2015. december 5., szombat

Szent Miklós legendája


heart hangulatjel
Erre a jóságos püspökre emlékezünk minden december 6-án, amikor is az ablakba állítjuk fényesre pucolt cipőinket, hogy másnap reggel ajándékokkal telve találjuk.
Szent Miklós története legendaként ismert a világon.
Valóságos történelmi személyiség volt, aki Törökországban élt. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához - aki érsek volt - Patara város kolostorába költözött. Már kisgyerek korában megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. 
Szent Miklós az életét mindvégig az emberiségnek és a gyerekeknek szánta.
Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. A 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált. A zarándokútról visszafelé betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották.
52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartották. 
Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította.
Hosszú, békés öregkort ért meg. 
A legenda szerint lelkét (342 december 6-án) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. 
Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódját, a Mikulást.
(Forrás:fb)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése