2016. február 12., péntek

Az egész osztály tanul egyetlen diák kedvéért

Hogy megértsék siket társukat, mindenki elsajátítja a jelelést.
Mirzana Coralic nagy gondban volt, amikor eljött az idő, hogy beírassa siket kisfiát a helyi iskolába.
A Szarajevó melletti intézményben mégis tárt karokkal fogadták a hatéves Zejdet: jövendőbeli tanára, Sanela Ljumanovic azonnal igent mondott nekik. 
Amikor bekerült a suliba, a fiú sem ismerte a jelnyelvet (de még csak nem is érdeklődött iránta), így igen bonyolultnak tűnt a kommunikáció. Aztán egy szülő javaslatára
az egész osztály elkezdett ismerkedni a jelnyelvvel.
Mára mindenki ügyesen kommunikál a fiúval, ráadásul a gyerekek olyan lelkesek, hogy már otthon a saját szüleiket is tanítgatják. 
Azt mondják, ez a fajta kommunikáció nagyon érdekes, ráadásul más nagyothalló emberekkel is meg tudták azóta értetni magukat.
A tanárnő szerint fontos lenne, hogy a jelnyelv bekerüljön az alaptantervbe, nemcsak a gyakorlati haszna miatt, hanem azért is, hogy a gyerekek sokkal nyitottabbak legyenek a fogyatékossággal élő emberek felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése