Testvérem, korcs hős, alkuvások
hőse,
Félbenmarad, megmásul
mondatod?
Egy szikra talán mégis zengve
pattan
Lángörvényből, mely benned
kavarog.
Dagadnak benned árvizes
erők,
Zúdulna niagarás zuhatag:
Elégedj meg, ha megtöltesz
belőle
Kristálytiszta vízzel egy
poharat.
Visszaszorítnak, hátrább, egyre
hátrább,
És amit hagynak, egyre kevesebb:
Hát vesd meg lábad ott, ahol
megállhatsz,
S azt mentsd, azt a talpalatnyi
helyet,
Szikrát a tűzből, cseppet a
folyóból,
A töredéket eltört mondatodból,
Minden megmaradt árva
keveset:
Ahogy lehet...
Láttad a Karsztok
szirt-sivatagában
A liliputi termőföldeket?
Pár négyzetméter - amit a
lavina,
A kőgörgeteg könnyen eltemet.
S a Karsztok boldogtalan
magvetője,
A földmívelés madárijesztője
Ezt a kis humuszt mégis
szereti,
Kicsi kőkerítéssel keríti.
Pedig szinte sírjának is kevés.
Ó, karszti sors; ó, karszti
temetés..
Te is, testvérem, karszti
sorsodat
Fogadd el, s védd meg karszti
földedet,
Azt a sírodnak is kevés humuszt,
Azt a pár négyzetméternyi
helyet,
S azt a fölséges
Isten-lábnyomot,
Mit a lavina minden rohama
Eltörölni még sohasem
tudott.
Védd ezt a talpalatnyi
telkedet,
Cserépkancsódat és
tűzhelyedet,
Utolsó darab száraz kenyered!
De azt aztán foggal, tíz körömmel.
Démoni dühvel és őrült örömmel -
Ahogy lehet...
Ahogy lehet...
1935. április 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése