„Büszke vagyok a kerekesszékességemre!”

Magyar Réka 18 éves turisztika szakra járó gimnazista. Jövőre érettségizik. Mindennapjai olyanok, mint minden átlagos fiatalnak: iskolába jár, tanul.  A különbség „csak” annyi, hogy ő nyitott hátgerinccel született. Viszont elmondása szerint ez nem igazán hátráltja az életét. Jövőjét a Szegedi Tudományegyetem Pszichológia szakán képzeli el. Mégpedig azért, mert saját élete motiválja arra, hogy másokon segítsen. Interjúnk.

Kérlek mesélj a fontos személyekről az életedben!

Az életemben természetesen a szüleim töltik be a legfontosabb szerepet. A szüleim azok, akikre bármikor számíthatok. Számukra mindig fontos volt, hogy ne az állapotom határozza meg a mindennapjaimat, és ne alakuljon ki bennem az „én más vagyok, mint a többiek”érzés. Épp ezért igyekeztek eleget tenni az olykor nem mindennapi vágyaimnak, szükségleteimnek is. Anyukám az én „taxisom”, az ő segítségével szoktam eljutni iskolába.

Hogyan fogadta a család azt, hogy nyitott hátgerinccel születtél?

Szüleim elmondása szerint, amikor megszülettem, nagyon lesújtotta őket a dolog. Mert amikor édesanyám várandós volt velem, nem tudta, hogy lesz egy ilyen „probléma”. Így amikor megszülettem eléggé meglepődtek. De nagyon helyesen úgy döntöttek,

NEM ADJÁK FEL, INKÁBB FELVESZIK A KESZTYŰT,

és megvívják a harcot ezzel a különös helyzettel. Amikor pedig már nagyobb lettem, akkor a szüleim is elkezdtek bizakodva nézni a jövő felé.

Teljesen meghatározza az életedet a kerekesszékes lét? 

A kerekesszék természetes része az életemnek. Minden helyzetemből adódó nehézségben megpróbálom megkeresni a megoldást. Nem is tudom elképzelni az életemet nem kerekesszékesként. Ennek a helyzetnek köszönhetem, hogy megismerhettem csodálatos embereket, csodálatos történetekkel. Mindemellett egy ilyen élethelyzet jó „szűrő” is. Megismerteti velünk az empatikus és kevésbé empatikus embereket egyaránt. És ha valaki megkérdezné, büszke vagyok-e a kerékesszésségemre, a válaszom: IGEN.

 Tapasztalatod szerint hogyan viszonyulnak a mozgássérültekhez az emberek? 

Úgy érzem: a környezetem nagyon elfogadó, de nem mindig tudják, hogyan lehetne segíteni. Ám látszik, hogy a segítőszándék megvan bennük, és ez nagyon értékelendő dolog.

Mesélnél egy történetet, amikor pozitívan csalódtál a környezetedben?

A 18. születésnapomon ért a legpozitívabb csalódás, amikor egy régi vágyam vált valóra. Aznap reggel szüleim 18 szál virággal és egy három főre szóló sétarepülőjeggyel vártak. Ezzel még nem ért véget a meglepetések sorozata. Édesanyám közölte, hogy érkezik egy meglepetésvendég is. Amikor ajtót nyitottam egy nagyon kedves barátnőm állt ott, nagyon megörültem neki. Dél körül ebédeltünk, Édesanyám a kedvencemet főzte.

Amikor a torta is elfogyott, bepattantunk a kocsiba, egyenesen a szegedi reptérre mentünk. Édesapám betett a gépbe, édesanyám és a barátnőm csinált rólam néhány fotót, majd ők is beültek. Amikor elindult a gép, nagyon szuperül éreztem magam. Utána otthon folytatódott az ünneplés. Elővettük a kicsi koromban készült videókat, és kezdetét vette a nosztalgiázás. Este pedig amikor felmentem a Facebookomra köszöntés hegyek fogadtak, ami szintén egy nagyon jó érzés volt.

Mit üzennél a veled hasonló helyzetben lévőknek?

Minden sorstársamnak üzenem: ha valaki azt mondja „nem vagy rá képes”, cáfold meg! Bizonyítsd be, hogy igenis képes vagy rá. Próbáld meg minden helyzetből a maximumot kihozni. Tégy olyan dolgokat, amelyektől jól érzed magad, amiben úgy érzed, ki tudsz teljesedni. Mindig lesznek olyan emberek, akik megpróbálnak visszahúzni a céljaid elérésében. Ne állj bosszút rajtuk. Csak mosolyogj, és mutasd meg, hogy igenis képes vagy rá. Bízz magadban, légy hálás a melletted álló embereknek, akik támogatnak, nem pedig lebeszélnek. Akik inspirálnak és nem lelomboznak.

MOTTÓM A MINDENNAPOKRA: NINCS PROBLÉMA, MEGOLDANDÓ FELADAT VAN!

 (Forrás:

Pszichológia, pszichológusok online )

Itt kérhetsz segítséget, ha bántanak otthon vagy az iskolában

Összegyűjtöttük azokat a telefonszámokat és email-címeket, amelyeken keresztül segítséget kérhetsz! Ha úgy érzed, szükséged van külső támogatásra, mert a szülied, tanáraid bántanak vagy az iskolában rosszul bánnak veled a többiek, keresd fel az egyik szervezetet. Senki sem tudja meg, és tényleg segíteni tudnak neked!

Beleakadtunk egy 2015-ös dán reklámba, amit másodéves dán animátorok készítettek öt hét alatt a NGO Bryd Tavsheden ("Break the Silence") nevű gyermekbántalmazás ellenes szervezet számára. A 17 másodperces Mask nagyon szemléletesen mutatja be, hogy már egy otthoni saller is milyen pszichés károkat okozhat egy gyereknek. Te érezted már magad hasonlóan, mint a filmben szereplő fiú?

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, mert otthon vagy az iskolában nem jól bánnak veled, kérj segítséget! Ha gyermekbántalmazásnak vagy tanúja, tegyél bejelentést!

Ezek közül bármelyik számot hívhatod, lentebb pedig részletesen olvashatsz a szervezetekről.

06-80-20-55-20 (minden nap 24 órában)
06-80-505-101 (18-22 óra között)
06-40-630-006
06-1-466-9872
06-70-252-5254
06-80-225-225
06-1-312-2287
06-80-203-923 (06-22 óra között)
116-123
06-80-505-503 (kedd estétől vasárnap hajnalig, 18 órától reggel 6-ig)
06-1-201-0011 (minden nap 17-21 óra között)
06-80- 200-402
06-1-317-2555 (20.00-7.00 óra között)

Rendőrség
107 vagy 112
Telefontanú Szolgálat: 06-80-555-111 (Névtelenül lehet bejelenteni bűncselekményt.)
BRFK SMS-vonal hallássérülteknek: 06-20-9000-107

Lakóhely szerinti Családsegítő Szolgálat

A családsegítő szolgálat célja a működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése.

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT)

• Telefon: 06-80-20-55-20 (minden nap 24 órában)

• E-mail: okit@ncsszi.hu

• Internet: www.bantalmazas.hu

A hozzátartozók közötti erőszak (párkapcsolati erőszak, gyermekbántalmazás, illetve a háztartáson belül a rokonok, családtagok által elkövetett erőszak), a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak megsegítésével foglalkoznak.

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ)

• Szolgálatok közös telefonszámai: 116-123 (0-24 ingeyen hívható)

• Az itt található listában megtalálhatja az Ön körzetéből hívható telefonszolgálatot és elérhetőségi idejét: www.sos505.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=47&Itemid=59

• Internet: www.sos505.hu

Bármilyen nehézséget jelentő kérdéssel, problémával lehet fordulni hozzájuk, ügyelőik készséggel hallgatják meg, és segítenek a problémamegoldásban. A honlapon lehetőség van e-mailben és skype-on is segítséget kérni.

Kérj cseten segítséget névtelenül! - Yelon.hu - Hintalovon Alapítvány

A Hintalovon Alapítvány által indított Yelon projekt a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak és visszaélés ügyekben nyújt segítséget. Ingyenes, anonim helpchat szolgáltatásuk jelenleg hétfő, szerda, szombat 17-22 óra között elérhető a yelon.hu oldalon vagy Yelon mobil app-on keresztül.

Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE)

 Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (18-22 óra között)

 Biztonsági információk külföldi munkát kereső fiatal nőknek: 06-80-630-125 (kedd és csütörtök délután 14-18 óra között)

• Postacím: 1447 Budapest, Pf. 502.

• E-mail: info@nane.hu

• Internet: www.nane.hu

A családon belüli erőszakra specializálódott női civil szervezet.

KERET – Koalíció a szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért

• Telefon: 06-40-630-006 (hétfő: 10-14, szerda: 14-18, péntek: 10-14 óra között)

• E-mail: keretkoalicio@gmail.com

• Internet: keretkoalicio.blogspot.com

Segélyvonal a szexuális erőszak áldozatai részére. Várják a szexuális erőszak áldozatainak hívását, függetlenül nemüktől, koruktól; szexuális beállítottságuktól; az elkövetőhöz való viszonyuktól (rokon, ismerős, családtag, partner, ismeretlen); az erőszak helyétől vagy idejétől.

Stop-Férfierőszak Projekt

• Információs Telefonvonal: 06-1-344-3802 (csütörtökön 18-22 óra között)

• Internet: www.stop-ferfieroszak.hu/

Férfi önkéntesek várják a hívásokat mind a saját bántalmazó magatartásukon változtatni kívánó férfiak, mind a nők és gyerekek elleni erőszak felszámolásában részt vállalni akaró férfitársaik részéről.

PATENT Jogvédő Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága)

• Telefon: 06-70-252-5254 (szerdán 16-18 óra között, csütörtökön 10-12 óra között)

• E-mail: jog@patent.org.hu

• Internet: www.patent.org.hu

Jogsegély-szolgálat bántalmazott nőknek, valamint a nemi alapú erőszak és diszkrimináció áldozatainak.

TEtt – Program az áldozatokért és a tettesekért

• Telefon: 06-80-225-225 (éjjel-nappal hívható a dél-dunántúli, észak-alföldi és észak-magyarországi régióban)

• Internet: www.tettprogram.hu

Áldozatsegítő vonal, mely a dél-dunántúli, észak-alföldi és észak-magyarországi régióban nyújt segítséget a bűncselekmények áldozatainak. A diszpécserszolgálat munkatársai tájékoztatják az áldozatokat az azonnali pénzügyi segély, a kárenyhítés, a jogi tanácsadás, az érdekérvényesítés lehetőségéről.

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Szolgálata (KIMISZ Áldozatsegítő Szolgálat)

• Bővebb információ: www.kimisz.gov.hu/alaptev/aldozatsegito

• Áldozatsegítő szolgálatok elérhetőségei: www.kimisz.gov.hu/alaptev/aldozatsegito/elerhetoseg

A bűncselekmények áldozatai számára tudnak segítséget nyújtani. A bűncselekmény áldozata nem csak a bűncselekmény közvetlen sértettje, hanem olyan személy is, aki bizonyíthatóan a bűncselekmény közvetlen következtében szenvedett sérelmet. Sérelemnek tekintendő a testi vagy lelki sérülés (súlyos félelem, szorongás) és az érzelmi megrázkódtatás (trauma, pszichés zavar), valamint olyan vagyoni kár, amely a bűncselekménnyel ok-okozati összefüggésben áll.

Szolgáltatások: tájékoztatás, érdekérvényesítés elősegítése, jogi segítségnyújtás, azonnali pénzügyi segély.

Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület

• Tel: 06-1-312-2287 vagy 06-1-472-1161 (hívható ügyfélfogadási időben)

• Központi iroda: 1055 Budapest, Szt. István krt. 1.

• Ügyfélfogadás: H – Cs: 10-16, P: 10-13 óráig

• E-mail: fehergyuru@t-online.hu

• Internet: www.fehergyuru.eu

Segí­tenek a bűncselekmények áldozatainak, függetlenül koruktól, nemüktől, nemzetiségüktől, a bűncselekmény fajtájától.

Szolgáltatások: érdekképviselet, emberi vigasz és személyes gondoskodás a bűncselekményt követően, díjtalan jogsegélyszolgálat, a szorult helyzetben lévőknek indokolt esetben anyagi támogatás, segítségnyújtás a hatóságoknál történő eljárásban, más szervezetek, illetve intézmények által nyújtott támogatás közvetítése.

Gólyahír Egyesület – A válsághelyzetben lévő várandós anyákért és gyermekeikért

• Telefon: 06-80-203-923 (06-22 óra között)

• Postacím: 2441 Százhalombatta, Pf: 54

• E-mail: golyahir@freemail.hu

• Internet: www.golyahiregyesulet.hu

Reggel 6-tól 22 óráig, ingyen hívható telefonvonalat működtetnek, hogy a kétségbeesett, krízishelyzetben lévő várandós anyák, akik nem kívánt gyermeket várnak meg tudják beszélni gondjaikat (inkognitóban, de őszintén) egy hozzáértő szakemberrel.

Caritas Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat (Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat)

• Telefon: 06-80-505-503 (kedd estétől vasárnap hajnalig, 18 órától reggel 6-ig)

• Postacím: 1068, Bp. Városligeti fasor 42., fsz. 110-120.

• E-mail: info@szeretetszolgalat.hu

• Internet: www.szeretetszolgalat.hu

Várják hívását, ha reményt vesztett, ha kilátástalannak látja a jövőjét, ha úgy érzi, értelmetlenné vált az élete, ha magányos, bánatos, ha kérdéseit szeretné megosztani valakivel.

Református Telefon-lelkigondozás 

• Telefon: 06-1-201-0011 (minden nap 17-21 óra között)

• Internet: www.telefon-lelkigondozas.hu

Hívható: lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére.

Református Internetes Lelkigondozás 

• Skype-azonosító: lelkigondozas1 (hívható hétvégén, péntek-szombat-vasárnap 21-01 óráig)

• Internet: www.skype-lelkigondozas1.hu

Ha gondok nyomasztják, ha nem talál választ a kérdéseire, ha magányosnak érzi magát, szívesen meghallgatják. 

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

• Gyermek és ifjúsági telefonszolgálat: 116-111 (előtag és körzetszám nélkül hívható, bárhonnan Magyarország területéről, minden nap 0-24 óráig, mobilról is)

• Postacím: 1364, Bp. Pf. 125

• Internet: www.kek-vonal.hu

Név nélkül hívható ingyenes segélyvonal gyerekeknek és fiataloknak, ha szeretnének megbeszélni valamit, ha problémákkal küszködnek, ha veszélyben érzik magukat. A Kék Vonal honlapján biztonságos levelezőrendszer és chatelési lehetőség is van.

Talktome.hu – Honlap kamaszokról, kamaszoknak

• E-mail: lelki-mail@talktome.hu

• Internet: talktome.hu

A honlap elsősorban internetes levelezési tanácsadóként működik fiatalok, tizenévesek számára. Egy sajátos, de kézenfekvő lehetőséget biztosít azoknak a fiataloknak, elsősorban tizenéveseknek, akik beszélgetni szeretnének magukról, az őket foglalkoztató problémákról, gondolatokról. A cél beszélgetni és jelen lenni, hogy – örömben vagy bánatban – legyen kihez fordulni.

Gyermekotthonban élő gyermekek anonim vonala:

Telefon: 06-80- 200-402

Lelki segélyszolgálat:

Telefon: 06-1-317-2555 (20.00-7.00 óra között)

Rendőrség

• Országos Rendőr-főkapitányság: 107 vagy 112

• Telefontanú Szolgálat: 06-80-555-111 (Névtelenül lehet bejelenteni bűncselekményt.)

• BRFK SMS-vonal hallássérülteknek: 06-20-9000-107

• ORFK Panaszvonal (rendőrségi jogsértések bejelentése): 06-80-204-830

Országos Mentőszolgálat: 104

(A segítő szervezetekről szóló részletekért köszönet az anokvilaga.hu-nak)

(Forrás: ujnemzedek.hu)

Megújul a finn oktatási rendszer

FINNORSZÁG LESZ AZ ELSŐ, AHOL TELJESEN ELTÖRLIK A TANTÁRGYAKAT

A finn oktatási rendszer a világ egyik legjobbja. 

Minden listán a top 10-ben van, de még most sem állnak meg: 

forradalmi újítást terveznek bevezetni.

A tervek szerint teljesen megszüntetik a tantárgyakat. Nem lesz fizika, matek, irodalom, történelem, vagy földrajz.

Az oktatásért felelős Marjo Kyllonen így indokolta az újítást:

"A régi divat az 1900-as évek elejének elvárásaihoz igazodik - de most már nem ugyanazok az igények, ezért valami olyat kell bevezetnünk, ami a 21. századhoz illeszkedik."

A külön tantárgyak helyett eseményeket és jelenségeket fognak tanulmányozni interdiszciplináris megközelítéssel. Például a második világháborút történelmi, földrajzi és matematikai szempontból vizsgálják majd. Vagy a "kávézói munka" kurzuson az angol nyelv, a gazdaság és a kommunikációs készségek területéről szerezhetnek információt.

A rendszert 16 év felettieknél kezdik először bevezetni. Az ötlet azt is magában foglalja, hogy a diákoknak maguknak kell majd kiválasztani, milyen témákról és jelenségekről szeretnének tanulni szem előtt tartva a jövőbeli terveiket. Ilyen módon senkinek nem kell végigülnie a fizika vagy kémia órát azon gondolkodva, mikor fogja ő ezt valaha használni bármire.

A hagyományos tantermi felállást is meg szeretnék változtatni: a diákok nem a tanárral szemben ülnek majd a padokban, várva, hogy felszólítsák őket, hanem kis csoportokban dolgoznak majd együtt, beszélik meg az adott óra problémáját.

A finn oktatási rendszer az együtt dolgozást, közös gondolkodást erősíti. Ez az új rendszer a tanári munkát is átalakítja, hiszen a különböző területek tanárainak jobban együtt kell működniük. A tanárok 70%-a Helsinkiben már elkezdte az előkészületi munkákat, ami a rendszer bevezetéséhez szükséges - ami fizetésemeléssel is jár.

(Forrás: pottyoslabda.hu)

Legyél tűz! (Kocsis Gábor)

Hiába próbálkozom, nem tudok javítani a kapcsolatunkon. 

Mit tegyek, hagyjam az egészet, vagy próbálkozzak még?

A közelmúltban egy kedves olvasóm ezzel a kérdéssel fordult hozzám, és amit neki válaszoltam, azt megosztom itt is, mert sokan küzdenek hasonló nehézséggel. Egy rokonáról volt szó, de a kérdés más esetben is aktuális, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, vagy bármilyen más emberi kapcsolatról, ahol a másik fél fontos számunkra. Biztos vagyok benne, hogy Te is kerültél már ilyen helyzetbe: úgy érzed, Te mindent megtettél, hogy javíts a kapcsolatotokon, folyamatosan gesztusokat teszel a másik ember felé, aki viszont mintha ezt tudatosan semmibe venné, vagy egyáltalán észre sem venné. Zsákutca. Fussak vagy maradjak?

Futni nem jó. Illetve nagyon jó, ha azt sportolás céljából teszed – minden más esetben nem jó. Vannak helyzetek, amikor menni kell, és persze előfordul az is, hogy nem tehetsz mást, mint szaladsz, különben elüt a villamos, rád omlik az égő ház, vagy a fenekedbe harap egy rottweiler. De az emberi kapcsolatok máshogyan működnek. Ott nem jó szaladni, bármi is van.

Valóban vannak olyan mérgező kapcsolatok, melyekből ki kell lépni, ha nem akarod, hogy rámenjen az életed. Van, hogy épp a rokonod az, aki nem fér – nem férhet – bele az életedbe. Vagy a munkatársad, a párod, egy barátodnak hitt ember, és folytathatnám még a sort. Kizárni egy embert az életedből komoly döntés és a legtöbbször nagyon nehéz megtenni, de sokan már ott elakadnak, hogy vajon kizárják-e egyáltalán, vagy megpróbálják még egyszer, amit már annyiszor megpróbáltak.

A választ nem én fogom megadni erre, hanem Te. Kívülről nem lehet, és nem is szabad ítélkezni egyetlen emberi kapcsolatról sem. Te, aki benne vagy, eldöntöd, hogy mennyit ér számodra. De ehhez előbb nem magát a kapcsolatot kell jobban megvizsgálnod, hanem önmagadat. Mert gyakran nem is a másik emberrel van az igazi probléma, hanem saját magunk hiányérzetét, frusztrációját, tehetetlenségét vetítjük ki másokra. Igen, talán megpróbáltad százszor, ezerszer… Talán úgy érzed, mindent megtettél. Talán tényleg bele is adtál mindent, amit csak tudtál. De talán nem is a másik emberrel van a probléma, hanem saját magaddal – leginkább a hozzáállásoddal.

Tegyük fel ugyanis, hogy a szeretet valamilyen formája él benned a másik ember iránt. Ha már ez a feltevés is elbukott, akkor persze egyértelmű a helyzet: hátra arc, vissza se nézz! De ha kicsit is fontos számodra a másik ember, és valóban jelen van a szeretet, akkor ennek a szeretetnek tisztának, görcsösségtől mentesnek kell lennie. Ha erőlteted, nem fog működni – sem a másik ember részéről, sem saját magad részéről. Próbálkozhatsz görcsösen újra és újra, de ezzel a hozzáállással csak annyit fogsz elérni, amennyit eddig is. Inkább mondok egy hatékonyabbat.

Biztosan sokszor ültél már tábortűz mellett életed során. Ha fáztál, közelebb ültél a tűzhöz, ha pedig túl meleg volt, távolabb húzódtál. De bármit is tettél, a tüzet nem érdekelte, milyen közel ülsz, ugyanúgy árasztotta a meleget. Az, hogy mennyit kaptál belőle, rajtad múlt. Pontosan így működnek az emberi kapcsolatok is – illetve kizárólag így képesek jól működni. Az, hogy Te mit sugárzol a másik ember felé, az a Te dolgod. Ezért felelsz Te, és ezen tudsz változtatni, ha szükséges. Az viszont, hogy mások hogyan értékelik, amit Tőled kapnak, már az ő dolguk. Ehhez Neked semmi közöd, olyan értelemben, hogy nem fogsz tudni kierőszakolni olyan reakciót, amit a másik ember nem akar, vagy amire nem képes. Ha ezen görcsölsz, akkor egyrészt magadat rombolod belülről, másrészt eleve ellehetetleníted a kapcsolatot. Minden értékes kapcsolat ugyanis feltétel nélküli szereteten alapul. Adsz, de nem vársz érte semmit cserébe. Ha kapsz is, akkor megvan az egyensúly és működőképes a kapcsolat. Ha nem kapsz semmit, akkor nincs jövője a kapcsolatnak. De el nem várhatod, hogy bármit is kapj, mert azzal feltételhez kötötted a saját szeretetedet – és ezáltal meg is ölted annak őszinteségét.

Ha bajban vagy és nem tudod eldönteni, mit tegyél, gondolj a tűzre. Ne szaladj, mert nincs miért szaladnod. A múlton már nem tudsz változtatni, lépj tovább azon. Csak a jelen pillanat a Tiéd, ezért hozd ki belőle a legtöbbet. Legyél tisztában a saját értékeiddel – mert rengeteg van –, sugározd magadból a pozitív érzéseket és gondolatokat, és ne legyenek kapcsolódó feltételeid vagy elvárásaid. Akinek elég fontos vagy, az közelebb fog kerülni hozzád, akinek pedig nem kell a szereteted, az úgyis eltávolodik. Te csak a saját részeddel foglalkozz: legyél tűz! 

(Forrás:hasznaldfel.hu)

Rogers és az elfogadás

Carl Rogers (1902-1987) a segítői alapszemlélet forradalmi megújítója. A segítő kapcsolatra vonatkozó tanításai nem csak pszichológusoknak szólnak. Bárki számára megszívlelendők, aki más emberek fejlesztésével foglalkozik, mások lelki jólétét, fejlődését befolyásolja életével vagy munkájával, legyen bár  tanár, szülő, szervezeti vezető, lelkész, edző vagy orvos. És ha jobban meggondoljuk: mindannyian ilyen helyzetben vagyunk .

A legtöbb ember, akár felnőtt, akár gyerek, csak akkor oldódik föl és kezd igazán figyelni, dolgozni, teljesíteni és ragyogni, ha érzelmileg biztonságban érzi magát. Ha abban a meggyőződésben élhet: aki itt engem fejleszt vagy vezet, akivel itt együttműködöm, az tisztel, becsül és megért engem; jót akar és nekem drukkol; nem bántana, nem alázna meg és nem árulna el – nem kell félnem.
Rogers szerint az ember fejlődésének alapfeltétele az elfogadottság. Ez az origó, ez a nullpont, illetve ez kellene, hogy az legyen. Úgy fogalmaz: a teljes elfogadás légkörében optimálisan megy végbe a személyiség kibontakozása, illetve újraindul az elakadt személyiségfejlődés. Innen indulhat el bármiféle fejlesztői, tanítói, nevelői, együttműködési folyamat.

Ahol viszont éles kritika, megbélyegző ítélet, gyanakvás, ellendrukkolás, előítélet, rosszindulat van a levegőben; ahol arra megy ki a játék, hogy megbukjunk; ahol azt akarják megcsípni, mit nem tudunk; ahol negatív jóslatokat huhognak a fülünkbe; ahol eleve le vagyunk írva vagy hátránnyal indulunk; ahol labdába sem rúghatunk; ahol furcsán néznek ránk, ott nehéz kibontakoztatni vagy megmutatni azt, ami bennünk rejlik. Ott nehéz jól teljesíteni, elengedetten, sikeresen, melegen, szerethetően megjelenni, nehéz kihozni magunkból a legjobbat akár teljesítményben, akár érzelmi ragyogásban, melegségben.

Rogers elfogadással kapcsolatos gondolatait remekül ragadja meg egy másik pszichológus, Thomas Harris „okéság”-fogalma. Ahol elfogadnak, ott azt érzem: „OK vagyok”. Itt szeretnek, így, ahogy vagyok, a jelenlegi fejlettségi szintemmel együtt. Amit mondanak, azt az én fejlődésem érdekében mondják; itt meglátják azt, amiben jó vagyok, bármily apróság legyen is; és azt gondolják, a hiányosságaimnak bizonyosan jó oka van; itt azt tartják rólam, hogy   a gyarlóságaimmal és hiányosságaimmal együtt eredendően jóra törekvő lény vagyok, akit – bár van még tanulnivalója – elfogadható indítékok mozgatnak. Ilyen helyzetben bármelyikünk elengedetté, görcsmentessé válik, hálát érez, megtáltosodik, és megtanulja kihozni magából még azt is, amiről nem is tudta, hogy benne van.

Az az ember, aki alapállásban, erőfeszítés-mentesen azt érzi, hogy ő úgy, ahogy van, elfogadható és rendjén való, szerethető ember, akkor életpozíciója ez: „OK vagyok”.

Ha másvalakit elfogadok, ha azt érzem, hogy ez az ember mindenestől, még a hibáival együtt is megérthető és elfogadható a számomra, akkor azt érzem: „ő OK”.

Ha mindketten elfogadjuk egymást, akkor „OK vagyok, OK vagy” típusú kapcsolatban állunk.

Visszatérő viták tárgya, hogy lehetséges-e és cél-e az, hogy mindenkivel és bárkivel eleve „OK vagyok, OK vagy” típusú kapcsolatban vagy életpozícióban álljunk. Az azonban könnyebben elfogadható, hogy a segítő típusú kapcsolatoknak OK-OK kapcsolatnak kell lennie ahhoz, hogy fejlődés történjék, és a kapcsolat betöltse funkcióját. OK-OK kapcsolatban tud csak megfelelő hatást kifejteni a tanár a diákjával, a pszichológus a kliensével, a szervezeti vezető a beosztottjaival és kollégáival, a lelki gondozó a rá bízottakkal,  az orvos a betegével, a szülő a gyermekeivel.

A teljes elfogadás nem jelent kritikátlanságot. Nem azt jelenti, hogy ne lenne mérce, hogy ne lenne szemünk a minőségre, ne tudnánk elkülöníteni, mi a kiváló és mi a gyengébb. A kérdés csak az, hogy hogyan fejlesztjük jól azt, aki kiváló, és hogyan azt, aki gyengébb, hogy mindkettő kihozhassa magából a maximumot és sértetlen önbecsüléssel, ép lélekkel találhassa meg a neki legmegfelelőbb helyet a világban.

A teljes elfogadás nem jelenti, hogy ne adnánk normákat, kereteket, struktúrákat. Épp ellenkezőleg: a norma és a struktúra alapvető lelki szükséglete a fejlődő és teljesítő emberi léleknek. Az elfogadás csak azt jelenti: a normákat és kereteket mindig értelmesen, humánusan, a fejlesztett személy és a közös cél érdekét szolgálva adjuk.

Az elfogadottság nem jelent felhatalmazást önzésre és féktelen nárcizmusra, mások letiprására. Akit fejlesztünk, annak ártó cselekedeteiről nyomatékosan is elmondhatjuk, hogyan árt, mik a következményei, amelyek miatt az a tett elfogadhatatlan. De a személyt nem kell összekötni a tettével, nem is hasznos, ha e kettőt azonosítjuk: hiszen az a célunk, hogy ő is a jobbik énjével azonosítsa magát és annak az útját járja.
Saját magunkat sokszor nehezebb elfogadni és szeretni, mint másokat. Rogers egyik legfontosabb gondolata, felismerése épp a különös paradoxont tanítja: ha elfogadjuk magunkat itt, most, jelen állapotunkban, olyannak, amilyenné eddigi sorsunk formált, épp ekkor és ezáltal válik lehetővé a változás, az eddigi énünk meghaladása

(Forrás: szeresdjol.hu)

Zsigeri kocogás – A humor és a nevetés testi-lelki hatásai

A humor kifejezés az ókori orvoslásban a szervezetben lévő és az ember kedélyállapotáért felelős testnedveket jelölte meg. A testnedvek és a kedélyállapot közötti összefüggés ősi felismerés. A nyelvben is vannak erre utaló párhuzamok: gondoljunk csak a gunyoros, ironikus, azaz epés vagy rosszkedvű „savanyú” emberre. Hippokratész a testnedvekkel magyarázta a temperamentumok, viselkedésmódok sokféleségét. Bár azóta sokat változott a világ, úgy látszik, az antik orvostudomány aligha tévedett. Ma már világosan látjuk az összefüggést: az idegrendszer és bizonyos belső elválasztású mirigyek hormontermelése szinkronban működik, olyannyira, hogy ezt a „szervezeti zenekart” el is nevezték neurohumorális orkeszternek. A szervi és központi idegrendszeri működések, illetve a testnedvek és hormonok termelésének szabályozása szorosan összefüggenek a kedélyállapottal. Ha például jókedvűek vagyunk, a szervezetünk nagyobb mennyiségű morfium típusú hormont, endorfint termel (a kifejezés a morfium szóból származik: morfin – endomorfin – endorfin), amely fájdalomcsillapító és kedélyjavító hatású, ezenfelül kedvezően befolyásolja a gyomor- és bélműködéshez szükséges serkentőanyagok (enzimek) termelését.

Jókedvűnek lenni tehát meglehetősen nyereséges dolog. A kacagás olyan finoman masszírozza a beleinket, hogy zsigeri kocogásnak is nevezhetnénk. A kiadós nevetés a bélműködés zavarainak hatékony gyógymódja, a székrekedés legjobb ellenszere. Ezt a kissé meredeknek tetsző állítást az Egyesült Államokban kísérlettel igazolták, mely során a páciensek egyszerű nevettető kúrán vettek részt – például burleszket, vígjátékokat néztek –, s a javulás – melyet hagyományos, gyógyszeres kezeléssel nem sikerült elérni – az esetek többségében nem maradt el. Aki volt már igazán szomorú vagy depressziós, pontosan tudja, hogy az ilyen állapotokban jellegzetes tünet a székrekedés. A nevetés különleges ajándék a szervezet számára, fokozza az életfenntartó működéseket azzal, hogy ütemes mozgásoknak teszi ki a belső szerveket. Minden ilyen ütemes mozgású aktivitás vitalizáló szerepet tölt be, és együtt jár számos olyan idegrendszeri, immunológiai, biokémiai változással, amely a szervezet előnyére válik.

A nevetés „hizlaló”, de legalábbis tápláló hatásáról is érdemes szólnunk. A jó kedély és jóllakottság összetartozó fogalmak; ha például valaki „savanyú” kedélyű, az gyakorta gyomorpanaszokkal küzd. Buddha gömbölyű és joviális. A kerekded, piknikus ember általában jókedélyű, látszik rajta, hogy örül az életnek és szeret élni. A túltápláltság persze nem csak a derűs emberre jellemző. A falánkság nem ritkán a hullámzó kedélyállapot jele. A jóllakottság nyugalmat eredményez, mert megszüntet bizonyos hiányérzetet. Ez az oka annak, hogy sokan – más örömforrás hiányában – táplálkozással kényeztetik magukat. A szomorúságból keletkezett zsírpárnákat bánathájnak is nevezzük. Az édességek fogyasztása elősegíti a szerotonin termelődését, mely egyfajta kedélyállapot-javító anyag. Ezért van, hogy egy-egy szelet csokoládé olyan csodát tud művelni az emberrel. Bizonyos nőknél menstruáció ideje alatt ellenállhatatlan vágy ébred a csokoládé után. Más esetekben desszert-függőség is kialakulhat.

Ha a magyar nyelvben búvárkodunk, csodálatos felfedezésekre bukkanhatunk. Miért mondjuk például a vicc poénjára, hogy csattanó? Nem csak azért, mert valamiképp a feszültség is úgy sül ki, ahogyan a nevetés hulláma csap fel a poén hallatán, hanem azért is, mert ilyenkor ténylegesen kisülnek az agresszív energiák. A nevetésben feloldódnak a bennünk megbúvó agresszív ösztönök és szándékok, így ezek nem bántó, hanem megszelídült, „domesztikálódott” formában érik el embertársainkat. A vigyor szó a vicsorból származik, de nem csupán szóeredet szempontjából, hanem fajfejlődési értelemben is. Az állatok a vicsorgással kommunikálnak, „kimutatják a foguk fehérjét”. A mosoly az emberi kultúrában szintén üzenetet hordoz a másik ember számára: „békés szándékaim vannak, nem kell félned”. A mosoly mélyen az idegrendszerünkbe vésett készség a kapcsolatteremtésre. Az újszülött már az első órában képes a mosolygásra, a vakon született gyermek pedig, aki sohasem láthatott mosolyt szintén így fejezi ki örömét.

Ha belegondolunk abba, hogy a nevetésben nem csupán örömünket leljük, hanem agresszivitást szabadítunk fel, csapolunk le, akkor a humor fontosságát kellően érzékelhetjük. A tréfa egyfajta „pofon”, amely azonban csattanásával mindenkinek jót tesz. Jó annak, aki meséli, jó annak, aki hallgatja, arról nem is beszélve, milyen ragadós. Karinthy Frigyes „Röhög az osztály” című humoreszkje is a nevetés közösségformáló erejéről mesél.

Az Egyesült Államokban végezték el a következő kísérletet: a metróból kiáramló tömeggel szemközt haladó beépített emberek szélesen rámosolyogtak a szembejövőkre. Az emberek több mint kilencven százalékban visszamosolygással reagáltak. A kísérlet azt bizonyítja, hogy a mosoly idegenekből is mosolygást vált ki. Száz ember közül oly soknál, hogy szó sem lehet véletlenről. A nevetés és a mosoly biokémiai egészségmegóvó hatása közül különös jelentősége van az immunrendszer védelmének. Harminc perc alatt gyakorlatilag az egész immunhadsereg akciókész állapotba tud kerülni. Egy Harvard Egyetemen végzett kísérletben három csoportot vizsgáltak: az első csoport szomorú, depresszióra hajlamos személyekből, a második akut stresszben szenvedőkből, a harmadik csoport pedig olyan emberekből állt, akiknek nem volt különösebb problémája. A kísérlet alanyai egy humoros film vetítése előtt és után nyálmintát adtak. A teszt során a film előtt és után vett nyálmintákat vizsgálat alá vették, hogy következtessenek a különböző kedélyállapotú egyének immunrendszerének állapotára. A szájban lévő immunglobulinszint általános paramétere a légúti és cseppfertőzéssel szembeni immunvédelemnek. Az eredmény igazolta a várakozásokat. Az immunrendszer megerősödésének mértéke – a film jótékony hatásának köszönhetően – a depressziós, illetve a stresszelt alanyok esetében volt a legszembeszökőbb. A kísérlet jól érzékelteti az immunrendszer gyors regenerációs készségét. Akár egy mesebeli hadseregben, úgy állnak talpra a jeladó sejtek kürtszavára az immunkatonák, hogy megerősítsék a védelmi rendszert. Az ember képzelete sincs oly határtalan, mint saját szervezetének leleményessége. A jó kedélyállapot és az erős immunrendszer tehát olyannyira együtt járnak, hogy nemigen érdemes a szomorúságba beleragadnunk.

Az Egyesült Államokban négy évtizeden keresztül folytattak kísérletet ennek bizonyítására. Negyven éven át rendszeresen diagnosztizáltak egyetemről kikerült pesszimista és optimista alanyokat. Az első tíz évben a két csoport egészségi állapota között nem lehetett számottevő különbséget kimutatni, de további évek és évtizedek múlásával kiderült, hogy az ötvenes éveikhez közeledő pesszimista beállítottságú emberek körében sokkal több pszichoszomatikus betegség, keringési zavar, neuro-, illetve pszichovegetatív betegség és infarktus fordul elő, mint a bizakodó, életvidám csoport tagjai között. A pesszimizmus tehát – némileg erős kifejezéssel – gyilkos dolog.

Hiába is látja be mindezt a pesszimista ember, éppen állapotából kifolyólag aligha képes önnön erejéből változtatni lehangoltságán, borúlátásán. Úgy kell tennie, mint Münchausen bárónak, aki azt állította, hogy saját hajánál fogva rántotta ki magát a mocsárból. Így tehát jogos az a kérdés, hogyan segíthetünk magunkon mégis? Van-e erre valamilyen lehetőségünk?

Egy amerikai orvos, író, Norman Cousine, aki megtudta, hogy rosszindulatú daganata van, úgy határozott, hogy szembeszáll betegségével. Véget vetett korábbi életmódjának és az aktív kikapcsolódásnak szentelte minden idejét. Naphosszat vidám filmeket, bohózatokat nézett, mígnem állapota javulni kezdett, majd fölépült gyógyíthatatlannak tűnő betegségéből. Öngyógyítását természetesen a szokásos kezelésekkel ötvözte. A derű és vidámság még akkor is gyógyító, ha kicsiklandozzuk a szervezetünkből – az immunaktivitást is ez javítja.

A jókedvet persze nemigen lehet magunkra erőltetni, de léteznek pszichoterápiás eszközök, öröm-tréningek, ahogyan Vidovszky Gábor pszichiáter tréningjét nevezzük. Sohasem szabad elfeledni, hogy bármilyen nagy szomorúság emészt is bennünket a jelenben, mindannyiunk múltjában vannak örömteli, boldog pillanatok. Ezek felidézése, ha nem is olyan mértékben, mint megtörténtükkor, ma is fel tudnak vidítani. Minden öröm-tréning azzal veszi kezdetét, hogy az ember visszaemlékezik életének pozitív, szívmelegítő élményeire. Ezeket a pszichológiában csúcsélményeknek nevezzük, hiszen a messzeségből is jól látszanak, s úgy gondolunk vissza rájuk, mint amiért érdemes volt megszületnünk. A vizuális képzelőerőről a jobb agyfélteke gondoskodik, mely olyan, mint egy marionett-bábut mozgató hatalom. Ha felidéződik egy kép, akkor a képhez tartozó összes emlék, a maga zsigeri, vegetatív, idegrendszeri, szervi érzéseit magával hordozza, tehát az egykori öröm újra kifényesíti, felmelegíti a szívet. Ha a szervezet elkezd emlékezetben örülni, és örömben emlékezni, akkor a káros folyamatok visszafordíthatók, az örömhormonok újratermelődnek, így fokról fokra visszanyerhető az öröm képessége.

Sokszor halljuk azt is, hogy a magyar ember melankolikus, búskomor. Kérdéses tehát, hogy létezhet-e egész nemzettel veleszületett humorérzék illetve humortalanság?
Illyés Gyula a „Mi a Magyar?” című könyvében azt írja, hogy a magyarra fölöttébb jellemző a szabadságvágy és ezért a szabadságban korlátozott állapotot éli meg frusztrációként. A szabadságban korlátozott ember reakciója a szomorúság, a tehetetlenség, a beszorultság állapotát tükrözi. Ha nem vagyunk efféle korlátok közé szorítva, akkor egyáltalán nem gyenge a magyarok örömképessége.

Bárhol a világon éljünk, emberként a legnagyobb örömforrást az eleven, egymásra figyelő kapcsolatokban leljük meg. Örömforrás a pozitív megerősítés, a dicséret. Talán ezen van még fáradozni valónk. Megemeli a lelket, ha arról, amiért erőfeszítéseket tettünk, elismerő szavakat kapunk.

Fontos tanulságul összegezhetjük a humor, vicc, nevetés, derű és optimizmus üzenetét: magunk is felelősek vagyunk kedélyállapotunkért, és ha e vonatkozásban másnak segítünk (rámosolygással, derűs közeledéssel), akkor mi magunk is visszasugárzó derűt, jó kapcsolati atmoszférát élhetünk át – így kölcsönösen erősíthetjük testi-lelki egészségünket.

Dr. Bagdy Emőke

(Forrás: kagylokurt.hu)

Ellopott gyerekkor -- érzelmileg bántalmazó szülők

A  bántalmazó kapcsolat felett érzett bűntudat – amit a szülők alakítanak ki gyermekeikben a felelősségre vonásaik alkalmával –, a szülői elfogadás megszerzéséért folytatott kétségbeesett próbálkozás mintegy kötőanyagként a bántalmazó családhoz láncolja a gyermeket. Sok esetben előfordul, hogy a gyermekek folyton visszatérnek a szülői házba a rég megérdemelt elismerés reményében, ezzel azonban megteremtik a lehetőségét, hogy a szülők ismét a legkegyetlenebb fegyverükhöz, a szavakhoz nyúljanak, és tovább rombolják gyermekeik önértékelését.

"A testi sértésekről készíthető látlelet, így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak, de ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?" (Ancsel Éva)
 
Az emberiség évezredes problémaköre, ennek ellenére a tudomány csak az elmúlt évtizedekben kezdett foglalkozni a gyermekek bántalmazásával.
A vizsgálatok három – fizikai, szexuális és érzelmi - területre vonatkoznak. Bár az érzelmi bántalmazás önmagában is előfordulhat, s a fizikai és szexuális bántalmazás soha nem jelenik meg nélküle, rejtőzködő természete miatt mégis sokkal kisebb figyelmet vívott ki magának.

Egy 2005-ben készült felmérés szerint Magyarországon a bántalmazott gyermekek csaknem 58 százaléka érzelmi, 40 százaléka fizikai, 2 százalék pedig szexuális abúzust élt át (Herczog, 2007). 10 évvel korábbi felmérések eredményei pedig arról szólnak, hogy a Magyarországon élő gyermekek 20 százaléka érzelmileg, 25 százaléka fizikailag, 5 százaléka pedig szexuálisan bántalmazott.
A probléma mértékét jelzi az ezredfordulót követően végzett ENSZ-felmérés, miszerint kicsiny hazánk dobogós helyen áll a gyermekekre veszélyes nemzetek listáján – a vizsgálatban részt vevő 27 ország közül a 4. helyet foglaltuk el.
Mindezek alapján bizton állíthatjuk, hogy a gyermekek lelki bántalmazásának felismerése felbecsülhetetlen jelentőségű. A mai napig keveset hallunk, tudunk róla, és éppen ez a rejtettség, a probléma iránti csekély érdeklődés eredményez alattomos pusztítást a gyermekek lelki fejlődésében.

Kép: RachelBostwick / Pixabay

De mit is nevezünk érzelmi bántalmazásnak? Az érzelmi bántalmazás magját a szülők verbális támadásai jelentik.

1.) Az egyik lehetséges módja annak, ahogy a szülők érzelmileg bántalmazhatják gyermekeiket, a gyermekek felé irányuló negatív kommunikáció. Ide tartoznak a becsmérlések, a negatív tartalmú kritikák, a szidalmazás, olyan „becenevek” használata, ami a gyermeknek fájdalmat okoz, a gyermek negatív tulajdonságokkal való felruházása, vagy a képességein való élcelődés.
Ebbe a kategóriába soroljuk a szülők gyermekükkel, vagy a gyermek megszületésével kapcsolatos negatív érzéseinek, kívánságainak a kifejezésre juttatását – például a"Bárcsak ne születtél volna meg!" felkiáltásokat, a szülő általi felelősségre vonást, bűnbakképzést, és a másokkal történő negatív összehasonlítást is.
Sok esetben megtörténik, hogy a szülők ezeket a sértéseket a humor álarca mögé bújtatva fejezik ki, miközben saját tetteiket, és a gyermek érzéseinek jogosságát elhazudtolva biztosítják a gyermeket arról, hogy ők "Nem bántanak, csak viccelnek!" (Forward 1989).

2.) Az érzelmi bántalmazás egy másik lehetséges módja, amikor a szülők túlzott elvárásokat támasztanak gyermekeikkel szemben – amikor a szülő figyelmen kívül hagyva a gyermek életkorából, személyiségéből adódó képességeit egy idősebb korú gyermekre jellemző képességeket vár el tőle.
A gyermek szükségleteinek és adottságainak ignorálása már önmagában helytelen szülői viszonyulási módnak tekinthető. Ezekben az esetekben azonban a szülők legtöbbször elvárásaik sikeres teljesítéséhez mint feltételhez kötik szeretetüket. Így a szülők által teremtett, a kudarcélmények sorozatát biztosító helyzetek mellett a gyermek még a szülői szeretet meglétében sem találhat megnyugvásra.

• A túlzott elvárással találkozók sajátos csoportját jelentik a partneresített és a szülősített gyermekek. Míg a túlzó elvárással szembesülő gyermek megmaradhat gyermeki szerepben, addig a partneresített és szülősített gyermek elveszti gyermeki identitását. A partneresített gyermekek a szülő társas kapcsolati hiányát hivatott pótolni.
  Ezek a szülők jellemzően barátként tekintenek gyermekükre, és problémáikat velük igyekeznek megbeszélni. A szülősített gyermekek egyik csoportját azok az idősebb korú gyerekek jelentik, akik a fiatalabb testvérek nevelésébe kapcsolódnak be, mintegy szülősegéddé válnak. Ők hordják iskolába, óvodába testvéreiket, segítenek a házi feladatuk elkészítésében, vagy éppen elmennek a szülői értekezletre szüleik helyett.
• Másik csoportjukat azok alkotják, akik egyik vagy mindkét szülőről gondoskodnak. Ilyenkor a szülő úgy tekint a gyermekére, mintha az az ő saját édesanyja vagy édesapja lenne és a szülő a gyermek szerepét magára vállalva vesz részt kapcsolatukban.
  Mindennek következtében a gyermek elveszíti gyermeki lényét és a róla gondoskodó, érte felelősséget vállaló szülőt (Napier, 1990). Ezek a szülők gyermekeik pszichés határait, egyediségét figyelmen kívül hagyva túl korai elszakadást, önállósodást, sőt gondoskodást várnak el tőlük, és olyan felelősséggel terhelik meg őket, amire még nincsenek felkészülve.

3.) Az „ellopott gyermekkor” esetei közé tartozik a szülői ridegség megtapasztalása, amikor a gyermek azt éli meg, hogy a szülő elérhetetlen számára. Ezeket a szülőket gyermekeik irányában az indifferens hozzáállás, inadekvát érzelmek nyújtása, ignoráló attitűd jellemzi. Az ily módon elutasított gyermekek fejlődésük során azt tanulják meg, hogy a magány egy biztonságos állapot, és
attól való félelmükben, hogy újra át kell élniük az elutasítást, távol tartják magukat másoktól, ami elszigetelődéshez vezet (Napier, 1990).

Kép: Russ / Flickr

Összességében elmondható, hogy az érzelmileg bántalmazó szülőt a gyermek iránti nem megfelelő vagy negatív attribúció, az érzelmi elérhetetlenség, válaszkészség hiány, a gyermek egyediségének, pszichológiai határainak felismerésére és elfogadására való képtelenség, valamint a nem megfelelő fejlődési elvárás jellemzi (Baker, 2009).

Felmerülhet az Olvasóban a kérdés, hol húzódik a határ a sok esetben ártatlannak látszó szidás, a szülők nevelési célzattal használt büntetési eszközei és a súlyos bántalmazás között?
A legfontosabb a folyamat fennállása, vagyis annak a kérdésnek az eldöntése, hogy milyen gyakorisággal alkalmazza a szülő például a szidást a büntetés eszközéül, milyen gyakran rideg gyermekével szemben, vagy éppen kapcsolatukat milyen mértékben jellemzi a szerepek tisztázatlansága, esetleg megfordulása.
Bántalmazásnak tekintjük azt, amikor a szülői bántás, a gyermek felé irányuló negatív viszonyulás nem a szülő egyszeri helyzetmegoldását, túlkapását jelenti, hanem huzamosabb ideig fennálló, krónikussá váló verbális vagy nem verbális agresszióját.

Milyen következményekkel jár az, amikor a szülők túlzásba viszik a sok esetben ártatlannak látszó szidást, a nevelés "szolgálatába" állított fegyelmezési eszközök alkalmazását? A fent bemutatott szülői mondatok, elvárások kivétel nélkül azt az üzenetet hordozzák a gyermek számára, hogy "Te és a te érzéseid, tetteid, gondolataid rosszak, elutasítandók, nem szerethetők, vagy egyáltalán nem is léteznek."
A gyermek azt éli meg, hogy csalódást jelent a szülők számára, nem elég jó a szülői szeretetre, értéktelen, nem méltó arra, hogy figyeljenek rá (Herman, 2003).

Az érzelmileg bántalmazott gyermek nem élheti át a "szeretik, mert létezik" megnyugtató érzését. Helyette ezek a gyermekek elhiszik, majd belsővé teszik szüleik feléjük irányuló viszonyulási módját, mindazt, amit a szüleik róluk mondanak: a kritikusságukat, a cinikusságukat, a sértéseiket, minden bántásukat. Meggyőződésükké válik, hogy rosszak, értéktelenek, és hogy hiba volt megszületniük. Ezek a belsővé tett sértések görbe tükrökként szilárd alapjául szolgálnak a sérült önértékelésnek.
 

Kép: Lance Neilson / Flickr

2010-ben végzett vizsgálati eredményeink alapján, mely az érzelmileg bántalmazott gyermekek megküzdési stratégiáinak vizsgálatát tűzte ki célul, elmondhatjuk, hogy a magukat érzelmileg bántalmazottaknak megélt gyermekek jellemzően nagyobb mértékben érzik, hogy ők a felelősek a családi viszályokért, a szüleik feléjük irányuló verbális bántásáért, szemben nem bántalmazott társaikkal.
Emellett megküzdési stratégiáikat – melyeket a számukra stresszt okozó helyzetben azért alkalmaznak, hogy általuk a pszichés jóllétüket helyreállítsák – kevésbé érzik hatékonynak, vagyis kevésbé érzik azt, hogy akár a kialakult helyzetet, akár saját érzéseiket meg tudnák változtatni. Mindez a bántalmazott gyermekek bűntudatát, tehetetlenségérzését fokozza. Ezzel párhuzamosan a megküzdési stratégiák közül gyakrabban alkalmaznak hosszútávon kevésbé konstruktív típusokat, mint amilyen a problémahelyzet elkerülése, érzelmeik elfojtása, tagadása, de előfordul a negatív események miatti rágódás, aggódás is. Mindez későbbi szorongásos, fóbiás, szomatizációs zavar, depresszió megjelenését valószínűsíti.

Az elutasítás, a közöny, a szeretetmegvonás következtében a gyermekek a düh, az elkeseredettség, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség mellett a remény, a vágy és a várakozás érzéseinek széles skáláját élik meg – a családban élni magányosan és kiszolgáltatottan, közben reménykedve várni a meg nem kaphatóra, az összetört lelkűek sajátja.

A szülői érzelmi bántalmazás a gyermekek életében folytonos harcot szül: a "születésük jogán jónak és szeretettnek lenni" érzésének hiánya az, aminek helyreállításáért, az anyai vagy apai áldás megszerzéséért folyik a végeláthatatlan küzdelem. Azért az áldásért, ami elengedhetetlenül szükséges lenne a szülőkről való leválás folyamatában.
Azonban a bántalmazó kapcsolat felett érzett bűntudat – amit a szülők alakítanak ki gyermekeikben a felelősségre vonásaik alkalmával –, a szülői elfogadás megszerzéséért folytatott kétségbeesett próbálkozás mintegy kötőanyagként a bántalmazó családhoz láncolja a gyermeket.
Sok esetben előfordul, hogy a gyermekek folyton visszatérnek a szülői házba a rég megérdemelt elismerés reményében, ezzel azonban megteremtik a lehetőségét, hogy a szülők ismét a legkegyetlenebb fegyverükhöz, a szavakhoz nyúljanak, és tovább rombolják gyermekeik önértékelését.

Az anyai szerep betöltése a legnemesebb feladatok közé tartozik. És ez valóban így van, hiszen a stabil, önálló, szeretni tudó és szerethető Én megszületését az anya megértő, támogató odafordulása teszi lehetővé a gyermek számára.
A korai anya-gyermek kapcsolat lenyomatait egész életünkben lelkünkben hordozzuk, függetlenül attól, hogy milyennek láttak bennünket csecsemőként, kisgyermekként, és ez a korai lenyomat az, amihez mint biztos kiindulási ponthoz visszatérünk önmagunk meghatározása, az önmagunkhoz való viszonyulás kialakítása alkalmával, mert ahogy Winnicott (1965) írja:
"Amikor a tükörbe nézünk, nemcsak magunkat látjuk, hanem azt is, ahogy anyánk tekintett ránk... Az én lényegében az anya szemeiben és arcán ismeri fel önmagát, és később az igazi tükörben, amely anyja arcát jeleníti meg." 

De éppen ebben a nemességben rejlik a legnagyobb felelősség is. Hiszen, ha a bántalmazás, a bántalmazó attitűd egyes megnyilvánulási formái, vagy a gyermek felé irányuló látszólag ok nélküli negatív érzések megjelennek az anya és gyermeke között fennálló törékeny kapcsolatban, akkor az a kapcsolatot az anyai "tükör"-szerepben megsokszorozódva rombolja szét. Mindez pedig olyan veszteségeket okoz, ami utólag csak nehezen pótolható.

Joggal érkezik a kérdés, mi késztet egy szülőt arra, hogy gyermekét ilyen megdöbbentő módon, és sok esetben a brutalitásig fokozódó mértékben utasítsa el?
Korábban ezeket a szülőket "rákos lelkűeknek" címkézték. Ma már a szakemberek differenciáltabban szemlélik a lehetséges okokat: a legtöbb esetben a tudattalanul kialakuló és zajló folyamatok hátterében a gyermek szükségleteivel kapcsolatos hamis elképzelések, a szülők hiányos tapasztalatai mellett a család rossz szociális környezetét, az anyai depressziót, a gyermek krónikus betegségét is megemlítik a bántalmazás okaként (Cicchetti és Valentino, 2005).
A transzgenerációs körre, vagyis a gyermekek felé irányuló bántalmazó viszonyulás generációról generációra történő átörökítésének veszélyére a legtöbb szakember felhívja a figyelmet. A bántalmazó szülők sok esetben maguk is bántalmazottak voltak gyermekként. A szülők, akik szintén szülői bántásban, elutasításban részesültek, a szülői áldás, elfogadás megszerzésének képtelenségét hagyják örökül gyermekeikre. 
Szülő és gyermeke osztozik a magára hagyatottság és a hiány élményében, mely táptalajt jelent a családok életét megmérgező érzelmi bántalmazás megjelenéséhez. A családokban többnyire rejtetten és emberöltőkön átívelő, alattomosan pusztító problémáról van szó.

A bántalmazott gyermeki lét felismerése jelentheti az első lépést a transzgenerációs kör megtörésének folyamatában. Legalább ennyire fontos annak felismerése, hogy a szülőktől csak az esetek igen kis százalékában kapható meg a vágyott elfogadás, a feltétel nélküli szeretet, hiszen ők maguk is éppen ebben szenvedtek hiányt, emellett legtöbben bántalmazó attitűdjükre, viselkedésükre is "vakok".
Ahhoz, hogy a szülői érzelmi bántalmazásban érintett gyermekek felnőttként "elég jó" szülőkké tudjanak érni saját gyermekeik számára, olyanokká, akik érzékennyé válnak a gyermekük valós szükségleteire, képessé arra, hogy észrevegyék a gyermek fejlődésében bekövetkező változásokat, figyelemmel legyenek gyermekeik pszichés határaira, és ehhez hangolják saját elvárásaikat, hogy egyedülállóságuk, megismételhetetlenségük gazdagító élményét megélhessék, a mindenkiben ott élő gyermek "elég jó" szülőjévé kell válniuk. Mindez pedig a belsővé tett bántalmazó szülő megszelídítésén, pozitív áthangolásán keresztül valósulhat meg. Az út végén pedig megkaphatják, amit oly kétségbeesetten vágynak: végül el tudják hinni és át tudják adni a következő generáció tagjainak az érzést, hogy: Szerethető vagyok!
 
Irodalom:
Baker, A. L. J. (2009). Adult recall of childhood psychological maltreatment: Definitional strategies and challenges. Children and Youth Services Review, 31, 703–714.
Cicchetti, D., Valentino, K. (2005). An ecologiacal-Transactional Perspective on Child Maltreatment: Failure of the Average Expectable Environment and Its Influence on Child Development. In.: Cicchetti, D., Cohan, D. J. (szerk): Developmental Psychopathology. Risk, Disorder and Adaptation, 3. kötet. 129-203.
EJF (2006). A gyermekbántalmazás felismerése, megelőzése, kezelése. [online],  letöltés dátuma: 2010. március 23.
Forward, S. (1989). Mérgező szülők. Budapest: Háttér Kiadó
Herczog, M. (2007). Gyermekbántalmazás. Budapest: Complex Kiadó
Herman, J. (2003). Trauma és gyógyulás. Budapest, Háttér Kiadó – Kávé Kiadó – NANE Egyesület Napier, A. Y. (1990). A törékeny kapcsolat. Budapest: Animula Kiadó
Winnicott D. W. (1965). Az egyén fejlődése és a család. Budapest: Animula Könyvkiadó
 
(A Mindennapi Pszichológia 2010. évi pályázatának díjnyertes dolgozata. A szerző a tanulmány születésekor az SZTE BTK Pszichológiai Intézet V. évfolyamos hallgatója)
 (Forrás: családinet.hu)