„Amikor elfogy az anyatej, akkor nem a tápszer következik, hanem a cukros víz, vagy a nokedli szopogatása”
Magyarország egyes helyein olyan nyomor van, hogy azt Olvasóink valószínűleg el sem tudják képzelni. Húsz évvel ezelőtt tizedannyi felső légúti fertőzés fordult elő, mint ma, Nógrád megye egyik hátrányos helyzetű településének szegregált részén élők között pedig a gyerekszegénység 2009 óta nyolcvanhatról kilencvenöt százalékra emelkedett – hangzott el egyebek közt egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Az is kiderült: az éhezésről szóló statisztikák sokszor azért is csalnak, mert sokan szégyellik és letagadják a nyomort.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány május 15-én, a Családok Nemzetközi Napján „Szegények patikája” elnevezéssel országos akciót indított, melynek keretében havi százezer forintos támogatásra pályázhatnak olyan halmozottan hátrányos települések önkormányzatai, amelyek rendelkeznek patikával és orvosi rendelővel. A pénzből a szervezet a háziorvos javaslatára ingyenesen juttat tápszert, magzatvédő vitamint, valamint gyógyszert a gyermekeknek és várandós édesanyáknak. Sok gyerek már születése előtt kétségbeejtő helyzetben van, ám ez általában nem derül ki, mert a gyermekéhezés tabu.
A Save the Children elnevezésű nemzetközi szervezet friss jelentése szerint Magyarországon minden ezer kisgyerek közül 6,1 hal meg az ötödik születésnapja előtt. Ezzel nem csak az Európai Unió átlagától maradunk el, de a visegrádi országok is messze előttünk járnak, sőt még olyanok is, mint Líbia, Bulgária, Kuba vagy Macedónia – olvasható az esemény sajtóközleményében.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Herczog Mária, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja elmondta: a gazdasági válság súlyosan érintette az EU országait, ám míg Európában csak minden negyedik gyerek él a szegénységi küszöb alatt, addig Magyarországon ez az arány sokkal rosszabb. Nem volt ez mindig így, hiszen a rendszerváltás után hazánk volt az egyetlen olyan ország, ahol nem nőtt az állami gondozásba került gyermekek száma, a szociális ellátások pedig magas színvonalon voltak. A helyzet azóta folyamatosan romlik, jelenleg pedig már mindenféle tűréshatár alá zuhant – mondta.
Háromféle éhezést különböztetnek meg
A legegyértelműbb, hogy a mélyszegénységben élő gyermekek éheznek. Évtizedekkel ezelőtt ezt minden nehézség ellenére sem lehetett elmondani – jegyezte meg a jogvédő. A pontos szám nem ismert, de több tízezer olyan gyermek él ma Magyarországon, aki „éhesen fekszik le”.
A második a minőségi étkezés hiánya, amely viszont már több százezer gyermeket érint. Ez annyit jelent, hogy a gyermek bár nem éhezik, a minimálisan szükséges tápanyagokhoz nem jut hozzá, ennek pedig nagyon súlyos hosszú távú következményei vannak: olyan rosszul fejlődnek, hogy nem képesek erőkifejtésre, nem motiváltak a játékra vagy a tanulásra, ráadásul mindezért őket kárhoztatják. „Tulajdonképpen elherdáljuk az életüket” – mondta Herczog.
A harmadik, mikor a gyermek már magzatként éhezik, mivel az édesanyja sem jut hozzá a megfelelő minőségű és mennyiségű élelemhez, ami sok esetben koraszüléshez vezet. Ebben a tekintetben Magyarország rettenetesen áll – közölte a szakember.
Bátmonostor volt az állatorvosi ló
Bátmonostor Bács-Kiskun megye délnyugati részén fekvő, ezerhatszáz lelkes falu. Itt tesztelik október óta, hogyan segít a gyógyszeradomány a nyomorgó családok gyermekein. Gyulai Magdolna, a község háziorvosa azt mondta, hogy a helyi lakosok jórészt mezőgazdaságból, segélyből, és feketemunkából élnek. A praxisa vegyes, tehát páciensei között megtalálható az újszülött, de a százéves aggastyán is. Jelenleg 118, tizennyolcadik életévét be nem töltött gyermek egészségét felügyeli, akik közül huszonöten részesülnek a támogatásban. Ők korábban szinte mindannyian közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkeztek, amely régebben automatikusan járt például az asztmás vagy mozgássérült gyerekeknek, és amivel a gyógyszereiket ingyen kapták. Két évvel ezelőtt ezt a támogatást például az asztmásoktól teljesen megvonták – mondta a háziorvos.
Az alultáplált gyerekek a többieknél fogékonyabbak a fertőzésre. A doktornő szerint húsz évvel ezelőtt tizedannyi felsőlégúti fertőzés fordult elő, mint ma. Akkor elképzelhetetlen volt, hogy egy hároméves tüdőgyulladást kapjon – ha mégis történt ilyen, az megjelent az orvosi hetilapban –, „most pedig háromhavonta találkozom tüdőgyulladásos kisgyerekkel” – mondta. Szerinte ennek csak az egyik oka az alultápláltság, a másik, hogy nincs pénze a szülőknek kiváltani a gyógyszereket.
A huszonöt gyereket főként a korábbi közgyógyellátottak közül választották ki, míg a többiek olyan családokból kerültek a programba, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladta meg a havi 30-40 ezer forintot. A listát a védőnő segítségével állította össze a doktornő, mivel szerinte a védőnő az, aki legalább olyan jól belelát a családok pénztárcájába, mint a háziorvos.
Az első két hónap döcögősen telt, mert a családok nem akarták elhinni, hogy van ilyen lehetőség, hiszen korábban már minden ajtó bezárult előttük. A folyamat egyszerű: a gyógyszertár megkapja a jogosultak listáját, a háziorvos feltűzi a receptre, hogy a gyógyszer kiadható, a szülő vagy kismama elmegy kiváltani, de nem ő fizet, hanem a háziorvos. Ezt a rendszert azért találták ki, mert így biztosan „gyógyszer lesz a pénzből”.
Két hónap alatt mindenkit sikerült értesíteni – mondta a doktornő –, két hónappal ezelőtt pedig a kismamák is bekerültek a programba, összesen hárman. Ennek fontosságát egy példán keresztül szemléltette a háziorvos: az egyik családban van egy jelenleg két- illetve hároméves kislány. A nagyobbik mindössze 870 grammal született, és nyolc hónap után lehetett hazavinni a kórházból. Az apa elhagyta a családot, a kismama pedig a saját édesanyjával élt együtt. Próbáltak rendezett körülményeket teremteni, de „a nincsből nem lehet”. Az apa visszajött, majd – már 1100 grammal – megszületett a másik kislány. A nagyobbik rengeteget volt beteg, állandóan fertőzésekkel küzdött, de ahogy beindult a program, onnantól kezdve alig kapott el valamit. Az édesanya egy későbbi beszélgetés során bevallotta, hogy nem tudta kiváltani a gyógyszereket, de szégyellte bevallani. Az éhezésről szóló statisztikák sokszor ezért is csalnak – jegyezte meg Gyulai Magdolna.
Nem az evésben a legnagyobb a szakadék gazdag és szegény között
Bass László szociológus szerint a gyermekéhezés a legnagyobb tabu, ezért sok család nem vallja be, hogy mekkora a baj.
A szociológus azzal egészítette ki a Herczog Mária által korábban elmondottakat, hogy bár a válság valóban minden országot súlyosan érintett Európában, Magyarország volt az egyetlen, amely nem azzal válaszolt, hogy a társadalom legalsóbb rétegét próbálta megmenteni.
Bass szerint vannak jól mérhető adatok, ilyen például a születéskori testsúly: a szegény családokban átlagosan mintegy háromszáz grammal kisebb súllyal jönnek a világra a gyerekek, mint normális közegben. A másik mérhető dolog a szoptatás: a szegény családokban pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon rövid ideig képesek az anyák a gyermekeiket anyatejjel táplálni. Amikor elfogy az anyatej, akkor nem a tápszer következik, hanem a cukros víz, vagy a nokedli szopogatása – szemléltette Bass László a helyzet súlyosságát.
A szociológus a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közelmúltban végzett vizsgálata alapján kifejtette: Nógrád megye egyik hátrányos helyzetű településének szegregált részén élők között a gyerekszegénység 2009 óta nyolcvanhatról kilencvenöt százalékra emelkedett.
Ezeknek a családoknak a szó szoros értelmében semmire nincs pénze – mondta Bass. A civilszervezetek többsége az élelmezésre koncentrál, de mégsem ebben a legnagyobb a szakadék a tehetősebb családokhoz képest: az egészségben, tanulásban, vagy a kirekesztődés elkerülésének esélyében még nagyobb a szegények hátránya. A családok csak a túlélésre koncentrálnak, ami ezen túlmutat, az már luxus – tette hozzá a szociológus.
Ezen a helyzeten komplex megoldásokkal lehetne segíteni, egyszeri segítséggel nem igazán lehet semmit elérni – folytatta Bass László. Szerinte a „Szegények patikája” azért rendkívül fontos kezdeményezés, mert mindaz, amit csecsemőként nem kap meg a gyerek, nem pótolható később.
Király Gábor, a GYEA elnöke szerint, aki nem tudja finanszírozni a gyereke napközis étkeztetését, az nyomorog. Nem mélyszegénységben él, hanem „térdig gázol a semmiben”.
„Gyenge, lassú, buta, beteg” – szemléltette Király, hogy már egészen kicsi korban kiderül, lesz-e a gyerekből valami vagy sem. Nem adtuk meg neki az esélyt, sőt, kifejezetten megtagadtuk tőle, hogy egészséges, „majdan nekünk is hasznunkra lévő ember legyen”. Király szerint a program esélyt ad az esélyteleneknek. Ez az esély havonta százezer forint, de hogy ne patikamérlegen kelljen kimérni, kinek jut és kinek nem, ennek az összegnek a bő másfélszeresére lenne szükség. Ahogyan Bass említette korábban, az első az élelem – folytatta az alapítvány elnöke. Ez sok családnál negyven kiló lisztet jelent. Csecsemő, gyerek, felnőtt ugyanazt a vaslapon sült vizes lisztet eszi. Király szerint, a vidéki kövér gyerekek egy lépésre vannak a szellemi és fizikai leépüléstől, mert liszten csak meghízni lehet, egészségesen fejlődni nem. A család a programban azzal, hogy nem pénzt kap, nem kerül döntési kényszerbe.
A többletmunkát a háziorvosok ellenszolgáltatást nélkül végzik – mondta az alapítvány elnöke.
Nincs támogatás, az örökbefogadók is depriváltak, a segítők is a létminimum alatt
A gyógyszergyárak támogatási lehetőségei nagyon leszűkültek, a törvény pedig szinte minden kiskaput bezárt, hogy a gyógyszertárak kedvezményesen adhassanak ki gyógyszereket – állították többen egybehangzóan.
Herczog Mária hozzátette: sok településen nemcsak patika, üzlet sincsen, ezért az élelmiszer beszerzése is komoly feladat, ám ennél sokkal nagyobb tragédia, hogy az elmúlt három évben egyre több gyereket szakítanak ki a családjából pusztán a szegénység miatt. Sokszor a szülészetről sem engedik haza az újszülöttet, és bár a helyi önkormányzatnak kötelessége lenne segíteni, nem teszi. Ehelyett kiemelik a gyermeket a családjából, aki bekerül egy nevelőotthonba, amely szintén súlyos pénzügyi krízisben van, vagy egy olyan nyomorban tengődő családba, mint a sajátja, ahonnan kiszakították. Maga a rendszer előállítja és megsokszorozza ezt a szegénységet – mondta.
Akik ezeket a családokat segítik, szintén a létminimum alatt élnek, és teljes egzisztenciális kiszolgáltatottságban függnek attól az önkormányzattól, amelytől ki kellene követelniük a rászoruló családok részére a támogatást. „Ennél ördögibb rendszert nehéz elképzelni” – mondta Herczog.
(Forrás: http://hu.budapestbeacon.com)
