Ezzel a módszerrel megközelítheti Einsteint

Carol Dweck, az amerikai Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora magyarul most megjelent könyvében mindenkit arra biztat, hogy fejlődéssel, kitartással elérheti a vágyott sikert.

Képzeljük el, hogy rossz napunk van: közepesre sikerült egy vizsgánk, megbüntettek minket, mert tilosban álltunk az autóval, és amikor erről a pechsorozatról egy barátunknak szeretnénk telefonon panaszkodni, egy perc múlva lepattint minket. Erre a sajnálatos helyzetre kétféleképpen is lehet reagálni – véli Carol Dweck, az amerikai Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora. Az egyik szemlélet szerint még jobban kétségbeeshetünk, vádaskodhatunk, netán rettentő dühösek leszünk a vizsgáztatóra, a rendőrökre, sőt a barátunkra is. A másik szemlélet szerint viszont elhatározhatjuk, hogy a következő vizsgánkra többet tanulunk, alaposabban megnézzük a közlekedési táblákat és megértjük, hogy a barátunkat rossz időpontban zavartuk.

Az előbbit Carol Dweck rögzült, az utóbbit fejlődési szemléletnek nevezte el. „A fejlődési szemléletmód alapja az a meggyőződés, hogy az ember alapvető tulajdonságai kellő erőfeszítéssel egytől egyig fejleszthetők. Annak ellenére, hogy az emberek nagyon sok tekintetben különbözhetnek egymástól – adottságaik, érdeklődési körük, illetve temperamentumuk szerint – igyekezet és gyakorlás révén mindannyian képesek vagyunk fejlődni” – olvasható Szemléletváltás című, a napokban magyarul is megjelent könyvében.

Az 1946-ban született amerikai pszichológiaprofesszor évtizedekig kutatta a siker titkát, és könyvében számos kutatás segítségével, a legkiválóbb vezetők, sportolók, szülők és tanárok példáin keresztül igyekszik bebizonyítani, hogy ha fejlődési szemlélettel tekintünk önmagunkra és a világra, az olyan tudásvágyra és kitartásra sarkall bennünket, amelynek köszönhetően az élet minden területén sikeresebbek leszünk. Azt természetesen ő sem gondolja, hogy bárkiből bármi lehet, és ha elég keményen tanul, illetve elég motivált, akár újabb Einsteinné vagy Beethovenné válhat. Viszont abban szilárdan hisz, hogy az emberben ismeretlen lehetőségek rejlenek, és hogy nem láthatjuk előre, hová juthatunk el hosszú évek szenvedélyének, erőfeszítésének és gyakorlásának eredményeképpen. Példaként Darwint, Tolsztojt és Einsteint hozza fel példának, akiket teljesen átlagos gyereknek tartottak. De ott van Ben Hogan, minden idők egyik legkiemelkedőbb golfjátékosa is, aki gyermekkorában mozgáskoordinációs problémákkal küzdött.

Született tehetségek?

Joseph Martocchio amerikai kutatópszichológus egyik 1994-es vizsgálatában olyan munkavállalókat elemzett, akik gyorstalpaló számítógép-felhasználói tanfolyamon vettek részt. A résztvevők felét rögzült szemléletmódba helyezte azáltal, hogy azt mondta nekik: sikerük kizárólag meglévő készségeiken múlik. A másik felét ezzel szemben fejlődési szemléletbe hozta, azt állítva, hogy a számítógép-felhasználói készség gyakorlás útján fejleszthető. Mind a két csoport tagjai egyszerre kezdték a tanfolyamot – számol be Dweck. Annak ellenére, hogy kezdetben mindannyian egyforma önbizalommal rendelkeztek saját képességeiket illetően, a tanfolyam végére mindez jelentősen megváltozott. 
A fejlődési szemléletű csoport tagjai jelentős fejlődésen mentek keresztül, újabb és újabb dolgokat sajátítva el, dacára a számos hibának, amelyeket eközben óhatatlanul elkövettek. 
Ellenben azoknak, akiket a rögzült szemléletmódra kondicionáltak, ugyanezen hibák miatt csökkent az önbizalma tanulás közben. 

A megoldás csakis a fejlesztés, a tehetség csak a képesség, nem a siker – vajon Mozart Mozarttá vált volna a szorgalma nélkül?

A cél érdekét szolgálja az is, ha például nem dicsérgetjük agyon a gyereket, és a dicséret nem a gyermek személyes képességeire, sokkal inkább az erőfeszítésére és teljesítményére irányul.

Mert mit hallanak ki a gyerekek a dicsérő mondatokból, mi zajlik le ilyenkor bennük? – teszi fel a kérdést a pszichológus kutatónő. 
„Ezt nagyon gyorsan megtanultad! Milyen okos vagy!” (Ha nem tanulok meg valamit nagyon gyorsan, akkor nem vagyok okos.) 
„Odanézzetek, micsoda rajz! Szerintetek nem ő lesz a következő Picasso?” (Jobb lesz, ha inkább nem is rajzolok semmit, mert a végén még észreveszik, hogy nem vagyok Picasso.) 
„Te kész zseni vagy! Sikerült ötöst kapnod úgy, hogy nem is tanultál!” (Inkább abbahagyom a tanulást, különben nem fognak zseniálisnak tartani.)

Carol Dweck tehát azt ajánlja, hogy:
 a fejlődésre és az erőfeszítésre fókuszáljanak a bátorítások, így lehet elérni, hogy már gyermekkortól a fejlesztésre, a növekedésre álljon rá a következő generáció. 

Többek között ilyen üzenetek segítségével: 
„Nagyon tetszik, hogy több oldalról próbáltad megközelíteni ezt a matematika-feladatot, és addig próbálkoztál, amíg megtaláltad a megoldást! Nagyon sokat gondolkoztál rajta, így aztán meg is oldottad!” vagy :
„Nagyon örülök, amiért fizikára az egyik legnehezebb kísérletet választottad otthoni feladatként. Rengeteg munka lesz vele – kutatnod kell, megtervezni az eszközöket, megvásárolni az alkatrészeket, aztán az egészet még össze is kell építeni. Ezzel aztán rengeteget fogsz tanulni!” illetve:
 „Ennek a festménynek csodálatosak a színei! Elmondanád nekem, hogy miért ezeket választottad?”.

Azon túl, hogy a világszerte ismert pszichológus szeptember 3-án a HVG Extra Pszichológia Szalon vendége volt Budapesten, máshogy is kötődik a fejlődésben hívő magyarokhoz. 
Könyvében külön foglalkozik „minden idők legsikeresebb női sakkozóival”, a Polgár-lányokkal. Hogyan lehetséges, hogy a család hármat is kinevelt a világ kiváló sakkozói közül? – teszi fel a kérdést. Zsuzsa, a három lány egyike egyszer így nyilatkozott: „Apám hisz abban, hogy a veleszületett tehetség semmit nem jelent, és hogy a siker 99%-ban kemény munkával érhető el. Egyetértek vele” – idézi Carol Dweck, hozzátéve, hogy a legfiatalabb lányt, Juditot minden idők legkiválóbb női sakkozójának tartják, pedig eleinte nem ő volt a legtehetségesebb a családban. Ahogyan Zsuzsa felidézte: „Judit kicsit lassan lendült bele, de nagyon keményen dolgozott” – zárja le az inspiráló példát a professzor.
(Forrás: hvg)