2018. július 10., kedd

ENNYIRE SZÁMÍT, HOGY MIKOR MEGY ALUDNI GYERMEKE!

A legújabb kutatások szerint a gyerekek fejlődése szempontjából

 nem csak az számít,

hogy mennyit alszanak, hanem az is, 

mikor mennek lefeküdni és hogy ebben van-e rendszeresség, 

vagyis minden nap nagyjából ugyanakkor van-e a lámpaoltás.

Képtalálat a következőre: „alvó gyerekek”Képtalálat a következőre: „alvó gyerekek”

Brit kutatók 11 ezer gyerek adatait vizsgálták, akiknek családjait arról kérdezték, hogy a gyerekeknek mikor kellett lefeküdniük 3, 5, illetve 7 éves korukban.
Végül aztán 7 évesen tesztelték is a résztvevő gyerekeket: olvasási, matematikai
és a térérzékeléssel kapcsolatos képességeiket vizsgálták.
Azok a 7 évesek, akiknek meghatározott elalvási idejük volt, sokkal jobban
teljesítettek mindhárom kognitív teszten, mint azon társaik, akik mindig
máskor kerültek ágyba.
A tanulmány szerint annak, ha a gyerekek nem követnek egy meghatározott
napirendet, különböző hosszú távú hatásai is lehetnek.
Azok a gyerekek, akik változó időben kerültek ágyba 3 éves korukban,
sokkal rosszabbul teljesítettek 7 éves korukban az olvasási és a matematikai
teszteken is. Sőt, azok a gyerekek, akiknek több életszakaszban is kicsapongó
alvási szokásai voltak, még náluk is rosszabb eredményeket értek el.
A kulcsszavak: rendszer és megfelelő alvásmennyiség
A kutatók nem biztosak abban, hogy mi a hangsúlyosabb a hatás szempontjából:
a következetes lámpaoltás, vagy az alvással töltött órák száma.
Az azonban tény, hogy a kettő elválaszthatatlanul összefügg.
Persze lehet, hogy a rendszertelen napirend mögött egyéb problémák
 – például zavaros családi háttér, a szülők rendszertelen munkabeosztása –
állnak, amelyek önmagukban is visszavetik az érintett gyerekek fejlődését
és teljesítményét.
Az viszont egyértelműen kiderül a vizsgálatok eredményeiből, hogy a későn
(este 9 óra után), vagy mindig máskor lefekvő gyerekek nagyobb eséllyel hagyják
 ki a reggeli étkezést, vagy többször van tévé a szobájukban, ezeknek pedig mind
 a tanulási képességeikre, mind pedig a fejlődésükre negatív hatásuk lehet.
A nem meghatározott alvásidő gyakran együtt jár az esti mesék hiányával is.
Egy korábbi kutatás szerint ugyanis azoknak a gyerekeknek, akik időben kerülnek
 ágyba, nagyobb eséllyel olvasnak esti mesét a szüleik, az pedig köztudottan
jótékonyan hat a nyelvi és olvasási képességekre.
A következetes lefekvési idő kiemelten fontos a gyerekek természetes, napi
bioritmusának megfelelő működéséhez, ami az egész szervezetre,
így az agyra is pozitív hatással van.
Mennyi alvás kell a gyereknek?
Fontos, hogy az alvásidővel hétköznap és hétvégén is ugyanolyan
következetesek maradjunk, legfeljebb 30 perces eltérés javasolt.
A tapasztalatok alapján azonban a szülők nagy része nincs tisztában
a következetes lámpaoltás fontosságával.
Az utóbbi időben egy másik kutatás is napvilágot látott a témában, mely szerint
azok a négyévesek, akik átlagosan 9 óra 45 percnél rendszeresen kevesebbet
aludtak naponta, több esetben küzdöttek viselkedési problémákkal,
mint eleget alvó társaik.
Jóllehet nekünk, felnőtteknek jóval stabilabb az idegrendszerünk – így jobban
viseljük az ingadozásokat – ám mi is ingerlékenyebbek vagyunk
és kevésbé vagyunk képesek koncentrált munkára, ha előző éjszaka későn
feküdtünk le és nem aludtuk ki magunkat.
Ezek a hatások a gyerekeknél sokkal intenzívebben jelentkeznek.
A gyerekeknek ráadásul még sokkal több alvásra van szükségük, mint egy
felnőttnek. Az USA hivatalos ajánlása szerint az 1-3 éves gyerekeknek 12-14 órát,
 a 3-5 éveseknek 11-13 órát, míg az 5-12 éves lurkóknak legalább napi 10-11 órát
kéne aludniuk.
Legyünk hát következetesek a lámpaoltással kapcsolatban!
Ha eddig nem tettük, vezessünk rendszert az esti lefekvések idejébe!
Szóljon az este az alvásra készülődésről: a lazító fürdőről, a mesélésről,
beszélgetésről és végül az elalvásról.
A következetes napirend, a megfelelő mennyiségű alvás nem csak azért
kulcsfontosságú, hogy gyermekünk az iskolában jól teljesíthessen,
hanem azért is, mert ez az erős immunrendszer egyik alapfeltétele.
Aki ugyanis nem alszik eleget, minden nap máskor fekszik és kel, felborul a
bioritmusa, és a szervezete nem tud regenerálódni.
Ne feledkezzünk meg róla, hogy a kiegyensúlyozott felnőtt élet felé
a gyerekkorban megszabott korai és következetes takarodó az első lépés!
(Forrás:http://www.sleepwell.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése