Nem omlik össze a világ, ha a gyerek kipróbál valamilyen szert – ez a talán meglepő kijelentés is elhangzott Zacher Gábor közelmúltbeli veszprémi előadásán. A toxikológus szerint a lényeg, hogy sokat beszélgessünk a fiatalokkal.
Az igazán fontos döntéseket olyankor hozzák meg a fiatalok, amikor a szülő nincs mellettük. Az, hogy ilyen helyzetben merre indulnak, az otthonról hozott mintán is múlik, és azon, mennyire működik jól a kommunikáció gyerek és szülő között – fejtegette a toxikológus. – Ma a generációk között olyan szakadék tátong, amit nehéz áthidalni. Mi csak tapogatózunk és próbáljuk megtanulni azt a világot, amibe a gyerekeink már beleszülettek, és amiben ők otthonosan mozognak. Amikor ez a két korcsoport a kábítószerekről próbál beszélgetni úgy, hogy a szülők nem sokat tudnak erről a világról, akkor kommunikációs deficit keletkezik.
Gyakran előkerülnek a "bezzeg az én időmben" jellegű mondatok, azóta azonban nagyot fordult a világ – Zacher Gábor ezt példával is próbálta szemléltetni. – Miközben nekünk kilenc-tízre már otthon kellett lennünk a buliból, manapság ilyenkor szinte még ki sem nyitnak a szórakozóhelyek. Teljesen normális, ha a gyerek reggel jön haza a buliból.
A szülő és gyerek kábítószerről való beszélgetésének egyik akadálya a szülők tájékozatlansága. Mert a kábítószerről csak annyi tapasztalatuk van, amit a tévében látnak – márpedig a média csak a szélsőséges, kirívó eseteket mutatja be. Az, hogy valaki egy buliban elszív egy spanglit, pár óráig kicsit furcsán vigyorog, aztán hazamegy hajnalban, alszik délig és esetleg kicsit másnaposan ébred, az nem fog bekerülni a híradóba.
Tudjuk-e, milyen az átlagos szerhasználó? – tette fel a kérdést a szakember. – A többségnek valami lecsúszott, sötét alak jelenik meg a szemei előtt, pedig ez csak egy szűk réteg. Az átlag szerhasználó úgy néz ki, mint bármelyikünk. Egy irodaházban csütörtökön végzett vizsgálat során egy fehérgalléros csapatot marihuánára teszteltek, 15 százalékuknál találtak THC-re utaló nyomot. A szerhasználók többsége ugyanúgy éli az életét, mint bármelyikünk.
Az esetek jelentős részében a szerek kipróbálásának nincs következménye. Évente 45 millió droghasználatból tavaly tizenheten haltak meg; minden kétmilliomodik droghasználat végződik halállal. A nyolcas úton biciklizni sokkal veszélyesebb, mint drogozni; éppen ezért nincs is hatása az elrettentésnek. Különösen, ha az apuka a dörgedelmek után rágyújt egy cigire, leül a tévé elé, amit napi öt és fél órán át néz, és kibont egy sört mellé. Hol a szociális minta? Ha apának szabad, nekem miért ne lenne szabad? – fejtegette Zacher.
A nevelés a legfontosabb, adjunk a gyereknek értékrendet, példaképet, hogy akkor, amikor döntési szituációba kerül, akkor helyes döntést hozzon. Elvárhatjuk tőle, hogy tudjon nemet mondani, de ilyenkor nézzünk a tükörbe, és csak olyasmit várjunk el, amire mi is képesek vagyunk. A mi generációnk azért tudott könnyen nemet mondani a szerekre, mert nem volt mire igent mondani, nem kerültek elénk ilyenek. Nem tudom, hogy ma tizenhét éves fejjel tudnék-e nemet mondani a spanglira, ha egy buliban az orrom alá dugják, nehéz egy tizenhét éves fejével gondolkozni – vallotta a toxikológus.
Honnan jövök rá, hogy a gyerek kábítószert használ? Nem tudom megmondani. A lényeg, hogy ismerem-e a gyereket? Ismerem-e a rezdüléseit, beszélgetek-e vele? Ha rendszeresen kommunikálunk, megismerem, és kialakul a bizalom. A statisztikák szerint ma a szülő átlagosan napi 7 percet fordít a gyerekére (eközben, ahogy azt már említettük, napi öt és fél órát tévézünk). Az otthoni szociális minta a legmeghatározóbb, mindennek ez a gyökere. Ha működik a család, akkor a gyerek később, más közösségekbe kerülve is jó irányba halad majd. Fontos, hogy megtaláljuk a közös nevezőt a gyerekkel, mert ha ez megvan, akkor nincs baj, még akkor sem, ha kipróbál valamilyen szert, mert a világ ettől nem omlik össze.
(Forrás: vehir.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése