2017. február 20., hétfő

Megújul a finn oktatási rendszer

FINNORSZÁG LESZ AZ ELSŐ, AHOL TELJESEN ELTÖRLIK A TANTÁRGYAKAT

A finn oktatási rendszer a világ egyik legjobbja. 

Minden listán a top 10-ben van, de még most sem állnak meg: 
forradalmi újítást terveznek bevezetni.
A tervek szerint teljesen megszüntetik a tantárgyakat. Nem lesz fizika, matek, irodalom, történelem, vagy földrajz.


Az oktatásért felelős Marjo Kyllonen így indokolta az újítást:



"A régi divat az 1900-as évek elejének elvárásaihoz igazodik - de most már nem ugyanazok az igények, ezért valami olyat kell bevezetnünk, ami a 21. századhoz illeszkedik."


A külön tantárgyak helyett eseményeket és jelenségeket fognak tanulmányozni interdiszciplináris megközelítéssel. Például a második világháborút történelmi, földrajzi és matematikai szempontból vizsgálják majd. Vagy a "kávézói munka" kurzuson az angol nyelv, a gazdaság és a kommunikációs készségek területéről szerezhetnek információt.


A rendszert 16 év felettieknél kezdik először bevezetni. Az ötlet azt is magában foglalja, hogy a diákoknak maguknak kell majd kiválasztani, milyen témákról és jelenségekről szeretnének tanulni szem előtt tartva a jövőbeli terveiket. Ilyen módon senkinek nem kell végigülnie a fizika vagy kémia órát azon gondolkodva, mikor fogja ő ezt valaha használni bármire.



A hagyományos tantermi felállást is meg szeretnék változtatni: a diákok nem a tanárral szemben ülnek majd a padokban, várva, hogy felszólítsák őket, hanem kis csoportokban dolgoznak majd együtt, beszélik meg az adott óra problémáját.



A finn oktatási rendszer az együtt dolgozást, közös gondolkodást erősíti. Ez az új rendszer a tanári munkát is átalakítja, hiszen a különböző területek tanárainak jobban együtt kell működniük. A tanárok 70%-a Helsinkiben már elkezdte az előkészületi munkákat, ami a rendszer bevezetéséhez szükséges - ami fizetésemeléssel is jár.

(Forrás: pottyoslabda.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése