2015. november 22., vasárnap

Minden iskolai napot 10 perc dicsérettel kezd ez a különleges tanár!

A pozitív dolgok hangsúlyozására az iskolákban is szükség van, hiszen hiába színjeles egy tanuló, az még egyáltalán nem garancia arra, hogy felnőtt életében is színjelesen boldog lesz. Mindenkiben ott rejtőznek a jó tulajdonságok, az erősségek, és ezeket kell fejleszteni, kiemelni. Na és persze minél korábban kezdjük, annál nagyobb az esélye annak, hogy életünk további szakaszában magabiztosabbak, elégedettebbek leszünk saját életünkkel.
chris
A videóban szereplő tanár, Chris Ulmer a Mainspring Academy tanintézetben tanít, ahová olyan gyerekek járnak, akik különleges odafigyelést, sajátos oktatási módszereket igényelnek, mert tanulási nehézségeik vannak, nem képesek összpontosítani a feladataikra.
A Floridai államban található Jacksonville-i tanodában Chris Ulmer minden egyes napot úgy indít, hogy a kis neveltjei megállnak előtte, és végighallgatják, hogy milyen ügyesek, mennyire értékes, jó gyerekek, és miben erősek.
Ennek a speciális módszernek köszönhetően a „problémás” diákok önbizalma, magabiztossága olyannyira megnőtt, hogy egyre jobban teljesítenek az órákon, már egymást és még Chris-t is megdicsérik. Alig van konfliktus a gyerkőcök között, és amióta tanáruk a pozitív tulajdonságaikra fekteti a hangsúlyt, sokkal együttműködőbbek, barátságosabbak egymással.


Chris elmondása szerint ez neki is erőt ad, és ékes bizonyítéka annak, hogy a szeretetnek és a pozitív töltetű dolgoknak, foglalkozásoknak mekkora ereje van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése