Csernus Imrével beszélgettünk arról, miért kell ma könyvet írni az Y-generációról (1980-1995 születettek) , és hogy hogy kapcsolódik Dante a huszonévesek problémáihoz.
A könyved Dante poklán halad végig. Miért is?
Szétnézel, és ma Magyarországon a Dantét látod. Erőszakosság, mohóság, kivagyiság, az ego tombol mindenhol. Megszámolom az embereket, akik elmennek előttünk az utcán. Eddig láttam nyolc arcot, a nyolcból egyik arcán sem volt mosoly. Ezért írtam meg ezt a könyvet. Mindenki búvalbaszott, tele gondokkal. Gyűrjük, gyűrjük, gyűrjük az életet, és eközben elfelejtünk élni.
Azaz, kövessük a könyvedben leírtakat?
Nem mondom, hogy követni kell. Mi történik akkor, amikor eljön az este, és még mindig tudok mosolyogni a tükörbe? Az jó. Figyelj, a belső szabályozza a cselekedeteinket, személyiségünkkel megyünk bele egy adott szituációba. Az adott szituáció teljesen mindegy, milyen előjelű, azt fogja megmutatni, hogy mennyire vagyunk potensek. Itt ülünk melegben, kényelmes vagy kényelmetlen székben, és mondjuk azt, hogy ilyen erős, olyan erős, és igazából ezek csak szavak. Mindig az aktuális megmérettetés mutatja meg, milyenek vagyunk.
Miért az Y-generáció?
Nem a huszonéveseken, hanem az emberen van a hangsúly. Ha megéred, a klasszifikáció szerint az Y-generáció fogja fizetni a nyugdíjadat, ha lesz még nyugdíj. Engem meg az érdekel, hogy ők milyen emberek, hogyan állnak az élethez, a felelősségvállaláshoz, hogyan fogják nevelni a gyerekeiket, mit gondolnak a szerelemről? Én arra vagyok kíváncsi, egy huszonéves hogyan oldja meg a barátja halálát, hogy milyen érzelmi szálakat mozdít ez meg benne? Hogy annyira fáj, hogy nem emlékszik arra a beszédre, amit ő olvasott fel, amikor a barátját szétszórják.
Ez miért más egy huszonévesnél, mint egy negyvenévesnél?
Más. A mostani huszonévesek elképesztő pajzsokkal rendelkeznek, miközben azt mutatják, hogy ők milyen menők és határozottak, és eközben mosolyognak. A negyven éves már nem mosolyog, hanem búvalbaszott..A huszonéves pörög és mutatja, hogy potens, és a felületes szemlélő azt látja, mennyire jól van. Hazugság. Hazugság. Nem igaz, fiatalabb kiadásban pont olyanok, mint az X-ek.
Na de akkor miért vannak ők megkülönböztetve?
Nincsenek. Mint ahogy az X a másik szereplő, én vagyok az összekötő, meg a narrátor, meg a tanulságokra felhívó, elmondom, hogy ha valakinek fogalma sincs arról, hogy ha lóvét szerez, anyagi biztonságban lesz, de nem lesz boldog. Attól, hogy valaki trendi szavakat használ, a képzett ember még érezheti a másik szemében a félelmet. A dolog úgy működik, hogy a testnek és a léleknek az összhangját csak úgy lehet megteremteni, ha a testre és a lelki életre is odafigyelünk.
A testet mennyire befolyásolja a lélek?
A lélek görcse? Ott van egy hölgy, akin lehet látni, hogy a saját boldogtalanságát kajával kompenzálja. (A másik asztalnál egy finoman szólva is molett nő ült - a szerz.) Ennyire befolyásolja.Ha nem befolyásolná, nem született volna meg az a betegség, hogy pszichoszomatika. Vagy a görögök nem figyelték volna meg, hogy a mosolytalan ember rengeteg betegséggel küszködik. Például a jobb oldali mell jelképezi a gyerekkel való kapcsolatot, a bal oldali meg a nőiesség megerőszakolására enged következtetni.
Mondod te, vagy mondják...
Mondja a tapasztalat.Szerinted miért van az, hogy elképesztően sok a nőgyógyászati rák, miközben elképesztően sok az a csaj, aki azt sem tudja, mi az a megalkuvás, és eközben ezt teszi a kapcsolatában? Megalázza a nőiességét, majd csodálkozik azon, hogy miért pont a nőiessége szervében keletkezik egy tünet. Ez, hogy van? Ja, hogy a média rákényszerít a nőkre egy csomó dolgot? Én meg erre azt mondom, hogy a távirányító a mi kezünkben van. Ha én nem hagyom, ha én nem hagyom magam, akkor éntőlem szívóskodhat, de az az én döntésem, hogy hagyom vagy nem.
Az emberek azt sem tudják, mit jelent tudatosan élni, hogy a feszültségeket hogyan lehet nyugtatók helyett más módon oldani. Nem tudják, hogy ha beszélnek a problémáikról, akkor megszabadulnak a feszültségektől. Ezt egyszerűen el lehet magyarázni.
Két barátnő beszélget. Az egyik azt mondja: Jaj de jó, mennyire megkönnyebbültem. Aztán csinálja ugyanazt tovább. Nem tudatosodik benne, hogy ha beszél a problémáiról, az tüneti megoldást jelent. Én az oki kezelésre vagyok kíváncsi. A tüneti kezelésre nagyon sokan, nagyon sokféle megoldást kínálnak, de az összefüggéseket én sehol sem olvastam, akár Poppernél, akár más nagy gondolkodóknál, hogy hogyan fogalmazzák meg, hogy önbizalmat hogyan lehet szerezni.
Úgy lehet, hogy racionálisan, tudatosan érzelmi konfliktusaimban, melyek újak, vagy ismeretlenek, tekintet nélkül arra, hogy öröm vagy fájdalom, belemegyek. Mindezt ma teszem meg, önmagamért, és tisztában vagyok, hogy az önmagamért meddig terjed, és mikortól ártok vele önmagamnak és másoknak.
Ezt honnan lehet tudni?
Hogy honnan tudod.? Megismerkedsz egy pasival. Az első pillanatban tudod, hogy valami nem stimmel. Majd agyból megmagyarázod, hogy kedves, dinamikus, okos, szimpi, a többiek is azt mondják, milyen jó fej. Ez a folyamat amit úgy hívok, hogy valaki agyból kíméli a szíve hangját. Ezt hívják önseggbekúrásnak.
A nők elférfiasodnak. Kurvára nem érzem sokszor, hogy nővel beszélgetnék, hanem azt érzem, hogy egy "kockával" vagy egy "dögössel": abszolút nincs a lágyság vagy a harmónia, a pasik meg elfeminizálódnak, így mind a két fél durván rábaszik. Hogy ez honnan jön?
Anyánktól datálódik. Nézzük az önismeret fontosságát. Egy 17-18 éves nem ismeri fel, hogy valójában az ő házasságkötése a gyávaságából származik, elmenekül a szüleivel való konfliktusok megoldása elől. Nem tudja, hogy a számára elsősorban hitelesnek látszó személyiségminta az apja, ezért a számára hitelesnek látszó pasit fog választani. Máshogy fog kinézni, de a kapcsolatában dettó ugyanúgy fog viselkedni mint az anyja, ugyanis tőle tanulta meg, hogyan kell nőként funkcionálni egy kapcsolatban.
Érzi, hogy boldogtalan, de megmagyarázzák neki, hogy így kell tenni. Itt a kor, szülni kell gyereket. Szül, és itt a gond. Ott a pasi, aki érzelmileg infantilis, felelősséget nem vállal, valójában emocionálisan kisfiú, és a nő nem látja át, hogy nem csak a pasi támaszkodik rá, és azt sem látja át, hogy az apjával vannak emocionálisan megoldatlan konfliktusai, a pasiban pedig pótapát keres. Ez a vak vezet világtalant kapcsolat. Vagyis egymást támasztják, miközben a nőci szül gyereket, eközben még mindig gyáva kimondani, hogy mit keresek én it? Születik mondjuk 2 fiúgyereke, rájuk támaszkodik, kinyalja a seggüket, de valójában ez az, amikor az anyák kasztrálják a kölyküket. A pasi meg nem válik le emocionálisan az anyjáról, ami azt jelenti, hogy hagyja magát kasztrálni nap mint nap. Ezért feminizálódik.
A lánygyerek azt tanulja el, hogy emocionális szempontból a vezér az anya, ergo úgy viselkedik, mint az anyja, és elkezdi kasztrálni a faszikat. Ő kezdi el hordani a tököt, mindeközben hiteltelen nővé válik, de nem meri kimondani, mert nem tudja, hogy a gyávaságot az anyjától tanulta el. Sakk-matt, szia.
Te a párkapcsolataidban elkezdted tudatosan átalakítani, és ezen dolgozni?
Az első lépés az volt, amikor rájöttem, hogy az aktuális párkapcsolatomban nem fogok máshogy viselkedni, amíg a szüleimről való leválást nem teszem meg. Ennek a lépéseit leírtam a könyvben.
Ez mennyire működik?
Eléggé.Ha olyan nőt választok, mint az anyukám, akkor ő elkezd anyáskodni, én gyereknek érzem magam, és ha gyereknek érzem magam, akkor újra bekövetkezik minden, ami bekövetkezett. Beszélek róla, kimondom, és megkérdezem: Miért csinálod ezt?
Mi az oka, hogy nincs gyereked?
Amikor én akartam, a másik nem akarta. Aztán fordítva. Valójában az életem úgy hozta, azt eredményezte, hogy nem jött létre a gyerek, de a gyerekekkel én elképesztően gyorsan alakítok ki kapcsolatokat, tehát ha bármikor jön, örülni fogok. A gyerek az leszületik. Ezt mondják.
Nagyon megváltoztál, az üvöltőzös Csernust felváltotta egy sokkal nyugodtabb.
Nem éreztem azt a viselkedésemet technikázásnak. Ha úgy érzem, hogy játszmáznak velem, akkor egy adott türelmi idő után szétbaszom a másikat, gondolkodás nélkül. Ha én nem vagyok erőszakos a másikkal, akkor a másik velem miért cinikus? Prekoncepció volt? Megteheti, de egy bizonyos türelmi idő után a sokszorosát adom vissza. Nem szeretem a játszmákat. Ha egyenes, nyílt vagyok a másik ember felé, ő meg erőszakos az irányomba, egy idő után tükör leszek.
Ez mennyire működik?
Nagyon.
Az Y-generációval te hol találkozol?
10 éve járok a győri ETO-ba, ahol sportutánpótlásban a Fehér Miklós sportakadémián dolgozom, ott az utánpótlás ahol minden pénteken 15 évesekkel dolgozom, majd utána a válogatott korosztállyal, minden korosztályból, ebből a csúcsválogatottal kiscsoportos foglalkozás van.
Egy idő óta elképesztően sok tizenévessel foglalkozom, csináltam egy alapítványt, ami tegnap volt 15 éves, és ott elképesztően sok fiatal felnőtt jön be hozzánk, akiknek elképesztően rigid szüleik voltak, nem tudtak emocionális szempontból felnőni, és gyilkolják a gyerekeiket.
(Csernus ekkor tüsszent, adok neki egy zsebkendőt. "Na, pont így kell kasztrálni egy kölyköt" - hivatkozik vissza a korábban levezetettekre.)
Ez az a mozdulat, amikor valaki jót akar, de a másik azt nem kéri, és már előre tudod, hogy a kölyök mit fog csinálni. Valójában ez az a folyamat, amikor a szülő elveszi a gyerek önbizalmát. Mert az önbizalomhoz, nem csak munka, hanem sikerélmény is szükséges. Ha a megmérettetést a szülő oldja meg a gyerek helyett, az sosem lesz a gyerek önbizalma, mert ez a szülő sikerélménye. A gyerek ezt átveszi, ezáltal elkényelmesedik, mert megszokja, hogy neki csak köhintenie kell, rögtön ott van az anyuci, határozott, domináns, mindent megold. És így lesz elkényeztett: ha lányról van szó, egy ribanc, aki valójában elképesztően nárcisztikus lesz, sértődékeny, egoista, nem akar leválni a szülőről, kihasználja őket. És akkor előbb-utóbb a szülő elballag hozzám, én pedig az anyukát elküldöm olyan szülőkhöz, akik ugyanúgy elbaszták a gyerekieket.
Ez egy alapvető kompenzációs effektus, egy embernek önmagával foglalkoznia elképesztően melós és fájdalmas. Az ember előszeretettel téved a könnyűnek látszó útra.Sokkal könnyebb a gyerekkel foglalkozni, az ő bajával a gondjaival, mint odafigyelni, hogy milyen ember is vagyok én? Milyen erőforrásokkal rendelkezem? Az esetleg kényelmetlen lesz, hogy felteszek bizonyos kérdéseket. Miért vagyok ilyen? Arról nem is beszélve, hogy miután válaszoltam, hogyan kezdek el változtatni rajta. Vagy amikor rájövök, hogy tudom a megoldásokat, és mégsem változtatok rajta. Elkezdem kimondani, hogy nem a másik a hunyó ezért, hanem én vagyok. A belső feszültség önmagam felé egyre inkább fokozódik, különösen, ha rájövök arra, hogy kurvára nem bocsájtottam meg magamnak a faszságomért, hanem továbbra is büntetem magam. És így tovább. kompenzálok a munkámmal, és előszeretettel kompenzálok azzal, hogy a gyerekre odafigyelek, mert ott azonnali, gyors megoldások vannak. Egy zsepit odaadni, az kurva jó. Vagy bántott a tanár? Bemegyek és szétcsapok, bazdmeg. Mi a faszomat képzel ez magáról?
Ha tudjuk, hogy mi okozza a problémát, azon, hogy lehet változtatni?
A tudás kivált egy érzést. A változás akkor következik be, amikor az érzés letelepszik, és ez a kettő szinkronba kerül. Mert sokan sokfélét mondanak, de az érzést és a gondolatot nem kapcsolják össze, pedig ez idő és gyakorlás kérdése. Mert, hogyha az apám alkoholista, és én egy csomó aljasságot, geciséget tapasztaltam tőle, ez mind kurva jó, mert fáj, hogy nincs apám valójában, akkor először, első lépésként eltemetem apámat, második lépésként megfogalmazom, hogy miben vagyok olyan, mint az apám, majd átgondolom és akár le is írom, "ha olyan vagyok, mint az apám, akkor ezzel milyen kárt okoztam önmagamnak". Gondolom azt, hogy az eredeti elképzelésemmel ez pariban van, vagy megalázom magamat. Ha megalázom magam, akkor leköpöm magam, majd rájövök, hogy ez felesleges, megbocsátok magamnak, és ha ez megvan, akkor elkezdek energetizálódni, és nap mint nap odafigyelek, akkor rájövök, hogy bár bármikor lehetek olyan, mint az apám, nekem ez már nem jelent gondot.
Te el tudsz számolni önmagaddal?
Igen.
És akkor számodra már nincs is fejlődési lehetőség ?
De van. Az egyik legnagyobb fejlődés a megtartás.
Megéri?
Megtartani? Nap mint nap elaludni 5 másodperc után kurva jó érzés.
A könyved Dante poklán halad végig. Miért is?
Szétnézel, és ma Magyarországon a Dantét látod. Erőszakosság, mohóság, kivagyiság, az ego tombol mindenhol. Megszámolom az embereket, akik elmennek előttünk az utcán. Eddig láttam nyolc arcot, a nyolcból egyik arcán sem volt mosoly. Ezért írtam meg ezt a könyvet. Mindenki búvalbaszott, tele gondokkal. Gyűrjük, gyűrjük, gyűrjük az életet, és eközben elfelejtünk élni.
Azaz, kövessük a könyvedben leírtakat?
Nem mondom, hogy követni kell. Mi történik akkor, amikor eljön az este, és még mindig tudok mosolyogni a tükörbe? Az jó. Figyelj, a belső szabályozza a cselekedeteinket, személyiségünkkel megyünk bele egy adott szituációba. Az adott szituáció teljesen mindegy, milyen előjelű, azt fogja megmutatni, hogy mennyire vagyunk potensek. Itt ülünk melegben, kényelmes vagy kényelmetlen székben, és mondjuk azt, hogy ilyen erős, olyan erős, és igazából ezek csak szavak. Mindig az aktuális megmérettetés mutatja meg, milyenek vagyunk.
Galéria: Sajtóreggeli Csernussal (10 kép) Fotó: Vanik Zoltán / divany.hu
Nem a huszonéveseken, hanem az emberen van a hangsúly. Ha megéred, a klasszifikáció szerint az Y-generáció fogja fizetni a nyugdíjadat, ha lesz még nyugdíj. Engem meg az érdekel, hogy ők milyen emberek, hogyan állnak az élethez, a felelősségvállaláshoz, hogyan fogják nevelni a gyerekeiket, mit gondolnak a szerelemről? Én arra vagyok kíváncsi, egy huszonéves hogyan oldja meg a barátja halálát, hogy milyen érzelmi szálakat mozdít ez meg benne? Hogy annyira fáj, hogy nem emlékszik arra a beszédre, amit ő olvasott fel, amikor a barátját szétszórják.
X,Y,Z - generáció
A hajdani nagygeneráció (vagy veterán generáció) után 1946-tól 1964-ig tartott a baby-boom korszak, az 1965 és 1979 közöttiek az X, a 1980-1995-ösök az Y, az 1996 után születettek pedig már a Z generáció tagjai. Forrás: Intergeneracio.huMás. A mostani huszonévesek elképesztő pajzsokkal rendelkeznek, miközben azt mutatják, hogy ők milyen menők és határozottak, és eközben mosolyognak. A negyven éves már nem mosolyog, hanem búvalbaszott..A huszonéves pörög és mutatja, hogy potens, és a felületes szemlélő azt látja, mennyire jól van. Hazugság. Hazugság. Nem igaz, fiatalabb kiadásban pont olyanok, mint az X-ek.
Na de akkor miért vannak ők megkülönböztetve?
Nincsenek. Mint ahogy az X a másik szereplő, én vagyok az összekötő, meg a narrátor, meg a tanulságokra felhívó, elmondom, hogy ha valakinek fogalma sincs arról, hogy ha lóvét szerez, anyagi biztonságban lesz, de nem lesz boldog. Attól, hogy valaki trendi szavakat használ, a képzett ember még érezheti a másik szemében a félelmet. A dolog úgy működik, hogy a testnek és a léleknek az összhangját csak úgy lehet megteremteni, ha a testre és a lelki életre is odafigyelünk.
A testet mennyire befolyásolja a lélek?
A lélek görcse? Ott van egy hölgy, akin lehet látni, hogy a saját boldogtalanságát kajával kompenzálja. (A másik asztalnál egy finoman szólva is molett nő ült - a szerz.) Ennyire befolyásolja.Ha nem befolyásolná, nem született volna meg az a betegség, hogy pszichoszomatika. Vagy a görögök nem figyelték volna meg, hogy a mosolytalan ember rengeteg betegséggel küszködik. Például a jobb oldali mell jelképezi a gyerekkel való kapcsolatot, a bal oldali meg a nőiesség megerőszakolására enged következtetni.
Galéria: Sajtóreggeli Csernussal (10 kép) Fotó: Vanik Zoltán / divany.hu
Mondja a tapasztalat.Szerinted miért van az, hogy elképesztően sok a nőgyógyászati rák, miközben elképesztően sok az a csaj, aki azt sem tudja, mi az a megalkuvás, és eközben ezt teszi a kapcsolatában? Megalázza a nőiességét, majd csodálkozik azon, hogy miért pont a nőiessége szervében keletkezik egy tünet. Ez, hogy van? Ja, hogy a média rákényszerít a nőkre egy csomó dolgot? Én meg erre azt mondom, hogy a távirányító a mi kezünkben van. Ha én nem hagyom, ha én nem hagyom magam, akkor éntőlem szívóskodhat, de az az én döntésem, hogy hagyom vagy nem.
Az emberek azt sem tudják, mit jelent tudatosan élni, hogy a feszültségeket hogyan lehet nyugtatók helyett más módon oldani. Nem tudják, hogy ha beszélnek a problémáikról, akkor megszabadulnak a feszültségektől. Ezt egyszerűen el lehet magyarázni.
Két barátnő beszélget. Az egyik azt mondja: Jaj de jó, mennyire megkönnyebbültem. Aztán csinálja ugyanazt tovább. Nem tudatosodik benne, hogy ha beszél a problémáiról, az tüneti megoldást jelent. Én az oki kezelésre vagyok kíváncsi. A tüneti kezelésre nagyon sokan, nagyon sokféle megoldást kínálnak, de az összefüggéseket én sehol sem olvastam, akár Poppernél, akár más nagy gondolkodóknál, hogy hogyan fogalmazzák meg, hogy önbizalmat hogyan lehet szerezni.
Úgy lehet, hogy racionálisan, tudatosan érzelmi konfliktusaimban, melyek újak, vagy ismeretlenek, tekintet nélkül arra, hogy öröm vagy fájdalom, belemegyek. Mindezt ma teszem meg, önmagamért, és tisztában vagyok, hogy az önmagamért meddig terjed, és mikortól ártok vele önmagamnak és másoknak.
Ezt honnan lehet tudni?
Hogy honnan tudod.? Megismerkedsz egy pasival. Az első pillanatban tudod, hogy valami nem stimmel. Majd agyból megmagyarázod, hogy kedves, dinamikus, okos, szimpi, a többiek is azt mondják, milyen jó fej. Ez a folyamat amit úgy hívok, hogy valaki agyból kíméli a szíve hangját. Ezt hívják önseggbekúrásnak.
A nők elférfiasodnak. Kurvára nem érzem sokszor, hogy nővel beszélgetnék, hanem azt érzem, hogy egy "kockával" vagy egy "dögössel": abszolút nincs a lágyság vagy a harmónia, a pasik meg elfeminizálódnak, így mind a két fél durván rábaszik. Hogy ez honnan jön?
Anyánktól datálódik. Nézzük az önismeret fontosságát. Egy 17-18 éves nem ismeri fel, hogy valójában az ő házasságkötése a gyávaságából származik, elmenekül a szüleivel való konfliktusok megoldása elől. Nem tudja, hogy a számára elsősorban hitelesnek látszó személyiségminta az apja, ezért a számára hitelesnek látszó pasit fog választani. Máshogy fog kinézni, de a kapcsolatában dettó ugyanúgy fog viselkedni mint az anyja, ugyanis tőle tanulta meg, hogyan kell nőként funkcionálni egy kapcsolatban.
Érzi, hogy boldogtalan, de megmagyarázzák neki, hogy így kell tenni. Itt a kor, szülni kell gyereket. Szül, és itt a gond. Ott a pasi, aki érzelmileg infantilis, felelősséget nem vállal, valójában emocionálisan kisfiú, és a nő nem látja át, hogy nem csak a pasi támaszkodik rá, és azt sem látja át, hogy az apjával vannak emocionálisan megoldatlan konfliktusai, a pasiban pedig pótapát keres. Ez a vak vezet világtalant kapcsolat. Vagyis egymást támasztják, miközben a nőci szül gyereket, eközben még mindig gyáva kimondani, hogy mit keresek én it? Születik mondjuk 2 fiúgyereke, rájuk támaszkodik, kinyalja a seggüket, de valójában ez az, amikor az anyák kasztrálják a kölyküket. A pasi meg nem válik le emocionálisan az anyjáról, ami azt jelenti, hogy hagyja magát kasztrálni nap mint nap. Ezért feminizálódik.
A lánygyerek azt tanulja el, hogy emocionális szempontból a vezér az anya, ergo úgy viselkedik, mint az anyja, és elkezdi kasztrálni a faszikat. Ő kezdi el hordani a tököt, mindeközben hiteltelen nővé válik, de nem meri kimondani, mert nem tudja, hogy a gyávaságot az anyjától tanulta el. Sakk-matt, szia.
Te a párkapcsolataidban elkezdted tudatosan átalakítani, és ezen dolgozni?
Az első lépés az volt, amikor rájöttem, hogy az aktuális párkapcsolatomban nem fogok máshogy viselkedni, amíg a szüleimről való leválást nem teszem meg. Ennek a lépéseit leírtam a könyvben.
Ez mennyire működik?
Eléggé.Ha olyan nőt választok, mint az anyukám, akkor ő elkezd anyáskodni, én gyereknek érzem magam, és ha gyereknek érzem magam, akkor újra bekövetkezik minden, ami bekövetkezett. Beszélek róla, kimondom, és megkérdezem: Miért csinálod ezt?
Mi az oka, hogy nincs gyereked?
Amikor én akartam, a másik nem akarta. Aztán fordítva. Valójában az életem úgy hozta, azt eredményezte, hogy nem jött létre a gyerek, de a gyerekekkel én elképesztően gyorsan alakítok ki kapcsolatokat, tehát ha bármikor jön, örülni fogok. A gyerek az leszületik. Ezt mondják.
Nagyon megváltoztál, az üvöltőzös Csernust felváltotta egy sokkal nyugodtabb.
Nem éreztem azt a viselkedésemet technikázásnak. Ha úgy érzem, hogy játszmáznak velem, akkor egy adott türelmi idő után szétbaszom a másikat, gondolkodás nélkül. Ha én nem vagyok erőszakos a másikkal, akkor a másik velem miért cinikus? Prekoncepció volt? Megteheti, de egy bizonyos türelmi idő után a sokszorosát adom vissza. Nem szeretem a játszmákat. Ha egyenes, nyílt vagyok a másik ember felé, ő meg erőszakos az irányomba, egy idő után tükör leszek.
Ez mennyire működik?
Nagyon.
Az Y-generációval te hol találkozol?
10 éve járok a győri ETO-ba, ahol sportutánpótlásban a Fehér Miklós sportakadémián dolgozom, ott az utánpótlás ahol minden pénteken 15 évesekkel dolgozom, majd utána a válogatott korosztállyal, minden korosztályból, ebből a csúcsválogatottal kiscsoportos foglalkozás van.
Egy idő óta elképesztően sok tizenévessel foglalkozom, csináltam egy alapítványt, ami tegnap volt 15 éves, és ott elképesztően sok fiatal felnőtt jön be hozzánk, akiknek elképesztően rigid szüleik voltak, nem tudtak emocionális szempontból felnőni, és gyilkolják a gyerekeiket.
(Csernus ekkor tüsszent, adok neki egy zsebkendőt. "Na, pont így kell kasztrálni egy kölyköt" - hivatkozik vissza a korábban levezetettekre.)
Ez az a mozdulat, amikor valaki jót akar, de a másik azt nem kéri, és már előre tudod, hogy a kölyök mit fog csinálni. Valójában ez az a folyamat, amikor a szülő elveszi a gyerek önbizalmát. Mert az önbizalomhoz, nem csak munka, hanem sikerélmény is szükséges. Ha a megmérettetést a szülő oldja meg a gyerek helyett, az sosem lesz a gyerek önbizalma, mert ez a szülő sikerélménye. A gyerek ezt átveszi, ezáltal elkényelmesedik, mert megszokja, hogy neki csak köhintenie kell, rögtön ott van az anyuci, határozott, domináns, mindent megold. És így lesz elkényeztett: ha lányról van szó, egy ribanc, aki valójában elképesztően nárcisztikus lesz, sértődékeny, egoista, nem akar leválni a szülőről, kihasználja őket. És akkor előbb-utóbb a szülő elballag hozzám, én pedig az anyukát elküldöm olyan szülőkhöz, akik ugyanúgy elbaszták a gyerekieket.
Ez egy alapvető kompenzációs effektus, egy embernek önmagával foglalkoznia elképesztően melós és fájdalmas. Az ember előszeretettel téved a könnyűnek látszó útra.Sokkal könnyebb a gyerekkel foglalkozni, az ő bajával a gondjaival, mint odafigyelni, hogy milyen ember is vagyok én? Milyen erőforrásokkal rendelkezem? Az esetleg kényelmetlen lesz, hogy felteszek bizonyos kérdéseket. Miért vagyok ilyen? Arról nem is beszélve, hogy miután válaszoltam, hogyan kezdek el változtatni rajta. Vagy amikor rájövök, hogy tudom a megoldásokat, és mégsem változtatok rajta. Elkezdem kimondani, hogy nem a másik a hunyó ezért, hanem én vagyok. A belső feszültség önmagam felé egyre inkább fokozódik, különösen, ha rájövök arra, hogy kurvára nem bocsájtottam meg magamnak a faszságomért, hanem továbbra is büntetem magam. És így tovább. kompenzálok a munkámmal, és előszeretettel kompenzálok azzal, hogy a gyerekre odafigyelek, mert ott azonnali, gyors megoldások vannak. Egy zsepit odaadni, az kurva jó. Vagy bántott a tanár? Bemegyek és szétcsapok, bazdmeg. Mi a faszomat képzel ez magáról?
Ha tudjuk, hogy mi okozza a problémát, azon, hogy lehet változtatni?
A tudás kivált egy érzést. A változás akkor következik be, amikor az érzés letelepszik, és ez a kettő szinkronba kerül. Mert sokan sokfélét mondanak, de az érzést és a gondolatot nem kapcsolják össze, pedig ez idő és gyakorlás kérdése. Mert, hogyha az apám alkoholista, és én egy csomó aljasságot, geciséget tapasztaltam tőle, ez mind kurva jó, mert fáj, hogy nincs apám valójában, akkor először, első lépésként eltemetem apámat, második lépésként megfogalmazom, hogy miben vagyok olyan, mint az apám, majd átgondolom és akár le is írom, "ha olyan vagyok, mint az apám, akkor ezzel milyen kárt okoztam önmagamnak". Gondolom azt, hogy az eredeti elképzelésemmel ez pariban van, vagy megalázom magamat. Ha megalázom magam, akkor leköpöm magam, majd rájövök, hogy ez felesleges, megbocsátok magamnak, és ha ez megvan, akkor elkezdek energetizálódni, és nap mint nap odafigyelek, akkor rájövök, hogy bár bármikor lehetek olyan, mint az apám, nekem ez már nem jelent gondot.
Te el tudsz számolni önmagaddal?
Igen.
És akkor számodra már nincs is fejlődési lehetőség ?
De van. Az egyik legnagyobb fejlődés a megtartás.
Megéri?
Megtartani? Nap mint nap elaludni 5 másodperc után kurva jó érzés.
Dr. Csernus Imre
Dr. Csernus Imre (Jugoszlávia, Verbász, 1966. március 2. – ) magyar pszichiáter. AViasat 3 televíziós csatornán sugárzott Bevállalja? című műsorral lett az ország közismert „kiabálós” pszichiátere.Évekig rendelt a Lipótmezőn az OPNI-ban, ahol elsősorbandrogfüggőket kezelt. Számos könyve jelent meg; jelenleg előadásokat tart. Praktizál. Jelenleg a győri ETO pszichiátere. 11. könyve jelent most meg, A Kiút címmel, a Jaffa kiadó gondozásában.
(Forrás:divany.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése