Internetes tudományos blogját Kiss (Orsós) Zsuzsaként írja.
Kutatóként Orsós Zsuzsannának ismerik.
De hogyan is lett egy hétgyerekes roma család legkisebb tagjából biológusdoktor, egyetemi adjunktus, nem mellesleg az MTA első cigány doktori ösztöndíjasa?
Történetéről – amely minta lehet sokak számára – a 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorában beszélt.
Kutatóként Orsós Zsuzsannának ismerik.
De hogyan is lett egy hétgyerekes roma család legkisebb tagjából biológusdoktor, egyetemi adjunktus, nem mellesleg az MTA első cigány doktori ösztöndíjasa?
Történetéről – amely minta lehet sokak számára – a 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorában beszélt.
Fotó: 168 Óra
– Segítsen.
Azt írták önről a neten, hogy az MTA első cigány származású doktori ösztöndíjasa.
Nem korrektebb úgy: roma származású?
– Hivatalosan valóban elfogadottabb a roma kifejezés a cigány kisebbségre.
Máskülönben én cigánynak vallom magam.
Kulturális okból is.
– Mégpedig?
– Magyarországon három különféle roma kisebbség él együtt.
Szokásaik, nyelvhasználatuk is eltér.
A muzsikus cigányok vannak legtöbben, ők csak magyarul beszélnek.
Az oláh cigányok a lovári nyelvet használják saját közösségükben. Náluk a roma szó azt jelenti: ember. A harmadik nagyobb csoport a beás cigányoké: közéjük tartozom én is.
Számomra a roma szó semmit nem jelent.
Ezért is mondtam: cigánynak vallom magam.
– Hétgyerekes családban született. Hol nőtt föl? Szülei mit csináltak?
– A hét gyerek közül a legkisebb voltam.
Németkéren éltünk, Pakstól tizenöt kilométerre.
Ott laktam tizennégy éves koromig.
Szüleim kétkezi munkások voltak.
Édesanyám sem írni, sem olvasni nem tudott, apukám valamelyest azért igen.
Anyukámat én tanítottam: a nevét idővel megtanulta leírni és aláírni.
Ennyi fért bele az életébe. Sajnos.
– Olvastam: egyetlen testvérének sincs érettségije.
Szülei mégis elfogadták, hogy ön tanulni akar?
– Utáltam óvodába járni, ovis barátaim sem voltak.
Az iskolában viszont minden megváltozott: imádtam a könyveimet, azt, hogy tanulok.
Persze megdöbbent a család, amikor az első év végén könyvet kaptam a jó tanulmányi eredményeimért. Talán akkor gondoltak bele először: lehet, hogy Zsuzsi kicsit más.
Osztályfőnököm később mégsem ajánlotta a gimnáziumi továbbtanulást.
Rosszulesett, amikor a pályaválasztási beszélgetésen közölte: bár jól tanulok, szerinte „ilyen mentalitással” nem tudnám elvégezni a gimnáziumot.
– Mit értett ezen az osztályfőnöke?
– Nem tudom. Régen volt.
Azt javasolta: tanuljak inkább szakmát.
– Lehet, hogy csak arra gondolt: önnek is minél előbb pénzkeresőnek kell lennie a nagy családjában?
– Nem hallottam ki segítő szándékot a szavaiból.
Azt fejezte ki: nem tart képesnek a gimnáziumra.
– És ki segített, hogy elhiggye, mégiscsak képes rá?
-Az én példám is mutatja roma és nem roma gyerekeknek is: a tudás révén új utak, más lehetőségek választhatók.
– Lehet is.
Ön ma már biológus adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtani Intézetében.
A közegészségtan a szakterülete.
PhD disszertációját a daganatok kialakulásában szerepet játszó fontosabb genetikai tényezőkről írta.
Diákjai tudják, hogy roma származású? Egyáltalán: szóba kerül ez a tudományos életben?
– Nem téma.
Egyetemi körökben sosem tapasztaltam ilyesmit.
De én is látom, milyen a világ.
A hivatalos nevem amúgy Kiss Zsuzsanna.
Ugyanis felvettem a férjem vezetéknevét: úgy éreztem, ezzel erősítem az összetartozásunkat.
De kutatóként Orsós Zsuzsa vagyok, így ismernek, ezt a nevet használom.
Másfelől nyilvánvaló: nem úgy kezdem a közegészségtan-órámat, hogy Orsós Zsuzsa vagyok, és roma. Miközben biztosan tudják a hallgatók, hogy az Orsós roma név.
– Kutatói blogjából az is tudható: az egészségfejlesztéssel kapcsolatban pályázott a Nemzeti Kiválóság Programra, el is nyerte.
És ez új teret nyitott az életében.
Kutatási célcsoportja a pécsi Gandhi Gimnázium volt.
– Az egészségtudatosság, egészségmegőrzés, prevenció kapcsán nem egyszerűen információkat szerettem volna átadni a roma gyerekeknek, hanem a dolgok hátterét, összefüggéseket is elmondani nekik. Hogy például miért is annyira káros, rossz a stressz, milyen betegségek kialakulásához vezethet a dohányzás, a helytelen táplálkozás, a fizikai inaktivitás.
Kutatások szerint a roma populációban általában magasabb a dohányzási valószínűség.
– Amerikai szociálpszichológus mondta, az oktatás lényege nem az olvasás, az írás, a számolás vagy a történelmi ismeretek elsajátítása.
Az igazi edukáció önmagunk és a másik megértését szolgálja. Egyetért?
– Többé-kevésbé. Mert azt is gondolom: az alapismeretek ugyancsak fontosak.
Kétségtelen: annyira felgyorsult a világ, hogy nincs kellő figyelem a másikra, nincs elég idő a stressz levezetésére – akár sétával, beszélgetésekkel, vendégek meghívásával.
Nem pusztán a szolidaritás tűnt el, hanem a nyitottság a másik megértésére.
A családi beszélgetések kivesztek a többségi társadalomból éppúgy, mint a roma közösségekből. Az iskolában átadják a napi ismeretanyagot, ám elmarad a felkészítés a napi valóságra, a társadalmi együttélés morális és etikai normáira.
Pedig főként hiteles történetek megosztásával segíthetünk a szemléletformálásban.
– Az öné pontosan ilyen történet.
– Amikor megjelentem a Gandhi Gimnáziumban, a kollégium vezetője megkért: a tematikus oktatás előtt mondjam el a diákoknak a történetemet, hogy én is közülük jöttem. Tágra nyílt szemmel hallgattak.
Aztán úgy tapsoltak, hogy soha korábban nem kaptam ilyen erős visszajelzést.
Később az egyik diák elmesélte: otthon beszélt a történetemről, és a szülei ismeretlenül is gratulálnak. Egy másik pedig azt mondta: ő is szeretne egyetemista lenni. Ennél több nekem nem kell, ez fantasztikus.
– Elérzékenyült...
– Eszembe jut az is: a társadalmi problémákat leginkább talán az enyhítheti, ha a romák körében is egyre többen lesznek, akik egyéni utakat választanak. Ehhez nyilván kell a roma közösség elfogadása és a többségi segítség is.
Rendkívül lényegesnek tartom, hogy a roma gyerekek ne csak az általános iskolát végezzék el, hanem járjanak egyetemre, legyen széles, komplexebb tudásuk.
Ez visszahat az egész roma társadalomra is.
– Igaza van.
De hát éppen ezt akadályozza meg a kormány azzal, hogy a tankötelezettséget tizennyolcról tizenhat évre csökkentette.
– Pedig a lehető legfontosabb, hogy a gyerekek sokáig maradjanak az oktatási rendszerben.
Nem arra értem, hogy bukdácsolással, időhúzással hosszú évekig üljenek az iskolapadban.
De lehet őket inspirálni, a gyengébbeket segíteni a felzárkózásban.
Meggyőződésem, mert az én példám is mutatja roma és nem roma gyerekeknek is: a tudás révén új utak, más lehetőségek választhatók.
Írta: Pásztor Magdolna
(Forrás: 168ora.hu)
– Segítsen.
Azt írták önről a neten, hogy az MTA első cigány származású doktori ösztöndíjasa.
Nem korrektebb úgy: roma származású?
– Hivatalosan valóban elfogadottabb a roma kifejezés a cigány kisebbségre.
Máskülönben én cigánynak vallom magam.
Kulturális okból is.
– Mégpedig?
– Magyarországon három különféle roma kisebbség él együtt.
Szokásaik, nyelvhasználatuk is eltér.
A muzsikus cigányok vannak legtöbben, ők csak magyarul beszélnek.
Az oláh cigányok a lovári nyelvet használják saját közösségükben. Náluk a roma szó azt jelenti: ember. A harmadik nagyobb csoport a beás cigányoké: közéjük tartozom én is.
Számomra a roma szó semmit nem jelent.
Ezért is mondtam: cigánynak vallom magam.
– Hétgyerekes családban született. Hol nőtt föl? Szülei mit csináltak?
– A hét gyerek közül a legkisebb voltam.
Németkéren éltünk, Pakstól tizenöt kilométerre.
Ott laktam tizennégy éves koromig.
Szüleim kétkezi munkások voltak.
Édesanyám sem írni, sem olvasni nem tudott, apukám valamelyest azért igen.
Anyukámat én tanítottam: a nevét idővel megtanulta leírni és aláírni.
Ennyi fért bele az életébe. Sajnos.
– Olvastam: egyetlen testvérének sincs érettségije.
Szülei mégis elfogadták, hogy ön tanulni akar?
– Utáltam óvodába járni, ovis barátaim sem voltak.
Az iskolában viszont minden megváltozott: imádtam a könyveimet, azt, hogy tanulok.
Persze megdöbbent a család, amikor az első év végén könyvet kaptam a jó tanulmányi eredményeimért. Talán akkor gondoltak bele először: lehet, hogy Zsuzsi kicsit más.
Osztályfőnököm később mégsem ajánlotta a gimnáziumi továbbtanulást.
Rosszulesett, amikor a pályaválasztási beszélgetésen közölte: bár jól tanulok, szerinte „ilyen mentalitással” nem tudnám elvégezni a gimnáziumot.
– Mit értett ezen az osztályfőnöke?
– Nem tudom. Régen volt.
Azt javasolta: tanuljak inkább szakmát.
– Lehet, hogy csak arra gondolt: önnek is minél előbb pénzkeresőnek kell lennie a nagy családjában?
– Nem hallottam ki segítő szándékot a szavaiból.
Azt fejezte ki: nem tart képesnek a gimnáziumra.
– És ki segített, hogy elhiggye, mégiscsak képes rá?
-Az én példám is mutatja roma és nem roma gyerekeknek is: a tudás révén új utak, más lehetőségek választhatók.
Kémiatanárnőm, Lamm Jánosné támogatta, hogy továbbtanuljak, ő javasolt
egy kémia–biológia fókuszú középiskolát Pécsett. Odakerültem.
A tanárnő azóta is figyelemmel kíséri az életemet. Biztosan állíthatom: büszke rám.
A tanárnő azóta is figyelemmel kíséri az életemet. Biztosan állíthatom: büszke rám.
– Lehet is.
Ön ma már biológus adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtani Intézetében.
A közegészségtan a szakterülete.
PhD disszertációját a daganatok kialakulásában szerepet játszó fontosabb genetikai tényezőkről írta.
Diákjai tudják, hogy roma származású? Egyáltalán: szóba kerül ez a tudományos életben?
– Nem téma.
Egyetemi körökben sosem tapasztaltam ilyesmit.
De én is látom, milyen a világ.
A hivatalos nevem amúgy Kiss Zsuzsanna.
Ugyanis felvettem a férjem vezetéknevét: úgy éreztem, ezzel erősítem az összetartozásunkat.
De kutatóként Orsós Zsuzsa vagyok, így ismernek, ezt a nevet használom.
Másfelől nyilvánvaló: nem úgy kezdem a közegészségtan-órámat, hogy Orsós Zsuzsa vagyok, és roma. Miközben biztosan tudják a hallgatók, hogy az Orsós roma név.
– Kutatói blogjából az is tudható: az egészségfejlesztéssel kapcsolatban pályázott a Nemzeti Kiválóság Programra, el is nyerte.
És ez új teret nyitott az életében.
Kutatási célcsoportja a pécsi Gandhi Gimnázium volt.
– Az egészségtudatosság, egészségmegőrzés, prevenció kapcsán nem egyszerűen információkat szerettem volna átadni a roma gyerekeknek, hanem a dolgok hátterét, összefüggéseket is elmondani nekik. Hogy például miért is annyira káros, rossz a stressz, milyen betegségek kialakulásához vezethet a dohányzás, a helytelen táplálkozás, a fizikai inaktivitás.
Kutatások szerint a roma populációban általában magasabb a dohányzási valószínűség.
– Amerikai szociálpszichológus mondta, az oktatás lényege nem az olvasás, az írás, a számolás vagy a történelmi ismeretek elsajátítása.
Az igazi edukáció önmagunk és a másik megértését szolgálja. Egyetért?
– Többé-kevésbé. Mert azt is gondolom: az alapismeretek ugyancsak fontosak.
Kétségtelen: annyira felgyorsult a világ, hogy nincs kellő figyelem a másikra, nincs elég idő a stressz levezetésére – akár sétával, beszélgetésekkel, vendégek meghívásával.
Nem pusztán a szolidaritás tűnt el, hanem a nyitottság a másik megértésére.
A családi beszélgetések kivesztek a többségi társadalomból éppúgy, mint a roma közösségekből. Az iskolában átadják a napi ismeretanyagot, ám elmarad a felkészítés a napi valóságra, a társadalmi együttélés morális és etikai normáira.
Pedig főként hiteles történetek megosztásával segíthetünk a szemléletformálásban.
– Az öné pontosan ilyen történet.
– Amikor megjelentem a Gandhi Gimnáziumban, a kollégium vezetője megkért: a tematikus oktatás előtt mondjam el a diákoknak a történetemet, hogy én is közülük jöttem. Tágra nyílt szemmel hallgattak.
Aztán úgy tapsoltak, hogy soha korábban nem kaptam ilyen erős visszajelzést.
Később az egyik diák elmesélte: otthon beszélt a történetemről, és a szülei ismeretlenül is gratulálnak. Egy másik pedig azt mondta: ő is szeretne egyetemista lenni. Ennél több nekem nem kell, ez fantasztikus.
– Elérzékenyült...
– Eszembe jut az is: a társadalmi problémákat leginkább talán az enyhítheti, ha a romák körében is egyre többen lesznek, akik egyéni utakat választanak. Ehhez nyilván kell a roma közösség elfogadása és a többségi segítség is.
Rendkívül lényegesnek tartom, hogy a roma gyerekek ne csak az általános iskolát végezzék el, hanem járjanak egyetemre, legyen széles, komplexebb tudásuk.
Ez visszahat az egész roma társadalomra is.
– Igaza van.
De hát éppen ezt akadályozza meg a kormány azzal, hogy a tankötelezettséget tizennyolcról tizenhat évre csökkentette.
– Pedig a lehető legfontosabb, hogy a gyerekek sokáig maradjanak az oktatási rendszerben.
Nem arra értem, hogy bukdácsolással, időhúzással hosszú évekig üljenek az iskolapadban.
De lehet őket inspirálni, a gyengébbeket segíteni a felzárkózásban.
Meggyőződésem, mert az én példám is mutatja roma és nem roma gyerekeknek is: a tudás révén új utak, más lehetőségek választhatók.
Írta: Pásztor Magdolna
(Forrás: 168ora.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése