ALELUIA. (JOTA A & MICHELY)

Együtt sokkal könnyebb (Aranyosi Ervin verseiből)

Közel van a lelkünk,

Közel van a testünk,

Egymás közelében

Szeretetre leltünk.

Közel van a szívünk

Közös lett az álmunk,

Együtt sokkal könnyebb

Jobbá, szebbé válnunk.

(Aranyosi Ervin)

M'ért hiszed, hogy mások? (Aranyosi Ervin)

Aranyosi Ervin: Fogyatékkal Élők Társkeresője

M'ért hiszed, hogy mások? - Mert fogyatékkal élnek?

Éppúgy részei Ők, a teljes egésznek!

Rájuk is szükség van, példát vehetsz róluk,

van, e szép világról, mondanivalójuk.

Ők tudják magukról, - valami hiányzik.

- Ám ne hidd, hogy teljes, ami épnek látszik!

Mert, aki azt hiszi, hogy tökély a teste,

magában a hibát sohasem kereste.

Ezért a hibát csak másokban találja,

s előítélettel, gúnnyal honorálja.

Szeretettel sosem pillantott még másra,

szüksége lenne még, egy kis tanulásra!

Hiányzik belőlünk lelkünk másik része,

és ha nem keressük, vajon, kárba vész-e?

Mert minden lélek fél, s teljességre vágyik,

s hosszú utat jár be a végső megnyugvásig.

Mindenkinek joga szebb világban élni,

magányt, ürességet életre cserélni.

Minden jó embernek szüksége van társra,

szeretettel nézzen fel valaki másra,

kivel megoszthatja örömét és gondját,

kivel szebb a világ, mint aminek mondják.

Fogyatékosként is, lehet szép az élet,

ha részt veszel benne, s tiszta szívvel éled.

https://www.facebook.com/fogyatekkal.elok.tarskereso

Így derülhet ki, bántják-e a gyereket az iskolában

A gyakori megmagyarázhatatlan fizikai tünetek árulkodhatnak az iskolai vagy egyéb helyeken történő bántalmazásokról – derült ki egy friss kutatásból.
A tanulmányt készítő Gianluca Gini, az olaszországi Padua Egyetem pszichológia tanszékének munkatársa kifejtette, bármilyen megmagyarázhatatlan fizikai tünet figyelmeztető jel lehet a környezet számára. Bár nehéz különbséget tenni fejfájás és fejfájás között, ha a tünetek rendszeresen a becsengetés vagy az iskolabusz beérkezése előtt jelentkeznek, később pedig semmi jele annak, hogy a gyerek rosszul lenne, érdemes utánakérdezni, jól érzi-e magát az illető az iskolában, vannak-e barátai, kikkel ült együtt az ebédlőben, mert így talán könnyebben beszámol arról, ha bántalmazta valaki. 

Az olaszországi központú kutatás során közel 14 ország 220 000 iskolás korú gyerekét kísérték figyelemmel. Az eredmények azt mutatták, hogy a bántalmazott gyerekek több mint kétszer nagyobb gyakorisággal panaszkodtak arra, hogy rosszul érzik magukat vagy fáj valamijük, mint azok, akiket nem értek ilyen inzultusok, noha előbbieknél semmilyen látható tünet nem indokolta mindezt. A leggyakoribb panaszok között a fej-, has-, hát-, nyak- és vállfájdalom, a szédülés, a légszomj, az izommerevedés, az émelygés, a hasmenés, valamint az éjszakai bepisilés fordult elő.

(Forrás:nlcafe)

A macska hetedik érzéke

       Ezt a titokzatos, kiismerhetetlenül zárkózott állatot hol istenként tisztelték, hol meg üldözték, máglyára vetették, mert az ördög földi megjelenésének vélték. S bár szimbolikus jelentősége mára jelentősen megfakult, azért az ösztönéből fakadó bölcsessége, intelligenciája, hatodik érzéke ugyanúgy működik, mint évezredekkel ezelőtt.
A régészek szerint a macska már tizenkétmillió éve él a földön. A legelterjedtebb álláspont szerint a régi egyiptomiak háziasították a macskát négyezer évvel ezelőtt. A magtárakban tárolt szemes terményt óvta a rágcsálóktól, és az ott menedéket kereső kígyókat is ártalmatlanná tette. Ám egy újabb felfedezés szerint az egyiptomiak is ,,örökölték", ugyanis a legújabb régészeti feltárások alapján az ember és a macska barátsága akár kilenc és fél ezer évre is visszanyúlhat. A Ciprus szigetén, Szillurokambosz településen - egy újkőkorszaki temetkezési helyen - talált leletek ugyanis arra utalnak, hogy a macskát tisztelettel hantolták el, s azért ölhették meg, hogy elkísérje az gazdáját a túlvilágra. Vagyis a macska és az ember között már ekkor is valamiféle spirituális kapcsolat létezhetett.

De vajon mit tiszteltek, mit tartottak szentnek az ősi népek ebben az állatban, amely a kelta hagyomány szerint az oroszlán tüsszentéséből született? Általánosságban a macskák lelkében felemelkedett lelkeket véltek felfedezni, akik a szellemek érzékelésére is képesek, köszönhetően hatodik érzéküknek. A legtöbb kultúrában a macska egyfajta szerencsehozó, az emberi létet védelmező lény, akit tisztelni kell. Egyiptomban Básztetet, a föld és a termékenység istenasszonyát is macskafejjel ábrázolták. Amikor időszámításunk előtt ezer körül líbiai eredetű fáraók jutottak Egyiptom trónjára, az egekig emelték a macskakultuszt. A szentként tisztelt állatokat szentélyben tartották, ellátták őket minden jóval, és tetemüket - a fáraókéhoz hasonlóan - bebalzsamozták, s így helyezték örök nyugalomra. A gazdagok macskáinak sírjába balzsamozott egeret is tettek, hogy ha megéheznének, legyen mit enniük. Aki egy macskát megölt, az halállal lakolt tettéért, és nem számíthatott fáraói kegyelemre.

Kr. e. 525-ben a nagy fáraó csapatai nem mertek harcolni Kambyses perzsa király katonái ellen, inkább feladták városaikat, mert a perzsák ördögi hadvezére a katonák sisakjára, pajzsára élő macskákat köttetett. A szent állatra pedig hogyan is támadhatott volna a macskarajongó egyiptomi?

Az Egyiptomból elhurcolt műkincsek múzeumi termei a világ nagyvárosaiban ma is ősmacskákkal vannak tele: papirusztekercseken a szent macskák ájtatos pofácskája látható. Ők ülnek a vitrinek mélyén agyagba égetve, őket faragták elefántagyarból, őket öntötték aranyszobrocskákba. Mert az ókorban úgy hitték, a macska szerencsét és gyermekáldást hoz. Annyi gyermeke lesz a fiatalasszonynak, ahány cicaszobor van a házban. A legnagyobb ,,kőmacska", a szfinx máig őrzi Egyiptomban a fáraók titkát.

A buddhizmus szerint a macskalét a jók kiváltsága, a paradicsomba való belépés előszobája. Kínában is természetfölötti képességekkel ruházták fel a bársonytalpú kis négylábúakat: az ártó szellemek, démonok ellenségeinek tartották őket, akik mágikus erővel bírtak. A kínai asztrológiában helyenként a nyúl évét a macska évének nevezték el, és az év szülötteinek személyiségét a macskáéhoz hasonlítják. Japánban ugyancsak szerencsehozónak tartották - és tartják ma is. A legenda szerint az egyik templom szerzetesének macskája úgy mentette meg egy gazdag és magas rangú ember életét, hogy elcsalta az alól a fa alól, amelybe nem sokkal ezután belecsapott a villám.
Mohamed prófétáról feljegyezték, hogy egy alkalommal inkább óvatosan letépte díszes ünneplőruhája ujját, mintsem megzavarja édes álmukban a köntösén alvó kiscicákat.

Ám nem minden nép tartotta a szerencse hírnökének a macskákat. Míg a mohikán indiánok istenként tisztelték, testvéreik, a kecsua indiánok alapvetően gonosz, félelmetes erőt láttak benne.

,,Isten teremté a macskát, az ördög az egeret"- tartották még az időszámítás kezdetén a rómaiak. De aztán jött a kereszténység, és a macskagyűlölő egyházatyák a középkorban már úgy vélték: a démonok, az ártó szellemek, az ördög s a boszorkányok macska képében kísértenek a földön. Ördögi eredetét részben az éjszakai kóborlásaiban, nesztelen járásában, sötétben világító szemében vélték felfedezni, másrészt viszont különös megérző képességét tartották ördöginek: hiszen a macska legalább 15 perccel előbb érzékeli a földrengést, és megérzi a földsugárzásokat is. Azok a pontok a kedvenc pihenőhelyei, ahol az emberre káros földsugárzás legerősebben érvényesül. Szegény állatokat ezerszám vetették máglyára. De teljesen kiirtani nem tudták.

A közhiedelem szerint kilenc élete van, s ebben közrejátszik az a megfigyelés is, hogy a macskák túlélnek akár ötemeletnyi zuhanást is, és élve kerülnek ki olyan helyzetekből, amelyekbe más élőlény már belepusztulna. Arról, hogy mihez kezd egy macska esés közben, a kutatók filmfelvételekkel bizonyosodtak meg. Háton fekve esett ki a magasból, majd a levegőben átfordult négykézláb tartásba. Ehhez farkával kormányzott és lábait - mint a repülő a futóművet - széttárta. Ezután hátát felpúposította, hátsó lábait felhúzta. Földhöz ütközésekor púpos háttal és szétterpesztett elülső mancsain rugózva ért talajra.

S hogy milyen titokzatosnak tűnő tetteik vannak a macskáknak? Nemrégiben az interneten is napvilágot látott a hír, miszerint az Egyesült Államokban a providence-i idősek otthonában élő cica képes megérezni előre az otthon lakóinak halálát. Amikor valamelyik beteg, idős ember ágyához ül Oscar, a cica, és ott időzik jó darabig, azt követően a beteg néhány órán belül eltávozik az élők sorából. A cicának ez a szokása olyannyira megbízható, hogy az ápolók külön figyelik, kihez megy oda. Hogy ezt a különös szokását mi váltja ki, egyelőre nem tudják megmagyarázni, így marad a ,,hatodik érzék" elmélet. 

Gyógyító simogatás
A természetgyógyászok szerint a simogatás enyhíti a fájdalmat, oldja a feszültséget. És nemcsak akkor, ha a stressztől vagy fájdalomtól meggyötört embert érintik puhán, hanem ha ő maga simogathat. Egy doromboló cicát.
Az úgynevezett ,,állatterápiára" az 1970-es években figyeltek fel az orvosok, pszichológusok. Kutatásaik során kiderült, hogy azok az idős emberek, akik macskát tartottak, ritkábban betegedtek meg, és tovább éltek, mint azok, akik magányosan éltek. Bebizonyosodott, hogy a macska simogatása oldja a gyógyszerekkel nem kezelhető depressziót, sőt műszeres vizsgálatokkal igazolható, hogy a doromboló cica simogatása jelentősen oldja a stresszt. Ha elnézegetjük a macska finom, kecses mozdulatait, a kismacskák játékában is feltűnik, milyen tökéletes oldottsággal képesek ellazulni és milyen rendíthetetlen nyugalommal képesek magukba fordulva szenderegni. Herbert von Karajanról, a világhírű karmesterről mondják, hogy időskorában is megtartott rugalmasságát és életerejét a macskáitól ellesett és gyakorolt mélyrelaxációnak köszönhette.


A fekete macska szerencsét hoz
Az a babona, miszerint a fekete macska balszerencsét hoz, alighanem a középkori boszorkányüldözéssel egyidős. Amerikai génkutatók szerint viszont épp a fordítottja igaz: a fekete macska az egészséget jelképezi. Ezt az állításukat arra a megfigyelésükre alapozták, hogy a macska színét adó gének megakadályozzák, hogy bizonyos vírusok és baktériumok átjussanak a sejtfalon. Ha ezt a hatást mesterségesen is ki lehet váltani, akkor egy sor fertőző betegségtől menekülhetne meg az emberiség.

Szerző: Szigeti Kata

Hol tartunk most?

Szent-Györgyi Albert, 1930-ban írta a következő sorokat:
"Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér. És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük. ... Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel. Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki.
...
Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom."

Egy hajléktalan fiú sikere, mert nem adta fel...

Beindult az El Sistema a monori cigánytelepen

Venezuelában találták ki, Monoron is működik. Egy program, ami –a remények szerint – kiszakítja a szegénységből a nehéz sorsú gyerekeket.

Az El Sistema 1975-ben indult, amikor a közgazdász – és nem mellékesen képzett zenész – José Antonio Abreu megelégelte, hogy a caracasi nyomornegyedekből nincs út felfelé. A megoldást a klasszikus zene tanítása jelentette.

Azóta 280 oktatóhelyen, 310 ezer venezuelai gyerek érezte meg, milyen érzés együtt zenélni. Bár a többség nem vált zenésszé, a módszer rengeteg rászorulón segített és „kitermelt” pár egészen különleges tehetséget. Egyikőjük, Gustavo Dudamel karmesterként futott be és jelenleg a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatója.

.

Mivel a magyar nyomor és nincstelenség már erősen karcolja a venezuelait, kézenfekvő volt, hogy Kodály Zoltán országában is elinduljon a rendszer. Az ötlet és az érdem egy fideszes országgyűlési képviselőé, Kupper Andrásé.

Monor, Tabán telep

„Ez a történet hét éve kezdődött, amikor a Máltai Szeretetszolgálat a monori cigánytelepen belekezdett a Tabán Integrációs Programba. Ezzel párhuzamosan, de ettől függetlenül kezdett el foglalkoztatni, nagyjából 5 éve, hogy talán Magyarországon is meghonosítható egy szociális program, amelyben a zene és a zenélő közösség a kulcs ahhoz, hogy saját ambíciójuk révén kiszakítsuk a szegénységből a nehéz sorsú gyerekeket.”

Az ötlet mellé érkezett Szádeczky-Kardos Géza jezsuita misszionárius, aki korábban Bolíviában nevelte – az El Sistema elvei alapján – a zene szeretetére a gyerekeket és érkezett sok önkéntes, zenetanár, így idén nyáron, Monoron megszólaltak a Grazból kölcsönkapott hangszerek.

Pénz ugyanis nincs. Hiába gründolja a projektet egy kormánypárti képviselő, hiába állt az ügy mögé Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán és Orbán Viktor is, ami eddig létrejött, az mind saját erőből történt. Ráadásul, mint oly sok működő program esetében, megjelent a féltékenység.

„Attól félnek, hogy forrást vonunk el a zeneoktatástól, vagy azt gondolják, hogy ez a módszer, ami – hangsúlyozom – szociális célú, kárt okozhat a mai zenepedagógiának, és tönkreteszi a Kodály-módszert, amely annyi tehetséget, zseniális művészt adott az országnak. Van, aki nem hiszi el, hogy ez a kettő nemcsak, hogy nem zárja ki egymást, de egymást erősítik” – mondja Kupper András, aki maga is zongorázik, de a zenetanításban nem vesz részt: „mert ahhoz én kevés vagyok”.

Akiknek csak sikerük van

A monori El Sistema nem kizárólag romagyerekekről szól. Elsősorban a szegény családba született gyerekekre koncentrálnak, de nem zárnak ki senkit. A módszer egyik kulcseleme, hogy a gyerekek megízleljék az együttzenélés örömét, hogy minél több fellépéssel, minél több sikerélményhez juttassák őket. Ezért a projektben résztvevő gyerekek mindenütt ugyanazokat a darabokat tanulják és azokat egymással is el tudják játszani. Így élhetik meg akár a külföldi diákokkal való közös játék élményét is.

Kupper szerint Monor csak a kezdet. „A legnehezebb helyzetben a borsodi és az ormánsági térségek vannak. Azt tervezzük, hogy ezeken a helyeken próbáljuk ki a módszert néhány iskolában”.

A monori ”próbahetek” pedig azt igazolták, van létjogosultsága a programnak. Sikerült hangszert adni a gyerekek kezébe és sikerült a produkció, amelyért dolgoztak egész nyáron át.



„Van egy tanítványunk, akire egy zenetanár azt mondta a koncert után: nem hiszem el, hogy ez a gyerek nem négy éve csellózik! Amikor a közönség tapsolt, elégedettség, büszkeség, öröm ült ki minden egyes gyerek arcára. Szóval, ezért dolgozunk. Az önbecsülés, az ambíció a közösségi zenélés eredménye. Ezek pedig olyan értékek, amelyek boldog felnőtteket nevelnek a ma még nehezen boldoguló gyerekekből”.
(Forrás: net)

Pikkel a tanár a gyerekre? - Így kezeld okosan a helyzetet!

Nem ritka, ha a gyerek és a tanár viszonya nem felhőtlen, a jelenséget azonban általában mindenki óvatosan közelíti meg. A szülők gyakran tehetetlennek érzik magukat, a pedagógusok pedig általában elzárkóznak a témától.

Igazságtalan bánásmód

Szakszerű megfogalmazása az lehet a jelenségnek, amikor egy pedagógus a gondjaira bízott gyerek számára nem biztosítja ugyanazokat a jogokat és lehetőségeket, amelyek minden egyes gyermek számára kötelezően járnak egy oktatási intézményben. Emellett igazságtalanul alulértékeli a teljesítményét, továbbá megjegyzéseivel, kritikai észrevételeivel nem a gyerek fejlődését szolgálja, hanem - és többnyire ezt a többi gyerek előtt teszi - éppen az ellenkezőjét: aláásva az önbecsülését, ront a gyerek egészséges önértékelésén.

Endre, 36 éves autóbuszsofőr

Amikor elköltöztünk, az ötödikes fiamra szó szerint rászállt az új iskola magyartanárnője. Bandinak valóban pocsék a helyesírása, igazából a reáltárgyak állnak közel hozzá, de ahogy én láttam, ahogy szülőként meg tudtam ítélni, próbált megfelelni a tanárnő elvárásainak. Egy ideig. Persze, sokszor jött haza idegesen, néha könnyekkel a szemében, máskor dühösen fújtatva, hogy "hülye" a tanár. Mit tehettem volna? Csendben maradtunk, és próbáltuk átvészelni a hátralévő éveket, anélkül, hogy megbuktatná a tanár a gyereket. A fiam azonban rettegett minden magyarórától. A tanárnő ugyanis minden órán felszólította, kihívta a táblához, és diktált neki. Ha rontott - és rontott -, akkor a többiek előtt nyilvánosan megszégyenítette. Máskor még rá sem nézett a helyesírás szódolgozatra, már előre közölte hangosan: K. Bandinak elégtelen.

Magyarul egy vagy több alkalommal túllép azon a határon, amelyet, mint pedagógus, vagy mint ember, jó lelkiismeretétől vezérelve megtehetne. De mit tehet a szülő, hogyan kezelje, hogyan kommunikálja a gyerek felé, hogy érti a helyzetet, anélkül, hogy a pedagógus, illetve az összes többi pedagógus hitelességét és jó szándékát megkérdőjelezné - úgy, hogy a gyerek előtt se veszítse el a pedagógustársadalom a hitelességét?

Vizsgáld meg objektíven a problémát!
Amennyiben felmerül a gyanú, hogy valóban "rászállt" egy tanár a gyerekre, próbálj meg utánajárni, hogy valóban igaz-e a történet. Ez nem jelenti azt, hogy nem hiszel a saját gyerekednek, de ne felejtsd el: a gyerekek néha szélsőséges módon értékelnek helyzeteket, máskor kényelmesebb a tanárra fogni egy vagy több becsúszott rossz osztályzatot, mint elismerni saját felelősségüket a dologban. Persze előnyben vannak azok a szülők, akik egyébként is folyamatosan figyelik a gyerek teljesítményét, illetve ha kifejezetten jó a kapcsolat szülő és gyerek között. Ez ugyanis megkönnyíti a háttér feltérképezését. annak érdekében, hogy kiderítsd az igazságot, beszélhetsz a társakkal, illetve más szülőkkel is, finoman érdeklődve, hogy ők mit tapasztaltak, illetve, hogy otthon ugyanarról a szituációról hogyan számoltak be az osztálytársak.

Ne hagyd annyiban a dolgot!

Ha meggyőződtél róla, hogy a gyerek és a tanára viszonya valóban nem felhőtlen, semmiképp ne hunyj szemet a probléma felett. Fordulhatsz az érintett pedagógushoz közvetlenül, és megpróbálhatod kulturáltan tisztázni vele a helyzetet, vagy a segítségét kérned abban, hogy a viszonyt rendezzétek. Csak akkor lépj tovább, ha ezen a ponton elutasításba ütközöl. Rosszabb esetben a tanár megtorolja a gyereken a szülői beavatkozást, de könnyen lehet, hogy belátja, hogy hibázott, és a továbbiakban kínosan ügyel arra, hogy kifogástalan legyen a gyerekkel kapcsolatos bánásmódja - előfordulhat ugyanis, hogy két eltérő személyiségről van szó, és a tanár észre sem veszi, hogy nem megfelelően bánt a tanulóval. Sőt, olykor kifejezetten jó kapcsolat is kialakul a későbbiek során.

Amennyiben a rosszabb verzió következik be, és a helyzet továbbra sem javul, akkor érdemes az iskola vezetőjéhez fordulnod, és panaszt tenned. Ha ez sem vezet eredményre, már csak egy megoldás marad, amely drasztikus, és nem is minden család engedheti meg magának: az iskolaváltás.

Amit soha ne tegyél

Soha ne vádaskodj az első eset hallatán. Adj időt arra, hogy kiforrja magát a helyzet - persze ne sokat, mert ha igaz a gyerek beszámolója, a hosszútávon zajló folyamat mélyen rombolhatja önértékelését. Az is lehet, hogy csak rossz napja volt a pedagógusnak - vedd figyelembe, hogy ő is ember -, és már rég megbánta rosszalló, igazságtalan megjegyzését, illetve lehet, hogy már rég azon töri a fejét, hogyan kompenzálja a gyereket azért, mert egy alkalommal alulértékelte feleletét.

Hazugsággal se vádold soha a gyereket, még akkor sem, ha erősen kételkedsz a történetében. Mondd el neki, hogy ez annyira komoly dolog, hogy egyszerűen muszáj utánajárni annak, mi is történik és miért, mielőtt állást foglalnál. Jelezheted neki, hogy mindenesetre szereted, és melletteállsz - de azt is tartsd észben, hogy a füllentésének is oka lehet. Az iskolában soha ne csapj jelenetet, nem az a cél, hogy lehetetlenné tedd a gyermek további jelenlétét az iskolában.

Akár marad, akár más intézménybe íratod a gyereket, soha ne minősítsd gúnyolódva vagy csúnya kifejezésekkel a pedagógus viselkedését, hiszen azt szeretnéd, hogy a gyerek biztonságban érezze magát, és elhiggye, bízhat tanárai igazságosságában és abban, hogy jót akarnak neki, csak éppen a szóban forgó pedagógus hibázott.

Csak végső esetben!

Természetesen minden szülőnek joga van az oktatásügyi ombudsmanhoz fordulni, ha gyermeke helyzete lehetetlenné válik, ám tényleg csak akkor lépj ebbe az irányba, ha a helyzet elmérgesedik, és nincs mód más eszközökkel tisztázni a helyzetet, vagy nem tudod egyéb módon megvédeni a gyereket.

(Forrás: life)

5 biztos jel, hogy iskolát kell váltanotok

Kevés olyan gyerek van, akivel semmi gond nincs az iskolában - talán többek között ez is oka lehet annak, hogy csak kevés szülő jut el addig az elhatározásig, hogy iskolát vált. Pedig több olyan eset is van, amikor utóbbi elkerülhetetlen - sőt, az egyetlen megoldás. Csak figyeld a jeleket!

Szemet hunynak a pedagógusok bántalmazás esetén

Az utóbbi időben többször írtunk már arról, mennyire fájdalmas, és fejlődése szempontjából mennyire káros, amikor társai közt áldozattá válik a gyerek. Amikor kiközösítik, gúnyolják, sértegetik, vagy rosszabb esetben fizikailag bántalmazzák.

Természetesen iskolaváltásra nincs szükség egyetlen ilyen alkalom után, akkor azonban minél előbb másik oktatási intézményt kell keresni, ha a bántalmazás rendszeres, és efölött a pedagógusok is szemet hunynak, vagy nem eléggé hatékonyan lépnek fel az ügyben. Ebben az esetben gondolkodás nélkül lépni kell, és olyan iskolát választani a gyermek számára, amelynek légköre elfogadó és támogató lehet számára.

Sosem elég jó a tanárnak az, amit a gyerek nyújt

A legtöbb esetben csak gyermekes védekezés egy-egy rosszabb jegy esetén, ha otthon részrehajlással vádolja a gyerek a tanárt, esetleg azt állítja, hogy a tanár szándékosan és tudatosan kipécézte őt, ám előfordul, hogy a gyermek valóban jól látja, hogy tanára pikkel rá. Ezért különösen fontos, hogy a gyermek első jelzése után elkezdj jobban odafigyelni arra, mi történik az iskolában. Előfordulhat ugyanis, hogy a pedagógus, akár a személyes ellenszenv miatt, akár azért, mert a gyerek alkalmasnak tűnik arra, hogy levezesse rajta a feszültségét,valóban bántalmazza diákját.

Ne várd meg, amíg elfajulnak a dolgok, a gyerekek ugyanis nagyon sebezhetők: a napi szinten megélt megaláztatás és a szorongás hamar mély nyomot hagyhat személyiségükön. Az iskolaváltás abban az esetben indokolt, ha meggyőződtél a gyermek igazáról, az iskolavezetés viszont jelzésed ellenére sem tesz semmit a gyermek védelme érdekében. (Ha úgy látod jónak, és hiszel a gyereknek - többek között a magatartásából kiolvasható jelek alapján -, akkor a tanárral való konfliktus felvállalása nélkül is jó döntés lehet az iskolaváltás.)

Nem képes megfelelni a tanulást illető elvárásoknak

Könnyen előfordulhat, hogy a szülő nem volt elég körültekintő az iskolaválasztáskor, és olyan iskolába íratta a gyermekét, amely túlzottan teljesítményorientált, illetve néhány szaktanár rakja nagyon magasra a lécet - rosszabb esetben éppen azokból a tárgyakból, amelyekben a gyermek amúgy sem erős. Amennyiben azt tapasztalod, hogy a magas elvárások miatt folyamatosan kudarc éri a gyereket, és már azokból a tárgyakból is ront, amelyek egyébként jól mentek neki, ha örökké rosszkedvű emiatt, szorong és menekülne, akkor lépj és válts iskolát.

Túl alacsonyak számára a követelmények

Nehéz előre megítélni, hogy egy iskola elég erős lesz-e a gyermeknek, mert az ilyen iskolákról általában az odajáró gyerekek szüleinek jó a véleménye. A teljesítményt illető alacsony elvárásokat kedvelik a gyerekek, és pozitív tapasztalatokról számolnak be otthon. A szülők jelentős részének azonban se ideje, se türelme utánajárni, hogy a gyerek viszonylag jó teljesítménye mögött valós elvárások állnak-e.

Pedig érdemes előrelátóbbnak lenni, és utánajárni, hogy a gyermek nem vesztegeti-e el a tehetségét és a tudását - ettől még nem leszel maximalista. Ha az otthoni tananyag rápótlása mellett sem javul a helyzet, vagy egész egyszerűen nem akarod az iskola helyett magad oktatni otthon a gyereket, akkor lépj tovább, és írasd át egy erősebb iskolába - bár tartsd szem előtt, hogy ennek a döntésnek vélhetően nem örül majd annyira a csemetéd.

Gyakori összeütközések az iskola szelleméből és a gyerek neveltetéséből fakadóan 

Előfordulhat, hogy a nevelési elveidtől, az életviteletektől és szokásaitoktól eltérő iskolába sikerül beíratnod a gyereket. Ilyenkor nem meglepő, ha a gyerek az értékkülönbségek miatt napi szinten kerül konfliktushelyzetbe a társaival vagy a tanáraival. Ha tehát szabadabb elveket vallasz, ne írasd nagyon konzervatív légkörű iskolába a kicsit, és fordítva, mert a gyereken csattan az ostor - ha mégis így alakult, igyekezz minél előbb megtalálni a megfelelő intézményt.

Minden meglátszik a gyereken

A gyerek elsősorban nem szavakkal, sokkal inkább magatartási zavarokkal jelzi, hogy valami nincs rendben az iskolában.
Az első és leghangsúlyosabb tünet a szorongáshoz kötődik: alvásproblémák lépnek fel, fáradékonnyá vagy túlmozgóvá válik, rágni kezdi a körmét, tépkedi a haját, dadogni kezd, esetleg befelé fordul, az addig nyitott, közlékeny gyerek elhallgat. Látványos tünet még a zavar: úgy viselkedik, mintha folyamatosan zavarban lenne, lesüti a szemét, nem veszi fel a szemkontaktust. Ha pedig fizikai agresszió is van a háttérben, akkor minden váratlan mozdulatra összerezzenhet. Később mindehhez magatartási problémák is csatlakozhatnak: a gyerek elkezd csúnya szavakat használni, agresszívvé válhat.
Amennyiben a felsorolt tünetekből három egyidejűleg fennáll, egy percet se habozz: a gyerek érdekében azonnal lépj!

(Forrás: life)

Szorongás az iskolapadban

A szorongás érzését mindenki megtapasztalja élete során, de nem egyformán hat ránk. Az egyik legfontosabb tapasztalatom az, hogy a stresszhelyzetekre minden ember a személyisége és vérmérséklete szerint reagál. Vannak olyanok, akiket elgyengít, és úgy érzik, semmit sem tehetnek önmagukért, helyzetük javításáért. Mások heves viselkedésben vezetik le a feszültséget, támadással védekeznek. És olyanok is akadnak, akik folyamatosan viccelődnek, mindig sziporkáznak és jókedvűnek tűnnek, és csak a viselkedésük fárasztó volta alapján gyaníthatjuk, hogy egy, az összképpel összeegyeztethetetlen, ki nem mondott dolog lapulhat a háttérben.

Ezek a különbségek a legtöbb esetben már a gyermekkorban is tetten érhetőek. Mivel évek óta iskolapszichológusként dolgozom, sok szorongó gyerekkel találkoztam már. Az egyik kisdiák félszeg, ha nem érzi biztonságban magát, a sarokba húzódik. A másik, ezzel ellentétben, mindenáron magára szeretné vonni tanítói és társai figyelmét. Utóbbi típus könnyen megkaphatja a hiperaktív besorolást. Pedig a legtöbb túlságosan élénk “rossz” gyerek esetében is csak arról van szó, hogy nyugtalan és szorongó, de extravertált természete miatt ezt kifelé fordítja.

A két típussal eltérően kellene bánniuk a pedagógusoknak. A dolog nehézsége abban van, hogy a mai oktatási rendszer feltételei között kevés lehetőség van arra, hogy a tanító vagy a tanár mindenkivel egyéni igényei szerint foglalkozzon. Az is problémát jelent, hogy a pedagógusokat a képzésük során nem készítik fel kellőképpen arra, hogy miként oldják meg a kritikus helyzeteket a gyakorlatban, pszichológiai oktatásuk az elméleti keretek között marad. Sőt, legalább ekkora problémának látom azt is, hogy a felvételi vizsga is az elméleti tudást méri fel és nincs arra valódi lehetőség, hogy a pedagógusjelöltek alkalmasságát megállapítsák. Voltak/vannak erre próbálkozások, de a mai napig nem működik jól a szűrés. Így viszonylag sok olyan ember kerül be az oktatásügybe, akik nem alkalmasak a tanítói, tanári pályára.

Pedig a nevelés rendkívül összetett és jó pedagógiai érzéket igénylő terület. És különösen fontos lenne a szorongó és a többi segítségre szoruló gyermek számára, hogy olyan nevelőik legyenek, akik megfelelőek erre a szerepre. Elképesztő pedagógiai baklövéseknek voltam már tanúja magam is, de mindannyian rendszeresen értesülhetünk ilyenekről médiából, ismerősöktől, gyermekeinktől. Egyik emlékezetes eset, ami mély nyomot hagyott bennem, amikor egy tanítónő meglepő módon reagált arra, hogy az egyik elsős kisfiú matekórán ahelyett, hogy megfelelően figyelt volna, folyamatosan babrált a kezeivel. A tanítónő hozott celluxot és a gyerek két kézfejét körbetekerte vele. Megoldotta a problémát – mesélte később, – a gyerek nem babrált tovább a kezeivel…

Hát igen… Történnek ilyenek sajnos. Nyilvánvaló, hogy ha egy gyerek bármilyen mozgásban vezeti le feszültségét, és ebben megakadályozzuk, akkor csak még inkább növeljük a szorongását. Ezt egy nevelőnek akkor is tudnia kellene, ha sohasem tanulta volna. Fenti esetben a tanítónő lehet, hogy elérte, hogy a gyerek mozdulatlanul üljön az óra hátralevő részében, de hogy a matematikára még annyira sem tudott odafigyelni, mint korábban, az teljesen biztosra vehető.

Természetesen nagyon jó pedagógusok is vannak, akik nagyszerű érzékkel közelednek tanítványaikhoz. De talán mindenki előnyére válik, ha egy kicsit az iskolai szorongással is foglalkozunk. Hasznos lehet tanároknak és szülőknek egyaránt.

Az iskoláskor meghatározó időszak az ember életében. Egyrészt ekkor kapjuk meg a közösséghez való tartozás és beilleszkedés első, igazán nagy leckéit, másrészt a gyermek számos más jellegű kihívással is találkozik, sok problémáját egyedül, szülői támasz nélkül kell megoldania. Megjelenik életében a teljesítményelvárás, és ezzel együtt a felelősség is.

Tapasztalataim szerint két nagy terület létezik iskolai színtéren, amely szorongással töltheti el a gyermeket. Az első csoportba a kapcsolati problémák tartoznak. Egyik ilyen nehézség a beilleszkedés problematikája, az osztálytársak kirekesztése, csúfolása, durvasága. 

A bűnbakképzés sajnos gyakori jelenség, és majdnem minden osztályban van egy vagy kettő olyan diák, akit érint. A kiközösített helyzet minden esetben nagy szorongással jár, és olyan lelki traumákat okozhat, melynek tartós következményei lehetnek, a személy egész életére kihathat. Ilyen esetben tehát rendkívül fontos a helyzet mielőbbi orvoslása. Az iskola dolgozóinak kötelessége nagyon határozottan fellépni amennyiben ilyen jellegű problémát tapasztalnak, sőt legtöbbször a szülők bevonása is szükséges. Nagyon fontos, hogy a gyermek környezetében élő összes felnőtt segítséget nyújtson, de olyan módon, hogy a kiközösített diák ne élje meg saját tehetetlenségét, vagyis ne ölthesse magára a pátyolgatásra szoruló gyermek szerepét. Tehát a megfelelő tanári/szülői támasznyújtás mellett azt is éreznie kell, hogy ő egy önmagáért tenni tudó, kompetens emberi lény.

A kapcsolati problémák másik esete, amikor a diák a tanítója, tanára viselkedése, bánásmódja miatt szorong. 

Szomorú, hogy ilyen előfordulhat, de sajnos van rá példa. Előző bejegyzésemben írtam arról, hogy nem minden oktatásügyben dolgozó személy alkalmas a pedagógusi pályára. Hiszem, hogy a többség igen, csakhogy rossz pedagógusból elég egy-kettő is, hogy megkeserítse tanítványa(i) életét. Ha az osztályfőnök vagy a szülő azt tapasztalja, hogy bizonyos tanárok nem megfelelően viszonyulnak diákjaikhoz, kötelességük lépni. Én magam annak a fellépésnek a hatékonyságában hiszek, amely egyszerre határozott és együttműködő is. A szóban forgó pedagógusnak egyértelműen tudtára kell adni, hogy az általa tanúsított viselkedés elfogadhatatlan, de a helyzetet megbeszéléssel, együttműködéssel kell megoldani. Utóbbi azért fontos, mert a támadó viselkedés, még ha indokolt is, ellenállást vált ki a másik félből, és ezáltal a helyzetet még problematikusabbá teheti.

Az iskolai szorongás másik nagy területe a feladatok elvégzésével, a teljesítményelvárással áll kapcsolatban. Ha egy gyermek úgy érzi, nem tud megfelelni a követelményeknek, akkor elkerülhetetlenül jelentkezik nála a szorongás. Hogy ez milyen formában nyilvánul meg, az a diák személyiségétől, habitusától, tapasztalataitól függ. Mivel korunk oktatási rendszere az elméleti intelligenciára épít a gyakorlatias képességekkel szemben, ezért óhatatlanul háttérbe szorulnak azok a gyerekek, akik elméleti síkon gyengébbek vagy érdektelenebbek.

A tanárnak és a szülőnek világosan kell látnia, hogy a mulasztások, az el nem végzett vagy rosszul megoldott feladatok hátterében hanyagság vagy a képességek alacsonyabb szintje áll-e. Utóbbi esetben nem ajánlatos a gyermek további erőltetése, hogy jobb teljesítményt nyújtson. Iskoláinkban bevett szokás, hogy mindenáron megpróbáljuk felzárkóztatni gyengébb képességű tanulóinkat, kisajtolni belőlük minden fejlődést, amit csak lehet. Pótórák, külön foglalkozások, még több gyakorlás… Csoda, ha a tanuló megutálja az iskolát?

Ha egy gyermektől a képességei alapján elvárhatónál jobb eredményeket követelünk, akkor óhatatlanul szorongóvá tesszük. Hogyne szorongana, ha azt érzi, hogy olyat várnak el tőle, amelynek képtelen megfelelni? Súlyosabb esetekben akár az áldebilitás állapota is kialakulhat, amikor a gyermek végül már azt sem tudja, amit korábban tudott, és úgy tűnik, képtelen mindenféle fejlődésre, képességei hanyatlani látszanak. Ezt egyértelműen a szorongás okozza. Ilyenkor az a legnagyobb hiba, ha hasonló vagy netán megnövelt intenzitással folytatjuk tovább a „felzárkóztatását”. Ebben az esetben inkább lassítani kell, és az elvárt tudásszintet csökkenteni. El kell érni, hogy a tanuló megélje azt, hogy bizonyos feladatok elvégzésére ő is képes. Adjunk neki egyszerűbb feladatokat, melyek sikerélményt biztosíthatnak számára! Tegyük lehetővé, hogy felszabaduljon a teljesítménykényszer nyomasztó terhe alól! Fogadjuk el, hogy néha látszólag hátrafelé kell lépnünk ahhoz, hogy hosszú távon előre haladhassunk!

Ha egy teljesítménykényszertől szenvedő gyermekből úgy akarunk jobb előmenetelt kicsikarni, hogy még több pótórát tartunk neki, vagy szülőként arra kényszerítjük, hogy otthon még hosszabb időt töltsön el a feladataival, akkor az olyan, mintha az embernek parancsszóra kellene elaludnia. Minél görcsösebben álomba akarunk merülni, annál kevésbé bírunk. Akkor sikerül, amikor már meg is feledkeztünk arról, hogy fontos lenne mihamarabb elaludnunk.

Ahelyett tehát, hogy mindenáron jobb teljesítményt próbálunk meg kicsikarni gyermekünkből, inkább erősségeire helyezzük a hangsúlyt! Tegyük lehetővé számára, hogy sikerélményei legyenek! Engedjük meg neki, hogy azzal is foglalkozhasson, amit szeret, amiben ügyes! Dicsérjük meg ezekért a dolgokért! Fontos, hogy kompetensnek érezhesse magát. Így szabadul meg szorongásaitól és válik képessé arra, hogy azokban a feladatokban is jobb teljesítményt nyújtson, amelyek iránt nem érez akkora affinitást.

Bagdy Emőke professzor asszony soraival zárom bejegyzésemet, melyek nagyszerűen rárímelnek a leírtakra: „Nem attól kap szárnyakat egy gyermek, hogy ott ülünk mellette, és a fejébe verjük a tananyagot, hanem attól, ha biztatjuk és engedjük. Minden gyerek tehetséges, csak hagyni kell kibontakozni, segíteni abban, hogy a benne rejlő tehetség kibontakozzon. Egy rossz orientáció kényszerzubbonyában vergődik a hazai pedagógia. Úgy tesz, mint a multik; kisajtol belőled mindent, és ha nem megy, alkalmatlannak minősít.”

Bakos Adolf

(Forrás: stresszdoki)

A tesztelés a tudás anyja, nem az ismétlés

Az úgynevezett teszt-hatás friss kutatási téma, a lényege, hogy a tanultakat semmi sem erősíti meg jobban hosszú távon, mint az, ha időnként leteszteljük a tudásunkat. Az ismétlés helyett tehát a teszt az, ami rábírja az agyat, hogy jobban megjegyezze a válaszokat és az összefüggéseket. Racsmány Mihály, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kognitív Tudományi Tanszékének vezetője kutatócsoportjával azt vizsgálta, vajon mi áll a mai pedagógiai gyakorlatnak gyökeresen ellentmondó eredmény hátterében. Ismétlés a tudás anyja – mindenki ismeri a mondást, és jó hírünk van azoknak, akik mindig is utálták ezt hallani: a kísérleti memóriakutatás friss eredményei szerint ugyanis az évezredes intelem hamis. Sajnos azt sem szeretjük, ami viszont tényleg segít megjegyezni, hogy mikor született Mátyás király.

A szakember szerint a teszt-hatás az elmúlt öt év egyik leginnovatívabb kutatási eredménye. „Jelenleg a tesztekre és vizsgákra ellenőrző eszközként tekintünk, pedig a valóságban semmi sem hatékonyabb tanulási folyamat annál, hogy egy-két tanulási kör után nem folyamatosan ismételgetjük, újra elolvasgatjuk az anyagot, hanem megpróbáljuk egy teszten előhozni a megfelelő válaszokat” – foglalja össze a módszer lényegét.

Az egyes kutatások szerint a folyamatos ismétléssel, újabb asszociációk gyártásával csak rövid ideig tanuljuk meg a válaszokat, azonban már kis időtávon is látszik, milyen gyorsan felejtjük el a megtanultakat. Ha valaki vizsgázott már valaha, az pontosan tudja, milyen érzés teljes könyveket megtanulni majd elfelejteni mindössze néhány nap alatt. „Az ilyen hamis sikerélmények vezetnek oda, hogy az emberek elhiszik, hogy az ismétlés az, amivel hatékonyan lehet tanulni” – mondja Racsmány. „A valóság azonban az, hogy a vizsga előtt még egyszer és még egyszer átolvasott jegyzet csak arra a rövid időre marad meg.”

A szakember szerint a valós, hosszú ideig megmaradó tudás alapja az, hogy minél többször előhívjuk az emlékeket, nem pedig az, hogy újra és újra bevigyük őket az agyunkba. A hagyományos felfogás a tanulás utáni tesztet a tudás ellenőrzésének és a további tanulás kiindulási pontjának tekintette. A legújabb kutatások eredményei viszont  az bizonyították, hogy a megtanult információk előhívása nem csak a diákok ellenőrzésére szolgál, a korábban elsajátított anyag tesztelése képes gátat szabni a felejtésnek.

Bizonyíték szuahéliül

Egy Németországban, a Regensburgi Egyetemen lefolytatott kísérletben Racsmány Kovács Gyula professzorral és Keresztes Attila doktori hallgatóval egy egyszerű módszerrel úgy bizonyította be a fenti állítást, hogy közben ráadásul a háttérben lejátszódó idegrendszeri mechanizmusokat is vizsgálta. „Ez utóbbi volt az a rész, amit valóban mi végeztünk el először a világon” – mondja Racsmány. A kísérlet lényege, hogy az alanyok nyelvet tanulnak, méghozzá szuahélit. A kísérletben részt vevők (anélkül, hogy tudnák) úgy kapják folyamatosan a szavakat, hogy közben bizonyos szavakat rendre a két módszer egyikével mutatnak be nekik. Tehát van olyan szó, amit az első bemutatás után folyamatosan újra és újra megtanítanak nekik, és van olyan, amit egyszer megmutatnak nekik, majd később újra és újra visszakérdezik a jelentést.

„A kritikus rész az, hogyan teljesítenek az emlékelőhívásban szerepet játszó idegrendszeri hálózatok a tanulás után közvetlenül, illetve egy héttel később” – mondja a tanszékvezető. Az fMRI-felvételeken látszik, hogy a korábban ismételten újratanult szavak felidézésekor rövid távon nagy az agyi aktivitás, friss emlék előhívásakor ez jellemző kép. „Azonban egy héttel később az érintett területek aktivitása lecsökken. Ezzel szemben a korábban ismételten újratesztelt szavak esetében az aktivitás rövid távon ugyan kisebb, de hosszú távon sem csökken le, vagyis az agy a folyamatos visszakérdezés hatására jobban konzerválja a tudást, tehát a tanulási mód alapvetően befolyásolja az idegrendszernek a hívóingerre adott válaszát. Akár egyetlen sikeres teszt is azt eredményezheti, hogy a hívóinger megjelenése hosszú távon ugyanolyan hatékonysággal aktiválja a sikeres előhíváshoz szükséges idegrendszeri hálózatokat, mint egy azonnali felidézésnél, és ez tartós tanuláshoz, a felejtés drámai csökkenéséhez vezet.”

Az fMRI mérés alatti viselkedéses adatok elemzése azt is kimutatta, hogy az újratesztelt tudást a tanuló gyorsabban is hívja elő annál a tudásnál, amit folyamatos ismétléssel tanítottak meg az alanynak. Ez annak köszönhető, hogy a tanulás utáni szimpla ismétlésnél az agy nem tanulja meg előhívni a választ, míg az újra és újra letesztelt tudásnál az idegrendszer egy idő után eleve kisebb területre szűrve találja meg a kellő emléket, és jobban elkülöníti azt az egymással interferáló emlékektől.

Mit jelent ez az iskolásoknak?

Bár a teszt-hatás friss eredmény, az eddigi vizsgálatok egyöntetűen azt mutatják, hogy nem véletlen egybeesésről vagy mérési hibáról van szó. „Ezek helyesen megtervezett és jól dokumentált kísérletek, ahol az eredmények mind egy irányba mutatnak” – mondja Racsmány, aki szerint fontos lenne, hogy a kísérleti memóriakutatás eredményeit először nagyobb mintán leteszteljék, majd a megfelelő eljárásokat kidolgozva, a tanárképzést is bevonva átvigyék a mindennapi iskolai oktatásba is. A szakember szerint világszerte több olyan kísérletsorozat is volt, amiben a teszt-hatást és az összes többi, pillanatnyilag hatékonynak számító pedagógiai módszert hasonlították össze, de a hosszú távú hatások tekintetében egy sem tudta megközelíteni az előbbi előnyeit, még a magyar pedagógusképzés egyik hívószavának számító projektmódszer sem ért el olyan jó eredményeket.

„Egy, a teszt-hatás előnyeit lemérő, a magyar oktatás egészét átfogó vizsgálathoz több tízmillióra lenne szükség” – mondja Racsmány, aki szerint viszont ez az összeg hamar visszajönne, például az ismétlésekre szánt idő hasznosabb eltöltéséből, vagy épp a gyerekek általános tudásszintjének emelkedéséből. „És persze ne felejtsük, hogy ezek a tíz- és százmilliók most is elmennek, csak épp olyan módszerekre, amik a teszt-hatás kísérletekkel igazolt eredményeinél jóval gyengébb mutatókkal rendelkeznek.”

Persze a teszt-hatás alkalmazása olyan szintű  paradigmaváltást igényelne, amire a mai iskolákban egyszerűen hiányzik a támogatottság. „Egy felmérésből kiderült, hogy mind a tanárok, mind a diákok az ismétlésre alapuló tanítási-tanulási módszerekben bíznak, és a tesztek kidolgozását és kitöltését ugyanúgy felesleges nyűgnek gondolják” – tudjuk meg a szakembertől. „Sok alapelv jött elő az elmúlt 20-25 évben a kísérleti memóriakutatás területén, aminek fontos üzenete lenne az oktatásnak, de nem hatja meg a pedagógiát. Vannak ugyan fellángolások, néha le is tesztelik ezeket, de az iskolai tanórákra végül csak a legritkább esetben kerül át ezekből valami.”

Racsmány szerint nehéz lesz leküzdeni azt, hogy a teszteket és dolgozatokat pillanatnyilag elkerülhetetlen tehernek látja mind az azokat nehéz munkával összeállító majd kijavító tanár, mint az azt kitöltő diák. „Azt kéne látni, hogy a teszt sokkal fontosabb az egyszerű ismétlésnél vagy újratanulásnál, mert a tanulási folyamatnak ez az a része, ami megvéd minket a felejtéstől.”

Amikor arra kérjük, mondjon néhány példát a teszt-hatásra a mindennapi életből, a szakember a főzést hozza fel elsőként. „Mindenki tudja, hogy egy adott receptet fejből megtanulni, vagy egy étel elkészítését többször végignézni közel sem olyan hatékony tanulási mód, mint amikor egyszer megnézzük, és aztán egyszer vagy kétszer megpróbáljuk magunktól elvégezni az utasításokat. A teszt-hatás érdekessége ugyanis az, hogy még a rossz válaszokból is tanulunk. De sok színész is be tudna arról számolni mennyire lehetetlen egy szerepet a szöveg biflázásával megtanulni. Ezzel szemben a végszavakra adott, erőfeszítést igényelő előhívás tartósan elérhetővé teszi a szerephez tartozó szöveget.

Ismeretlen távlatok

Természetesen a memóriakutatás célja nem csodaszerek és -módszerek felfedezése. Mint megtudjuk, sok hatékony tanulási módszer van, ezek jellemzően alkalmazhatóságukban térnek el egymástól. „Nincs olyan módszer, ami egyaránt használható 10 év alatti kisgyerekeknél, középiskolásoknál vagy a felső- illetve felnőttoktatásban, és persze az időskorúak képzése is eltér minden egyébtől” – mondja Racsmány. „Az eddigi eredmények alapján a teszt-hatás általánosabbnak mondható, de nagyon sok vizsgálat kell még arra, hogy a testre szabható alkalmazásról beszéljünk, ugyanis az egyéni jellemzők rendkívül nagymértékű szórást okoznak az eredményekben.”

Fotó: John Moore

Ugyanakkor érdekes, hogy a teszt-hatáshoz hasonlóan létezik az előteszt-hatás nevű jelenség is. Itt arról van szó, hogy a későbbi tanulási folyamat hatékonyságát nagyban megnövelhetjük azzal, ha az információ megosztása előtt arra kérjük a tanulókat, tippeljék meg előre azt. Maradva a szuahéli tanulásának példájánál a szakember szerint sokkal jobban rögzül az a szó, aminek jelentését megpróbáljuk kitaláltatni a tanulókkal, mert az agy az előzetes teszt miatt szinte előkészíti a idegrendszeri hálózatot a befogadásra.

Van azonban jó néhány olyan mellékága is a kutatásnak, ami túlmutat az iskolai oktatás kérdéskörén. Ez a téma nem csak azért érdekli a tudósokat, mert mindennapokban használható, hanem mert az idegrendszer működéséről is sokat elmond, például hogy mik a sérülési pontok, illetve hogy lehet beavatkozni azért, hogy javítsunk rajta. A memória működésének megértése olyan betegségek leküzdésében segíthet, mint például az Alzheimer-kór, illetve az időskori demencia más esetei. Racsmány szerint az Alzheimer ellenszerének kutatása például főleg a memória tárolási funkcióinak működését vizsgálja, de lehet, hogy jobb lenne az előhívási folyamatok patológiáját ellenőrizni, vagy legalábbis ezen a vonalon elindulni.

Kolbert András

(Forrás: index)

Kolbert András