“Büszke vagyok rád”, “büszke vagyok magamra” – ezek egyértelműen pozitív, önbizalomnövelő kijelentések. De lehet vajon negatív töltetű is ez a szó? Milyen esetekben lehet a büszkeség akadály, gát a saját fejlődésünk folyamatában? Ennek jártunk utána a
Bookself csapatának segítségével.
Ha a büszkeséggel kapcsolatban irodalmi vonatkozást keresünk, talán elsőként juthat eszünkbe a
Büszkeség és balítélet Jane Austen-től. A büszkeség itt valamiféle kiállást jelent, ami távolságtartást is hoz magával a műben. Tulajdonképpen a büszkeség az egyik tényező, ami útját állja a két főhős, Elizabeth Benett és Mr. Darcy kapcsolatának kibontakozásának.
Mi a véleményed magadról?
“A büszkeség inkább azzal függ össze, hogy mi a véleményünk önmagunkról, a hiúság azzal, hogy milyen legyen rólunk mások véleménye” – így határozza meg maga Jane Austen a büszkeség fogalmát.
A művet olvasva végiggondolhatjuk, voltunk-e már olyan élethelyzetben, amikor a büszkeségünk határozta meg a döntésünket. Azt is érdemes megvizsgálnunk, hogy utólag hogyan vélekedünk erről a döntésről: hálásak vagyunk-e, amiért a büszkeségünket helyeztük előtérbe, vagy megbántuk, hogy nem tettük inkább félre.
Emlékezzünk vissza, mikor és kitől hallottuk utoljára: “Büszke vagyok rád!”. Vajon mi ki tudjuk-e
mondani, hogy “Büszke vagyok magamra”? Felidézhetjük magunkban azt az érzést is, ami ezekben a pillanatokban eltölt. Fontos tudnunk, hogy milyen helyzetek ezek, és tudatosítani magunkban, keresni az alkalmakat, hogy újra és újra kimondhassuk.
Jó gyakorlat például 30 olyan dolgot felsorolni, amik miatt büszkék vagyunk magunkra. Ötöt általában mindenki könnyen megnevez a saját életében, de harminc esetében már olyan dolgokat is észre kell vennünk, amit mindennapinak érzünk, és nem is gondolnánk, hogy valójában ezek miatt is eltölthet minket a büszkeség.
A szégyen veszélye
A büszkeség ellenpontját, a szégyent is megvizsgálhatjuk magunkban. Végiggondolhatjuk, mi az, amiért szégyelljük magunkat, és hogy vajon valóban szégyent érzünk-e ilyenkor. Feldmár András például azt írjaSzégyen és szeretet című könyvében: “Ha elfogadom, hogy ügyetlen vagyok, mert kilöttyentem a kávém a szőnyegre, (…) akkor állandóan pirulhatok. A szégyen veszélye végtelen. De a valóság az, hogy a tetteim nem definiálnak engem. Én vagyok az, aki meggondolhatja magát, és legközelebb vigyáz arra, hogy a kávé ne löttyenjen a szőnyegre.”
A szerző ugyancsak különbséget tesz szégyen és bűntudat között:
“A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet.”
Fontos tudnunk, hogy számunkra mit jelent a szégyen, mi az, amiért szégyelljük magunkat és ez az érzés honnan eredhet. Egyetértünk-e Feldmár Andrással abban, hogy a szégyen és a bűntudat két különböző dolog?
Nem szánatom magam
Bár Ady másképp fogalmaz
Nem szánatom magam című versében, amikor arról ír, hogy mások által nem hagyja “szánatni” magát, nem érez önmaga (és élete) iránt szégyent, a vers mégis rímelhet Feldmár gondolataira:
Szánatni így-úgy nem hagyom magam.
Élnem kellett: nos, én nagyon éltem
Az Isten és Ördög szent nevében,
De arcom mégsem piríthatta el
Bűnös és nagy kisemberi szégyen,
Mert az életem nem volt, mi halaszt.
Mert az életem nem volt hasztalan.
Buzgó vizén szent virágok nőttek
S mindig jutott egy-kettő a Nőnek,
De jutott tán még jobb helyekre is:
Jutott sok-sok semmirekelőnek
S be jó, hogy magam mégse szánatom.
Szánatni így-úgy nem hagyom magam.
Megvizsgálhatjuk, hogy mi magunk hogyan gondolunk vissza eddigi életünkre, milyen pillanatokat hat át a szégyen, vagy a bűntudat érzése. Csinálhatunk számvetést, mint Ady, és megpróbálhatjuk az ő szemüvegén keresztül nézni a saját életünket. A mi “Nincs bennem szégyen” versünk milyen sorokból állna?
Büszkeség vagy szégyen
Ha a büszkeség és a szégyen az életünkben betöltött szerepéről gondolkodunk, Brené Brown
Bátraké a boldogság című, a bátorság témája kapcsán már
említett könyve is a sorba illik, hiszen a szégyent a kutatónő is a sebezhetővé válás egyik kerékkötőjeként nevezi meg.
Olvassuk végig gondosan a fenti sorokat, és keressük meg magunkban a válaszokat a feltett kérdésekre! Érdemes végiggondolnunk, milyen mintát állítanak elénk az említett szerzők, és melyikkel tudunk azonosulni. Hogyan juthatunk el mindennapi életünkben a szégyentől a büszkeségig?
(Forrás: https://pszichoforyou.hu)
