Mennyi vizet fogyasszunk?

A különböző, egészséggel foglalkozó internetes fórumokon „friss hírként” rendre igyekeznek megcáfolni a korábbi tudományos, vagy tudományosnak vélt állításokat. Így a folyadékfogyasztás témakörét is sokan sokféleképpen és igen eltérő eredménnyel dolgozzák fel és publikálják. Írásunkban nincs mód valamennyi tévesen értelmezett állítás kielemzésére, megvitatására, ugyanakkor érdemes áttekinteni az emberi szervezet folyadékszükségletét, a folyadékháztartást szabályozó tényezőket.

Az emberi test tömegének több mint a fele víz: felnőtt férfiaknál 60 százalék, nőknél – a nagyobb testzsír-százalék miatt – 50 százalék, míg a csecsemőknél 70 százalék. Ennek 34 százaléka sejten kívüli, 66 százaléka sejten belüli víz. A sejten kívüli víztér egy része az érpályán belül, másik része az érpályán kívül helyezkedik el. A felnőtt ember sejtjei öss­zesen mintegy 28 liter folyadékot tartalmaznak. A szervezet vízháztartását, folyadékfelvételét és - leadását összetett idegi - és hormonális folyamatok szabályozzák. A napi vízforgalom felnőttek esetében a teljes vízkészletükre vonatkoztatva 6 százalék, csecsemőknél pedig 20 százalék.
A víz fontosságát az mutatja legjobban, hogy szinte az összes, a szervezetünkben lezajló élettani folyamathoz vízre van szükség: így a nyál, az epe, a hasnyálmirigy-nedv és egyéb más emésztőenzimek termelődéséhez, az emésztéshez, a felszívódáshoz, a tápanyagszállításhoz, a testszövetek felépítéséhez és regenerációjához, a testhőmérséklet folyamatos fenntartásához, valamint az anyagcsere során keletkezett bomlástermékek kiválasztásához és a szervezetből való kiürítéséhez. Emiatt a szomjazást sokkal nehezebben és csak rövid ideig képes tolerálni a szervezetünk, mint az éhezést. Normál időjárási körülmények között a felnőttek kb. 2,5-3 liter folyadékot vesznek fel és veszítenek el naponta. Ma már létezik úgynevezett hydrofóbia (vízfogyasztással kapcsolatos félelem) is: van, aki attól retteg, hogy kiszárad, míg mások attól tartanak, hogy egészségtelenül sok folyadékot fogyasz­tanak, és „kipukkadnak” a sejtjeik.
A folyadékszükséglet kielégítése elsősorban folyadékokkal:  vízzel, ásványvízzel, lédús gyümölcsökkel (például cseresznye, meggy, görögdinnye, őszibarack stb.), gyümölcslevekkel, üdítőitalokkal, tejjel és tejes italokkal, teákkal, levesekkel történhet, mindezek között legjelentősebb a víz. A folyadékszükséglet tudományos meghatározására számos élettani mérés és számítás történt. Gyakori, hogy a folyadékigényt a testfelszín nagyságából határozzák meg. Legegyszerűbben mégis a testtömeget (tt) alapul véve lehet kiszámolni a saját vagy családtagjaink folyadékszükségletét; kisgyermekeknél ez meg­közelítőleg 110 ml/ttkg, 10 év alatti gyermekeknél 40 ml/ttkg, míg felnőtteknél 22-38 ml/ttkg. Ennél jóval nagyobb folyadékigény lép fel magasabb energiaforgalomnál, bőséges fehérjebevitel esetén, nagy konyhasótartalmú élelmiszer fogyasztás során, illetve nagy melegben, vagy rendkívül száraz és hideg időjárás esetén. Extrém meleg környezetben, a bőrön keresztül történő intenzív párolgás miatt feljegyeztek már 10 literes folyadékfogyasztást is. A betegségek, különösen akkor, ha lázzal és/vagy hányással, hasmenéssel járnak, szintén többszörösére emelhetik a szokásos folyadékszükségletet.
A folyadékigény tehát erősen függ a külső és belső hőmérséklettől, a levegő páratartalmától, a fizikai aktivitástól, a táplálkozástól és a verejtékezés nagyságától. A folyadékfelvételi igényünk legjobb „jelzőrendszere” a szomjúságérzet kialakulása. A kisgyermekek és az idős emberek viszont sokkal kevésbé érzik a szomjúságot az átlag populációnál, ezért a szokásosnál gyakrabban kell őket folyadékkal kínálni, a kiszáradás megelőzése érdekében.

Folyadékháztartás, folyadékegyensúly 

Az átlagos mindennapok során a teljes folyadékszükségletünk legjelentősebb részét: 1500 ml-t folyadék formájában vesszük fel, de szintén nagy mennyiség, kb. 800 ml származik a táplálékok szabad és kötött víztartalmából. Gondoljunk csak arra, hogy igen jelentős víztartalmuk van a gyümölcsöknek és a zöldségféléknek (80 százalék feletti), valamint számottevő mennyiség található a húsokban, a halakban és a húskészítményekben is (60 százalék felett). A tápanyagok elégetésekor átlagosan további 200 ml víz képződik. A veséink által kiválasztott napi vizelet mennyisége kb. 1400 ml. Viszonylag sok vizet párologtatunk el (300 ml) a légzés folyamán, és a bőrön keresztüli vízveszteségünk (párolgás) izzadás nélkül is legalább 600 ml naponta, a széklet víztartalma megközelítőleg 300 ml. Vagyis az összesen felvett folyadék mennyisége megegyezik a leadott, illetve kiválasztott víz mennyiségével, ebben az esetben tehát folyadékegyensúly áll fenn. A szervezet belső vízállományában bekövetkező legkisebb változások erőteljesen befolyásolják a sóháztartást is, és ez fordítva is igaz. A víz- vagy a sóháztartás jelentős eltérései súlyos, akár életveszélyes anyagcsere problémákat idézhetnek elő (kiszáradás, vízmérgezés).
Az ivóvíz – kis mennyiségben – mindig tartalmaz oldott ásványi anyagokat, például kalciumot, magnéziumot, káliumot, nátriumot és néhány mikroelemet (mangánt, fluoridot, vasat, cinket). Az ivóvíz oldott ásványisó- és mikroelem-tartalmát jelentősen befolyásolja, hogy milyen talajból származik, és milyen talajrétegeken halad keresztül a kinyerésének a pillanatáig. Minden településen vagy régióban más és más az ivóvíz íze, melyet elsősorban a benne lévő oldott anyagok fajtája és mennyisége határoz meg. A vízminőséget befolyásolja továbbá a vízellátó rendszerek, csőhálózatok állapota, valamint az alkalmazott vízfertőtlenítési eljárások. A kemény vizekből jelentős mennyiségű oldott kalcium és magnézium mutatható ki, ez a legfőbb oka a háztartási gépekben tapasztalható vízkövesedésnek. Az úgynevezett lágy vizek a kemény vizektől leginkább a nagy nátriumtartalmukban különböznek. A lágy vizek ugyan kíméletesek a háztartási gépekkel, de előfordulhat, hogy a vízvezetékcsövekből kioldanak különböző nehézfémeket (például ólmot). (A szerző dietetikus.)

Mi minősül ásványvíznek?

Egy átlagos 3-4 fős magyar család évente mint­egy 100 ezer forintot költ ásványvízre. Mégis kevesen tudják, hogy csak az a víz tekinthető valódi ásványvíznek, amelyben literenként legalább 1000 mg oldott ásványi só van (ilyenek például: Anna-víz, Apenta, Balfi, Borsodi, Büki, Csokonai, Fonyódi, Hajdúszoboszlói, Kerekdombi, Kékkúti ásványvíz, valamint a Harmatvíz, Kristályvíz, Mohai Ágnes, Parádi víz). Rendszeres fogyasztásuk a szervezet folyadék- és ásványisópótlását egyaránt szolgálja. A természetes vagy hozzáadott szénsavtartalmuk tovább növeli üdítő, frissítő hatásukat. Ezenkívül a szénsav hatékonyan növeli az ásványvizek jó mikrobiológiai állapotát, ezáltal az eltarthatóságát is. A csupán 500-600 mg oldott ásványianyag-tartalmú palackos vizek nem különbek, mint a közönséges csapvíz.
Az ásványvizek speciális, különleges csoportjába tartoznak a gyógyvizek, melyeknek orvosilag is bizonyított jótékony hatásuk van. Számos közülük kedvező lehet a székrekedés megelőzésére vagy az enyhe bélhurut kezelésére és az epepangás megelőzésére. Ilyen például: a Hunyadi, a Ferenc József, az Igmándi és a Mira víz, amelyek kedvező élettani hatásukat az oldott keserűsónak, illetve a glaubersónak köszönhetik. Elvitathatatlan tény azonban, hogy a székrekedés megelőzésében elsődleges szerepe az élelmi rostokban gazdag táplálkozásnak van és nem a gyógyvizeknek. Ám a bőséges rostfogyasztáshoz szükség van sok folyadékra is, hiszen 1 gramm élelmi rost képes akár 1 dl vizet is megkötni a szervezetünkben. Hazánkban az ivóvizek többsége sajnos jódhiányos (ezért is jódozzák a konyhasót). A sóshartyáni Jódaqua viszont a bőséges jódtartalmával hatékonyan alkalmazható jódhiányos golyva megelőzésére (naponta 1 kávéskanálnyi adagban). Az egyik legismertebb gyógyvíz a Salvus víz, melynek kedvező hatását a gyomorsav-túltengésben szenvedők ismerik leginkább.

 A légzés folyamán és a bőrön keresztüli vízveszteségünk izzadás nélkül is
 legalább 600 ml naponta.

 

(Forrás: hetek.hu)