"Népszerűsítem a pszichológiát, hogy legyen rá lelki fogadókészség" - mondta dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, aki 2013 decemberében elnyerte a Prima Primissima Díjat magyar oktatás és köznevelés kategóriában. A díj küldetése, hogy példaképet állítson a társadalom elé. Nem kérdés, Bagdy Emőke teljesítménye követendő példa, hiszen a magyar pszichológus képzés kialakításában és alakításában kulcsfontosságú szerep jut neki a mai napig. Többek között a kezdetekről, kutatásairól, jövőbeni terveiről is mesélt a pszichológusnő az Edupressnek.
Hogyan, mikor kezdődött a pszichológia iránti „szerelem”?
Érettségi után gyógytornászképzőbe kerültem, mert származási okból nem vettek fel az egyetemre. Tüdőgyógyintézetben dolgoztam, tüdőműtétek előkészítését és posztoperatív rehabilitációs légzőtornáját vezettem. Egyes betegeknél igen nagy csonkoló műtétek (például fél tüdő eltávolítása) után is rövid idő alatt igen jó eredményeket lehetett elérni, másoknál pedig csekély beavatkozás nyomán is gyenge eredmények mutatkoztak, amelyek lassan szerveződtek. Nem értettem, mi lehet az oka, noha a betegek eltérő viszonyulását felismertem. Kíváncsivá tett a valódi ok, amelyet a karakterrel összefüggésben állónak véltem. 1963-ban a VII. pártkongresszuson Kádár János megszüntette a származási szegregációt, ez évben már jelentkezhettem is pszichológia szakra. Éppen ekkor indult az önálló, alkalmazott, nem tanári pszichológusképzés. Estire vettek fel, onnan másodévben dékáni engedéllyel a nappalira kerültem, így teljes jogú egyetemi hallgatóként készülhettem a szakmára.
Mit gondol, hol volt a fordulópont? Mikor vált igazi szakemberré?
1965-ben Mérei Ferenc „Lipótmezei” szabadegyetemére kerültem, ez volt sorsom és pályám szerencséje. A Lipót szellemi fellegvár volt, a börtönviselt „ötvenhatosok” csendes menedéke, itt született a magyar klinikai pszichológia. Itt nőttem fel hetedmagammal, az első klinikus pszichológus csapat tagjaként. Megtanultam a szakmát, a pszichodiagnosztikát, a pszichoterápiát, a kutatás mikéntjét, a publikálás gyakorlatát. Ez volt a minta később is, amikor már magam is iskolát alapítottam és a Károli Gáspár Református Egyetemen 2000-ben pszichológusképzést akkreditáltattam. Inspirációt, szemléletet, etikát, a betegekhez való viszony empátiás kezelését és a kollegialitást a Lipóton tanultam és gyakoroltam be, a pályaimágót pedig Mérei Ferencnek köszönhetem. A Lipótmezőn nőttem fel pszichológussá, majd itt lettem vezető, 12 éven át szakigazgató is a pszichoterápia és klinikai pszichológia terén, és itt végeztem el azokat a kutatásokat, melyek alapján bölcsészdoktor és kandidátus lettem.
Melyek lettek a főbb kutatási területei?
Mindig alkalmazott pszichológiai területen végeztem kutató munkát. Abból merítettem tudományos kérdéseket, amit a szakma művelése állított elém. Kezdetben vizsgáló eszközök (például intelligenciateszt, projektív tesztek) standardizálását folytattam csapatmunkában, mert ezek nagy volumenű, sok ezer emberre kiterjedő kutatások. A máig használatos egyik intelligenciatesztnek, a „Wechslernek” az adaptációját négyen végeztük el, ebből született az első magyar intelligenciateszt-könyv. A bölcsészdoktori disszertációmat is tesztkutatásból írtam, a paranoid tünetekkel élő betegek állapot-súlyossági fokának diagnosztikai skáláját dolgoztam ki. Ezt követően az egyetemi munkába bekapcsolódva elkezdtem azt a kutatást, amely végigkísérte életemet minden egyetemen: a pályaszocializációs és hivatásgondozó tevékenység módszertanát dolgoztam ki és hatékonyságának mérését végeztem.
Hittem benne és már a debreceni tanszékvezetői szakaszban bizonyíthattam, milyen szerepe van a szupervíziónak, a hivatásszemélyiséget védő-támogató munkának egy tanár, egy pszichológus, orvos vagy más segítő foglalkozású személy esetében.
Mikor kapta munkájáért az első elismeréseket?
A nyolcvanas években a hatékonyságot bizonyító kísérleteimmel oktatási miniszteri kitüntetést értem el. A kilencvenes években a rendszerváltozást követően a mentálhigiéné eszméjének, az egészségmegőrzésnek, primer prevenciónak és egészség promóciónak lettem a híve. Köteteket szerkesztettem, tanulmányokat írtam azokról a munkákról, melyeket az Országos Pszichiátriai Intézetben folytattunk. Emellett a tesztpszichológiai fejlesztő kutatás is virágzott, kidolgoztam egy ismert projektív tesztnek (a Rorschach-próbának) a párban alkalmazható „kapcsolatmérő” módszerét, amely mindmáig a pár- és családterápia diagnosztikai eszköze. Több könyvet szerkesztettem ezekről a tudományos munkákról, miközben aktív pszichoterápiás munkát is folytattam páciensekkel. Kutató munkám kincse a hivatásgondozás modellje, amely lassacskán áthatja a magyar gyakorlatot is. Megalapíthattam többedmagammal a szupervizor képzést is, amellyel az európai hivatásgondozási képzésben alapító tagok lettünk.
Több ezer pszichológiai előadáson van túl. Ezek elsősorban a szakma iránt érdeklődőknek szólnak, vagy bárki részt vehet rajtuk, aki szeretne? Túlnyomó többségben milyen témákat érintenek a beszélgetései?
Előadásaim sokfélék. Vannak tudományos kutatásokon alapuló kongresszusi és szűken, szorosan szakmaiak. Ezek a kollégáknak szólnak. Sokkal több van azonban olyan, amely népszerűsíti a pszichológiát.
Volt az elmúlt évben Szülők Iskolája, Pedagógus Akadémia, de 111 ismeretterjesztő előadást és 16 tréninget is tartottam stressz kezelés és megbocsátás lelki gyakorlat formájában, továbbá 18 TV szereplésem volt, 19 interjút közöltek velem, és tízszer voltam rádióadásban. Onnan van ilyen pontos statisztika, mert ezt nálunk az egyetemen jegyzik, és évente összesítik. Arra rávilágít, hogy szinte minden időm a pszichológiáé, meg persze az unokámé. A legkisebb most hét éves, első osztályos, Gergőnek hívják. Hasznos és értelmes életet élek, sokat tudok adni másoknak, ez éltető erő is a számomra!
Mit tart a legnagyobb eredményének? Mire a legbüszkébb?
Néha eszembe jut, vajon hogyan is sikerült a hivatás és a család iránti szerelem-szeretet konfliktusában mindkettőt megőrizni súlyosabb károk nélkül, sőt eredményesen. Legnagyobb büszkeségem a két saját és egy nevelt gyermekem. Női küldetésemet teljesítettem, továbbvittem az életet, a génjeimben már halhatatlan vagyok. Lányom klinikai szakpszichológusként doktorált, nagyobb fiam belgyógyász főorvos, a tudományok doktora, kisebbik iker fiam Amerikában él, pincérként dolgozik, boldog ember. Ez a fontos az életben, legyünk a helyünkön, ahol a legjobbat tudjuk magunkból kihozni. Mindenki másban tehetséges, és abban vagyunk boldogok, amiben ki tudjuk magunkból hozni a legjobbat, amire képesek vagyunk. Büszke vagyok rájuk, életem maradandó kincsei. A siker mulandó, a népszerűség napjai is leáldoznak, de az fontos, hogy a tőlem telhetőt megteszem a pszichológiában is. Ezt is eredménynek tartom, mert sokan hasznosítják az előadásaimat. Népszerűsítem a pszichológiát, hogy legyen rá lelki fogadókészség. Az önismeret növelése a századunkban misszió, megvéd a fogyasztói világ manipulációitól, és segít megőrizni az autonómiát.
Milyen jövőbeli tervei vannak? Milyen célokat tűzött ki maga elé?
Szeretném, ha sokáig maradnék ilyen egészséges, amilyen vagyok. Teszek is érte, heti háromszor másfél órát tornázom, kardiózom. Szeretnék sokat dolgozni, azaz kutatást folytatni, előadásokat tartani, mások hasznára, ezen át a magam örömére is élni. Szeretnék egy könyvet legalább elkezdeni, hogy hosszasan írhassam, a címét nem árulom el, de talán ez lesz életem fő műve. Arra szeretnék rávilágítani életünk minden területét áttekintve, hogyan születnek sorra tudományos bizonyítékok arról, amit a Biblia, főként az Újtestamentum üzen: hogyan kell ember módra élni. Áprily Lajos költő szavaival szólva: „Fenn, az Ember magasán”.
(Fotó: http://bagdyemoke.hu/)
(Forrás: www.edupress.hu)
Érettségi után gyógytornászképzőbe kerültem, mert származási okból nem vettek fel az egyetemre. Tüdőgyógyintézetben dolgoztam, tüdőműtétek előkészítését és posztoperatív rehabilitációs légzőtornáját vezettem. Egyes betegeknél igen nagy csonkoló műtétek (például fél tüdő eltávolítása) után is rövid idő alatt igen jó eredményeket lehetett elérni, másoknál pedig csekély beavatkozás nyomán is gyenge eredmények mutatkoztak, amelyek lassan szerveződtek. Nem értettem, mi lehet az oka, noha a betegek eltérő viszonyulását felismertem. Kíváncsivá tett a valódi ok, amelyet a karakterrel összefüggésben állónak véltem. 1963-ban a VII. pártkongresszuson Kádár János megszüntette a származási szegregációt, ez évben már jelentkezhettem is pszichológia szakra. Éppen ekkor indult az önálló, alkalmazott, nem tanári pszichológusképzés. Estire vettek fel, onnan másodévben dékáni engedéllyel a nappalira kerültem, így teljes jogú egyetemi hallgatóként készülhettem a szakmára.
Mit gondol, hol volt a fordulópont? Mikor vált igazi szakemberré?
1965-ben Mérei Ferenc „Lipótmezei” szabadegyetemére kerültem, ez volt sorsom és pályám szerencséje. A Lipót szellemi fellegvár volt, a börtönviselt „ötvenhatosok” csendes menedéke, itt született a magyar klinikai pszichológia. Itt nőttem fel hetedmagammal, az első klinikus pszichológus csapat tagjaként. Megtanultam a szakmát, a pszichodiagnosztikát, a pszichoterápiát, a kutatás mikéntjét, a publikálás gyakorlatát. Ez volt a minta később is, amikor már magam is iskolát alapítottam és a Károli Gáspár Református Egyetemen 2000-ben pszichológusképzést akkreditáltattam. Inspirációt, szemléletet, etikát, a betegekhez való viszony empátiás kezelését és a kollegialitást a Lipóton tanultam és gyakoroltam be, a pályaimágót pedig Mérei Ferencnek köszönhetem. A Lipótmezőn nőttem fel pszichológussá, majd itt lettem vezető, 12 éven át szakigazgató is a pszichoterápia és klinikai pszichológia terén, és itt végeztem el azokat a kutatásokat, melyek alapján bölcsészdoktor és kandidátus lettem.
Melyek lettek a főbb kutatási területei?
Mindig alkalmazott pszichológiai területen végeztem kutató munkát. Abból merítettem tudományos kérdéseket, amit a szakma művelése állított elém. Kezdetben vizsgáló eszközök (például intelligenciateszt, projektív tesztek) standardizálását folytattam csapatmunkában, mert ezek nagy volumenű, sok ezer emberre kiterjedő kutatások. A máig használatos egyik intelligenciatesztnek, a „Wechslernek” az adaptációját négyen végeztük el, ebből született az első magyar intelligenciateszt-könyv. A bölcsészdoktori disszertációmat is tesztkutatásból írtam, a paranoid tünetekkel élő betegek állapot-súlyossági fokának diagnosztikai skáláját dolgoztam ki. Ezt követően az egyetemi munkába bekapcsolódva elkezdtem azt a kutatást, amely végigkísérte életemet minden egyetemen: a pályaszocializációs és hivatásgondozó tevékenység módszertanát dolgoztam ki és hatékonyságának mérését végeztem.
Hittem benne és már a debreceni tanszékvezetői szakaszban bizonyíthattam, milyen szerepe van a szupervíziónak, a hivatásszemélyiséget védő-támogató munkának egy tanár, egy pszichológus, orvos vagy más segítő foglalkozású személy esetében.
Mikor kapta munkájáért az első elismeréseket?
A nyolcvanas években a hatékonyságot bizonyító kísérleteimmel oktatási miniszteri kitüntetést értem el. A kilencvenes években a rendszerváltozást követően a mentálhigiéné eszméjének, az egészségmegőrzésnek, primer prevenciónak és egészség promóciónak lettem a híve. Köteteket szerkesztettem, tanulmányokat írtam azokról a munkákról, melyeket az Országos Pszichiátriai Intézetben folytattunk. Emellett a tesztpszichológiai fejlesztő kutatás is virágzott, kidolgoztam egy ismert projektív tesztnek (a Rorschach-próbának) a párban alkalmazható „kapcsolatmérő” módszerét, amely mindmáig a pár- és családterápia diagnosztikai eszköze. Több könyvet szerkesztettem ezekről a tudományos munkákról, miközben aktív pszichoterápiás munkát is folytattam páciensekkel. Kutató munkám kincse a hivatásgondozás modellje, amely lassacskán áthatja a magyar gyakorlatot is. Megalapíthattam többedmagammal a szupervizor képzést is, amellyel az európai hivatásgondozási képzésben alapító tagok lettünk.
Több ezer pszichológiai előadáson van túl. Ezek elsősorban a szakma iránt érdeklődőknek szólnak, vagy bárki részt vehet rajtuk, aki szeretne? Túlnyomó többségben milyen témákat érintenek a beszélgetései?
Előadásaim sokfélék. Vannak tudományos kutatásokon alapuló kongresszusi és szűken, szorosan szakmaiak. Ezek a kollégáknak szólnak. Sokkal több van azonban olyan, amely népszerűsíti a pszichológiát.
Volt az elmúlt évben Szülők Iskolája, Pedagógus Akadémia, de 111 ismeretterjesztő előadást és 16 tréninget is tartottam stressz kezelés és megbocsátás lelki gyakorlat formájában, továbbá 18 TV szereplésem volt, 19 interjút közöltek velem, és tízszer voltam rádióadásban. Onnan van ilyen pontos statisztika, mert ezt nálunk az egyetemen jegyzik, és évente összesítik. Arra rávilágít, hogy szinte minden időm a pszichológiáé, meg persze az unokámé. A legkisebb most hét éves, első osztályos, Gergőnek hívják. Hasznos és értelmes életet élek, sokat tudok adni másoknak, ez éltető erő is a számomra!
Mit tart a legnagyobb eredményének? Mire a legbüszkébb?
Néha eszembe jut, vajon hogyan is sikerült a hivatás és a család iránti szerelem-szeretet konfliktusában mindkettőt megőrizni súlyosabb károk nélkül, sőt eredményesen. Legnagyobb büszkeségem a két saját és egy nevelt gyermekem. Női küldetésemet teljesítettem, továbbvittem az életet, a génjeimben már halhatatlan vagyok. Lányom klinikai szakpszichológusként doktorált, nagyobb fiam belgyógyász főorvos, a tudományok doktora, kisebbik iker fiam Amerikában él, pincérként dolgozik, boldog ember. Ez a fontos az életben, legyünk a helyünkön, ahol a legjobbat tudjuk magunkból kihozni. Mindenki másban tehetséges, és abban vagyunk boldogok, amiben ki tudjuk magunkból hozni a legjobbat, amire képesek vagyunk. Büszke vagyok rájuk, életem maradandó kincsei. A siker mulandó, a népszerűség napjai is leáldoznak, de az fontos, hogy a tőlem telhetőt megteszem a pszichológiában is. Ezt is eredménynek tartom, mert sokan hasznosítják az előadásaimat. Népszerűsítem a pszichológiát, hogy legyen rá lelki fogadókészség. Az önismeret növelése a századunkban misszió, megvéd a fogyasztói világ manipulációitól, és segít megőrizni az autonómiát.
Milyen jövőbeli tervei vannak? Milyen célokat tűzött ki maga elé?
Szeretném, ha sokáig maradnék ilyen egészséges, amilyen vagyok. Teszek is érte, heti háromszor másfél órát tornázom, kardiózom. Szeretnék sokat dolgozni, azaz kutatást folytatni, előadásokat tartani, mások hasznára, ezen át a magam örömére is élni. Szeretnék egy könyvet legalább elkezdeni, hogy hosszasan írhassam, a címét nem árulom el, de talán ez lesz életem fő műve. Arra szeretnék rávilágítani életünk minden területét áttekintve, hogyan születnek sorra tudományos bizonyítékok arról, amit a Biblia, főként az Újtestamentum üzen: hogyan kell ember módra élni. Áprily Lajos költő szavaival szólva: „Fenn, az Ember magasán”.
(Fotó: http://bagdyemoke.hu/)
(Forrás: www.edupress.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése