Oroszi Babett vagyok, most már lassan két éve 26,5 éves.
Tavaly minimálbérből próbáltam megélni,
idén pedig beülök egy kerekesszékbe, hogy megnézzem,
milyen így az élet.
Két hét, négy kerék, sok-sok padka, napi bejelentkezéssel.
14. nap a kerekesszékben: ennél kellemetlenebb helyzet nincs
Nem úsztam meg a buszozást, szörnyű volt.
Az élményről itt olvashatsz:
Köszönet
Bár ez nem Oscar-díj, a blogért mégis szeretnék köszönetet mondani, első körben a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének, akik olyan szeretettel fogadtak, mint még senki, és akiktől annyi segítséget, tanácsot kaptam, hogy azt 15 oldalon keresztül se tudnám felsorolni. Nekik köszönhető például, hogy egy kicsit közelebbről is megismerhettem ezt a világot, és hogy tabuk nélkül beszélgethettem olyanokkal, akiknek az egész életet kerekesszékben kell leélni.
És nekik köszönhető az is, hogy megismerhettem Mészáros Gabit, az egyik legcsodálatosabb embert a világon. Ha rá gondolok, eszembe jut az erő, az akarat, a kitartás, az őszinteség és a kedvesség. Minden, amitől egy ember csodálhatóvá válik.
Köszönet azoknak is, akikkel tényleg tabuk nélkül tudtam beszélgetni, és akik őszintén beavattak a legkínosabb hálószobatitkaikba is. Ti vagytok azok, akiket érdemes megismerni, akikért érdemes tenni valamit, bármit, akármit. Remélem, még ebben az életben megadatik nektek az akadálymentes közlekedés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése