2016. április 19., kedd

Megbélyegző helyzetek

Mi a különbség, ha azt mondom a gyerekemnek, hogy „nyughatatlan vagy”, vagy ha egy szakértői bizottság azt írja róla a szakvéleményében, hogy „hiperaktív”? 
Számos pró és kontra érv sorakoztatható fel a gyerekkorban adható diagnózisokhoz, címkékhez kötődően.
Egy biztos: önmagukban semmit sem jelentenek.
-          Te miért vagy itt? ADHD?
-          Nem. Lacika diszes lett, Anna meg a tavaszi autóbalesetünk miatt PTSD.
-          Ó, az komoly. És SNI-sek is vagytok?
A két szülő beszélgetésének akkor lettem fültanúja, amikor egy kedves iskolapszichológus ismerősömre várakoztam a szobája előtt.
Lacikán és Annán kívül évente több tízezer gyerek kap hasonló címkéket Magyarországon.
A címkék a boltban segítik az eligazodást.
És szeretjük vagy sem, a címkék megkerülhetetlen részei a mai magyar oktatási és gyermekvédelmi rendszernek is (az ADHD a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar, a „disz” specifikus tanulási zavarok gyűjtőneve, a PTSD poszttraumás stresszt jelent, az SNI pedig a sajátos nevelési igényt).
Meghatározott szolgáltatások, segítségi formák, támogatások csak bizonyos „címkék” után járnak.
Jogszabály írja elő, kik és hogyan, milyen formában minősíthetik a gyerekünket; miközben a másik oldalon gyermeknevelési és pszichológiai könyvek garmadája szól arról: ne minősítsd a gyerekedet!
Megbélyegző helyzetek
Elég, ha gyorsabb, lassabb, rámenősebb, vagy éppen szégyenlősebb a többieknél, a környezet gyorsan rásütheti: viselkedési problémás. 
A gyerek személyiségének, viselkedésének egy-egy jellemzője abban a pillanatban stigmává válik, pedig egyértelmű, hogy a személyiségét sohasem lehet egyetlen szóval elintézni. 
Gyerekjogi szempontból nem kérdés, hogy az ismert kategóriák, címkék csak másodlagos jelentőségűek lehetnek. 
Minden gyerek elsősorban gyerek, és csak másodsorban diszgráfiás vagy viselkedési zavaros.
(Forrás: hvg.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése