1. A figyelem elterelése.
2. Alku, egyesség, kompromisszum.
3. Értő figyelem; - megértelek, sajnálom!
4. A meglepetés ereje.
5. Ölelésterápia.
6. Figyelemmegvonás.
Hirtelen találjunk valami érdekes dolgot, és vigyük oda a gyereket, meséljünk neki róla. Még az sem baj ilyenkor, ha nem túl elmés dolog, a lényeg, hogy a figyelme elterelődjék a hiszti tárgyától.
2. Alku, egyesség, kompromisszum.
Ha a gyerek hisztijének tárgya nem ütközik valamilyen el nem hárítható akadályba, akkor akár engedhetünk is egy kicsit. Például ha a boltba megyünk, választhat, hogy túrórudit, vagy a kedvenc csokiját kéri, és előre tisztázzuk, hogy más nem megengedett. Ha következetesek vagyunk, akkor néhány alkalom után a gyerek abba fogja hagyni a hisztiket.
3. Értő figyelem; - megértelek, sajnálom!
A módszert T. Gordon nevéhez kötik, - a szülői eredményességről írott könyvét érdemes minden gyakorló szülőnek elolvasni! – és igen sikeres. A gyermeknek jogot ad arra, hogy átélje, és kifejezze érzelmeit. A módszer lényege frappánsan egyszerű. Egyszerűen visszatükrözi a gyerek számára azt, hogy értjük a problémáját és így ki sem alakul a hiszti.
Sok könyv ajánlja ezt a módszert, ám az a tapasztalat, hogy csak nagyon ritkán hat, akkor azonban elemi erővel. Ha a gyerek már annyira belelovallta magát a hisztijébe, hogy egyszerűen nem is hallja, ha beszélünk hozzá, hatásos lehet, ha például hirtelen fejjel lefelé fordítjuk, vagy hideg vizet fröccsentünk az arcába. Nem leöntésről, vagy megrázásról van szó, egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy a gyermek tudatát kimozdítsuk a hiszti tudatállapotából, s újra kommunikáció képessé tegyük. Csak az extrém hisztirohamoknál válhat be, ha valamiért igen sürgős a gyermeket lecsillapítani. Egyébként nyugodtan hagyhatjuk, hogy kiengedje a fáradt gőzt, ha ennyire túlhergelte magát.
5. Ölelésterápia.
A hiszti másik ellenszere, ha a gyereket a szülő finom erővel szorosan átöleli, és addig tartja ölében, míg a gyermek meg nem nyugszik. A gyermek eleinte kapálódzik, ellenáll, néha még a szülő felé is üt; ám ilyenkor szelíden lefogjuk a csapkodó kezet, és addig öleljük, míg le nem higgad. Lehet hozzá nyugtató szavakat is mondani, de nem lényeges. A gyermek általában könnyen átáll arra, hogy a hiszti helyett ölelést kapjon, és megnyugodhasson.
6. Figyelemmegvonás.
A szülő ilyenkor egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy a gyermek létezik. Annyit mond neki, hogy szívesen megbeszéli vele, mit szeretne, ha már kisírta magát. Ilyenkor nem vígasztal, nem beszél, egyszerűen csak engedi, hogy a gyerek hisztizzen és kész. Akkor válhat be, ha a hisztivel másokat nem zavar a gyerek és saját épségét nem teszi kockára a hisztijével.
Szép szóval oktasd!
A fenti módszerek mindegyike akár kombinálva is működhet. A gyermeket a hisztis állapotában IS tilos megütni – csak még nagyobb dacot, vagy súlyos törést okozunk vele, a meg nem értettség érzetét fokozzuk benne a veréssel – ugyanígy tilos megrázni, leönteni, vagy más módon bántalmazni, megalázni.
A fenti módszerek mindegyike akár kombinálva is működhet. A gyermeket a hisztis állapotában IS tilos megütni – csak még nagyobb dacot, vagy súlyos törést okozunk vele, a meg nem értettség érzetét fokozzuk benne a veréssel – ugyanígy tilos megrázni, leönteni, vagy más módon bántalmazni, megalázni.
A gyermek hisztije egy szerinte jogos reagálás valamire, és nincs jobb megoldás a kicsinyünk tarsolyában arra, hogy ezt a helyzetet megoldja, mint a hiszti. A szülő dolga, hogy a gyermek érzelmeit megértse, felmérje és segítsen neki az érzelmek kezelésében, s megtanítsa arra, hogy más megoldási módok is vannak a világon, amikkel többre megy, mint a hisztivel.
Pofon, ordítás, zsarolás - Bocsáss meg magadnak is!
Nincs olyan szülő – hidd el, tényleg nincs! – aki még soha nem lett végtelenül ideges egy masszív hisztirohamtól, aki nem ordított még soha a gyerekére, ha az éppen rosszkor és rossz helyen kezdett raplizni. A szülők többsége – bár ezt félve merik bevallani – néha még meg is legyinti, vagy akár meg is üti a gyereket ilyenkor. A szülő maga is frusztráltnak, tehetetlennek érzi magát ezekben a helyzetetekben, és neki sincs jobb megoldása annál, mint amit ő elszenvedett a szüleitől. Pofon, ordítás vagy zsarolás.
Nincs olyan szülő – hidd el, tényleg nincs! – aki még soha nem lett végtelenül ideges egy masszív hisztirohamtól, aki nem ordított még soha a gyerekére, ha az éppen rosszkor és rossz helyen kezdett raplizni. A szülők többsége – bár ezt félve merik bevallani – néha még meg is legyinti, vagy akár meg is üti a gyereket ilyenkor. A szülő maga is frusztráltnak, tehetetlennek érzi magát ezekben a helyzetetekben, és neki sincs jobb megoldása annál, mint amit ő elszenvedett a szüleitől. Pofon, ordítás vagy zsarolás.
A legtöbb szülő viszont utálja ezt!
A lelkiismeret-furdalás azonban csak addig elfogadható, míg meg nem tanulja minden szülő, hogyan kezelje másként a helyzeteket. Ha mégis elszakadnak a szülő kötélidegei, bizony az érzelmek lecsillapodtával bátran bocsánatot kérhet a gyerektől, és elmondhatja neki, hogy saját maga is örülne egy bocsánatkérésnek, és nyugodtan kifejezheti, mi bántja. (Ne haragudj, hogy annyira rád kiabáltam a vidámparknál. Megbocsátasz? Rettentően bántott, hogy az egyességünk ellenére hisztibe kezdtél, és dühös voltam, mert lekéstük a buszt. Utálok kapkodni és szaladni, és az is rossz nekem, hogy nem tehetek a kedvedre. Jól esne, ha bocsánatot kérnél tőlem te is, mert nem tartottad meg az egyességet. Az egyességeket illik megtartani.)
A gyermekbántalmazást a törvény bünteti. Ha olyan szülővel találkozunk, aki bántalmazza gyermekét, próbáljuk őt is megtanítani arra, hogyan tehet másként. Ne feledjük, a legtöbb szülő jót akar a gyermekének, csak nem ismeri a módot, ahogyan megteheti! A legjobb tanítás a jó példa, s ezzel járjunk elöl!
(Forrás: harmonet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése