2017. május 25., csütörtök

Tanuljunk kutyául! 16 jel kedvencünk könnyebb megértéséhez



A kutya testbeszédének megértése elengedhetetlen a bizalmon és szereteten alapuló, erős kapcsolat megteremtéséhez gazdi és kedvence között. Ha odafigyelünk ezekre a jelekre, könnyebben megtudhatjuk, hogyan is érzi magát négylábú barátunk.  


Tágra nyílt szemek, fürkésző tekintet

A figyelmedet szeretné felhívni azzal, hogy így néz rád, és a reakciódat várja. A kutyák elég kitartóak tudnak lenni, ha éppen arra vágynak, ami a kezed ügyében van: étel vagy a kedvenc játéka. 

Figyelmes tekintet

Hunyorgás, pislogás

A kutya kellemesen érzi magát, boldog. Játékra is invitálhat, vagy egyszerűen örömét leli a szeretgetésben. Ám ha túl sokat pislog, lehet, hogy fáj a szeme allergia vagy gyulladás, esetleg sérülés miatt. Célszerű kivizsgáltatni a baj okát.

Hunyorgás, pislogás

Egyenesen álló, előremutató fülek

Kíváncsi, érdeklődő és figyelemmel kíséri a környezetében zajló dolgokat.

Előre álló, figyelő fülek

Lekonyuló fülek

A kutya elbizonytalanodott vagy megijedt. Előfordulhat, hogy egyik füle lefelé, másik felfelé vagy előrefelé áll, általában így reagálnak az idegenekre vagy azokra a személyekre, tárgyakra, melyektől tartanak.

Lekonyuló fülek

Ásítás

Kényelmetlenül érzi magát, feszült vagy szorong. A kölykök gyakran ásítanak, amikor például nagyobb, idősebb kutyákkal vannak körülvéve, akiket nem ismernek. Az úgynevezett nyugtató jelek közé tartozik az ásítás, ezzel a másik kutya felé jelzik, hogy ők nem szeretnének gondot, békességre törekszenek. De ha azt követően ásít, hogy Te ásítottál, akkor szorosan kötődik hozzád, és mint tudjuk, az ásítás ragadós.

Ásítás

Megnyalja a pofáját

Feszült, stresszel, nyomást vagy veszélyt érez.

Megnyalja a pofáját

Csendes vicsorgás

A kutya felhúzza a fogínyét, de nem morog. Ily módon jelzi a határokat, édi a területét. Gyakran láthatjuk ezt a viselkedést evés vagy játék közben is: egy-egy pillanatra megmutatja a fogait és mereven ránéz a másik kutyára, majd folytatja a játékot, evést. Általában elegendő ez az enhye jelzés, de ha nem egyértelmű a másik kutyának, komolyabb eszközökhöz is folyamodhat (morgás, ugatás, fogcsattogtatás).

Csendesen vicsorog

Alacsonyan tartja a farkát és csóválja

Ha lassan csóválja a farkát, nem igazán érti, mi történik éppen. Azt szeretné tudni, mit kérsz tőle, mit tegyen. Ha gyorsan csóválja a leengedett farkát, elfogadja, hogy Te vagy a főnök.

A kutya alacsonyan tartja a farkát, lazán csóválja

Megemelt enyhén remegő farok

A kutya éppen feljebbvalóságodat kérdőjelezi meg, úgy gondolja, ebben a helyzetben ő (is lehetne) a főnök.

A kutya magasan tartja a farkát, gyorsan csóválja

Lábak közé húzott farok

A félelem, ijedtség, fájdalom jele. A kutya kényelmetlenül érzi magát. Ha nincs különösebb oka arra, hogy így érezzen, mégis gyakran veszi fel ezt a pozíciót, érdemes megvizsgáltatni állatorvossal.

A kutya a lábai közé húzza a farkát

Hátára gördül és a pocakját mutatja

Bízik benned és a kedvedre szeretne tenni. Jutalomként éli meg, ha ilyenkor megvakarászod a pocakját. Ám ha behúzza a farkát és megfeszülnek izmai, kellemetlen számára az érintés, inkább hagyjuk abba a simogatást, hogy megnyugodhasson, ne érezze feszélyezve magát.

A kutya a hátára fordul és a hasát mutatja

A térdedre helyezi a fejét

A figyelmedre vágyik és igényli, hogy foglalkozz vele. Amikor egy kutya megérinti vagy megbökdösi a gazdája kezét az orrával, akkor azt szeretné, hogy megsimogassa, megszeretgesse.

A kutya gazdája térdére helyezi a fejét

Ráteszi a mancsát a térdedre

Ha mindezt egy magabiztos tekintet kíséretében teszi, akkor dominálni próbál. Ebben a helyzetben tegyük le a mancsát a térdünkről.

A kutya a gazdi térdére helyezi a mancsát

Felemeli az egyik mellső mancsát

Valamit kérdezni szeretne. Talán éhes, játszana vagy nem érti, miért kérsz tőle egy parancsot. Ha valami érdekeset vett észre, akkor is felemelheti a lábát, ugrásra készen. ahogy a vadászkutyáknál láthatjuk. Berögzült viselkedés is lehet a "mancsolás" - ha pacsit ad, jutalomfalatot kap. Az okos kutyák könnyedén manipulálhatják egy-egy aranyos trükk ismétlésével közönségüket.

A kutya felemeli egyik mellső mancsát

Hátat fordít neked

Tökéletesen megbízik benned, hiszen nem látja, mit csinálsz, mégsem tart attól, hogy váratlanul olyat teszel, amely kellemetlenül érintené. Persze lehet, hogy hátmasszázsra vágyik - egy kis dögönyözés nekik is jól tud esni.

A kutya hátat fordít a gazdinak

Reszketés, remegés

Ha a kutya teljes testében reszket, pedig nincs hideg, akkor feszültségét kívánja enyhíteni egy számára szokatlan helyzetben vagy ijesztő események közepette, pl.vihar, tűzijáték, hangzavar esetén, de ugyanígy riadalmat okozhat számára a családtagok veszekedése. Ha ezt tapasztalod kutyádon, igyekezz nyugodt körülményeket teremteni, próbálkozz figyelemeltereléssel vagy akár a nyugi-csomó bevetésével.

A kutya teljes testében reszket, remeg

Természetesen ahhoz, hogy egy kutya aktuális hangulatát megállapíthassuk, képesek legyünk leolvasni, mi járhat a fejében, érdemes figyelembe venni e jelek mellett a kutya jellemét, egészségi állapotát és a körülményeket is, melyek között az adott viselkedést mutatja. Probléma esetén kérjük ki szakember tanácsát!

(Forrás: https://kutyabarathelyek.hu)

2017. május 21., vasárnap

Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei (Könyvajánló)


Érzelmileg éretlen szülők mellett felnőni magányos tapasztalat. Az ilyen gyerekek érzelmi szükségleteit nem vagy csak részben elégítették ki, érzéseiket nem vették eléggé figyelembe, vagy kifejezetten elutasították azokat. Bár szüleik más szempontokból gyakran megfelelően gondoskodtak róluk, ezért sokan nem szenvedtek szükséget a fizikai biztonság és a testi egészség terén, ha mindezek mellett nem kaptak elég szilárd érzelmi kapcsolatot is, akkor tátongó hiányt érezhettek érzelmi biztonság helyett.
A gyermekkori érzelmi elszigeteltség élménye ráadásul az esetek jelentős részében kihat a felnőttkori kapcsolatokra is, különösen a párkapcsolatra. Akiket ugyanis gyermekként elhanyagoltak vagy elutasítottak, gyakran későbbi kapcsolataikban is ugyanerre számítanak másoktól. Nem merik elhinni, hogy igazán fontosak lehetnek valaki számára, kételkednek saját szerethetőségükben, esetleg szerepeket játszanak, hogy elnyerjék mások szeretetét. Így pedig még akkor is érezhetik magukat kevésnek, üresnek és magányosnak, ha egyébként vannak emberi kapcsolataik, és sok téren jól teljesítenek.
A neves amerikai pszichoterapeuta számos kérdést megválaszol, amelyekkel az érintettek esetleg már régóta küzdenek. Világossá válik, hogy gyerekkorukban miért érezték gyakran úgy, mintha szüleik nem látnák és nem ismernék őket, és amikor maguk tettek erőfeszítéseket, hogy kommunikáljanak velük, attól miért nem lett jobb semmi. Megtudhatjuk, felnőttként hogyan tehetik kielégítőbbé, meghittebbé kapcsolataikat, és miként szabhatnak határokat az érzelmileg éretlen szülőkkel való viszonyuknak.
Persze nem könnyű objektíven tekinteni a szüleinkre, mert ezt esetleg egyfajta árulásnak érezzük. Fontos leszögezni: ennek a kötetnek nem ez a célja. A szerző senkit sem bátorít arra, hogy árulja el a szüleit, vagy ne tisztelje őket. Az érzelmi éretlenség legtöbb jegye az adott személy tudatos irányításán kívül esik, és az ilyen szülők zömének fogalma nincs róla, hogyan befolyásolja ezzel gyerekei életét. Nem hibáztatni kell őket, csupán megérteni, miért olyanok, amilyenek, mert ezek a felismerések növelik tudatosságunkat és érzelmi szabadságunkat.
Ha sikerül megértenünk a szüleink viselkedése mögött meghúzódó érzelmi motívumokat, könnyebb lesz elfogadni korlátaikat is. A cél az, hogy több önbizalomra tegyünk szert, és szerencsésebben alakítsuk kapcsolatainkat azáltal, hogy jobban megértjük saját élettörténetünket. Nem követünk el árulást azzal, ha valósághű képet alkotunk a szüleinkről. Nekik ez nem fog fájni, nekünk azonban alighanem sokat segít.
(Forrás: fb hirdetés)

2017. május 20., szombat

A TERMÉSZET SZÉPSÉGEI 2. (Plitvicei-tavak Nemzeti Park, Horvátország --- videó)




Aki mer, az nyer!

Kapcsolódó kép

Két magocska lapult egymás mellett a termékeny tavaszi talajban.

Az első így szólt: Ki akarok hajtani! A földbe mélyesztem gyökereimet, és felszínre török sarjaimmal… Kibontom zsenge rügyeimet, hogy lobogóként hirdessék a kikelet érkezését… Érezni akarom a nap melegét, hadd hulljon szirmaimra az áldott hajnali harmat!

Ezzel kicsírázott.

A második így szólt: Félek. Ha a mélybe eresztem gyökereimet, ki tudja, mi vár rájuk odalent, a sötétben. Ha kibújok a felszínre, esetleg megsérülhetnek érzékeny sarjaim… és mi lesz, ha rügyeket fakasztok, és egy csiga le akarja rágni őket? Ha pedig kinyílnak bimbóim, valami kisgyerek kiszaggathat miattuk tövestől. Nem, inkább nyugton maradok, amíg biztonságban nem érzem magam.

Ezzel várt.



Egy tyúkanyó eleség után kapirgált az üde tavaszi mezőn. Rátalált a várakozó magocskára, és bekapta.

Tanulság: Aki nem mer kockáztatni és fejlődni, azt felfalja az élet.

Patty Hansen
(Forrás: Erőleves a léleknek)
Kapcsolódó kép

2017. május 10., szerda

Tanítsa meg a gyereknek a fehérnemű-szabályt és a rossz titkok fogalmát

Minden szülő réme, hogy a gyermeke valamilyen erőszakos bűncselekmény áldozatává válik. 
Az ember lelki szemei előtt a téma kapcsán olyan képek merülnek fel, amint a gyereket betuszkolják egy autóba és elrabolják, de a valóságban sokkal gyakoribb, hogy a bántalmazás, az erőszak a gyermek környezetében lévő személytől jön, sőt, gyakran nem egyértelmű a poronty számára, hogy ez most annak számít-e.
bigyoka
Amikor valakit megaláz a tanítónő az osztály előtt, amikor a szükségesnél több érintéssel „segít” a gyakorlatban a tornatanár, amikor a rokon vagy családi barát túl bizalmasan „fejezi ki a szeretetét”, akkor a gyerek csak azt tudja, neki nem esett jól, ami történt, zavarba ejtő, kínos volt, de nem tudja, normálisnak számít-e, joga volt-e hozzá a másiknak.
A szexuális zaklatással, erőszakkal foglalkozó szakemberek kínálnak néhány bevált módot, ahogy segíthetünk a csemetének, hogy meghúzza a határokat, felismerje, hogy olyasmi történt vele, amit a felnőttnek, esetleg nagyobb gyereknek nem lett volna szabad megtenni vele, és merjen segítséget kérni. Valójában persze a családi légkör a legmeghatározóbb ebben, de jó, ha vannak ilyen konkrét kapaszkodóink, mert ezekről tudunk úgy beszélgetni a gyerekkel, hogy az nem ijesztő számára.

A fehérnemű szabály

Az egyik a fehérnemű szabály, ami azt jelenti, mondjuk el a gyereknek, senkinek nincs joga az ő engedélye nélkül a fehérnemű által fedett részekhez érni. Persze, ahhoz, hogy ez hiteles legyen, a szülő se csípjen a gyerek fenekébe, ha ő egyértelműen kifejezte, hogy nem szeretné, és nagy segítség, ha az orvosok is úgy vizsgálják a gyermeket (és ez nemcsak a fehérneműs részekre vonatkozik), hogy minden érintés előtt legalábbis tájékoztatják, mi fog történni, és az egész az együttműködés légkörében történik.
Egy anya mesélte, milyen rokonszenves volt számára, mikor a gyermekorvos a kislánya hasát vizsgálta, és az anyát kérte meg, hogy egy kicsit húzza lejjebb a fehérneműt, nem pedig ő tette. Erről az jutott eszébe a szülőnek, hogyha valaki azzal közelít majd lánya felé, hogy „ezt most lehúzom, ahogy a doktor bácsi is szokta”, azzal nem lehet majd megtéveszteni, mert az orvos sem tesz ilyesmit.

A jó és a rossz titkok

A másik jó tipp a szakemberek részéről, hogy beszélgessünk a gyerekkel arról, vannak jó és rossz titkok. A jók, mint például, mikor az ember titokban tartja, mivel fogja meglepni karácsonykor a testvérét, vagy, hogy kibe szerelmes. Ezeket kellemes hordozni. Rossz titok, ami szomorúságot okoz, ami olyan, mint egy nehéz súly az emberen. És a rossz titkokról bármikor beszélhet a szülővel, ők segíteni fognak.
Ez azért fontos, mert a molesztálók gyakran mondják, „ez legyen a mi titkunk”, de rosszabb esetben konkrét fenyegetéseket is társítanak mellé, hogy anyának, apának ezt nem szabad elmondani, mert... És itt jöhetnek érzelmi zsarolások és konkrét fenyegetések is. Valójában a nyomasztó titkok magányos cipelése sokszor nehezebb, fájdalmasabb, mint maga az esemény, azaz, az igazi trauma az, hogy a gyerek egyedül marad azzal, ami történt vele.

shutterstock 195995786
Különösen nehéz róla beszámolnia, ha olyasvalakit kellene „bemártania”, akit a család, a szülők szeretnek, elismernek. Esetleg eddig ő is jókat mesélt a korrepetáló tanárról, a kedves eladóról a sarki boltban, vagy ami még nehezebb: egy rokonról. Ő maga is küzd: bízott abban az emberben, nem érti, hogy lehet, hogy most bántotta őt az illető. És fél tőle, hinni fognak-e neki, hiszen anya és apa is mindig kedvesen mosolyog Béla bácsira, akkor miért hinnék el, hogy múltkor furcsán simogatta, miközben az ölébe ültette. Abban is elbizonytalanodhat, csak ő érezte magát rosszul, vagy tényleg rosszat tettek vele?
Ezeknek a helyzeteknek a megoldásához az egész szülő-gyerek kapcsolat a kulcs. Az, hogy mer-e beszélni a gyerek, azon múlik, hogy a mindennapokban hogyan reagál a szülő a felvetéseire, komolyan veszi-e őt, más helyzetekben feltétel nélkül mellé áll-e.

A legfontosabb nem is az, hogy mindig mindent elhiszünk-e a gyereknek, hanem, hogy komolyan vesszük-e a szavait, érzéseit.

Például, ha azt mondja a szerintünk vajszívű óvónőre vagy tanítónőre, hogy túl szigorú, természetesen nem kell megváltoztatnunk a véleményünket, hogy eszerint biztos mi ítéltük meg rosszul, de ne is legyintsünk rá, hanem fogadjuk el, hogy ő így érzi. Tehát legyen az az élménye a gyereknek, hogy a szülei számára van súlya a szavának, akkor is, ha az ő véleményük más, és hogy sosem mennek el egy lekicsinylő legyintéssel amellett, amit megélt.
A legfontosabb, hogy biztos lehessen benne, meg fogjuk védeni, az ő érdeke lesz az első, nem az, hogy mások mit gondolnak, vagy, hogy meg ne sértődjön senki a családra. Mivel talán maga sem érti, pontosan mi történt vele, bizonytalan, és a szülőktől várja az értelmezést, az élmény helyrerakását. Ezért sokat nyom a latba, milyen tapasztalatai voltak velünk kapcsolatban, figyelembe vesszük-e egy-egy helyzetben, hogy ő hogyan érzi magát, neki valami komfortos-e, biztonságban érzi-e magát.
Hiszen legyen szó megaláztatásról vagy szexuális abúzusról, az egyetlen, amit biztosan tud, hogy valami nem volt neki jó. Hogy igaza van-e, nem feltétlenül tudja. Ezért fontos, hogy higgyen benne, minden helyzetben számíthat a melléállásunkra, akkor is, amikor ő is hibázott vagy rossz volt.

Cziglán Karolina
pszichológus 
(Forrás: divany.hu)

2017. május 1., hétfő

Dr.Lenkei Gábor porrá zúzza tévhiteinket fogyásról, fájdalmakról, sóról, gyógyszerekről!

drlenkei

Dr. Lenkei Gábor 1986-ban szerezte meg az orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd kutatóorvosként, belgyógyászként és szülész-nőgyógyászként szerzett tapasztalatot. Nem megrögzötten gyógyszerellenes, ahogyan azt sokan gondolják. Elismeri, hogy vannak helyzetek, amikor az orvosság szedése indokolt és elkerülhetetlen, de úgy gondolja, manapság a gyógyszerhasználat elfajult, az esetek nagy részében elkerülhető lenne, és vele együtt a kár is, amit az emberek egészségében okoz.
– Mindez 100 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Egyesült Államokban az egészségügyi piacra beléptek befektetőként a gyógyszer- és vegyipar tulajdonosai. A gyógyszeripar érdekei egyértelműen ellentétben állnak az egészségre való törekvéssel, hiszen ha nem vagyunk betegek, nem lehet eladni a gyógyszereket. Kijelenthetjük, ma már gyógyszermaffiáról beszélünk. A magyarországi Egészségügyi Minisztérium adatai szerint Magyarországon 10 millió személyből 1 millió 200 ezer szed egyidejűleg több mint tízféle orvosságot. Romániai adataim nincsenek, de végigsétáltam Marosvásárhely főterén, és bőven láttam patikát. Az Európai Unióban évente 200 ezer ember hal meg a gyógyszerek mellékhatásaiként fellépő bántalmak miatt, Magyarországon évente 7-8 ezer. Az elhalálozás okai között a harmadik helyen az orvosságok mellékhatásai okozta esetek állnak. Azt hiszem, joggal állapíthatjuk meg, hogy ez már messze túllépett azon, ami józan üzleti érdeknek nevezhető – ismertette a borúlátó statisztikát a szakember, aki szerint sajnos az orvosok alávetik magukat a gyógyszergyártók érdekeinek, és figyelmen kívül hagyják a józan gyógyszerhasználat fő elvét, hogy ésszel gyógyítsanak és ne azonnal orvossággal.

A ma embere folyadék- és oxigénhiányos

Dr. Lenkei rámutatott, semmiféle ördöngösségre, sem csodaszerekre nincsen szükség ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, csupán három dolog kell ehhez: víz, oxigén és tápanyagok. Az emberi test 60 százaléka víz, 19% fehérje, 15% zsír, 5 százalékot az ásványi anyagok tesznek ki, 1 százalékot pedig a szénhidrátok. A ma emberére viszont az jellemző, hogy folyadékhiányos, zsírszegényen táplálkozik, mivel elhitetik vele, hogy a zsír káros, holott a zsír hiánya a szervezetben kifejezetten egészségtelen. Mindemellett a megfelelő mennyiségű oxigén, valamint a vitaminok elengedhetetlenek a szervezet egészséges működéséhez. Ennek ellenére a ma embere oxigénhiányos a rendszeres testmozgás elmulasztása miatt, ugyanakkor a vitaminszükségletünket sem elégítjük ki. – A hiányok közül a legnagyobb méretű a vitaminhiány, és ezt kell legelső lépésben megszüntetni. Egy embernek egyidejűleg 15-féle vitamint kellene szednie napi rendszerességgel. Egy ember napi C-vitamin-igénye a testsúly függvénye, 30 milligramm kellene jusson minden kilóra, B1-vitaminból pedig naponta legalább 100 milligramm kellene a szervezetünkbe jusson. Ha szervezetünk nem kap meg egyet vagy többet azokból az anyagokból, amelyek a működéséhez elengedhetetlenek, akkor jelentkeznek a betegségnek tűnő állapotok. Tehát az egyén valójában nem beteg, ezért a gyógyszerek kedvező hatásai nem tudnak érvényesülni, csupán a kedvezőtlenek. Emellett pedig hamis betegségtudat alakul ki az emberben, ami károsabb, mint a mellékhatások – figyelmeztetett a szakember.

Húsz kiló alma tízóraira

Rámutatott, a gyógyszergyártók a különféle reklámok útján megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy ha változatosan és gazdagon étkeznek, akkor biztosítják szervezetüknek a szükséges tápanyagokat, vitaminokat. Ezt azonban dr. Lenkei Gábor határozottan cáfolja. – Ha azt szeretnénk, hogy egy gyerek kizárólag a táplálékokból kapja meg a szükséges napi C-vitamin-adagot, akkor 4 kilogramm paradicsomot, vagy 2 és fél kiló citromot, vagy 20 kiló almát kellene csomagoljunk neki tízóraira. Gondoljuk el, minden szünetben elrághatna négy-négy kiló almát. Vagy ha egy várandós nő élelmiszer útján szeretné biztosítani a napi folsavszükségletet, akkor naponta 15 tányér spenótot kellene elfogyasszon. Hát ez bizony még Popeynek is túlzás lenne – fakasztotta mosolyra példáival a közönséget az orvos.
alma

Naponta négy liter víz

A szakember szerint számos, betegségnek vélt állapot oka egyszerűen a kellő mennyiségű folyadék bevitelének a hiányára vezethető vissza. – Az emberek 95 százaléka nem iszik kellő mennyiségű folyadékot. A sokak által emlegetett napi két liter a minimumok minimuma. Az optimális mennyiség a napi 4-5 liter. Ekkora a szervezetünk folyadékigénye. Ebben természetesen benne van a leves, amit megeszünk, valamint a gyümölcsök által bejuttatott mennyiség is. Sokan mondják, hogy nem iszom, mert nem vagyok szomjas, viszont tény, hogy ha hosszú időn át megtagadjuk szervezetünktől a kellő mennyiségű folyadékot, akkor a szomjúságérzet lankad, viszont ha ismét kezdünk többet inni, akkor rövid időn belül helyreáll. Volt egy kísérlet, egy 70 kilós testsúlyú személyt egy napra beültettek egy szobába. Optimális volt a hőmérséklet, nem izzadt, nem mozoghatott, nem beszélhetett. Kiderült, hogy testmozgás végzése és izzadás nélkül is egy nap alatt fél liter víz párolgott el a szervezetéből, 350 milliliter csak azáltal, hogy lélegzett – hangzott el az érdekes példa.
viz

Fejfájásra gyógyír: só+víz

A vízhiányra számos tünet vezethető vissza, többek között gyengeséget, fáradékonyságot, szédülést, fejfájást, izomgörcsöt, magas vérnyomást, valamint a koncentrálási képességnek a csökkenését is okozhatja. Sokan, akik rendszeresen szenvednek migrénes fejfájástól, kétségbeesetten keresik az okát, súlyos betegségekre gyanakszanak. Dr. Lenkei Gábor határozottan állítja, a fejfájások leggyakoribb oka a szervezetben fellépő folyadék-, illetve sóhiány. A közönség soraiban ülők közül valószínűleg sokan elraktározták magukban a szakember tanácsát, aki azt javasolta, ha nagyon fáj a fejünk, kapjunk be egy teáskanálnyi – 4-5 gramm – sót, majd igyunk rá egy liter vizet, és szinte teljesen biztos, hogy megszabadulunk a gyötrő érzéstől.
so

A fájdalomcsillapító nem csillapít!

– Hazugság, hogy a fájdalomcsillapító csillapítja a fájdalmat – jelentette ki határozottan dr. Lenkei. – A reklámokban látjuk, hogy jönnek az orvosságban lévő molekulák, megkeresik a fájdalom helyszínét, majd hatnak rá. Ez nem igaz, a fájdalomcsillapító valójában elvágja a fájdalom helyszíne és az agy közötti kapcsolatot, azaz a fájdalomérzékelésünket tompítja, de a fájdalmat kiváltó okot nem szünteti meg – állította a szakember, aki helytelennek tartja, hogy a mai betegség- és gyógyszerközpontú társadalomban az orvosok bármilyen panaszra azonnal gyógyszerek sokaságával halmozzák el a hozzájuk fordulókat.
– Ha ma egy embernek székrekedése van és orvoshoz fordul, azonnal hashajtót írnak fel neki. Egészségközpontú orvostudomány esetén azt mondaná az orvos, hogy ennek az embernek jóval több folyadékot kellene fogyasztania, hiszen a vízhiányos szervezetben felléphet a székrekedés, és kellő folyadékbevitellel rövid időn belül megoldódhat. Egy másik példa: ha valaki véreset köpik, azonnal csodafogkrémet, vagy gyógyszert ajánlanak neki. Pedig ennek a hátterében az áll, hogy a C-vitamin-hiányos szervezetben az erek fala meggyengül, és fogmosáskor a kefe hatására könnyen megsérül. Nem orvosságot kell adni, hanem C-vitamint. Mint ahogyan egy ideges, alvászavarokkal küszködő személytől sem kérdezi meg az orvos, hogy mennyi B1-vitamint fogyaszt, hanem azonnal nyugtató, depresszió elleni orvosságok szedésére szólítja fel. Holott köztudott, hogy a B1-vitamin elengedhetetlen az idegrendszer normális működéséhez, és hiánya ingerlékenységet, szorongást, alvászavarokat, de akár depressziót is okozhat – sorolta a tüneteket dr. Lenkei Gábor.
caps

A gyógyszergyártók bizonyos káros készítményeket egy ideig „altatnak”

Az orvosságok kártékony hatásának az illusztrálása végett a magyarországi szakember elmesélte, évekkel ezelőtt volt a piacon egy gyógyszer, amit olyan hölgyeknek ajánlottak, akik fogyni szerettek volna. A benne lévő hatóanyagról kiderült, hogy káros, ezért kivonták a forgalomból. Pár év múlva, más néven ismét piacra dobták, ezúttal hiperaktív gyerekeknek szánták. – A benne lévő hatóanyag szerepel a nemzetközi kábítószerek listáján. A gyógyszergyártó ipar így jár el, egy ideig „altatnak” egy bizonyos hatóanyagú orvosságot, majd újra piacra dobják, más néven és más célcsoportnak – világított rá az aggasztó jelenségre a szakember.

A koleszterin nem káros!

A hallgatóság koleszteringondokkal küszködő tagjait is megnyugtatta a magyarországi orvos. Bár sokan rémülten veszik tudomásul, hogy orvosuk szerint túl magas a koleszterinszintjük, és azonnal elkezdik szedni a kiírt pirulák sokaságát, dr. Lenkei Gábor azt állítja, nem káros a koleszterin. Sőt! – A koleszterinből állítja elő a szervezet a D-vitamint, valamint a stresszhormont, ami arra szolgál, hogy a stresszes időszakokban ne omoljunk össze. A koleszterin létfontosságú tápanyag, és valójában senki sem tudja, hogy mennyi a megengedett szint, a normál érték. A gyógyszergyártók számára az egyik legnagyobb nyereséget a koleszterincsökkentő orvosságok jelentik, ezért a gyógyszeripar létrehozta az úgynevezett célértéket, amit egyre lennebb tolnak, és ha ezt meghaladja az egyén szintje, akkor orvosságot írnak fel neki. De, hangsúlyozom, ez nem normál érték, hanem a gyártók által felállított célérték – adott hangot nézeteinek az orvos, aki úgy véli, maga a páciens szó jelentése is azt a kiszolgáltatott helyzetet tükrözi, amiben az emberek vannak, azaz türelmesen (patientia – türelem) állják, hogy bizonyos életvitelre, viselkedésre kényszerítsék őket.
(Forrás: http://zacc.cafeblog.hu/ )

2017. április 14., péntek

FANATIKUS ŐRÜLTEK VAGY NAGY HATALMÚ VARÁZSLÓK? – MA VAN A KÖNYVTÁROSOK VILÁGNAPJA (április 14)


Nem lehetünk elég hálásak a könyvtárosoknak, akik elszántan végzik a dolgukat, és igen sokat tesznek azért, hogy a jövő nemzedék is megszeresse az olvasást. Ma van a könyvtárosok világnapja. Ünnepeljük hát őket! Finy Petra írása.
A könyvtárosok lelkesedésükkel, küldetéstudatukkal nagyon sok jó élménnyel ajándékoznak meg bennünket. Nevetségesen alacsony fizetésért népszerűsítik az olvasást, túlóráznak, író-olvasó találkozókat szerveznek felnőtteknek és gyerekeknek, családi napokat, babaprogramokat, nyugdíjas klubokat, nyári táborokat, fesztiválokat, szakmai konferenciákat rendeznek, pályázatokat írnak, könyvállományt újítanak fel, bútorokat szereznek be, ha kell, falat festenek, hátrányos helyzetű gyerekeket és családokat karolnak fel, tartják a pedagógusokban a lelket, azt állítják, hogy érdemes még tanítani az irodalmat, mert igenis lesznek olvasók. Ők legalábbis mindent elkövetnek azért, hogy legyenek.
Emlékszem, hogy a nagy hangú, öntelt bölcsészek annak idején hajlamosak voltak leszólni a könyvtárszakra járókat, hasonlóan a kommunikáció- vagy művelődésszervező szakra járó hallgatókhoz. „Büfészaknak” hívták ezeket, mintha valamiféle megúszós dologról lett volna szó. Megnézném ma ezeket a mindentudó filoszokat, hogyan boldogulnának egy könyvheti rendezvényen, mondjuk, egy könyvtárban. Valószínűleg sehogy. Pár nap alatt összeomlanának a rájuk zúduló temérdek feladattól.
Rendszeresen járok író-olvasó találkozókra, így valamelyest lehetőségem van bepillantani a könyvtárosok munkájába, és látom, micsoda heroikus küzdelmet folytatnak a kultúráért és az olvasás népszerűsítéséért. 
Lássuk tehát, mihez is ért egy könyvtáros:
Jó tanár
Bármikor összehoz egy iskolai rendezvényt bármilyen korosztálynak, megrendez egy családi napot, ha kell, moderál, táncol, sportol, kézműveskedik vagy gulyáslevest főz a tűző napon, és fakanállal a kezében is van egy-két szellemes irodalmi idézete. Fegyelmez, motivál, fél karján babát ringat, netán kakaskodó gyerekeket (vagy épp felnőtteket) választ szét.
Jó irodalmár
Roppant olvasott, ismeri a legújabb kortárs köteteket is, és ha úgy adódik, hogy az egyik hepciás íróvendége közli, hogy ő márpedig kérdések nélkül egy tapodtat sem tesz a színpad felé, akkor kipenderül oda, átvált riporterbe, és levág egy komplett kulturális showműsort.
Jó pszichológus
Problémás középkorúval, hisztis kamasszal, toporzékoló ovissal vagy az élettörténetét: háborús kalandjait, horgásztapasztalatait és kórházi élményeit elmesélő nyugdíjassal is ugyanolyan türelmes, és mindenkihez van egy jó szava. Elvarázsolt írókkal is jól bánik, akik tévedésből pár településsel odébb szállnak le a vonatról, és macerás zenészek kéréseit is zokszó nélkül teljesíti. És közben rendíthetetlenül mosolyog.
Jó könyvelő
Egyszerre ért a betűkhöz és a számokhoz, vagyis nemcsak a könyvekről tud mindent, hanem a pénz előteremtéséről is a könyvek népszerűsítéséhez. Egyszerre konyít a humán- és reál dolgokhoz, mellyel sokszor magát is meglepi, nem beszélve a környezetéről, akik gyakran feltételezik róla, hogy UFO, lévén: olyan sok földönkívüli képességgel bír.
Jó rendezvényszervező
Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy remekül kezeli azt a helyzetet is, ha a becsiccsentett apuka kivágódik falunapon a színpad közepére, hogy leszorítsa onnan a következő szereplőt. De egy jó könyvtáros megszerzi a legmenőbb írók és zenészek szupertitkos telefonszámát, illetve álmából felkeltve is tudja, melyik könyves rendezvényen milyen programmal kell feldobni a hangulatot. Talán ennek is köszönhető, hogy profin fest arcot, készít csillámtetkót... vagy áll elő stand up comedy műsorral, ha a várva várt sztár éppen dugóban ül az autópályán.
Jó lakberendező
Tudja, hogy az első benyomást a könyvekkel nem is maga a könyv adja, hanem a helyiség, ahol az olvasó kézbe fogja. Ezért hát olyan otthonos könyvtárat igyekszik berendezni, hogy az olvasók szinte soha ne akarjanak hazamenni. Bútort szerez be, polcokat tologat, könyveket cipel, szobát fest, teremdekorációkat gyárt, szőnyeget porol, párnát ráz fel... csak azért, hogy ideális könyvtári hangulatot teremtsen.
Jó ember
És talán ez az egyik legfontosabb tulajdonsága egy könyvtárosnak. Szerintem ugyanis létezik egy ilyen mondás: „Aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet.”
+1 A jó könyvtáros kiszínezi az emberek lelkét. Csak nézzétek meg ezt filmet, és érteni fogjátok, mire gondolok.



(Forrás: WMN.hu)

Szabadnak születtél



Bródy János- Szabadnak születtél 

Itt születtél ezen a tájon, itt ringatott az édesanyád
Itt indultál el az útra, s itt jártad ki az iskolát
Itt élnek a barátaid és itt találtad meg szerelmedet
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Itt fogadtad szívedbe az Írást és a Gondolatot
Itt eszméltél magadra, és itt volt mindig az otthonod
S most itt mondják neked elvakult sötét lelkű ostobák
Keress magadnak máshol hazát

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Ne hagyd, hogy lelked mérgezzék a hazug előítéletek
Ne hagyd, hogy korlátok közé szorítsák szabad szellemed
Ha Kölcsey és Vörösmarthy nyelvén szól az éneked
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Tudom, hogy nehéz elfeledni mindazt, amit nem lehet
De ne add fel a szíved mélyén élő szép reményeket
Kárpátok gyűrűjéből szállj fel szabad madár
Érted is szól a harang már

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Sose feledd, hogy szabadnak születtél

2017. április 6., csütörtök

Csodákra képes a kövirózsa


A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó hatása miatt.

 
A kövirózsa latin neve sempervivum, azaz örökké élő – ez a név a növény szívósságára és remek túlélő és alkalmazkodó képességére utal. Bálint gazda “koplalóművésznek” becézi, érdemes tehát a kertben helyet találni számára.
Népi elnevezései: fülfű, égdörgőfű, mennykővirág, kövirózsa, házi kövirózsa, fali kövirózsa, kőrózsa, fülbeeresztőfű, fülbefacsarófű.
A húsos levelű virág legfőbb hatóanyagai a csersav, a gyümölcssav, a C-vitamin, a szabad aminosavak, a flavonoidok és a nyálkaanyag.

Az ókorban a kövirózsáról azt vélték, megvédi a házat a villámcsapástól, ezért gyakran ültették a házak tetejére.
Számos fajtája létezik. Levelei színének árnyalta típusonként eltérő. Magyarországon vadon csak a Villányi hegységben fordul elő, termesztett körülmények között azonban gyakran találkozhatunk vele. Húsos, csillag alakban szétterülő levelei sokféle hatóanyagot tartalmaznak.

A kövirózsa, amellett, hogy sziklakertek gyönyörű örökzöld dísze, és nem igényel folytonos, aprólékos gondozást, csodás gyógyhatással is rendelkezik. 

A kövirózsa gyógyhatása

- baktérium és vírusölő hatása van,

- szájüregi fertőzések, rovar- és csaláncsípések, övsömör, orbánc, vágott sebek, égési sérülések kezelésére, és ajakherpesz, futószemölcs leszárítására,

- a kövirózsa leve a középfülgyulladással járó fülfájást is enyhíti, fülbe csepegtetve, rövid időn belül érzékelhetjük a javulást,

- ha nedvét egyszerű, gyógyszertári krémbe keverjük, használhatjuk májfolt vagy egyéb bőrelszíneződés halványítására, eltüntetésére,

- napégés ellen az aloe verával is felveszi a versenyt. Préseljük ki egy alaposan megmosott virág leveleit, keverjük össze egy evőkanál olívaolajjal, adjunk hozzá pár csepp levendulaolajat, és kész is a tökéletes napozás utáni kence,

- a kövirózsa félbevágott levelét tyúkszem eltávolítására is használhatjuk. Éjszakára rögzítsük a tyúkszemre, majd másnap áztassuk ki a lábunkat, és kapargassuk le az elhalt bőrt. Ismételjük meg esténként, ameddig szükséges,

- csillapíthatod a gyantázás utáni égő érzést, valamint a viszketést,

- hatásos a bárányhimlő gyorsabb leszárítására,

- a levél forrázatát teaként torokgyulladásra, hörghurutra, kisebesedett száj és afta gyógyítására használhatod,

- a kövirózsa nedvét használd aranyérre és szopástól kirepedezett mellbimbók kezelésére is,

- gyulladáscsökkentő, lázcsillapító, külsőleg fájdalomcsillapító, baktérium és vírusölő hatású,

- a népi gyógyászatban használták hasmenés kezelésére és féregűzésre, külsőleg végtagi fájdalmat enyhítettek vele,

- az erős fejfájást általában percek alatt enyhíti, ha egy maroknyi levelet teszünk a homlokra,

- napjainkban, a kozmetikai iparban is használják.

A növény használatának nincs ellenjavallata, semmilyen mellékhatástól nem kell tartani.

Hiperaktív vagy csak aktív?

Pattog, túlpörög, nem figyel és folyamatosan bontja a rendet, a munkában zavarja a társait. Ismerős? Nem véletlen, hiszen minden huszadik fiatalkorú érintett az úgynevezett ADHD-ban. Hazánkban 70 ezer figyelemhiányos, hiperaktív gyerek van, környezetük még sincs felvértezve kellő tudással, ezért sokszor megbélyegzik, rossznak és neveletlennek tartják őket, ami csak ront a helyzetükön. 

Látott már nyugodt gyereket, akit csak úgy odatesz a szülő és ott is marad? Nem? Hát mi sem. Bár az ADHD szindróma (attention deficit and hyperactivity disorder – azaz figyelemhiány és hiperaktívitás) egyik legfeltűnőbb tünete a túlpörgés és örökös mozgás, ez önmagában nem jelenti azt, hogy a gyerek ADHD-s. A gyerekek eleve sokat izegnek-mozognak, pont ezért roppant nehéz a diagnózis. A hiperaktív gyerek alapvető jellemzője a mozgásos nyugtalanság, az impulzivitás, a figyelmetlenség, amely emlékezet- és tanulási zavarokkal párosul. Legfőbb különbség egy aktív és egy hiperaktív gyerek között, hogy az utóbbinál a túlmozgás minden esetben figyelemzavarral, koncentrációhiánnyal jár együtt.
Goldmanné Fehér Hajnalka, pécsi gyermekpszichológus is így gondolja.
Manapság túl sok gyermekre sütik rá könnyedén ezt a diagnózist. Nem szakemberek, például más szülők a játszótéren mondanak ítéletet. A probléma hátterében sokszor a család hibás működése áll, vagy a nem megfelelő nevelés. A diagnosztizálást ezért bízzuk szakemberekre.
45 perces tanórák az iskolapadban, utána szolfézs és atlétika, levezetésképp egy kis korrepetálás. Akárhogy is nézzük, a felsorolt foglalkozások közül egyik alatt sem lehet rohangálni, pörögni vagy ugrálni. Márpedig egy frontálisan oktatott óra nem éppen ingergazdag, a hiperaktív gyerek “ingeréhsége” pedig igen nagy. Állandóan újabb és újabb foglalatosságra van szüksége, izgalomban kell tartania magát. A baj az, hogy az ilyen gyereket körülvevő tanárok, edzők, pedagógusok reakciója nem a fokozott odafigyelés, hiszen a tanrenddel haladni kell, a többieket meg zavarja a gyerek a koncentrációban, ekkor jön a büntetés. Ez viszont hatalmas hiba, hosszú távon kudarcokhoz, akár depresszióhoz is vezethet.
– A gyermekek önértékelése, önbizalma igen törékeny, az iskolai kudarcok következtében gyorsan sérül, kudarcosnak, ügyetlennek érzik magukat. Mindez jelentősen csökkenti hajlandóságukat a tanulásra, az együttműködésre – avat be a szakember.
adhd3

Mik a jelek?

Csecsemőknél még csak jelzésértékűek. Gyanakodhatunk azonban, ha sokat sír, nehezen alakul ki a napirend, a mozgásfejlődés során kimarad a kúszás és mászás szakasza, és a felállást követően szinte azonnal futni kezd a gyermek. Kisgyermekek esetében jellemző, hogy vakmerőek, hamar elunnak mindent, később lesznek szobatiszták, a rajzolás nem érdekli őket, nagy nehézséget okoz a társaikhoz való alkalmazkodás, a közös játék, a felnőttekkel való együttműködés, illetve a kudarcot nagyon nehezen viselik, konfliktushelyzetben gyakran válnak agresszívvá.
Iskolás korú ADHD-s gyermekeknél észrevehetjük, hogy nehezen követik az utasításokat, rendetlenek, szertelenek, jellemzően nehezen alkalmazkodnak az iskola által előírt szabályokhoz, nehezen működnek együtt másokkal és gyakran indulatosak. Az sem ritka, hogy amikor unatkoznak, csínyeket követnek el.
adhd1
A pécsi szakember szerint a korábban nem diagnosztizált és nem kezelt ADHD-s serdülők körében gyakoribb a deviáns megnyilvánulás. Ezek a tinik gyakran kísérleteznek illegális szerekkel, sokszor nyúlnak alkoholhoz és droghoz is.
Goldmanné Fehér Hajnalka azt tanácsolja, hogy első körben jól követhető, jutalmazáson alapuló szabályrendszert állítsunk fel. A legfontosabb, hogy minél többet dicsérjük és minél kevesebbet büntessük a gyermekünket. Ellenőrizzük gyakran, hogy betartja-e a szabályokat, és tartsunk pontos napirendet.


– Siker esetén ne csak szóban dicsérjük meg a gyereket, a helyes viselkedésnek legyen valamilyen jól látható nyoma is! A legpraktikusabb, ha egy nagy táblára felírjuk az elvégzendő feladatokat és matricákkal, színes pipákkal vagy hasonló látványos módon jelöljük, ha valamelyik sikerült. Az ADHD-s gyerekeket különösen motiválja a jól mérhető eredmény és a látható fejlődés, például az, hogy hány csillagot gyűjt össze egy héten; másoknál inkább az válik be, ha a pontjait apróbb ajándékokra vagy élvezetes tevékenységekre válthatja be.
(Forrás:pecsma.hu)