Erősségek az előtérben

SZŐDY

J

UDIT: 

Pozitív pszichológia a nevelésben

Nagyapáink még nehezen képzelték volna el, hogy szigorú büntetés, fegyelmezés nélkül is rendes embert lehet faragni egy gyerekből. Ma már tudjuk, hogy lehet. De ez nem jelenti azt, hogy mindent szabad. A pozitív pszichológia tudománya pontos útmutatót ad a tudatos szülőnek, pedagógusnak.

„A pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget;
az optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.” 

(Winston Churchill)

Ha meghalljuk a pszichológia szót, szinte biztos, hogy negatív előjelű jelenségek jutnak eszünkbe: szorongás, depresszió, trauma… És persze a titokzatos pszichoterápia, ahol a „léleklátó” hosszú éveken át analizálja a beteget. A pszichológia egészen az ezredfordulóig nagyrészt valóban a hibáinkról szólt, amikor is megfogalmazódott az igény arra, hogy a tudomány egy elkülönült ága ne a negatív irányt kutassa, hanem azt, hogy hogyan kerülhetünk pozitív érzelmi állapotba, hogyan hozhatjuk ki magunkból a legtöbbet, hogyan élhetünk jobban az erősségeinkkel, vagyis azt, hogy a mentálisan egészséges ember hogyan lehetne még boldogabb. A pozitív pszichológia atyjának Artur Seligmantés Csíkszentmihályi Mihályt tartjuk. Kulcsszavaik az önbecsülés, a belső kontroll, a belső motiváció, a hitelesség, a pszichológiai jóllét, ami nem feltétlenül jár együtt az anyagi javak birtoklásával.

Tanult optimizmus

Ma már egyértelmű, hogy nem az lesz boldog és sikeres az életben, aki jó bizonyítványt vagy diplomát szerez azáltal, hogy hihetetlen mennyiségű tárgyi tudást raktároz el a fejében, hanem az, aki rugalmasan képes alkalmazni, amit tud, és bármikor képes új ismereteket szerezni. A pedagógus célja tehát immár nem az, hogy a gyerekek képesek legyenek minél fegyelmezettebben bemagolni a leckét, hanem az, hogy megmaradjon a belső igényük a világ megismerésére és az eléjük kerülő problémák megoldására. Ha ezek a szükségletek élnek, akkor a gyerek külső nyomás, büntetés, jutalmazás nélkül is tanulni fog. Ha megfigyelünk egy kisbabát, aztán egy totyogót, azt látjuk, hogy végtelenül kitartóan próbálkozik újabb és újabb készségek elsajátításával. A szülőnek legtöbbször pont emiatt fáj a feje: a gyerek százszor is esik és kel, mire megtanul egyedül járni, százszor is kidobálja a kiságyból a játékait, mert érdekli, mi történik velük, százszor is megszerzi a távirányítót, kirángatja a polcról a könyveket, megkóstolja a kutyaeledelt és a virágföldet. Mégis mi más ez, mint a kitartás magasiskolája, a tanulni vágyás csúcsa?! Ha a gyerek picikorától támogatást kap, a megismerésre irányuló belső motivációja nem fog elhalni. Természetesen nem arról van szó, hogy mindent megengedünk neki, de arról igen, hogy a tapasztaláshoz megfelelő környezetet teremtünk számára. Ennél talán még fontosabb a pozitív pszichológiai környezet, vagyis az, hogy a gyerek már kiskorától megtanulja, hogy érdemes másokkal kapcsolatot teremtenie, mert figyelnek rá, hogy érdemes megoldásokat keresnie, mert azok beválhatnak.

A pszichológia iránt érdeklődők közül sokan ismerik a tanult tehetetlenségfogalmát. Ha egy állat vagy egy ember olyan helyzetbe kerül, amelyben átéli, hogy nincs hatással a környezetére (pl. ha egy kutyának figyelmeztető hangjelzés után áramütést adnak, amit nem kerülhet el), akkor később már meg sem próbálkozik azzal, hogy változtasson, még akkor sem, ha alkalom kínálkozna rá (vagyis a kutya a figyelmeztető hangot hallva akkor sem menekül, ha az ajtó nyitva van…). Az átélt kudarcok alapján a jövőben is így viselkedik, és ezzel egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorhatja magát.

De lássuk az érem másik oldalát! Ahogy a tanult tehetetlenség fogalma megszületett, ugyanúgy a tanult optimizmusé is. Ha a kisgyerek már az első pillanattól azt éli meg, hogy hatással van a világ folyására, vagyis ha sír, fölveszik, megvigasztalják, ha mosolyog, visszamosolyognak rá, akkor ezt az élményt kiterjeszti a jövőre is. Ha a környezete továbbra is megerősíti abban, hogy tehet valamit azért, hogy jobban érezze magát, hogy átélje azt, hogy a problémák megoldhatók, akkor remek útravalót vihet a felnőtt életébe: a tanult optimizmust. Ez persze nem az a típusú optimizmus, amikor reggelente összeszorított foggal azt mormoljuk magunkban, hogy az élet csodálatos, hanem arról szól, hogy a figyelmünket és erőforrásainkat a lehetséges megoldásra összpontosítjuk még nehéz helyzetben is.

Jó tett, rossz tett

Az élethez való pozitív hozzáállást tovább erősíti, ha a gyerek hisz magában, mert a környezete is hisz benne. Az önbecsülést senki sem abból meríti, hogy folyton dicsérik. Az üres dicséretek inflálódnak, egy idő múlva már nem jelentenek semmit. Sőt, árthatnak is, hiszen a gyerek azt gondolhatja, hogy őt csak akkor szeretik, ha van miért megdicsérni, vagyis ha mindig száz százalékig teljesít. Ezt a csapdát elkerülhetjük, ha nem őt magát dicsérjük vagy bíráljuk, hanem azt, amit csinált. Kiemeljük az erőfeszítést, amivel eredményt ért el. Ha pedig éppen kritikát érdemel, akkor sem őt szidjuk, nem vágjuk a fejéhez, hogy „rossz”, vagy „soha nem figyel”, hanem elmondjuk, hogy az adott dolgot hogyan lehetne jobban csinálni, és a megoldásra irányítjuk a figyelmét. Ebben a helyzetben is az erősségeire összpontosítunk, miközben tudtára adjuk, hogy be kell tartania bizonyos szabályokat. Így elkerüljük, hogy az önmagát beteljesítő jóslat csapdájába essünk. Ugyanis, ha egy gyerek sokszor hallja, hogy „rossz vagy”, akkor már nem is igyekszik ebből a státuszból kikeveredni, olyan reménytelennek látja a helyzetét.

Áramlatban

A pozitív pszichológia további nagy felfedezése, hogy a boldogabb élet egyik fontos tartozéka, hogy tartalmas legyen. Legyen egy szenvedélyünk, legyen az életünkben valami olyan tevékenység, ami közben nem érzékeljük az időt, ami közben nem foglalkoztatnak az élet egyéb problémái, amiben sodródunk. Amit ilyenkor átélünk, az a flow élmény, melynek leírója Csíkszentmihályi Mihály pszichológus. A flow hatalmába keríthet tánc, de akár üzleti tárgyalás közben is, vagy amikor egy jó könyvet olvasunk, játszunk valamit, vagy ha egy probléma megoldásán gondolkodunk. Pedagógusként nem ismerős ez valahonnan? Amikor a gyerekek legóznak, vagy éppen összedugják a fejüket, és szabályokat alkotnak a kitalált világhoz, vagy tátott szájjal hallgatják a mesét, se látnak, se hallanak, csak azt, amit éppen csinálnak. Ez mind flow élmény, és rajtunk is múlik, hogy újra és újra át tudják élni, ne múljon el a gyermekkorral együtt a lehetősége. Csíkszentmihályi szerint akkor élhetjük át, ha a feladatunk egy hangyányit nagyobb kihívás elé állít bennünket, mint amire erőfeszítés nélkül képesek vagyunk. Vagyis se nem unalmas, se nem túl nehéz. Ilyenkor a képességeink és a feladat nehézsége egyensúlyban áll. Vajon tanulás közben is átélhető a flow? Hát persze!
Ha a tanulást élményszerűvé, érdekessé tesszük, ha nem állítjuk vele a gyereket a képességeihez képest megoldhatatlan feladat elé, ugyanakkor nem is túl könnyű számára.

Még valamire tanít minket a pozitív pszichológia: nincs haszontalan szenvedély. Mindenből tanulhatunk valamit, legyen az bélyeggyűjtés, kórusban éneklés, meseírás, sport. A flow élmény feltölt, szebbé teszi a mindennapokat, és az így kapott energia boldogabb élethez vezet.

(Forrás:http://folyoiratok.ofi.hu/uj-kozneveles/erossegek-az-eloterben)