Ők nevelik a világ legboldogabb gyerekeit – Mi a holland szülők titka?

Számos nemzetközi felmérés kimutatta már, hogy a holland gyerekek a legboldogabbak a világon, és nemcsak, azért mert jó életkörülmények között élnek, megfelelő oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz jutnak, de ők maguk is úgy érzik, tényleg boldogok.

A kétgyermekes, amerikai Rina Mae Acosta évekkel ezelőtt holland férjét követve telepedett le Hollandiában. Mint kisgyerekes anyukának, hamar feltűnt neki, mennyivel boldogabbak a holland gyerekek és a szülők is, mint például az Egyesült Államokban. Rájött, hogy amerikaiként sok mindent tanulhatna tőlük, és Finding Dutchland címen blogot kezdett írni a holland gyereknevelésről.

Egyik bejegyzése, A világ legboldogabb gyerekeinek 8 titka kétmilliós oldalmegtekintést és nemzetközi figyelmet kapott, számos külföldi televíziós csatorna is meginterjúvolta a témában. Ezután a szintén Hollandiában élő kétgyerekes édesanyával, az angol Michele Hutchinsonnal együtt megírták A világ legboldogabb gyerekei (The Happiest Kids in the World, How Dutch Parenst help their Kids by doing less) című könyvet, amit ma már számos nyelvre lefordítottak.

A könyv alapján összefoglaltuk, miben is áll a holland szülők sikerének titka.

A híres-neves boldoggá tévő dán életérzésnek, a hyggének van egy holland megfelelője is: gezelligheid, amit talán úgy írhatnánk körül, mint nyugalom, melegség, szeretet, összetartozás. De talán még találóbb az egyik szerző, Michelle Hutchinson leírása, aki szerint a gezelligheid az, amikor forró csoki vagy borsóleves gőzölög az asztalon, kellemes beszélgetés hangja szűrődik ki a nappaliból, ahol a kinti séta után vizes anorákok száradnak. Ez a kis hangulatkép nemcsak remekül leírja a hollandéletérzést, hanem a gyereknevelési filozófiájukról is sokat elmond.

NINCS SZÜKSÉGÜK MGKÜLÖNBÖZTETŐ JELZÉSRE. A HOLLAND HERCEGI CSALÁD EGY ÁTLAGOS HÉTKÖZNAPJA. (FOTÓ: MARK RENDERS/GETTY IMAGES)

A részmunkaidő bajnokainak a családra is jut idejük

A szerzőpáros szerint a világ egyik legliberálisabb országának lakói valójában inkább konzervatívak és nagyon családcentrikusak, akik számára a gyermekek abszolút az első helyen állnak. A holland szülők külön egyéniségként tekintenek a gyerekeikre, és nem a saját meg nem valósult álmaik beteljesítőit látják bennük. Számukra a siker ott kezdődik, ha gyermekeik és ők is boldogok. Úgy vélik, a teljesítmény nem feltétlenül vezet boldogsághoz, a boldogság azonban biztos magával hozza a teljesítményt is.

A holland nők megtalálták a tökéletes egyensúlyt a munka és a magánélet között, melynek kulcsa, hogy 68%-uk részmunkaidőben dolgozik. Egyébként egész Európában a hollandok dolgoznak a legkevesebbet, a férfiak átlagosan 36 órát, nők 26-ot egy héten. A gyermeknevelésből a holland apák ugyanúgy kiveszik a részüket, mint az anyák. Elterjedt gyakorlat, hogy az apák négy napot dolgoznak teljes munkaidőben, egy nap pedig az ún. apanap, amit a gyerekeikkel tudnak tölteni.

Stresszmentes iskola

A holland gyerekek szeretnek iskolába járni, ahol nem stresszelik őket agyon, nem kapnak házi feladatot, vagy csak alig, így sok idejük marad az iskola utáni játékra. A gyerekek négyéves koruktól járnak iskolába, de formális oktatásban csak hat-hétéves koruktól, 3. osztálytól van részük. A holland szülők nem siettetik a gyerekeiket, nem akarják, hogy már háromévesen számoljanak, hatévesen sakkbajnokok vagy zongoravirtuózok legyenek. Nem ültetik le pár hónapos babáikat, hogy fejlesztő DVD-t nézzenek, és nem hordják őket babaangolra. Hagyják őket gyereknek lenni, még akkor is, ha olykor ez azt jelenti, hogy a gyerekek üvöltve rohangálnak körbe-körbe az étteremben.

A gyerekektől elvárják, hogy barátságosak és segítőkészek legyenek az idősebbekkel, ahogy azt is, hogy ha arra van szükség, kiálljanak magukért és a véleményükért is. A holland tinédzserekre nem jellemző a lázadás. Mert nem is igazán van mi ellen, hisz szinte mindent szabad nekik. De épp emiatt, amit szabad, már nem is igazán izgalmas számukra. Például hamar megengedik nekik, hogy egymásnál aludjanak, ennek ellenére a világon itt a legalacsonyabb a tinédzserterhességek aránya.

Esőben is lehet kint játszani

A hollandok is úgy tartják, a finnekhez hasonlóan, hogy nincs rossz idő, csak rosszul felöltözött ember. A gyerekek esőben is simán kint játszanak az utcán, és sporteseményeket is csak a legritkább esetben törölnek a rossz idő miatt. A gyerekektől elvárják, hogy reálisan fel tudják mérni a veszélyeket, legyenek edzettek, szívósak és önállóak, vagyis nem baj, ha sárosak lesznek, de aztán mossák ki a ruháikat.A holland gyerekek nagy szabadságban élnek, egyedül járnak bicajjal iskolába, akár már az 5 évesek is, felügyelet nélkül játszhatnak kint az utcán vagy a parkban, és iskola után átugorhatnak a barátaikhoz. Ehhez persze kell egy olyan társadalom, mint a holland, akik a gyerekek védelme érdekében olyan intézkedéseket hoztak, melyeknek köszönhetően jelentősen csökkent az autók száma az utakon, és jóval biztonságosabb lett a közlekedés.

Az iskolai táborok már alsó tagozattól belépnek a gyerekek életébe, és mire tinédzserek lesznek, megszokják, hogy egy hétre távol kerülnek nemcsak a szülőktől, de az elektronikus kütyüiktől is, amiket otthon kell hagyni a tábor idejére. Az egyik blogposztban Michelle 13 éves fia táborozási élményeiről írt, akinek már az első napon be kellett bizonyítania, mennyire önálló. A tanárok ugyanis 4-5 fős csoportokban kirakták a gyerekeket valahol vidéken, és egyedül kellett odatalálniuk a tábor helyszínére.

Közös reggeli, csokireszelékkel

Egy 2013-as felmérés szerint, a 11, 13 és 15 éves holland gyerekek 85 %-a a családjával reggelizik. Míg a hollandoknál a reggeli szent, sok más országban a napindító, nagy rohanás közben nem marad idő a közös étkezésre. Pedig a közös reggeli a kutatások szerint segít elkerülni azt, hogy a gyerekek napközben mindenféle junk-fooddal tömjék magukat, de az iskolában is sokkal jobban tudnak koncentrálni egy kiadós reggeli után.

Még akkor is így van ez, ha a hollandokról nem mondhatjuk el, hogy nagyon egészségesen reggeliznének. Itt van mindjárt a klasszikus holland reggeli, a csokireszelékkel szórt fehér kenyér, amire a dietetikusok valószínűleg hevesen ingatnák a fejüket. De a reggeli esetükben nem is elsősorban a tartalmával járul hozzá a holland gyerekek boldogságához, hanem azzal, hogy még szorosabbá teszi a köteléket a családtagok között.

Rina Mae egyik blogposztjában a holland szülők 5 szokását ajánlotta amerikai honfitársai figyelmébe, de ezek szerintem a világ bármely részén hasznos tanácsok lehetnek.

1. Éljünk olyan aktívan, mint a hollandok, bringázzunk, sétáljunk, töltsünk sok időt a szabadban a gyerekekkel, és hagyjunk számukra minél több strukturálatlan időt a szabad játékra.

2. Próbáljuk meg legalább a reggelit és a vacsorát közösen elkölteni. Az ebédlőasztal körül lehet a legjobbakat beszélgetni

3. Hollandiában egyre elterjedtebb trend, hogy míg az anyukák kevesebb házimunkát végeznek, az apukák egyre többet vállalnak a háztartással kapcsolatos teendőkből.

4. A holland gyerekek már korán megtanulnak felelősséget vállalni saját tetteikért, és a házimunkából is kiveszik a részüket. Például egy holland négyéves már simán elkészíti magának a szendvicsét, ha anyukája kikészíti a hozzávalókat

5. A holland szülők szigorú napirendet tartanak, melynek egyik legfontosabb része a szabad játékra szánt idő. A korai lefekvést is szigorúan veszik, hogy mind a gyerekeknek, mind a szülőknek elegendő idő jusson a pihenésre.
(Forrás:nlcafe.hu)

„Az első gyereket az anyósodnak szülöd!” – Roma közösségek, férfi-női szerepek

Ilona gyerekkorában sokszor éhezett. Az általános iskolát nagyrészt „C” osztályokban végezte el, utána mégis egyértelmű volt a gimnázium, érettségi után pedig az egyetem. Modern cigány nőnek tartja magát, akit bármiről lehet kérdezni a romákkal kapcsolatban. Igen, a kifejezetten kényesnek számító témákról is.

Teológus, kulturális antropológus, szülésznő és újságíró-szerkesztő is vagy. Hosszú út vezetett idáig?

Nagyon hosszú. Hétgyermekes cigány családból származom, Gödöllőn nőttem fel, egy cigánytelepen. Tizenhárom éves koromtól az anyám nevelt minket, akkora szegénységben, amekkorát a legvadabb filmekben lehet látni. A leghidegebb teleken egyetlen szobában tudtunk mindössze fűteni. Ez egy furcsa kettősség, mert közben cseppet sem éreztem magam hátrányos helyzetűnek. Tudod, az ember nem fogja fel, hogy éhezik. Emlékszem, kamaszkoromban be kellett mennem egy hivatalba. Sápadt lehettem és csontsovány, mert az egyik ember rögtön ezt kérdezte: „Nagyon sokat éheztél?” Teljesen megbotránkoztam. Pedig akkoriban sokat veszekedtünk anyámmal azon, hogy miért a legkisebb testvéremnek adja az utolsó falat kenyeret, amikor én sokkal nagyobb vagyok, több energiára van szükségem, a kicsiket is én viszem az iskolába. Mégsem tudatosult bennem, hogy éhezem. Minden nehézség ellenére kifejezetten boldognak éreztem magam.

Nótár Ilona (teológus, kulturális antropológus és szülésznő) 2006 óta tart előadásokat a SOTE-n, az ELTE-n, a BME-n, a Corvinus Egyetemen és a Feldmár Intézetben (interkulturális kommunikáció, helyzetgyakorlatok, konfliktuskezelés). 2010 óta a Tudatos Életre nevelés Program vezetője. Számos civil kezdeményezésben dolgozik önkéntesként, trénerként. Mindegyik középpontjában az emberi jogok, a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítése áll. Két könyve jelent meg: Amit a nő kíván, illetve Váratlanul címmel. Elvált, két kamaszlány édesanyja. 

Mi minden tett boldoggá?

A kultúránk, az élet szeretete, a közösség, ami egymást támogatta mindenben. Ahogy az iskolából együtt jöttünk haza a telepen élő gyerekekkel. Egyáltalán nem csak azért, mert egy helyen laktunk. A közösség védelmet jelentett, a szüleink is mindig kérték, hogy együtt közlekedjünk. Hazafelé egy egész világokat eljátszottunk botokkal, kavicsokkal. Jó volt, hogy mindenkit ismerek, hogy mindenkit a családomnak tekinthetek.

Akkoriban jóval nagyobb volt a szegregáció az oktatásban, mint ma…

Én két iskolába is jártam, az egyikben külön oktatták a romákat, ott egyedül én tanulhattam együtt a többségi gyerekekkel. Anyám tudta, hogy okos vagyok, ezért még mielőtt elsős lettem, bement az iskolába, és közölte az igazgatóval, hogy semmiképp nem tehetnek be a cigány osztályba. Elég nagy felfordulást csinált, később mégis jó kapcsolata lett mindenkivel. Attól kezdve egyébként egy Nótár sem járt a „C” osztályba.

Úgy képzeljem el a reggeleket, hogy beléptetek az iskola kapuján, majd te jobbra mentél, a többi roma gyerek pedig balra?

Igen, iskola után pedig megvártuk egymást a kapuban, és együtt mentünk haza.

Egy hatéves gyerek érzi, hogy ez így nincs rendben?

Egy hatéves még nem, de egy tízéves már igen. Nem értettem, igazságtalannak tartottam, a cigányok előtt szégyelltem magam, a nem cigányokra pedig nagyon haragudtam.

Hogyan kezelte ezt a helyzetet a többi gyerek?

A cigány társaimmal bandába verődtünk, és egyfajta védőfalat húztunk magunk köré. A nem romák részben kihasználták a tudásomat, részben kiközösítettek. Egy barátom sem volt köztük.

Édesanyád háromgenerációs munkanélküli családból származik. Mit szólt, amikor elé álltál, hogy gimnáziumba akarsz menni?

Hatalmas felháborodást és félelmet keltett benne, de nem azért, mert rosszat akart. Sírt, hogy hogyan tehetek vele ilyet, hiszen a telepen kívül egyedül leszek, senki nem tud megvédeni, ő sem. Folyton azt kérdezte: „Hogy engedjelek el? Miért nem jó neked ez a hely, ahol elfogadnak, szeretnek, ahol biztonságban vagy? Nincs cipő a lábadra, honnan vegyek? Miért nem maradsz itt, és segítesz nekünk, miért nem mész el dolgozni, miért választod inkább a gádzsókat?” Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy én már a földrajz- és a törióráról tudom, hogy a világ sokkal nagyobb annál, mint amit mi, romák hiszünk. Anyám erre azt mondta: „Én is tudom, de nem nekünk.” „Dehogynem, mondtam. Nem hiszem, hogy annyi lehet csak az életem, hogy megszületek, felnövök, gyereket szülök, kiszolgálom a férjemet, felnevelem a gyerekeimet, majd meghalok.” 

Elengedett, vagy el kellett szökni?

El, de majdnem belehaltunk. A szegénységre viszont nem volt megoldás, hozzá kellett járulnom a családunk megélhetéséhez. Az egész gimit végigdolgoztam, hol gyárban, hol szórólapokat, pattogatott kukoricát árulva, hétvégén, vagy épp hétköznap este.

Beszélgettem egyszer a CEU egyik kutatójával, dr. Rédai Dorottyával, aki kamaszok szexuális szokásait kutatta. Roma és nem roma gimnazistákkal készített interjút, a kutatásának pedig az volt az egyik konklúziója, hogy a randizás-kérdés kultúrspecifikus is, a romáknál ugyanis sokkal szigorúbban veszik a lányok szüzességének elvesztését, mint a nem roma családokban. Téged is nehezen engedtek el a randikra?

Természetesen. Tizenkilenc évesen ismertem meg a későbbi férjem, és elképzelhetetlen volt, hogy ne hozzá, és ne szűzen menjek férjhez. Húszéves voltam, amikor összeházasodtunk. Huszonegy évesen született meg az első gyermekem, három évvel később a második.

A családalapítással kapcsolatban az egyik legelterjedtebb sztereotípia szerint a roma nők átlagosan több gyermeket szülnek a nem romáknál. Az ezt feltételezőktől sokszor hallani olyan véleményt, miszerint ez valamiféle megélhetési forrás lenne. Miközben persze tudjuk, hogy egy gyermek felnevelése minimális szinten is nagyobb költséggel jár, mint amit a tizenkétezer forintnyi családi pótlék fedezni lenne képes. Te mit szoktál válaszolni erre?

Azt, hogy én egy hétgyermekes családban születtem, de hatalmas szegénységben nőttem fel. Mégis, végtelenül hálás vagyok az anyámnak, hogy a világra hozott. És hogy kamaszkorom óta másra sem vágyom, mint arra, hogy én is anya legyek. Mert azt hozom otthonról, a közösségemből, hogy a legnagyobb érték, áldás és csoda az anyaság és a gyerek. Nálunk a nők és férfiak szerepét az határozza meg, hogy hány gyerekkel járultak hozzá a közösség fennmaradásához, nem pedig az, hogy ezért mennyi családi pótlékot ad az állam. 

A nagycsalád iránti vággyal nem összeegyeztethető a tudatos családtervezés? Többször találkoztam olyan mélyszegénységben élő nőkkel, akik harmincéves korukra sok gyereket neveltek, és ez nagyon megterhelte őket, főként fizikailag. Miközben elmondták, nem volt náluk tudatos családtervezés.

Értem, amit mondasz. Szükség lenne megfelelő prevencióra, ezért kezdtem el a Tudatos Életre Nevelés Programot. Ugyanakkor a kérdésedben van egy nagy összemosás. Nem azonosíthatjuk a mélyszegénységben élőket a romákkal. Nem csak romák élnek mélyszegénységben.

Miért vannak ekkora hiányosságok a felvilágosítás terén?

Elsősorban azért, mert a szexualitás még mindig hatalmas tabunak számít. Ráadásul a felvilágosítás ezekben a közösségekben csak úgy működik, ha romák, vagy a roma közösség számára hiteles és elfogadott személyek beszélnek erről a kérdésről.

Amikor férjhez mentél, már egyetemre jártál. Miért pont a teológia szakot választottad?

Egyrészt szerettem volna olyan irányban továbbtanulni, amivel másokon segíthetek. Másrészt ez lehetővé tette, hogy minden elvárásnak megfeleljek. A férjem szülei elvárásainak is.

Nem nézték jó szemmel, ha egy nő továbbtanul?

Ezt így nem lehet kijelenteni. Elsősorban nem a továbbtanulással van a romáknak problémájuk, ez egyben a lány védelméről, tisztességéről is szól. 

Meghiúsult volna a házasság, ha a férjed szülei nemet mondanak a tanulásodra?

Persze. A férj szülei a roma közösségekben olyannyira dominánsak, hogy szülés után nekünk is a férjem szüleinél kellett élnünk. A tradíciók alapján az anyós tanítja ugyanis meg a nőt az anyaságra. Az oláh cigányoknál van is egy ilyen mondás, hogy az első gyereket az anyósodnak szülöd. Ezek kőbe vésett dolgok. Nálunk is így történt, a saját anyám is azt mondta, hogy ez így helyes.

Hogyan nézett ez ki a gyakorlatban?

Az első kislányunk születése után az anyósom fogta őt először kézbe, utána jött a férjem, és csak utána én. Ez egyébként az indiaiaknál is pontosan így van. Én, mint anya még pelenkázni sem pelenkázhattam Hannát egyedül. Nem hagyhattam sírni, és amikor már nem szoptattam, nem etethettem az anyósom nélkül.

Nem lázadtál fel?

(Nevet.) De igen, öthónapos volt Hanna, amikor levittem őt a szemben lévő parkba, egyedül. Az anyósom azonnal telefonált a férjemnek, aki a munkaideje közepén hazarohant, számonkérve.

Megnyerted ezt a csatát?

Ezt meg, attól kezdve elvihettem a gyerekemet egyedül a parkba. Viszont sok minden kavargott közben bennem. Szerettem a férjem, ezért meg akartam felelni neki is, a családjának is. Nem tudtam, hogyan lehetnék a legjobb anya. Ha olyanná válok, amilyennek ők szeretnének, vagy amilyennek a szívem súgja?

Félt, hogy a nem romák majd megváltoztatnak. Hogy elvesztem az identitásomat. Csak akkor nyugodott meg, amikor megjelent az első könyvem, és azt elolvasva megértette, hogy én örökre az ő cigány lánya maradok.Közben elvégezted a teológia szakot, majd szinte azonnal jött az újságírás, amit a szülésznő képzés követett. Mit szólt mindehhez az édesanyád, aki már a középiskolás évek előtt is féltett a többségi társadalomtól?

Gyakori, hogy egy roma értelmiségi megtagadja az identitását?

Tapasztalataim szerint igen. Ennek nagyon egyszerű oka van. A legtöbben úgy érzik, hogy muszáj hátrahagyniuk a gyökereiket, különben nem tudnak érvényesülni. Legyünk őszinték, a nem roma emberek többségének a szemében a roma származás kizárólag negatív sztereotípiákkal jár. Nehezen tudnak mit kezdeni azokkal, akik nem férnek bele ebbe a dobozba. Azért, hogy a mélyen gyökerező ellenszenvükön ne kelljen változtatniuk, általában átteszik őket a „fehérek” dobozába.

Nem abba a dobozba, amelyikben nem számít a származás?

Bárcsak így lenne, de legtöbbször nem így történik. Egy sikeres és tanult cigányról általában azt gondolják, hogy nem lehet roma. Ez akkor is így van, ha egyértelműen látszik rajta a származása. Van például egy roma orvos ismerősöm, aki kizárólag velem beszélt az identitásáról. Minden alkalommal a lelkemre kötötte, nehogy bárkinek elmondjam, hogy ő roma. Sötét bőre és haja volt, mindenki sejthette, hogy roma, a többségi társadalom mégsem kezelte őt annak, többek között azért, mert ő sem kezelte magát annak. Amikor rákérdeztem az okokra, ő is azt mondta, amit sok értelmiségi romától hallottam: kizárólag így lehet érvényesülni a nem romák között.

Tudathasadásos állapot lehet.

Nemcsak neki, az egész társadalomnak az.

Meséltél a férjed és családjának dominanciáról. Ez az összes roma csoportban hasonló?

A férfi-női szerepeket meglehetősen különválasztják mindegyik közösségben, de azért akad némi eltérés. A legnyitottabbnak a magyar cigányok számítanak, a legkonzervatívabbnak az oláh népcsoport. A beás cigányok is ragaszkodnak a hagyományos nemi szerepekhez, de érdekes módon közülük kerül ki a legtöbb diplomás nő. 

Mennyire nézik jó szemmel a romák, ha valaki nem roma társat választ?

Jobban tolerálják, mint ha egy másik közösségből származó romával kötne házasságot. Az eleve kiutasítást jelent mindkét közösség részéről.

A férjed mit szólt ahhoz, hogy folyamatosan kerested az utadat?

Elfogadta, részben azért, mert neki is volt két diplomája, de ettől még otthon mindent én csináltam, a háznak pedig muszáj volt ragyognia. De mondok egy másik példát a régi és a modern szerepek konfliktusaira. Az egyik virrasztáson átmentem a férjemhez megkérdezni, hogy van (a romáknál a mai napig külön virrasztanak a nők és a férfiak). Szóba került a férfiak között a politika, amire sajnos én hosszasan reagáltam. „Vedd a kabátod, kérlek” – mondta a férjem. „Hazamegyünk.” Többet efféle szertartásokon nem próbálkoztam megtörni a hagyományokat. 

A virrasztáson kívül melyek azok a szertartások, amiket minden roma közösség megőrzött a mai napig?

A házasság vagy szöktetés, a születés és a gyász szertartása.

Ez független attól, hogy vidéki vagy városi a környezet?

Igen, az említett virrasztás is Óbudán volt.

Mi történik akkor, ha valaki nem tartja be a szabályokat?

Ez fel sem merül senkiben.

A házasságon belüli hagyományos szerepek ellen sem emelik fel hangjukat azok a nők, akiket ez érint?

Nem igazán, annak ellenére, hogy ez fontos kérdés nekik. Az egyik kutatásomban tíz, magát értelmiséginek valló roma nő életét követtem, egy éven keresztül. Ott voltam minden fontos családi eseményen. Négyen voltak közülük elégedettek az életükkel, ketten azonos roma közösségből származó férj mellett, egy nem azonos roma közösségből származó férfi és egy nem roma férfi feleségeként. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a boldogságukhoz kellett az is, hogy a hagyományos értékrend változzon, vagyis hogy a férjük mellett otthon is megélhessék a teljes egyenlőséget.

Franciaországban és Svédországban létezik egy muzulmán női mozgalom, amelynek neve Se nem kurva, se nem szolga. Tagjai olyan nők, akik tiltakoznak a velük kapcsolatos többségi sztereotípiák ellen, és szembeszegülnek a saját közösségük férfitagjaival is. Magyarországon van bármilyen ehhez hasonló szervezet, vagy legalább szerveződés a roma nők körében?

(Gondolkodik.) Tudtommal nincsenek. Csak egyedi kezdeményezések vannak. Magyarországon ma egy roma ember számára az egyetlen biztos pont a roma közösség. Ha annak értékeivel, hagyományaival valaki szembemegy, a kiközösítést kockáztatja. Ez a nőkre fokozottabban igaz.

Te is szembementél a hagyományokkal, mégis tagja maradtál a közösségednek.

Tiszteltem és elfogadtam, ahogyan a családom élt. Mindössze egy másik világ részese is akartam lenni. Tény, hogy ennek a húszas éveimben jó néhány magányos év volt az ára, amikor sem itt, sem ott nem fogadtak be teljesen. És bizonyos témákról a mai napig nem lehet beszélni roma nők között. Ilyen például a feminizmus.

Ha a feminizmusról beszélni sem lehet, akkor hogyan lesz ebből egyenjogúság?

A változás eljön, ebben biztos vagyok. Olyan ez, mint egy lassan csobogó patak. A roma nők éppúgy kivívják majd maguknak az egyenlőséget, mint ahogy a világ más tradicionális közösségeiben élő nők megtették, vagy teszik napjainkban is. 

(Forrás: NLCafé)

Mit csinál egy online troll?

Az online troll célja sokféle lehet, azonban a rosszindulat, a bántó, megalázó viselkedés jellemzi minden cselekedetét. Mik a leggyakoribb módszerei?

• Felzaklat, megzavar, feszültséget gerjeszt.
• Választ és reakciót akar kicsikarni a többiekből.
• Személyeskedik, kifiguráz, fenyeget.

Talán te is ismered azt a mondást, hogy az „interneten minden fent van, és annak az ellenkezője is”. Mivel információban és véleményben nem szenvedünk hiányt, a legfontosabb ezek megszűrése lett. Csoportok alakulnak ki és ezek időnként komoly harcokat vívnak egymással. Elég csak egy cikk hozzászólásait vagy egy fórumot végiggörgetni, és látni fogod, hogy sokszor a vitázás elszabadult, a hangulat pedig ellenséges.

Hogyan maradhatunk ilyen közegben vitaképesek?

Először is jó tudatosítani azt, mi áll a trollkodás hátterében. Komoly személyiségtorzulástól kezdve az unatkozás is táptalaja lehet annak, hogy ilyen destruktív viselkedésbe merül valaki. Az anonimitás és az a tudat, hogy online nincsen a tetteinknek következménye, mind megerősíti azt a viselkedést, hogy mehet, ami csak a csövön – vagyis a billentyűzeten – kifér. Emellett a feszültség levezetése, az önigazolás és a hatalomtudat megélése is a vezető okok között vannak. Online másképp működnek az érzelmi „fékeink” is, így hamar elharapózik egy vita, vagy bele se gondolunk, hogy egy másik emberi lényt fenyegetünk vagy gyalázunk épp.

Ne etesd a trollt!

Itt kerül előtérbe ismét a trollkodás kérdése – a káros és destruktív véleményalkotás témája. Nem hiába a figyelmeztetés, hogy nem szabad etetni a trollt. Vagyis a reakció és a vitába bonyolódás pont azt erősíti meg, amiért a másik odajött. Figyelmet, érzelmi töltetet kap, és örömmel töltheti el, hogy problémát okozott, kibillentett másokat a nyugalmukból. Nem szükséges, hogy igazad legyen minden alkalommal. Annak belátása, hogy parttalan küzdelembe bocsátkoznál, ha leállnál vele vitázni, sokkal hasznosabb. Ha érzelmektől fűtve reagálsz, akkor arra a színvonalra csúszhatsz le, ahonnan a támadás vagy a kritika is érkezett.

Ha a feszültségkeltés és a káosz növelése a troll célja, akkor abból nem lesz békés beszélgetés, akkor sem, ha mindent bevetve próbálkozol. Ehhez ugyanis a másik fél is kellene. Ilyenkor a letiltás a jelentés vagy a figyelmen kívül hagyás (ignorálás) marad csak, ha meg akarod magadat vagy a családodat védeni. Ez egyfajta digitális, online önvédelem, amire a gyerekeket, a fiatalokat is meg kell tanítani. Ennek és a trollok elleni kiállás felelőssége a szülőké: határhúzás és példamutatás egyszerre.

(Forrás: digitaliscsalad.hu)