A szomorúságdoboz (Schäffer Erzsébet)

 

Barátunk hatéves kislánya vendégségbe jön hozzánk. Méregetik egymást a mi lányunkkal, egyszer titokzatos arccal odajön Panni hozzám.
- Tudod, mim van nekem? Ha megmutatom, el fogsz ájulni...
- Hát mutasd meg.
Egy kis csomagocskát szorít a szívére. Még kéreti magát.
- Nem mutatom meg mindenkinek.
- De én már nagyon kíváncsi vagyok.
Végigmér, latolgat. Végül dönt.
- Nézd...
Előveszi a csomagot, ami nem más, mint egy vászonzacskóba rejtett, kicsi fekete doboz.
- Mi van a dobozban? kérdem suttogva.
Kinyitja.
- Hisz ez üres.
Panni rám néz.
- Csak nem látod. Tele van. Ebben vannak a szomorúságaim. Ez az én szomorúságdobozom.
- Kitől kaptad?
- A mamától kaptam. A mama is kapta valakitől. Azt mondta, ha szomorú vagyok vagy valami bánatom van, bújjak el, és vegyem elő a zsákot. Emeljem ki belőle a dobozt, nyissam ki a tetejét. És suttogjam bele, hogy mitől vagyok szomorú. Utána vissza kell csukni és vissza kell dugni a zsákba, és berakni a párnám alá.
- Mondtál már bele szomorúságot?
- Már négyet.
- És?...
- Képzeld, a mamának igaza van. Elmentek belőlem, belementek a dobozba. A doboz meg elvarázsolja mindent.
Panni eldugja a csomagocskát.
Rám néz.
- Ne mondd el senkinek!
Megígérem, hogy nem mondom el senkinek. Bólint, és elviharzik a titkával. "

(Schäffer Erzsébet: Hol nem volt c. könyvéből)