2016. április 21., csütörtök

A házimunka szükséges a gyereknek

shutterstock_179877989
Oké, azt tudjuk, hogy hasznos dolog rávenni a gyereket némi házimunkára. De hogy például a teregetés, mosogatás, terítés vagy rendrakás egyenesen szükséges is, arra mostantól bizonyítékunk van! Az egyik amerikai egyetem felméréséből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik kicsi koruktól fogva részt vesznek a ház körüli teendőkben (persze a saját szintjüknek megfelelően), elégedettebbek az életükkel, jobbak a társas kapcsolataik, sőt még az iskolában is jobban teljesítenek. Dr. Gyurkó Szilvia írása.
Már évek óta járjuk a kollégákkal az országot, gyerekjogi órákat tartunk, és bár általában minden osztály más és más, egy dolog mindig megtörténik. Amikor a gyerekmunka tilalmához érünk, legalább egy kéz biztosan a magasba lendül, hogy a hozzá tartozó gyerek csillogó szemmel feltegye nekünk a kérdést: „Akkor a szemetet levinni (beágyazni, elmosogatni, stb.) is gyerekmunkának számít, és az is tilos?!”
Amire mi rutinosan (és persze mély együttérzéssel válaszoljuk): Egy frászt!
Merthogy a gyerekmunka tilalma nem a házimunkára vonatkozik, hanem a kakaóbab-ültetvényekre Afrikában, meg a varróüzemekre, mobiltelefon-összeszerelő gyárakra Indiában, Kínában. Azt tehát eddig is tudtuk, hogy a házimunka nem számít gyerekmunkának, és ezért nem tiltott, de most az Iowai állami egyetem kutatói még ennél is merészebbet állítanak:
A házimunka egyenesen szükséges a gyerekek számára
A kutatók arra kérik a szülőket, ha úgy látják, hogy a gyerekeknek nincs idejük a szoros napirendjük miatt besegíteni az otthoni házimunkába, akkor inkább kevesebb különórára járjanak, de a házimunkából igenis ki kell venniük a részüket.
Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert míg a szülők számára nem kérdés, hogy zongoraórára, fociedzésre vagy külön angolra szükség van, addig a vacsora utáni mosogatásra, pakolásra hajlamosak úgy gondolni, mint ami „extra” feladat. Néha egyenesen a büntető szankciók kategóriájába tartozik a házimunka elvégzése, és a jutalom körébe az attól való mentesülés.
A házimunkát végző gyerekek másban is jobbak
A most publikált kutatási eredmények szerint azonban azok a gyerekek, akik három-négyéves korukban már végeznek házimunkát, sokkal jobb családi és baráti kapcsolatokkal rendelkeznek, jobban teljesítenek az iskolában, és elégedettebbek az életükkel, eredményeikkel, mint azok a kortársaik, akik egyáltalán nem végeznek házimunkát, és esetleg csak tizenévesként kezdik kivenni belőle a részüket.
Mindez pedig azért van így, mert a házimunka a gyerekek esetében olyan fontos érzéseket erősít meg, mint a felelősségvállalás, a magabiztosság vagy a pozitív önkép.
Ezen túlmenően a gyerekek azzal, hogy segítenek elpakolni az ebédlőasztalt, vagy ha maguk rakják el a játékaikat a szobájukban, a családi életben való aktív részvételt is megtanulják, amellett, hogy a segítőkészségük is megerősödik.
(Arra ez a kutatás nem szolgál adatot, hogy a mosogatás ugyanezeket az érzéseket keltené a felnőttekben is, de ki tudja… szóval érdemes megmutatni ezt a cikket a párunknak, hátha kedvet kap ő is egy kis házimunkához.)
Így csináld: feladatok, kihívások, értékelés
A kutatók persze hangsúlyozzák, hogy a gyerekeknek az életkoruknak és képességeiknek megfelelő feladatokat kell adni a ház körüli munkákban is, és fontos az is, hogyan reagálunk az el nem végzett vagy hiányos házimunkára, illetve hogyan jutalmazzuk a kedves és segítő részvételüket.
Az ajánlások szerint: készítsünk táblázatot, amiben mindenki számára egyértelműen látszik, hogy kinek milyen ház körüli feladatai vannak (és ebbe érdemes a felnőtteket is feltüntetni, nem csak a gyerekeket); állítsuk a gyerekeket újabb és újabb kihívások elé (hogy ne váljon unalmassá a házimunka); hangsúlyozzuk számukra, milyen fontos nekünk a segítségük; végezzük a házimunkát közösen (főleg kisebb gyerekeknél); és nem utolsó sorban biztosítsunk számukra némi önállóságot abban, hogyan teljesítik, amire megkértük őket.
Mindezek fényében érdemes végiggondolni, legközelebb hogyan reagálunk, amikor a „porszívózd ki kérlek a szobádat” felhívásra a gyerek úgy válaszol: „nincs időm” vagy „ez nem az én dolgom”.
Dr. Gyurkó Szilvia
(Forrás:wmn.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése