Ezért ne kiabáljunk a gyerekkel

Akinek már volt része gyermekáldásban, az tisztában van azzal, hogy a szülők élete nem mindig irigylésre méltó. Amint növekednek a gyerekek, egyre többször találják magukat olyan helyzetben, hogy nem mindig akarnak együttműködni, nem mindig hallgatják meg a szülői tanácsokat, csak azért is az ellenkezőjét teszik annak, amit mondanak nekik, és sorolhatnánk. Ilyen esetekben szokott előfordulni, hogy a szülő a kiabálást, az ordibálást választja, hogy nyomatékot adjon szavai súlyának és tekintélyének.

Elfogadható formája a gyereknevelésnek a kiabálás?

Sok szülő azzal magyarázza ezt a magatartást, hogy másként nem hallgatja meg a gyerek, nem veszi figyelembe, amit mond. Olyan érvek is elhangzanak, hogy másképp nem tud hatni rá, különben is gyakran a gyerek provokálja ki a szülőből a kiabálást. Azonban a kiabálás és ordibálás nem jó módszer arra, hogy neveljünk. Lehet, hogy néhány esetben elérjük vele a kívánt hatást, de hosszú távon a gyerek megtanulja ignorálni ezt a magatartást, és teljesen közömbös lesz az ilyen fajta büntetési – nem nevelési – formára. A gyereknevelés nem azt jelenti, hogy emelt hangon arra kérjük a gyereket, bizonyos dolgokat ne tegyen, hanem azt, hogy elmagyarázzuk neki, miért káros és ártalmas a kérdéses magatartás. A neveléshez sok belső forrásra van szükség, amelyek közül a hangunk felemelésének kontrollja is, hisz hosszú távon a kiabálás csak ártalmakat szül.

Milyen hatásai vannak a kiabálásnak a gyerekre?

Alacsony szintű öntisztelet és önbizalomhiány: tudjuk, hogy a kiabáláskor nem éppen szalonképes szavak hagyják el az ember száját. Az önbizalom fejlesztéséhez a gyermekben tudatosítani kell, hogy szeretik és értékelik azért, ami és azt, amit csinált. A rendszeres verbális agressziónak kitett gyerekeknél alacsony önbecsülés alakul ki, nem fogják értékesnek és tiszteletre méltónak tekinteni magukra.
Agresszivitás: ha sűrűn kiabál a szülő a gyerekkel, az átveheti ezt a magatartást, és azt fogja gondolni, hogy ez egy természetes útja a kommunikációnak és az akaratérvényesítésnek. Már 3-4 éves korban agresszív magatartást fognak tanúsítani más gyerekek iránt, problémájuk lesz az önkontrollal és nehezebb lesznek képesek uralkodniuk az érzelmeiken.
Félelem: számos gyerek, akivel folyamatosan kiabáltak a szüleik, félénkké, félőssé, szorongóvá válik. Felnőttkorban ez introvertáltságot eredményezhet, és az illető nem lesz képes kiállni az érdekeiért, és nem fog konfliktust vállalni, helyette inkább visszahúzódó, zárkózott lesz.
Koncentrációzavarok: nagyon gyakori jelenség azon gyerekek esetében, akikkel rendszeresen kiabálnak a szüleik, hogy az iskolában, ahol nagy szükség lenne a figyelemre és a koncentrációra, képtelenek erre.
A veszélyérzet csökkenése: jó esetben a gyerekek biztonságban érzik magukat a szüleik körében, azonban, ha a szülők kiabálással akarnak nevelni, megváltozik a helyzet. A hangoskodás meggátolja a gyereket a logikus gondolkodásban és érzelmi reakciókat vált ki, ezért kiabálással nem megyünk semmire, ha meg szeretnénk értetni a gyerekkel, mit és hol hibázott.
Ezért igyekezzünk nem felemelni a hangunkat. Ha gyerekkorunkra vonatkozóan rossz tapasztalataink vannak e tekintetben, velünk is gyakran kiabáltak a szüleink, annál inkább igyekezzünk nem kitenni ennek a mi gyerekeinket, hogy ne veszélyeztessük a hosszú távú harmonikus fejlődésüket. Legtöbb esetben, amikor késztetést érzünk a kiabálásra, forduljunk a humor eszközéhez. Ha mégis megtörtént a baj, ismerjük el, hogy hibáztunk és kérjünk bocsánatot gyermekünktől.

(Forrás: filantropikum)