Sok éves munkám során számtalanszor tartottam prevenciós előadást szülőknek, pedagógusoknak. Mindannyiukban volt egy közös elvárás a drogmegelőzéssel kapcsolatban, mégpedig az, hogy nagyon konkrét és kézzelfogható ismereteket szerettek volna arról, hogyan ismerjék fel, ha valaki "be van állva" vagy drogot használ. Általában mindig csalódtak, láttam a szemükben, mert nem kaptak ilyen receptet. Valójában minden más szülőt is csalódás fog érni, ha hasonlóra vágyik, ugyanis erre nincs olyan recept, mint egy jó sütemény esetén.
Emlékszem, hogy fiatal drogsegítőként sok elméleti tudással a fejemben egy borús, esős vasárnapon én voltam a segítő a drogrehabilitációs otthonban és mindenki levert volt velem együtt. Bejöttek a terápiások a szobámba, jót beszélgettek velem, én pedig nagyon boldog voltam, milyen empatikus vagyok és milyen jó segítő. Aztán a váltó kollégám, akinek hozzám képest körülbelül 5 év előnye volt, gyanút fogott és kiderült, hogy a terápia előtt mindannyian kimentek a közeli mákföldekre és jól beállva jöttek vissza, így beszélgettek velem, és közben én ebből semmit sem vettem észre.
Ez egy jó lecke volt számomra, és azóta természetesen 90 %-ban felismerem, ha valaki fogyasztott valamilyen drogot, de nem feltétlenül veszem észre azt, ha csak kevés mennyiségű kábítószer, mondjuk marihuána van a kliens szervezetében. Hiszen ilyen kis mennyiség neki maximum kellemes érzést ad, de nem lesz tőle zavart, agresszív vagy pszichotikus. Éppen ezért a közkedvelt elképzelések, mint például hogy ha partizenét hallgat, akkor biztosan amfetamint is használ, vagy ha lóg a fenekén a nadrágja és marihuánás kendője van, akkor biztosan füvezik, ha pedig szögecses a kabátja, akkor alkoholista a gyerek – egyértelműen tévhitek (mint ahogy az is, hogy a pupilla milyenségéből próbáljuk megállapítani, ha valaki drogot használt).
Természetesen lehetne még folytatni ezeket a sztereotípiákat, hiszen talán valóban van közös vonása azoknak, akik bizonyos típusú szereket használnak, ugyanis mindez természetesen az adott szubkultúra része is, de hiba lenne ebből általános következtetéseket levonni.
Ehelyett a legfontosabb kérdés: Mi a célja a szülőnek? Miért szeretné ezeket tudni? Miben segítenek ezek az információk a szülőknek?
Szerény véleményem szerint: semmiben. Maximum: elterelik a figyelmet a lényegről, ami nem más, mint hogy miért használja a gyerek rendszeresen a kábítószert? Mi az, amit mi szülők, nem a legjobban csinálunk, csináltunk vele kapcsolatban? Mi az, amiben segíthetnénk neki, hogy más alternatívát adjunk számára? És legfőképpen, hogyan tehetjük meg ezt?
Tévhitek mindig is voltak, lesznek is, de egy tény biztosan igaz: a drog jó. Ha nem lenne jó, soha senki nem akarná kipróbálni és nem lenne ilyen mértékű társadalmi probléma. A drog az elején valóban ad valami pluszt a kamasznak, valamit, amit eddig máshol, máshogyan nem tudott megélni, de igaz a régi mondás: nem minden arany, ami fénylik. Vagyis: a kezdeti jó érzés, az eufórikus állapot, amit a drog ad, a későbbiekben szépen lassan elmúlik, és ehelyett már csak szenvedést és függőséget okoz a használójának. Átveszi az irányítást és a kontrollt a használójától.
Az is tény, hogy ma már egyre jobban kitolódik lefelé a drogot kipróbálók korosztálya, azaz már 12-13 éves korban előfordulhat. És tény az is, hogy ha egy fiatal elmegy szórakozni, akkor szinte biztosra vehető, hogy valamit ki fog próbálni, legyen az alkohol vagy bármilyen más drog. A leggyakoribb a marihuána, alkholol és a gyógyszerek együttes használata, valamint a dizájner drogok, mivel ezek nagyon könnyen elérhetőek és beszerezhetőek bárki számára.
Tehát: egy szülő azon felül, hogy egészséges, normális családi életet biztosít a gyermekének, azt tudja még megtenni, hogy megtanítja a mértékletességre, mert ez lehet a kulcsa bármilyen szer fogyasztásának. Ez lehet egy reális cél a szülő-gyerek kapcsolatban. Szeretném hangsúlyozni, hogy az alkalmi fogyasztás vagy rekreációs használat (ezek nem napi vagy hetente háromnál többszöri használatot jelentenek, és nem feltétlenül járnak függőség kialakulásával) szinte elkerülhetetlen a mai kamaszok életéből.
Hogyan lehet megtanítani a gyermeket a mértékletességre?
1. Szülőként tanúsítsunk mi is mértékletességet!
2. Meséljünk a túlkapásainkról és azok következményeiről!
3. A gyerekkel közösen: egy 0-10-ig terjedő skála segítségével (ahol a 0=absztinencia, 10=függőség) meghatározzuk, mi az elfogadott mennyiség, gyakoriság. Ki hogy látja a másikat és önmagát, melyiktől lenne elégedett, majd közös nevezőt próbálunk keresni. Ezt szinte mindenre lehet alkalmazni, nemcsak szerfogyasztásra, hanem különféle viselkedésbeli függőségekre is (monitorfüggőség, vásárlás, munka stb). Ha mondjuk a megegyezés a 4-es volt, akkor figyelni kell azokat a napokat, amikor 4-est és 5-öst adtak, hogy az miben volt más, jobb, és megbeszélni ezeket.
4. Tanítsuk meg nemet mondani!
A következő dolog, ami minden kortársképzés alapját képezi, de családban is nagyon jól lehet használni, mivel segítséget, útmutatást adhat a gyereknek, az a 'nemet-mondás' készsége, a megkínálás visszautasítása. A következő néhány példa ötletet, segítséget ad arra nézve, hogyan lehet visszautasítani az invitálást.
Mit mondj?
Tisztán mondd: Nem!
Ne érezd, hogy magyarázkodnod kell! Mondj bármit, amit csak szeretnél, például: Nem, kösz, kávézom! De ha ezek után is kitartó a másik, akkor folytathatod így: Abbahagynád, kérlek?! Majd válts témát, ha szükségszerű!
Hogyan mondd, hogy ’NEM’?
Válaszolj gyorsan! Jelentőségteljesen nézz a szemébe! Beszélj tisztán, érthetően, a hangod legyen magabiztos!
Sokat segíthet, ha felkészülsz a kérdésre. Magadban elképzelhetsz különböző helyzeteket, majd hangosan mondd ki: NEM!
Gyakorolhatsz magadban is vagy valamelyik barátoddal, hozzátartozóddal, aki segít neked a csökkentésben vagy leállásban.
(Forrás: harmonet.hu)
Gelsei Bernadett
addiktológus
Falfirka:
A serdülőkor akkor kezdődik, amikor a szülők kezdenek nehezen kezelhetők lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése