Sérült emberek boldogsága (Marjorie Chappel)

Áldott, aki türelmesen

Meghallgatja nehézkes szavunkat,
Mert így rájövünk, hogy
Ha kitartóak vagyunk,
Meg tudjuk értetni magunkat.
Áldott, aki nem szégyell
Nyilvánosan mutatkozni velünk
És nem törődik a ránk bámuló
Idegenekkel,
Mert a társaságában
Mennyei megkönnyebbülés az
Életünk.
Áldott, aki sohasem siettet,
És ezerszer áldott, aki nem veszi ki
A munkát a kezünkből,
Hogy megcsinálja helyettünk,
Mert sokszor csak időre van
Szükségünk
Nem segítségre.
Áldott, aki mellettünk áll,
Amikor valami újba kezdünk,
Mert számára a hibáink eltörpülnek
Eredményeink mellett.
Áldott, aki a segítségünket kéri,
Mert a legnagyobb szükségünk arra van,
Hogy szükség legyen ránk.
Áldott, aki mindezen cselekedeteivel
Bizonyítja számunkra,
Hogy nem a sorvadt izomzatunk,
Vagy sérült idegrendszerünk tesz
Minket egyénivé,
Hanem énünk, melyet isten adott,
S amelyből semmi gyöngeség
Nem von le semmit.
Áldottak mindazok, akik tudják,
 
Hogy én is ember vagyok,
S nem várják el tőlem, hogy
Szentként viselkedjem, csak azért,
Mert sérültnek születtem.
Áldottak mindazok, akik kérdés nélkül
Is megértenek minket
Áldottak mindazok, akik elfelejtik
Testem tökéletlenségét
És csak a lelkemet látják.
Áldottak mindazok, akik teljes
Embernek látnak,
Egyedülinek és egésznek,
És nem csak egy roncsnak,
A Teremtő tévedésének
Áldottak mindazok, akik
Olyannak szeretnek, amilyen
 
Vagyok,
És nem gondolnak arra,
Hogy milyen lehettem volna.
És áldottak az én barátaim,
Akiktől függök,
Mert ők az én életem
Tartalma és öröme.