehetőségre, mely által ismét hasznosnak érezhetik magukat. Heidemarie ezért nyitott egy Tauschring (csere-bere) boltot, melynek a “Gib und Nimm” (Adok-kapok) nevet adta.
Aprócska boltjában bárki „eladhatta” tárgyait vagy képességeit, készségeit, tudását és beválthatta bármire, amire szüksége volt, anélkül, hogy egyetlen fillér vagy bankó a kezébe került volna. A régi ruhaneműket konyhai felszerelésre, az autó szerelést vízvezeték szerelésre vagy bármi egyébre cserélhette bárki, a sort még folytathatnánk. Az ötlet sok helyi hajléktalannak nem tetszett igazán. Azt mondták neki, nem hisznek abban, hogy egy tanult, középosztálybeli nő valóban átérezheti az ő helyzetüket. Ehelyett a kis boltot megrohamozták a város munkanélküli és nyugdíjas lakók, akik rendkívül lelkesen bocsátották áruba szaktudásukat, képességeiket és régi holmijukat olyan árukért cserébe, amire éppen szükségük volt. Heidemarie Schwermer Tauschring üzlete afféle jelenséggé vált Dortmundban, és ez a tulajdonost magát is arra késztette, hogy a saját életével kapcsolatban is feltegyen önmagának néhány kérdést.
Észrevette, hogy számtalan olyan holmija van, amire semmi szüksége és először csak elhatározta, semmit nem vesz addig, míg helyette valamit oda nem ad másnak. Azután ráébredt, hogy a munkája miatt mennyire boldogtalan. Észrevette az összefüggést érzelmei és fizikai tünetei között is: hátfájás és állandó betegeskedés, ezért úgy döntött, feladja minden más állását a bolton kívül. Mosogatást vállalt óránként 10 Márkáért, és annak ellenére, hogy sokan megszólták ezért – „Egyetemet végeztél, azért csináltad, hogy most ilyen munkát végezz?” – jól érezte magát. Egyáltalán nem érezte azt, hogy többet érne bárkinél, aki egy konyhán dolgozik, csak mert ő tanultabb. 1995-től a Tauschring teljesen megváltoztatta az életét, mert szinte semmire sem kellett költenie, mert minden, amire szüksége volt, ilyen módon eljutott hozzá.
1996-ban meghozta élete legnagyobb döntését: pénz nélkül akar élni. A gyerekei már elköltöztek otthonról, ezért eladta dortmundi lakását és elhatározta, hogy nomád életet fog élni, tárgyakat és szolgáltatásokat ad el azoknak, akik kérik. Nagyjából egy évig tartott a kísérlete, de rájött, annyira élvezi ezt, hogy képtelen felhagyni vele. Most, 15 évvel később még mindig a Gib und Nimm (adok-kapok) elvek szerint él, takarítást és házimunkát végez szállásért a Tauschring tagok házában és minden percét élvezi ennek.
Schwermer két könyvet írt a pénz nélküli életről szerzett tapasztalatairól és megkérte a kiadót, hogy a neki szánt összeget adja oda jótékony célra, így sok embert tesz boldoggá, nem csak egyet. Ráadásul boldogabb és egészségesebb, mint valaha. Minden holmija elfér egy bőröndben és egy hátizsákban. Van egy 200 Eurós vésztartaléka, de minden további pénzt, ami befolyik, továbbad. Nincs egészségbiztosítása, mert nem akarja, hogy azzal vádolják, hogy az állam nyakán élősködik. Bízik a saját öngyógyító képességében valahányszor kisebb rosszullétet érez.
(Forrás: orokseg.wordpress.com)
A bükkszentkereszti füvesember ősi gyógyító család sarja, huszonegyedik a generációk sorában. Több száz év tudását, hagyományait folytatja. Nagymamájától, a javasasszonytól örökölt ismereteit ma is eredményesen kamatoztatja. A bükki környezet által kínált természetes élővilágból 150 féle gyógynövényt ismer és használ. Leghíresebb felfedezése a cukorbetegség elleni tea, emellett számos komoly betegséget megelőző és gyógyító készítménye van.
A népi gyógyító nem ellensége az orvostudománynak, sokszor hivatalos nemzetközi klinikai eredményekre, statisztikákra hivatkozik, amelyek alátámasztják a hagyományos megfigyeléseket. Példaként hozta fel, hogy a székely nők szilvalekvárral gyógyítják a mellrákot. A szilvában lévő 5741 antioxidáns képes erre is.
A cukorbetegséget nagy problémának tartja, amit 
A 20-21. századra az életmód, a kultúra alapvetően városi életmóddá és kultúrává vált. Persze sokan élnek vidéken, de jelentős részük a városokba jár dolgozni. Szokásaikat, szórakozásaikat a városi életforma határozza meg. Ma a falusi ember is zöldségeshez jár és henteshez, szupermarketben vásárol éppúgy, mint a városi lakosság - ez néhány évtizede még elképzelhetetlen volt. Így tömegek élnek a természethez fizikailag közel, attól mégis távol.
Mindenben a természetes módszereket helyezik előtérbe, legyen az akár a betegségek gyógyítása, akár az építkezés stb. Úgy vélik, hogy túlélésüket ez biztosítja az általuk várt nehéz körülmények idején. Szükségünk van tudásra - de nem elméletekre, hanem gyakorlatban alkalmazható, kipróbált ismeretekre, tapasztalatokra. Hányan tudnánk egy kemencét megépíteni, szappant főzni, tehenet fejni, vályogot vetni? Kinek van átfogó, rendszerezett, kipróbált tudása a gyógynövényekről, ki ismeri az ehető vadnövényeket? Hány embernek van ma valós, a gyakorlatban használható tudása? Ezek nélkül a vidéki élet valójában csak kevésbé kényelmes, de városi élet lesz, s nem jutunk előrébb.
Mit tegyünk tehát? A szélsőségek ebben a kérdésben is helytelenek: mind a semmittevés, mind pedig az, ha felkészületlenül, pánikszerűen elhagyjuk a lakóhelyeinket. Ebben a kérdésben sem szabad, hogy a félelmeink vezéreljenek bennünket. Jól átgondolt tervekre van szükségünk, kisebb és nagyobb közösségek szintjén is - s természetesen elsősorban várnunk Isten személyes vezetését e kérdésben is. Úgy véljük, hogy a jövő útja a kis, összetartó közösségekben lehet, egy ember vagy egy család számára rendkívül nehéz lenne önfenntartó módon berendezkedni. Mérjük fel a lehetőségeinket, és keressük személyesen Isten akaratát önmagunkra és családunkra nézve.
A közösség ilyenformán gondviselővé és támasszá lesz mind a biológiai környezetre, mind a közösség tagjaira nézve. Az életmódunkat úgy kell megváltoztatnunk, hogy az ne ártson se magunknak, se a világnak. Olyan közösségeket kell létrehozni, amelyek valódi emberi igényeket elégítenek ki, biztosítva mindenki számára az értelmes munkát, és a pihenést, a megbecsülést a közösség tagjaként. Ugyanakkor természetesen rendkívül fontos az egyéni képességek, a személyiség kiteljesedése - a közösség nem lehet "életpótlék". Egy összetartó, szabad emberekből álló közösség ideális lehetőség a feleslegnek számító javak egymással való megosztására. Ez lehet egy közösségen belüli cserekapcsolat. De nem csak anyagi dolgokat cserélhetünk egymással, cserealap lehet a tudás, információ, adott területet érintő szakértelem. Például én megcsinálom a tetődet, te megtanítasz szövegszerkesztőt használni. Erre is van már példa, az előbbi elv legfejlettebb megvalósítói a LETS-ek (helyi gazdasági-kereskedelmi rendszerek - magyar megfogalmazásban "szívességbankok").