2015. július 23., csütörtök

Anyja elhagyta, mindenki kinevette, mégis 5 angliai egyetemre vették fel a roma lányt!

Perla Scripcariu 19 éves, roma származású, aki eldobott gyermekként nőtt fel, és már sokszor kellett a roma stigmát viselnie. Ennek ellenére a benne lévő ambíció, kitartás és tudásvágy a roma közösség egyik jelképévé tette.
perla1
Perla a romániai Botosan megyében született 1996-ban, édesanyja elhagyta és apja külföldre ment dolgozni. Az árván maradt, társadalom szélére sodródott kislányt a nagynénje vette gondozásba, akit mai napig is édesanyának szólít.
A legtöbb ilyen élethelyzet sajnos úgy végződik, hogy a gyermek utcára kerülve, koldulni kezd, csal, vagy lop, esetleg szemetesekben turkál. Ez a történet azonban nem úgy folytatódott, ahogy azt a legtöbb roma sorsban lévő árva gyermek kapcsán látjuk.

Nem roskadtam össze

Perla kezébe vette életének alakítását és rengeteg tanulással, munkával, hittel és kitartással mára a közösségének egy kiemelkedő alakja és példaértékű az egész roma társadalom számára. Az előítéletek ellenére kitűnő tanuló volt és sikeresen érettségizett.
„A gyermekek, akikkel játszani szerettem volna gyakran elűztek és lecigányoztak. Amikor felelnem kellett és a táblához mentem azzal bántottak, hogy: na, a cigány majd jobban tudja. Nem roskadtam össze ezek miatt, sőt arra ösztönöztek, hogy többet dolgozzak és még jobb legyek” – ossza meg gondolatatit a fiatal lány.
A romáknak kellenek az ilyen jellegű példaértékű élettörténetek, hiszen legtöbbjük azt gondolja, hogy romaként nem alkalmazza őket senki, nem állnak velük szóba, nem szívesen látottak.
perla2

Terveit ősztől már Angliában válthatja valóra

Jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően mára öt színvonalas Angliai Egyetem fogadta el jelentkezését a továbbtanulásra. Perlának most választania kell Birmingham, Portsmouth, Greenwich, Coventry és Kent között. Ősztől Nemzetközi Kapcsolatokat és Politikatudományt fog tanulni és célul tűzte ki a hátrányos helyzetű etnikai csoportok integrációjának segítését.

„Büszke vagyok a roma származásomra”

Perla szívesen őrzi kultúrájának a hagyományait is. Úgy gondolja, hogy nagyon régi, érdekes és szép kultúrájuk van és meg kell ezt őrizni. Célul tűzte ki a roma nyelv értékeinek megőrzését és továbbítását.
perla3
Szabadidejében szenvedéllyel táncol, énekelni tanul és amatőr színjátszóként is sok fesztiválon megfordult.
Nevéhez hűen, amely gyöngyöt jelent, valóban értékeket képvisel, őriz és ad át, ez a fiatal cigánylány.
Perla jó példája annak, hogy minden emberben ott van az önmeghaladás (autótranszcendencia) képessége, még akkor is, ha a sors, amelyet választott nem mindig volt kegyes vele.
(Forrás: filantropikum.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése