Nagy kiszúrás
a jövő generációival, hogy az oktatás még mindig idejét múlt eszközökkel
és
módszerekkel próbálja felkészíteni a diákokat az iskola utáni életükre.
Sugata Mitrának azonban van egy zseniális stratégiája arra, hogy a
rendszer ellenére miként lehet megnyitni a gyerekek elméjét. A Brain Bar
Budapest fesztiválon előadó indiai szakértővel a jövőről beszélgettünk,
és arról, hogy hogyan adhatunk másoknak többet, mint a Google.
Kevés felnőtt hisz annyira a gyerekekben, mint
Sugata Mitra, és az irántuk érzett csodálatát csak tovább táplálja, hogy a
gyerekek rendre felülmúlják a várakozásait. Ezért még ma is izgatottan beszél
azokról a felismerésekről, amelyekre 15 évvel ezelőtt jutott, és amelyek a TED-előadások egyik sztárjává tették (2013-ban a TED Prize győztese lett ezzel). A
napokban pedig a Brain Bar Budapest egyik előadójaként járt Budapesten, hogy
felforgasson mindent, amit eddig az oktatásról gondoltunk.
Sugata Mitra 1999-ben zseniális kísérletbe fogott. A kollégáival vágott
egy lyukat az egyik újdelhi nyomornegyed falán, és beüzemelt egy internetkapcsolattal
ellátott számítógépet, majd őrizetlenül ott hagyta. Az egész kicsit úgy nézett
ki, mint egy bankautomata. A kíváncsi gyerekek egyből megtalálták, néhány óra
múlva már böngésztek a neten, és a társaikat tanították. Ezeknek a gyerekeknek
soha nem volt számítógépük, nem tudtak angolul, és fogalmuk sem volt arról,
hogy mi az internet. Egy idő után azonban már dokumentumokat hoztak létre,
játszottak, képeket szerkesztettek, angolul tanultak, és ami a legfontosabb:
mindezt csoportosan csinálták, és a társaikat is megtanították ezekre a
dolgokra.
Sugata Mitrát lenyűgözte az a gyorsaság és az
együttműködésnek az a hatékonysága, ahogy a gyerekek mindenféle külső kényszer
vagy kontroll nélkül a magukévá tették a tudást. A Hole in the Wall (Lyuk a falban) elnevezésű kísérletet később
több más helyen is megismételte, és a gyerekek mindenütt rávetették magukat a
tudásra, így Sugata Mitrának találnia kellett végre egy elnevezést, amely
leírja a jelenséget. Így született meg az önszerveződő tanulási környezet
fogalma, vagyis a SOLE (self-organised
learning environment).
Egy olyan paradigmában, amelyben egy gyerek
nem kíváncsiságból tanul, hanem azért, hogy legyen belőle valami, nehéz
elképzelni azt a fajta motiváló erőt, amelyet a Mitra által körvonalazott önszerveződő tanulási környezet ad.
Sugata Mitra szótárában a „haladni a korral” nem csak üres közhely, és
nem győzi hangsúlyozni, hogy mekkora kiszúrás a jövő generációival, hogy az
oktatás pont az a terület, amelyik még mindig egy anakronisztikus platformról
próbálja felkészíteni a gyerekeket az iskola utáni életükre. A mai iskolák
szerinte ugyanis egy letűnt kor termékei, amelyek még mindig úgy működnek,
mintha minden tudás a könyvekben lenne, és az ezekben fellelhető információkat
az emberi agyban kellene tárolni, hogy szükség esetén bármikor használni
lehessen. És persze az uralkodó politikai elit dönti el, hogy melyek legyenek
ezek az információk. A diákok pedig a memóriájukért, és nem a kreativitásukért
vagy az ötleteikért kapnak dicséretet. Csakhogy – állítja Sugata Mitra – egy
olyan világban, ahol ott az internet, ennek már nincs semmi értelme. Lehet,
hogy egy 1812-ben élő tanár el sem tudta képzelni, hogy a lovaglás és a vívás
valaha nem alapvető képesség lesz, amely nélkül boldogulni sem lehet az
életben, de ha belegondolunk, egész jól elvagyunk nélküle.
A Google után minden más
Ami nélkül viszont nem igazán
tudunk boldogulni, az az internet, mégis vonakodva engedjük be az
osztályterembe. Sugata Mitra percekkel a
beszélgetésünk előtt egy skóciai konferencián tartott előadást – Skype-on, a
szállodai szobájából. Alapvetés, hogy a munkája – jelenleg az oktatási
technológia professzora a Newcastle-i Egyetemen – az internet miatt van folyton
változásban, és ez a változás nagyon gyors. „A skóciai konferencián épp most
mesélte az egyik előadó, hogy néhány éve, amikor a diákok leültek vizsgázni, a
tanár felszólította őket, hogy se számítógép, se számológép nem lehet náluk.
Aztán már telefon sem. Most meg az órákat tiltották ki. Mi lesz a következő? A
diákoknak talán ki kell venniük majd a fülbevalóikat? – kérdeztem, és a
résztvevők persze nevettek. De akkor felvetettem, hogy talán hamarosan elérhető
lesz majd a hordható digitális ruha is. Akkor mit tesznek? Vegyék le minden
ruhájukat? Ez nevetséges” – mutatott rá a fejlődéssel való hadakozás
kilátástalanságára.
Sugata Mitra azt mondja, ő nem bírálja a
rendszert, hiszen maga is ennek a rendszernek a terméke, csak arra hívja fel a
figyelmet, hogy ha oktatásról van szó, még mindig lovas szekérrel próbálunk
meg egyik helyről eljutni a másikra – miközben a járművek terén ennél sokkal
szélesebb és korszerűbb a felhozatal.
Mi kell hozzá?
Sugata Mitra oktatási koncepciójának
van néhány sarkalatos pontja. Az egyik ilyen a célzottan kaotikus
környezet, ami elsőre nem feltétlenül hangzik biztatóan, de a szakember
csodálatosan levezeti, hogy ez miért jó. A káoszról általában a
véletlenszerűség és a céltalanság jut eszünkbe, matematikai és fizikai
kontextusban viszont egészen más jelent: azt, hogy a rendszer tulajdonságai és
viselkedése nem jelezhetők előre. Nem azt jelenti, hogy a rendszer sehová sem
tart, hanem azt, hogy nem lehet megmondani, merre. „Az oktatás nem pont egy
ilyen kaotikus rendszer? Ha rámutat egy hatéves kislányra az osztályban, meg
tudja mondani, hogy mi lesz belőle 40 éves korában? Legfeljebb annyit, hogy
okos gyerek, biztosan boldogulni fog. Egy tanár is csak ennyit tud
megállapítani” – mondja a jövőtervezés esetlegességéről. „Egy tanár képességei
valójában nagyon korlátozottak, de nem azért, mert rossz tanerő, hanem azért,
mert egy kaotikus rendszerrel van dolga.” Minden kaotikus rendszerben rendre
felbukkan viszont a spontán rend, és ez az osztályteremben is működhet, csak célzottan
kaotikus környezetet kell teremteni hozzá, és várni. A gyerekek nem fognak
csalódást okozni.
Mitra elképzelésének a másik kulcsszava a minimálisan invazív tanítás. A sebészetből kölcsönzött szófordulat arra a
logikus gondolatra utal, hogy ha mondjuk egy apró lyukon keresztül el lehet
távolítani egy vesekövet, akkor minek felvágni a beteg egész hasát. Az oktatási
környezetre lefordítva ez úgy néz ki, hogy a tanárnak nem kell felnyitni a
gyerek fejét, és megtölteni mindenfélével. Elég, ha kérdez és bátorít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése