2013. március 1., péntek

A húszgyerekes milliárdos házaspár (Magyarországon)

                                     Egy igazi „anticeleb”, 
                              aki negyvenöt éve hűséges feleségéhez, 
húsz gyermeke van, albérletből költözött tanyára, 
ahol valóságos munkával gazdagodott meg, 
életében nincsenek sötét titkok, nem népszerű, 
és a média által nem ünnepelt személyiség.

Hogy kezdődött ez a mesébe illő történet?

Ernő bácsi: - Éppenhogy csak elkezdtem a feleségemnek udvarolni, három évre be kellett vonulnom katonának. Még ma is pontosan tudom, hogy nyolcszáztizenkilenc napot vártunk egymásra. Közben a legtöbb katonatársamat elhagyta a párja. Nagyon jól választottam.

Tényleg egy brigádgyűlésen állította választás elé az akkor húszéves Juliannát?

- Mondtam neki, ha tíz gyereket nem akarsz, akkor ne gyere hoz­zám! Persze mindenki azt hitte, hogy vicceltem. Végül eléggé túlteljesítettük a célt. El kell gondolkodni, hogy kié a nagyobb érdem. Szerintem kilencvenkilenc százalékban a feleségemé. Tavaly július 3.-án voltunk negyvenöt éves házasok. De olyan, mintha csak öt másodperc lett volna az életünk idáig.
Juci néni: - Nemcsak az enyém az érdem, de az biztos, hogy a nőnek ott kell állnia a férje mellett, és segítenie, mert anélkül nem megy. Huszonegytől negyvenhat éves koromig mindig terhes voltam, és volt, hogy nekem kellett ellátni tizenhat marhát egyedül. Városi létemre nem voltam olyan ijedős csaj. Igazi vadnyugati életünk volt.

Gondolta, hogy egyszer milliomosok lesznek?

- Harminchárom évig laktunk a tanyán úgy, hogy abból tizenhat évig nem volt villanyunk. El lehet képzelni, milyen volt nekem, városi lánynak elindulni három óvodás korú kisgyerekkel egy olyan helyre, amely két kilométerre van a legközelebbi kis falutól. A háztartási gépeinket, mosógépet, hűtőszekrényt elajándékoztuk, és kezdődhetett a kemény élet. Az esti fürdetés után minden éjjel kézzel mostam, ugyanis akkor még csak szövetpelenka volt. Közben meg sorban születtek a gyerekek.

Sosem panaszkodott, hogy nehezen megy a sora?

- Nem, ezt az életet mi vállaltuk, panasznak nem volt ott helye! Mindenki azt kérdi tőlünk, hogy a gyerekek talán véletlenül születtek? Ez olyan butaság, hiszen véletlenül nem születik gyerek. Mi tudatosan vállaltuk valamennyit, és azt éreztük, hogy nekünk ezt végig kell csinálnunk, bármi áron.
Ernő bácsi: - Csak azt tudtam, hogy haladni fogok előre, és minden kölykömnek veszek házat. Soha nem fogadtunk el semmiféle segélyt. Többször is behívtak, hogy adnának nekünk nevelési támogatást, de én azt mondtam, hogy adják inkább más szerencsétlennek. Pont azért, hogy később ne vessék a szemünkre, hogy azért van ennyi gyerekünk, hogy abból éljünk meg.
Juci néni: - Így visszanézve lehet, hogy ha elfogadtuk volna, és ha szegények maradunk, akkor nem piszkált volna minket annyit az APEH meg a VPOP. De sebaj, mert ezt is kibírtuk. Hihetetlen összegű, több millió forintos bírságokat kaptunk, amikről később, a befizetés után mondta ki a bíróság, hogy jogtalan volt. Pedig évente ellenőriznek minket, és mindig minden rendben volt.

Gondolja, hogy sokan irigykednek magukra?

Ernő bácsi: - Bár ellenségeink tudtommal sosem voltak, egyesek azért szerettek alánk tenni. Az APEH-nál ismeretlenek már sokszor feljelentettek.
Juci néni: - Talán nem sokan tudják, hogy miken mentünk keresztül, amíg idáig eljutottunk. Mindig azt mondom, hogy amit elértünk, azt bárki utánunk csinálhatja. Én tizenhat évig mostam mindennap kézzel. De még egymásnak sem szoktunk panaszkodni.

Lehet ennyi munka mellett még a gyerekekkel is külön foglalkozni?

Ernő bácsi: - Esténként, miután végeztünk a munkával, még tanultunk a gyerekekkel, úgyhogy többen kitűnő bizonyítványt kaptak. De játékra is maradt idő, ha kellett, kézen jártam nekik az udvaron, vagy tanítottam őket biciklivel hátrafelé tekerni, fociztunk, bújócskáztunk. Aztán futószalagszerűen kezdődhetett a fürdetés. Elkaptam a legfiatalabbat, megfürdettem, majd bevittem az ágyba lefektetni. Három után vízcsere. Persze a vizet előbb fel kellett húzni a kerekes kútból, még ma is, sötétben is tudnám, hogy tizenhárom tekerés után van fent a vödör. Aztán bográcsban meg kellett melegíteni, és úgy bevinni a fürdőszobába.

Miközben végigcsodáljuk a carrarai márvánnyal borított, antik bútorokkal berendezett termeket, találkozunk Évivel, a család legfiatalabb sarjával. A csinos, húszéves lány kozmetikusnak tanul.

Nem sokan mondhatják el, hogy huszadik gyerekként jöttek a világra. Még jó, hogy a szüleid nem álltak meg tizenkilencnél. Nem lettél elkényeztetve mint legkisebb?

Évi: - Igaz, hogy mindent megkapok. Van fodrászműhelyünk és kozmetikánk is a birtokon. Most kaptam egy szoláriumot, sok vendégem jön a városból. De a kastélyt tényleg én takarítom. Nálunk sosem volt bejárónő vagy bébiszitter.

Ma már a tizennégy lányból és hat fiúból csak kettő van otthon, a többiek szép sorban kirepültek. Persze szinte sosem üres a ház, csak a szűk családhoz hatvanhárom fő tartozik, és a legidősebb unoka már huszonöt éves. Ernő bácsihoz, aki jó emberismerő hírében áll, mindenki szívesen fordul tanácsért.

Ernő bácsi: - Pszichológusfajta vagyok, ha valamelyik lányomnak jött egy udvarlója, nekem elég volt csak ránéznem, hogy tudjam, zsivány-e, vagy sem. Ha aztán nem fogadták meg a tanácsom, később mindig azt mondták: apu miért nem hallgattunk rád!

Mivel foglalkoznak a felnőtt gyerekek?

- Mindenki leérettségizett, a fiúk a földeken dolgoznak velem, a lányok mind szakmát tanultak ki. Van köztük cukrász, szűcs, varrónő, virágkötő, fodrász, kozmetikus. A fiaim közül egyik sem lett miniszter, az apjukat követve az állattenyésztést, földművelést választották. A parasztember nemigen tud elszakadni ettől. Ez az élet a legszebb.

Akkor sikeresnek mondhatja magát a gyereknevelésben. Úgy érzi, hogy át tudta adni azokat az értékeket, amelyek szerint él?

- Mindent megtettem, de az az igazság, hogy talán nem mindenki vette át. Igyekeztünk a gyerekeinket tisztességre nevelni. Csúnyán beszélni, duzzogni, veszekedni nem lehetett. Nem engedtük, hogy árulkodjanak egymásra, össze kellett tartaniuk. Mindenki szót fogadott, és mindenkinek megvolt a maga feladata. Tíz állatot kapott minden gyerek, azokat nekik kellett ellátniuk. Olyan komolyan vettük őket, mintha felnőttek lennének. Együtt dolgoztunk, harcoltunk azért, hogy jó termés legyen. Az volt az elvünk, hogy ha valakinek nincs kedve a munkához, akkor csinálja kedvetlenül, de akkor is meg kell csinálni, úgyhogy jobb lesz, ha vidáman teszi. Nemcsak tizenhét gyerekünknek vettünk házat és kocsit, de akkoriban még a szüleinket, sőt a környéken a rászorulókat is mi segítettük. Ezt ma kevesen mondhatják el. Óriási volt a türelmünk, de a gyerekeink is nagyon jók voltak. Felnéztek rám, az egyszer biztos. A gyerekek elköltözése után sem maradt űr az életünkben, nagyon jól érezzük magunkat kettesben is, miközben ugyanúgy adjuk-vesszük az állatokat, mint régen.

Hatvannyolc évesen is intenzíven dolgozik. Nem érzi úgy, hogy most már ideje megpihenni?

- Ha lehet ilyet mondani, még intenzívebben megy a munka, mint valaha. Épp holnap viszik két kamionnal a marháimat a törökök. De nemrégiben adtam el lovakat a jordán királynőnek, és Rómába is került néhány arab telivérünk. Vannak még terveim, például tovább akarok építkezni. Néha még az asszonynak kell engem fékeznie, de addig fogom csinálni teljes erőbedobással, amíg bírom.

Egészségügyi problémájuk sem volt soha?

- Semmi. Egész életemben nagyon jó erőben voltam. Ami ehhez az élethez kellett is. Ha este kaptam a hírt, hogy másnap reggel le kell adni négy bikát, akkor magam kötöttem össze őket, és gyalog vittem az állatokat a négy kilométerre levő leadóhelyre. Ez a hétszáz kilós állatokkal nem is volt olyan könnyű. Mondja, szeretne ön milliomos lenni?

Nem bánnám...

- Akkor a következőt kell csinálni: keressen egy istállót, vegyen három kis bocit. Ez abszolút reális idáig. Egy istállót pár nap alatt meg lehet építeni. Felneveli a három bikát, amiért pont egymillió forint jár. Kilakkozhatja a körmét, vehet szép blúzt, lehet úrilány, ha megetette az álla­tokat! Aztán senki sem fogja tudni, hogy az istállóból jött. Talán még kell hozzá egy talicska és egy kasza, és valamelyik öregtől tanulja meg, hogy kell azt kikalapálni, kifenni. Keressen egy kis zöld füvet, azt bárhol lehet találni. Ebből egy év alatt már milliomos lehet. Amelyik fiatal elkezdi, amit most mondtam, nem fog csalódni! Ha leadta a három bikát, utána vegyen hatot, ekkor már két millió forintja lesz. Ha még többet akar, akkor vegyen még többet. Csak el kell látni őket, de ez egy nagyon kedves állat, élmény velük dolgozni, és óriási hasznot hoz. Ennél egyszerűbb dolog alig van.
Juci néni: - Mi mindent, amire szükségünk volt, magunk termesztettünk. Ha volt négy anyadisznónk, akkor annak a szaporulatából egy év alatt huszonkét darab kétszáz kilón felüli disznót tudtunk levágni. Abból aztán elláttuk az egész nagycsaládot. Amit a saját kertünkben termeltünk mindenféle vegyszer nélkül, az olyan bio volt, hogy ma sehol nem kap olyan egészségeset a boltokban.
Ernő bácsi: - A reggeli müzli és kakaó helyett frissen fejt tejet kaptak a kicsik. Mindenki hozta a saját jelével címzett bögréjét, beállt a kígyózó sorba a tehén farához, s várta az adagját. Megkérdeztem tőlük, hogy habosan vagy simán kérik, és kívánság szerint fejtem egyenesen a poharukba, néha még viccből az arcukra is spricceltem. Aki végzett, az istálló másik kijáratánál távozhatott.

Ezek szerint diploma nélkül is tökéletesen lehet boldogulni?

- Természetesen fontos lehet egy diploma, de azzal nem veszíti el az értékét, ha közben mezőgazdasággal is foglalkozik az ember. Mondjuk, reggel hét-nyolcig megeteti az állatokat, szépen rendet tesz, majd bemegy és megfürdik, akkor utána kastélyban is élhet, és kamatoztathatja a diplomás tudását. Vegyünk például egy parasztembert vagy egy házaspárt. Ha az asszony reggel elvisz száz tojást a piacra, akkor aznapra már szinte megkeresett annyit, amiből meg lehet élni. És ha még a férje közben megeteti az anyadisznót, tizennégy malacát, nyolc hízót, és hat bikát, akkor már teljes milliomosok. Senkitől sem függenek.

És nem kell még drágán megvenni az állattartáshoz szükséges takarmányt is?

- Az attól függ, hogy milyen takarmányról van szó. Mert ha az ember, amikor kaszálni kéne, csak vakarózik, ha gyűjteni kéne, csak alszik, akkor bizony drága. De ha ő maga megcsinálja, akkor semmibe sem kerül. Itt az utak mentétől kezdve, ahol fű van, ott lehet kaszálni, és télire meg beteremteni. Ha ezt most összehasonlítja a maga életével ott Pesten, és úgy érzi, hogy valamivel elégedetlen, esetleg a munkahelyi hajtás megviseli idegileg, akkor már jöhet is a marhatenyésztés. Fiatalok, ki kell költözni a tanyára, aztán hogyne születnének sorban a gyerekek?! A problémákon pedig úgy kell átlépni, hogy azok nagyon alul maradjanak. Nem lelkizünk mi soha. Ha megdöglöttek az állatok, nem számít, hoztam helyette hússzal többet, vagy ha szárazság volt, esetleg elverte a jég a termést, mindenen túlestünk, mint a vénasszony a csibeitatón.

A világ fejlődése, az egyre jobb életkörülmények mellett változtak bármit is a mindennapjaik?

- A mi világunk nem változik, ugyanúgy szántjuk a földet. Egyedül, ami talán jelentős, hogy van mobiltelefon és internet, de sokszor gondolok rá, hogy bár ezek hasznos dolgok, az emberek életén mégsem sokat segítenek. Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van. (Nevet.)

Hogy érzi, volt az életében, a sikereiben valami felsőbb, isteni segítség is az emberi erőfeszítések mellett?

- Magamtól nem tudtam volna ezt végigcsinálni. Biztos, hogy kaptam Istentől segítséget. Nem nagyon szeretem elmondani az ilyesmit, mert hihetetlenül hangzik, de olyan is volt, hogy a nagy szárazság miatt már nem tehettem mást, mint hogy elmentem imádkozni, aztán megjött az eső. Máskor meg épp hazaértem, amikor kaptuk a hírt, hogy megszületett a kis unokám, de azt mondták, hogy nem marad meg, mert koraszülött, és tüdővérzést kapott. Éjfél is volt már, mikor azonnal visszafordultam, elmentem a szekszárdi nagy templomhoz, letérdeltem ott kívül a lépcsőkön, mert az ajtó már zárva volt, és két órával később hívtak, hogy a gyerek jobban van, már lehet bízni.

Van bármi az életükben, amit ha újra kezdenék, másképp csinálnának?

- Semmi. Ez így volt jó a nehézségekkel és a buktatókkal együtt.


Szerző: Piros Júlia
(Forrás: hetek.hu)

2013. február 28., csütörtök

ANTOINE DE SAINT-EXUPERY: FOHÁSZ




Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

2013. február 27., szerda

KAMASZOK ÉLETVESZÉLYBEN






http://www.vadaskertalapitvany.hu/content/SEYLE%20ismerteto.pdf

Kamaszok életveszélyben

Mi is az a Seyle-program?


Szerző: Kiss Éva

"Erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megtalálják a segítségre szorulókat" - foglalta össze egy résztvevő diák a SEYLE-program lényegét.

Mennyit tudunk mi, szülők a gyermekeinkről?

Újságokból, televízióból gyakorta hallunk tragikus esetekről, érthetetlen, értelmetlen diszkó-balesetekről, fiatalok önpusztító életviteléről, drámai öngyilkosságokról. Vajon hányan vannak olyanok, akik hamis biztonságérzetbe ringatják magukat, mondván, "az én gyerekem nem olyan, ilyesmi csak másokkal történhet"?

Nos, sajnos, nem így áll a helyzet, legalábbis egy fél Európára kiterjedő mentálhigiénés felmérés adatai szerint a magyar fiatalok között is megfigyelhetők a fokozott kockázatú magatartás, életvitel jelei, sőt, szinte semmiben nem maradunk le az európai átlagtól. Nagy szükség van olyan programokra, amely feltárja ezeket, segíti a megelőzést, jobb egészséghez vezet. 

Program fiatal életek megmentéséért

Magyar iskolákba is eljutott a 12 európai ország részvételével zajló SEYLE, vagyis a "fiatal életek megmentése, életerejük növelése" program - számolt be a szervezők nevében dr. Balázs Judit gyermekpszichiáter, a program magyarországi vezetője (Vadaskert Gyermekpszichiátria Kórház és Szakambulancia). Ausztria, Észtország, Franciaország, Írország, Izrael, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország területéről legalább ezer-ezer 14-16 éves kamaszt vontak be a kutatásba. Magyarországon tizenöt gimnáziumból 1009, Európában végül összesen 12395 diák vett részt a vizsgálatban.

Budapest belső kerületeinek gimnáziumaival vették fel a kapcsolatot, amelyek megfeleltek a kritériumoknak (állami fenntartású, arányos fiú-lány összetételű). Nemcsak az iskolavezetés, hanem a szülők és a diákok beleegyezését is kérték a felméréshez, ami nem várt nehézségekhez vezetett: a magyar szülőknek csak negyven százaléka adta beleegyezését. Ez az arány Magyarországon volt a legrosszabb. Elgondolkodtató, vajon mi lehet ennek az oka. A kutatók szerint összefügghet azzal, hogy Magyarországon az önpusztítás még mindig tabutéma, nehezen kezelhető kérdés, ami azzal a veszéllyel jár, hogy esetleg éppen a rászorultak nem kapnak szülői segítséget. 

A program célja nemcsak a helyzet felmérése, hanem annak javítását, a megelőzést célzó, a serdülők egészségét az adott ország kultúrájának megfelelő módon fejlesztő elemei is vannak. A vizsgálat után - ezekben az esetekben körültekintő módon feloldva az anonimitást - segítséget ajánlottak a veszélyben lévőknek, akiknél magasnak találták az öngyilkosság rizikóját. A tanárokat igyekeztek kiképezni a veszélyjelek felismerésére, és a diákok is előadásokat hallhattak arról, hogy saját magukon illetve barátaikon, társaikon milyen jelekre figyeljenek fel, melyek a depresszió illetve az öngyilkos magatartás ismérvei. A programhoz utánkövetés is tartozik: egy idő elteltével a szakemberek visszatérnek a vizsgálat helyszínére.

Lesújtó adatok

A fokozott kockázatú magatartások legrosszabb kimenetele az öngyilkosság. Az adatok lesújtóak: Európa-szerte a közlekedési balesetek után az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok a fiataloknál. Ez azt jelenti, hogy több fiatal hal meg saját elhatározásából, mint például daganatos betegség, szív- és érrendszeri, influenza és szülés következtében összesen. Mi sem állunk jól: Magyarország hosszú ideig vezette az öngyilkosságok gyakoriságát jelző európai statisztikát, és most is egyedül Litvánia előzi meg.

A felmérésben kiemelten vizsgálták a budapesti serdülők körében az öngyilkos magatartást. (Ez alatt értjük a halál vágyát, az öngyilkosság gondolatát, tervét, az öngyilkossági kísérletet és tettet.) A magyar fiataloknak mintegy 13 százaléka kívánta a vizsgálatot megelőző két hétben, hogy bárcsak ne élne, minden tizedik arra is gondolt, hogy véget vessen az életének sőt, több mint harmincan el is tervezték, hogyan tennék. 

A statisztika figyelmeztet egyéb összefüggésekre is: kimutatták, hogy az öngyilkosok kilencven százalékánál fennáll valamilyen nem kezelt pszichiátriai betegség, például adepresszió. Másik oldalról pedig a nem kezelt depressziós betegek közel negyede öngyilkos lesz! A hazai SEYLE felmérés szerint a megkérdezettek hét százalékánál alapos gyanú van arra, hogy kezelést igényelnének - ez is ráirányította a figyelmet a fiataloknál végzett öngyilkossági prevenció fontosságára. 

Káros szenvedélyek

Bár a budapesti gimnazisták adatai kicsit jobb képet mutatnak a nemzetközi átlagnál a káros szenvedélyek terén, azonban a hazai helyzet sem jó, és nagy szükség van a megelőzésre. Az 1009 megkérdezett magyar serdülő közel fele már dohányzik, egyharmada pedig kockázatos mértékű alkoholfogyasztó, a drogfogyasztás terén pedig körülbelül négy százalékuk magatartása tekinthető rizikósnak. A hazai felmérés az alkoholizálást vizsgálta a legrészletesebben: az alkoholfogyasztás gyakorisága aggasztó, hiszen a 14-16 éves fiatalok 31,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy havonta legalább kettő-négy alkalommal iszik nagyobb mennyiségű szeszes italt.

Valamivel kedvezőbb a helyzet az egy alkalommal elfogyasztott alkohol mennyiségével kapcsolatban: a magyar fiatalok 22 százaléka fogyaszt egy alkalommal 3-4 vagy több alkoholos italt. Ez azonban még mindig magas arány, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy hányféle káros hatás kapcsolódik ehhez. Az alkohol ugyanis nemcsak biológiailag károsítja a szervezetet, hanem pszichológiai és szociális hatása is felmérhetetlen károkat okoz, a fiatal izolálódásával, esetleg szubkultúrához kapcsolódásával járhat.

Döbbenetes tény az is, hogy a magyar serdülők közel fele már dohányzik, 17 százaléka pedig rendszeres fogyasztónak tekinthető. A túl korán elkezdett szexuális élet szintén kockázatot hordoz, így elgondolkodtató, hogy a vizsgálatban résztvevő 14 és 16 éves magyar diákok egy ötöde már aktív szexuális életet él, és nekik átlagosan már kettőnél több szexuális partnerük volt életük során. A válaszokból az is kiderül, hogy sokuk nem védekezik óvszerrel. 


Hol vannak a szülők?

A szülők odafordulása, a velük együtt (tartalmasan) töltött idő a tizenévesek fizikai és mentális egészsége szempontjából egyaránt meghatározó fontosságú. A felmérés kitért arra is, hogy a serdülők érzése szerint milyen mértékben törődnek velük szüleik, mennyire figyelnek rájuk a mindennapokban.

Az európai átlaghoz képest a magyarok jól vizsgáztak, odafigyelő szülőknek bizonyultak (persze, ez csak azokra vonatkozik, akik belegyeztek a vizsgálatba.). A magyar serdülők osztják meg leggyakrabban szüleikkel, merre járnak, mit csinálnak szabadidejükben. A hazai gyerekek érzik majdnem a leginkább úgy, hogy szüleik gyakran szakítanak időt velük beszélgetésre, és osztoznak életük fontos pillanataiban is, sportbeli vagy művészeti szereplésükkor.

Ugyanakkor a serdülők 42 százaléka érzi úgy, hogy csak ritkán, vagy soha nem kap segítséget szüleitől fontos döntések meghozásában, egy harmadukkal nem beszélgetnek eleget a szüleik, nem veszik figyelembe a véleményüket, és egyötödük érzi úgy, hogy szülei nem értik meg a problémáit - így összességében bőven van még min elgondolkozni, jócskán van változtatni való.


(Forrás: www.hazipatika.com)

2013. február 26., kedd

Kezdjetek el élni! (Kiss Tibi: Márti dala)




Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni!
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak,
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak.
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni! 
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam.
Neked udvaroltam, az öledbe borultam.
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni! 
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam.
Neked udvaroltam, az öledbe borultam.
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma!
Senki bele nem halt még komédiába.
Ripacsok, színészek, az élet a tiétek.
Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!

Próza:
Jó néha sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
Jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni, ha fáj, remegni, ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.

Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni!
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam.
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam,
hogy elmúlt az élet…
Kezdjetek el élni!

2013. február 20., szerda

Büntetés helyett...



Létezik egy hihetetlenül bölcs, afrikai törzsi szokás


Amikor a törzsből valaki rosszat tesz a törzs egy másik tagjával, 
vagy fájdalmat okoz neki, 
akkor az illetőt kiállítják a falu közepére, 
és az egész törzs köré gyűlik.

De ahelyett, hogy valami nyilvános büntetésben részesítenék, 
két napig folyamatosan sorolják neki mindazokat a jó dolgokat, 
amiket valaha is tett. 

Hogy miért?

Mert a törzs hisz abban, hogy minden egyes ember jónak születik, 
és szeretetre, békére és boldogságra vágyik. 
Csak néha, a mindezekre való törekvés közben hibákat vétünk.

És mivel a rossz cselekedeteket segélykiáltásként értelmezik, 
a törzs összegyűlik a társukért, és segítenek neki újra megtalálni 
önmagát, a jó természetét.
Emlékeztetik arra, hogy ki is ő valójában. 

És erre, néha, mindenkinek szüksége van!



Ne így!

2013. február 17., vasárnap

A jutalom és az ajándék különbsége (Dr. Ranschburg Jenő)

"Jó lenne, ha éles különbséget tennénk a jutalmazás és az ajándékozás között. Nagyon károsnak tartom ugyanis, hogy az utóbbi években ez a különbség egyre inkább elmosódik. 'Ha jó leszel, születésnapodra megkapod...', Ha jó leszel, húsvétra elhozza neked a Nyuszi', sőt, még a Télapónak is van egy listája a jó gyerekekről, és csak azoknak visz ajándékot. Az ilyen ajándék azonban nem ajándék, hanem jutalom. Mi is a különbség a kettő között? A jutalom eredményért jár, azért, ami a gyermekben dicséretre érdemes, az ajándék viszont, jó és rossz tulajdonságoktól függetlenül, az egész gyermeknek jár! Azt fejezzük ki vele, hogy vagyunk egymás számára, örülünk egymásnak, és ez minden problémától függetlenül igaz, és nagyszerű dolog! Ne alakítsuk hát az ajándékot jutalommá, és az ajándékozást, ilyen formában, ne használjuk nevelési célokra." 

(Dr. Ranschburg Jenő)

2013. február 15., péntek

Lara Fabian - Adagio (Magyar felirattal)

Wass Albert: Igazság


A valódi igazságban bízhatsz bátran, kára nem eshetik. Felkél a nap, bármilyen sötét is legyen előtte az éjszaka.
Aki azt mondja Neked, hogy a rossznak győzelme lehet a jó fölött, az vak. Legyőzheti-e a felhő a napot? A sötétség a világosságot? A tél a tavaszt?
A győzelmet azonban ne téveszd össze a sikerrel. A felhőnek sikerül magát a nap és a föld közé tolnia. De legyőzte-e vajon a napot ezzel?
S ha igazságról beszélsz, akkor is vigyázz. Ne a magad egyéni érdekét vagy egy csoport érdekét nevezzed igazságnak. Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak.
Az igazság nem emberi mérték és így ne várd tőle, hogy emberi tulajdonságokká váljék. Igazság az, hogy élsz, és hogy jogod van élni, mert megszülettél. Hogy minden ember egyforma abban, hogy meztelenül jött ide, és meztelenül, egészen meztelenül tér vissza innen. Hogy aki jó, azt baj nem érheti, akármi is történjék vele: egyenesen járhat és nyílt homlokkal nézhet szembe a világgal. Ezek az igazságok.
De nem feltétlen értékű igazság az, hogy Tied a kabát, amit szekrényedben őrzöl. A gyapjú, amiből készült, a juhé volt. Te azt vallod, hogy igazságos úton lett a Tied, de a juhnak erről bizonyára más véleménye van.
A valódi igazságban bízhatsz bátran, kára nem eshetik. Felkél a nap, bármilyen sötét is legyen előtte az éjszaka.
Ha mégis látnod kell, hogy itt-ott, az emberi hangyaboly külön – életében a rossz látszólag győz a jó felett: ne tévesszen meg ez a látszat. Káin sohasem győzte le Ábelt. Csak megölte.
Jusson eszedbe, hogy van egy jelvény, amit sokan hordanak, de kevesen értenek meg. Azt hirdeti, hogy sok idővel ezelőtt keresztre feszítettek Valakit, aki győzött az emberek bűnei fölött.

(Wass Albert)

Fénykép: Fotó: Kiefer Béla

2013. február 13., szerda

Meg ne kérdezd... (Irányi Ágota)



Meg ne kérdezd: ki vagyok,
honnan jöttem, mért vagyok?

Meg ne kérdezd: koromat,
mért vizezem boromat?

Meg ne kérdezd: hány óra,
maradok, míg záróra?

Meg ne kérdezd: miből élsz,
padon alva, sose félsz?

Meg ne kérdezd: a ruhám,
melyik a kedvenc kukám?

Meg ne kérdezd: meddig még,
ezt szabta rád, tán az Ég?

(Irányi Ágota)



http://indavideo.hu/video/Aluljarok_fia_a_sorsod_valahol_hibas

2013. február 11., hétfő

Valentin nap

A Valentin nap története
Az egyik legenda szerint Valentin fiatal keresztényként élt a keresztény vallás üldöztetése idején. Hitéért elfogták és börtönbe zárták, majd halálra verték 269. február 14-én. Amíg börtönben volt a legenda szerint üzeneteket küldött a barátainak:
"Ne felejtsétek el Valentint!" és "Szeretlek benneteket!"

Más legenda szerint Valentin i. sz. 269-ben vagy 270-ben római pap volt, aki titokban párokat adott össze, ellenszegülve ezzel Claudius császár törvényének, amely átmenetileg megtiltotta a házasságkötéseket. Valentint ezért bebörtönözték.
A börtönben barátságot kötött a börtönőr lányával. A legenda szerint imájával gyógyította meg a beteg lányt, és kivégzésének napján üzenetet írt neki, amit így írt alá:
"A Te Valentinod".
A Valentin nap megünneplése a mai kor divatja?
Bármilyen meglepő, nem! A Szent Valentin Nap megünneplését Celacius pápa rendelte el 496-ban.
A középkorban ő volt Anglia és Franciaország területén az egyik legnépszerűbb szent.
Valentint ma vértanúként tiszteli a katolikus egyház, hisz azért vesztette életét, mert nem tagadta meg az elibe járulóktól a házasság szentségét.
Halála napján, február 14-én – amelyet egyben mennyei születésnapjának tartanak – az ő emlékére cserélnek szívet hívők és hitetlenek. Igaz, csak papírszívet, de örök jelkép az is. 

S nemcsak a szerelmeseknek jár ki, hanem a jó barátoknak is. 
Mindenkinek, aki felé szeretettel fordulunk.


• A szerelemről nem kell beszélni, mert a szerelemnek megvan a saját hangja, és magától beszél. (Paulo Coelho)

• A szerelem buzgó megfeledkezés mindenről, ami rajta kívül van. (Victor Hugo)

• A szeretet… mozgat napot és minden csillagot. (Dante)

• A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. (Paulo Coelho)

• Az életben egyetlen boldogság létezik, ha szeretsz és ha viszontszeretnek. (George Sand)

• Az igazi szerelem bizonyára az, amelynél az ember a nő első megpillantására már érzi, hogy imádja és meg tudna halni, vagy bárhová utána menne. (Csáth Géza)
• A szerelemnek könnyednek kell lennie, mint a lélegzetvételnek, lágynak, mint a hóesés – mert csak akkor működik. (Julie Krone)

• A szerelemre nincs más orvosság, csak a szerelem. (Henry David Thoreau)

• Szeress egészen mellékesen és szelíden, kissé szórakozottan is, csak úgy, ahogy lélegzik, vagy ahogy egy keddi napon. (Márai Sándor)

• Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni. (John Lennon)


• Mi lehet csodálatosabb érzés két lélek számára, mint hogy kötelékük egy életre szól? (George Eliot)

• Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted. (Gabriel García Márquez)

• A szerelem azt jelenti, hogy két ember: kettő és mégis egy. Egy férfi és egy nő egyetlen angyallá olvad össze. Ez a mennyország. (Victor Hugo)


A Szemtől szembe konfliktuskezelő módszer az iskolai gyakorlatban


Részlet a cikkből:

"Akkor, amikor a konfliktuskezelés kívánatos módjáról beszélünk, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a konstruktív konfliktuskezelés célja és filozófiája, társadalmi örökségünkből fakadóan, egyáltalán nem triviális – az iskolában pedig különösen nem az. Abban a tekintélyelvű világban ugyanis, aminek a mintáit még mindig magunkban hordjuk, két fél összeütközése már önmagában skandalum, hiszen az egyiknek – s a hierarchia világosan megszabja, hogy melyiknek – ki kellett volna térnie, s valójában nem is jöhetett volna létre az ütközés!!! Ezért manifesztálódott oly ritkán gyerekkorunkban, a „mi iskolánkban” a tanár-diák vagy tanár-szülő konfliktus. S ha mégis felszínre került, semmiképpen nem kezelték „konstruktívan”, hiszen a megoldás készen állt: csak a tekintélyszemélynek lehetett igaza. A diákok – tehát egyenrangú felek – között kialakuló konfliktusoknak még ennél is bizarrabb sorsuk volt: az egymással szópárbajba vagy verekedésbe keveredő diákok az iskolai normák megsértéséért kaptak büntetést. Az iskola szempontjából a kettejük közötti konfliktus egyáltalán nem létezett; a rendszer csak a normasértéssel foglalkozott.
Látjuk tehát, hogy örökségünk felől nézve egyáltalán nem természetes a konfliktusok konstruktív kezelése – s éppen ezért a fogalom maga sem triviális, és magyarázatra szorul. 
A konstruktív, vagyis alkotó konfliktuskezelés ténylegesen alkotás, konstrukció – hiszen az érintettek jövőorientált módon (vagyis nem a konfliktus kialakulásának okaira és okozójára, hanem a megoldási lehetőségekre koncentrálva) közelítik meg a problémát, és mindenkit kielégítő megoldást keresnek, tehát a győztes/győztesmegközelítést tartják szem előtt."


2013. február 9., szombat

A halálos aszpartám (Száma: E951)

Kaptam, megosztom:

"OLVASSÁTOK EL A VÉGÉIG FIGYELMESEN, MÉG MINDIG AKTUÁLIS!!! 

UGYANAZ A GYÓGYSZERGYÁRTÓ CÉG TALÁLTA KI NEKÜNK AZ ÁSZPÁRTÁM TARTALMÚ ÉDESÍTŐSZEREKET, MINT AKIK - MÉG A VÍRUS KIROBBANÁSA ELŐTT - ÁRULTÁK A VILÁGNAK A H1N1 OLTÓANYAGÁT!!!
  

 Az ászpártám-(édes )mérgezés     Az ászpártám-mérgezés anyolcvanas évek óta jól őrzött titok! Számos kutatás és a tapasztalatok egyértelműen kimutatták mérgező és betegségeket elidéző hatását. Az ászpártám egy veszélyes adalékanyag, ami a testbe kerülve rákkeltő anyagokra bomlik és elmegy modern kori horrornak, amit odabent mûvel. Vajon miért nem lehetett   hallani erről eddig? A diéta-ipar egy dollármilliárdos üzlet. Az ember azt gondolná,hogy a könyvek szerzői, vagy az élelmiszer ipari cégek húzzák a nagy hasznot belőle. És nem. Persze nekik sem megy rosszul, de a játszma igazi nyertese a gyógyszeripar.

Hogy hogy jön a gyógyszer az
 ászpártámhoz? Egyszerű.
Egy gyógyszercég kutatója fedezte fel véletlenül az aszpartamot, egy fekély elleni szerrel való kísérletezés közben. A cég pedig a G.D. Searle, aki gyógyszergyártó létére képes volt 28 millió dolláros veszteséget elkönyvelni és több száz, a gyógyszereik miatti káros mellékhatások ügyében indított pert elveszteni. Ugye, milyen megbízhatónak tűnnek?
A Searle egyik leányvállalatát végül a Monsanto vásárolta meg ésNutraSweet 
néven dobta piacra az édesítőszert. 

    Izgalmuk érthető volt, hiszen ez a szer több százszor édesebb a cukornál, fillérekbe kerül előállítani és a diéta-nemzet minden ilyenre vevő. A probléma ott kezdődött, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal, az FDA nem óhajtotta engedélyezni a felhasználását, lévén az anyag bizonyítottanrákkeltő és az idegeket is károsítja. Később valahogy eltűntek a vizsgálati dokumentumok, a kísérletekhez használt egerek nem voltak hozzáférhetőek boncolásra és a kormányhoz eljuttatott dokumentumokban már csak néhány homályos következtetés szerepelt.  Ennyi elég is volt a frissen megválasztott Reagan elnöknek, aki beiktatása másnapján(!) leváltotta az FDA addig tiltakozó elnökét és Arthur Hayest ültette a helyébe, aki azonnal felülvizsgálta a "túl szigorú" megkötéseket és engedélyezte az ászpártám használatát a száraz élelmiszerekben.
 

Nem sokkal később elindult az a rémálom, ami a mai napig nem hajlandó alábbhagyni. 1992-re a Nútra-Sweetnek már engedélye volt az ászpártám üdítőitalokban és gyerekvitaminokban való felhasználására, szerződést kötöttek a Coca-Cola és a Pepsicéggel, mint a cégek kizárólagos ászpártám-ellátója és az FDA ekkor fogadta el a NutraSweet kérvényét az ászpártám nagy mennyiségű, szabad forgalomba hozataláról. Ekkoriban kezdődött, hogy emberek megmagyarázhatatlan betegségekkel, tünetekkel fordultak orvoshoz és a tudomány széttárta a karját: nem tudtak rájönni, mi okozza a bajt.
Az ászpártám mellékhatásai lehetnek fokozatosak, vagy azonnali reakciók is.  Dr. Lendon Smith amerikai orvos szerint rendkívül sok ember szenved az ászpártám káros mellékhatásaitól, defogalmuk sincs, hogy a gyógyszerek, kezelések és gyógynövények miért nem enyhítik a tüneteiket.     Több, mint 90 mellékhatást tulajdonítanak az ászpártám fogyasztásának.

 Hihetetlennek tűnik, nem? Pedig nagyon igaz. Hogy képes egyetlen vegyi anyag ekkora kárt okozni?
Az ászpártám a vérbe kerülve lebomlik, és így képes keresztülutazni az egész testen, és bármilyen szövetbe lerakódni.
 

A ciklamáttal vagy a szacharinnal ellentétben az aszpartamot megemészti a szervezet. Elfogyasztása után a benne lévő metanol (faszesz) formaldehiddé, majd hangyasavvá változik. A formaldehid belégzése halálos, rákkeltő.  
 
További összetevői, a fenil-alanin és az ászpárgin sav pedig mérgezőek. Ha a később felsorolt mellékhatásokból többet is észleltél már magadon, esetleg fizikailag megmagyarázhatatlanul gyengülsz, azonnal tedd le a diétás kólát.... És ha még semmilyen reakciót nem észleltél, azon szerencsések közé tartozol, akik visszafordíthatatlan károsodások nélkül úszhatják meg az eddigi ászpártám-fogyasztást, már amennyiben egy életre elfelejted az   ezzel édesített élelmiszereket.  


És ez nem vicc...Az FDA- hoz mindössze néhány év alatt több, mint tízezer NutraSweettel kapcsolatos panaszbejelentés érkezett , amely az összes beérkező panasz 80 százalékát  tette ki. Ennek ellenére az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal semmit nem tett annak érdekében, hogy tájékoztassa a közönséget, akik egyértelműnek gondolják azt, hogy ha egy termék agyon van reklámozva, az csakis egészséges lehet. Az ászpártám-ellenesek elnöke szerint: "Az aszpartam az egyetlen olyan génmanipulált termék, amelyről tényleges bizonyítékaink, világos nyilvántartásaink és esettörténetek vannak, melyek azt bizonyítják, hogy tömegbetegségeket és halált okozhat".

Valószínűleg nem véletlen, hogy a gyógynövényből nyert és teljesen ártalmatlan szteviát, mint elterjedt versenytársat viszont betiltották jó időre az Egyesült Államokban. Épp pár hónappal azelőtt, hogy a NutraSweet, mint asztali édesítő forgalomba került volna. És talán az sem véletlen, hogy Új-Zélandon ma már tiltott adalék anyagnak számít az ászpártám.
Hogy miért nem mindenhol? Szenzációs PR-úthengert vezet a Nutra-Sweet. Nagyon meggyőzőek, és ahol az ászpártám elleni szólamok felütik a fejüket, ők megjelennek és elhiteltelenítik a forrást.
 Azért a több milliárdért évente ... 
Szerencsére az  Európai Unió és az Egyesült Királyság  is elfogadta azt a javaslatot, hogy végezzenek független kutatásokat az ászpártám "biztonságos" mivoltával kapcsolatban.

 
Ha ez mind hihetetlennek is hangzik számodra, "biztos, ami biztos" alapon azért olvasd el a címkét és légy résen mindennel, ami "light", mert aki cukormentesen szeretne táplálkozni, lépten-nyomon csak ászpártámba botlik. 



Néhány tipikus termék, amit ezzel édesítenek:

- szénsavas és rostos üdítőital,

- joghurt,

- fagylalt,

- reggeli készítmények,

- pezsgőtabletta(!),

- sportital,

- gyerekvitamin(!),

- lekvár,

- szinte minden rágógumi és diabetikus termékek,

- kevés kivétellel maguk az édesítőszerek akár folyékony, tabletta, kristályos és por alakban. 
 
 Az ászpártám néhány mellékhatása :

 
látászavarok, szemfájdalom, fülcsengés, hallásgyengülés, epilepsziás görcsök, migrénes fejfájás, egyensúlyzavarok, memóriavesztés, állandó álmosság, végtagzsibbadás, részleges bénulás, remegés, depresszió, ingerlékenység, agresszió, álmatlanság, fóbiák, szapora szívverés, légzési nehézségek, hányinger, hasmenés, véres széklet, hasfájás, nyelési fájdalom, bõrviszketés, kiütések, asztma, herpesz, tályog, menstruációs zavarok, a haj elvékonyodása, hajhullás, hirtelen súlyvesztés, fokozatos súlygyarapodás, fájdalmas vizelés, túlzott szomjúság , bedagadt lábak, visszafordíthatatlan agykárosodás, születési rendellenességek, gyomorfekély, ízületi fájdalmak. 
 

Megkérek mindenkit, a dolgok súlya miatt, hogy minden közvetlen ismerősének ezt az írást küldje el körlevélként, hadd tudódjon ki!"

   A témában olvasható még: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/aszpartam-aspartam.php

2013. február 5., kedd

"Köszönöm, hogy ide születtem!" (Dr. Papp Lajos)




"Hallottak-e arról, hogy tudós emberek mit mondanak?

Hogy nagy bajok jönnek, hallják ugye a rádióban, televízióban, hogy gazdasági válság van, hogy a pénz értéke egyre kevesebb,hogy csökken a bux index,hogy az aranynak megy felfele az ára...


És kérdezem: tessék már mondani, ki mennyi aranyat evett életében?
Ki mennyi értékpapírt fogyasztott? Mi kell az élethez...?
Föld, Víz, Levegő, Napfény. Ez a négy!


Ezen a Földön, a Kárpát-Medence mindebben a leggazdagabb, nincs hozzá hasonló!
Európa, ahol a termőföld a világon a legjobb, 22 cm a humuszréteg(termőréteg).
Ebbe benne van Hollandia, ahol a tengertől hódítottak el homokot,
oda hordtak 3-5 cm humusz termőtalajt, és benne van a Kárpát-Medence,
ahol a termőréteg 75 cm.


Tetszenek tudni, hogy ez a Kárpát-Medence ahol évtizedek, évszázadok, lassan egy évezrede veszekszünk, 

16 millió ember él itt, és ez a föld hagyományos műveléssel több mint 100 millió embert tudna eltartani?

Ma a 7 milliárd emberből 1 milliárd szomjazik, 1,5 milliárd meg egész életében egészséges vizet nem fogyaszt.
Mi ivóvízben fürdünk szó szerint.


Tudják-e, hogy a jelenlegi ivóvíz készletünk 1 - 1.5 milliárd ember édes ivóvíz készlete itt van a talpunk alatt.


Minden reggel megköszönjük a Teremtőnek, hogy Atyám köszönöm,
hogy ide születtem és nem Afrikába, nem Ázsiába,
ahol a gyerekem egy korty jó ivóvizet nem ihatna?


Sehol a világon nincs olyan föld,víz és klíma, amely az emberi létet így biztosítaná"



(prof. Dr. Papp Lajos)



Kapcsolódó kép