Változtatni kellene a korai iskolakezdésen

Tényleg nem a kamaszok tehetnek róla, hogy nem képesek kialudni magukat. A testük korábban még nem álmos, hajnalban viszont kelni kell. Aztán meg ott áll egy teljes generáció hullafáradtan, és mesterségesen felpörgetve.

Nem jó dolog a gyerekeknek korán kelni. Én például sosem szerettem. Gimnáziumi éveim nagyrészt azért maradtak emléknyomok nélkül, mert gyakorlatilag délig félálomban töltöttem a napomat. Felkeltem én mindig időben, nem késtem el, csak éppen az agyamnak nem sikerült belerázódni az ébrenlétbe.

Az egyetem alatt tudományos bizonyítékom is lett arra, amit addig csak sejtettem. Az anatómia gyakorlatok a bohémkedvű egyetemistákat kifejezetten szívató módon mindig reggel nyolckor kezdődtek. Az agyhullámokról tanultunk éppen, amikor a kedves gyakorlatvezető tanárnő rámutatott egy ágyra, hogy ide lefeküdhet az, aki szívesen bemutatná saját kacskaringózó agyhullámait a többiek okulására.

A demonstráció azzal járt, hogy EEG-t kapcsolnak a fejedre, ami után hajat kell majd mosni, mert „összenyálazza” a gép. Az egésszel mit sem törődve annyit láttam belőle, hogy ÁGY! Kapok tíz percet, hogy leheveredjek. Rögtön jelentkeztem. A tanárnő elmondta, hogy az elején az éber állapotra jellemző hullámokat fogják látni, de ha csendben maradnak, és ezzel segítenek Áginak relaxálni, akkor talán megtekinthetők lesznek a híres alfa-orsók is, melyek az ébrenlét és alvás határvonalán, relaxált állapotban jellemzők. Mondanom sem kell, hogy tökéletesen mindegy volt nekem, hogy hagynak-e relaxálni a többiek, vagy harsány kiáltásokkal és dudaszóval ünneplik az alfa-orsóimat, azok az első pillanattól kezdve kirajzolódtak, bizonyítva, hogy az egész gyakorlatot (mint minden reggeli órámat éveken át) félálomban töltöttem.

Amerikában már komolyabb mozgalmak indultak annak elérésére, hogy legalább a tizenéveseknek kezdődjön később az iskola. Wendy Troxel alváskutató TED-es előadásában részletesen kifejti, hogy miért abszurd az a helyzet, hogy ő maga is inkvizíciós módszerekkel keltegeti kamasz fiát, holott tudja, hogy ez mennyire árt a gyereknek. Csak éppen a rendszerek malmai lassan őrölnek. Hiába tudják már Magyarországon is egyre többen, hogy egészségügyi szempontból jobb lenne, ha reggel később kezdődne az iskola, mégsem történik változás.

Alvásigény

Nem árt újra és újra elmondani, hogy miért lenne érdemes később kezdeni reggel az iskolát. Először is ott van a gyerekek alvásigénye. Egy tinédzsernek 8-10 óra alvásra van szüksége. Az alvás során épülnek be az emlékek (ha valaki szeretne erről többet tudni, nyugodtan megnézheti  - újra – az Agymanókat.) Akkor növekszik az ember, és az alvás szükséges ahhoz, hogy kipihenje a napi stresszt, feltöltődjön, és nyugodtabb állapotban indítsa a másnapot. Ehhez képest felmérések szerint a kamaszok kétharmada hét óránál kevesebbet alszik. Lehet azt mondani, hogy feküdjön le korábban, de azért ez nem teljesen érvényes. Ugyanis ahhoz, hogy az alvás kifejtse jótékony hatásait, amelatonin nevű hormon termelődésére van szükség. Wendy Troxel elmondja, hogy kimutatták, hogy az embernek tizenéves korában este 11 körül indul be ez a melatonin-termelés. Ha megfeszül, akkor is. Na most, ha fél hétkor, vagy még korábban kell kelnie, akkor egyszerűen nem jön ki elég óra.

A krónikus kialvatlanság hatásai

Egy tizenévest reggel hatkor felkelteni olyan, mintha egy felnőtt négykor ébred. És bár vannak olyanok, akiknek a reggel négy órai kelés a rutinjuk, a többség eléggé kész van aznap, mikor valami miatt négykor kelt. Kamaszok szülei sok kellemetlen tulajdonságát tudják felsorolni serdülőiknek. Ingerlékenyek, lusták, veszekedősek, vagy magukba fordulók, depressziósak és megsértődnek minden semmiségen. Ezt általában az életkor számlájára írjuk, de ugyanez a jellemző azokra az emberekre is, akik krónikus alvásmegvonásban szenvednek. Mint az összes tizenéves, aki reggel hatkor kel, ahelyett, hogy a biológiai szükségleteinek megfelelő mennyiséget aludhatna.
Mit csinálnak az alvásmegvonásban vergődő, kialvatlanságtól szenvedő gyerekek? Akiknek a harmada be is vallja, hogy néha el-elszunnyad az iskolában. Próbálnak segíteni magukon. Ébren tartani magukat. Koffeinnel. Kávét, kólát isznak, plusz ezek többszörös koffeindózisát energia-ital formájában. Ami felspannolja őket. Ott áll tehát egy teljes generáció hullafáradtan, és mesterségesen felpörgetve.

Mi mindenre hat a kevés alvás?

A serdülőkor során az agy drasztikus fejlődésen esik át, jórészt alvás közben. Ilyenkor fejlődnek nagy mértékben a magasabb szintű agy-tevékenységekért felelős területek, mint amilyen az ítéletalkotás, probléma-megoldás vagy az érvelés felépítése. És éppen ezek a műveletek azok, amiket a szülők néha ijesztően hiányozni látnak serdülő gyerekeiknél. Az iskola is ezeket a gondolati tevékenységeket igényli, és az alváshiányos gyerekek nem tudnak figyelni, nehezebben gondolkodnak, rosszabbul teljesítenek az iskolában.
De a kevés alvás káros hatásai túlmutatnak az iskolán. Mentális problémák, depresszió, szerhasználat, öngyilkosság sokkal erősebben jelen van azoknál a gyerekeknél, akik nem alszanak eleget. Például az öngyilkossági kísérletek száma 58 százalékkal nő meg a keveset alvóknál. Túlsúlyhoz, cukorbetegség kialakulásához, szívbetegségekhez is vezethet a kevés alvás.

A későbbi kezdés pozitív hatásai

Olyan helyeken, ahol bevezették a későbbi iskolakezdést, számos pozitív hatásról számoltak be. Ha később kezdődik az iskola, többet alszanak a gyerekek. A tapasztalat nem azt mutatja, hogy akkor később is fekszenek le, mert valójában a lefekvés ideje megmaradt, az alvásmennyiség nőtt meg. És 25 százalékkal csökken a lógás, mert éreznek erőt magukban ahhoz, hogy iskolába menjenek. Mérhetően jobbak lesznek az iskolai eredmények.
Ha ennyi pozitív hatása van a későbbi kezdésnek, akkor miért kezdődik még mindig korán az iskola? Szoktak olyanokat mondani, hogy szokják csak a megpróbáltatásokat, nem kényeztetni kell a serdülőket, hanem megedzeni, készüljenek fel a való életre, ahol nem csicsikálhatnak napestig. Ez egyrészt olyan, mintha egy kisbaba szüleinek azt mondanád, hogy ne aludjon az a kicsi napközben, hiszen később ezt már nem teheti meg. Másrészt egy csomó munkahelyen kilenckor kezdődik a munka, vagy akár később. Szóval nem szabály az, hogy minden felnőttnek korán kell kelni.
Van sok más ellenérv is a későbbi iskolakezdéssel kapcsolatban. A leghangosabb talán az, hogy így szoktuk meg. Ha én be bírtam érni nulladik órára reggel hétre, akkor a gyerekemnek se kényeskedjen. Mindig is így volt, minek változtatni rajta. Tény az is, hogy a kezdés elcsúsztatása fél-egy órával nem csak az iskolára hatna, hanem egy csomó mindenre. Át kellene szervezni a közösségi közlekedést, lehet, hogy későbbre kellene tenni a különórákat, edzéseket, a gyerekek felvigyázásán is módosítani kellene. A tanároknak is alkalmazkodni kéne ehhez. Sőt a tantervnek is. Ezek azért megugorható, bár szervezést és átgondolást igénylő, de nem megoldhatatlan feladatok. Megéri miattuk teljes generációknak nem megadni az egészségükhöz szükséges elegendő alvásmennyiséget?
Szalay Ágnes
(Forrás: divany.hu)

14 ok, amiért minden gyerek finn iskolában szeretne tanulni

A legkevesebb, hogy minden ingyen van - rengeteg másik érv szól még mellette.

Az OECD országok híres/hírhedt PISA felmérésein az európai államok között általában Finnország vezeti a rangsort (bár 2015-ben Észtország megelőzte). Ez a tény azért is érdekes, mert a finn gyerekek töltik a legkevesebb időt az iskolában, és ők kapják a legkevesebb házi feladatot is.

A Bright Side cikke összefoglalja, miért rajonganak világszerte a finn oktatási rendszerért.

1. Minden ingyen van

A finn oktatás ingyenes. Amikor azt írjuk, hogy ingyenes, úgy értjük, hogy teljesen ingyenes. Nem kell fizetni az ebédért, a felszerelésekért, az osztálykirándulásokért. Ha a diák két kilométerről messzebbről jár be, iskolabusz áll a rendelkezésére. Ezt is az állam fizeti. Finnország az éves költségvetésének 12.2 százalékát költi oktatásra.

2 Igazi differenciálás

Minden egyes diák olyan nehézségű feladatokat kap, ami a képességeinek megfelel. A különböző fizikai és mentális képességekkel rendelkező tanulók azonban egy osztályban tanulnak. Ha egy diák nem képes megcsinálni valamit, a tanárok egyénileg is foglalkoznak vele. Egyébként meg az a filozófiájuk, hogy egy gyerek ki tudja választani, melyik feladatból tanulhatja a legtöbbet. Tehát ha az óra unalmassá válik számára, nyugodtan félrevonulhat egy könyvvel, vagy varrogathat.

3. A jegyeket csak a tanulónak árulják el

Finnországban tízpontos értékelési rendszer van. Azonban harmadik osztályig egyáltalán nem kapnak jegyet. Harmadiktól hetedikig csak szóbeli értékelésre kerül sor, a „Lehetne jobb”-tól a „Tökéletes”-ig.

A jegyekről csak a diákok értesülnek. Nem szidják meg őket, ha rosszul teljesítenek, a tanárokra azért van szükség, hogy a gyerekeket a tudásuk tökéletesítésére motiválják, és hogy a gyerekek képességeire szabják a feladatokat.

4. Akár pizsamában is mehetnek iskolába

A finn iskolákban nincs egyenruha. Úgy mennek be, ahogyan akarnak. Nincs megkötés. Néha cipő nélkül, csak zokniban üldögélnek a termekben.

5. Van heverő és szőnyeg is az osztálytermekben
A gyerekeknek nem muszáj a padban ülni. Az órák alatt kényelembe helyezhetik magukat karosszékekben, heverőkön, de akár a padlón is. Ha meleg van, az órákat a szabad levegőn tartják az iskola közelében, vagy egy amfiteátrum-szerűen berendezett téren.

6. Kevés a lecke

A finn tanárok szerint a gyerekeknek otthon pihenniük, játszaniuk kell, illetve a családjukkal tölteni az időt, nem leckét írni. A házi feladat ritkán haladja meg a negyedórát, és sokszor nagyon érdekes. Például történelemórára meg lehet interjúvolni a nagymamát, hogy meséljen az ötvenes évekről, és aztán az osztályban kitárgyalják a hallottakat.

7. Nincs vizsga

A finn tanárok azt a filozófiát vallják, hogy az ember vagy az életre, vagy az iskolára készül. Ők az életet választják.

Ezért a finn iskolákban nincsenek vizsgák. A tanárok írathatnak dolgozatot, saját szakállukra. Egyetlen kötelező számonkérés van: a finn diákok 16 évesen egy központi tesztet töltenek ki, amikor befejezik a középiskolát.

8. Néhány finn iskolában tantárgyak sincsenek

A finn oktatási rendszer egyik új irányzata a jelenségalapú tanulásra összpontosít. Órák helyett hathetes etapokban tanulnak egyetlen témáról, különböző nézőpontokból. Például a migráció témakörét megnézték földrajzórán (honnan jönnek?), történelemórán (mi történt, miért jönnek?), és kulturális szempontból is (milyen hagyományokkal, értékrenddel érkeznek). A gyerekek maguk találják ki a kérdéseket, és maguk keresnek rá választ.

9. Itt a leghosszabbak a szünetek

Nem lehet olyan érdekes egy óra, hogy ne érdemelne pihenést. Minden 45 perces órát negyedóra szünet követ.

10. A tanárok nagyon menők

A Helsinki Egyetem Pedagógiai Karára húszszoros a túljelentkezés. Tízszer annyian jelentkeznek tanárképzésre, mint ahány elérhető állás van. Egy tanár átlagfizetése 3500 euró. Finnországban a tanítás a presztízsszakmák közé tartozik, így a gyerekeket csak a legjobbak oktathatják.

11. A gyerekeknek csak azt kell megtanulniuk, amit később az életben hasznosítani fognak

Az úszásórákon megtanulnak életet menteni is. Háztartástanon főznek, kötnek, varrnak. A természet szeretetére és megóvására nagy gondot fordítanak. Ugyanígy az informatikára is: egy finn kisgyerek lazán összeüt egy honlapot vagy digitális portfóliót. A legfontosabb dolog, amit megtanulnak az, hogy hogyan lehet hatékonyan tanulni, és hogyan lehet alkalmazkodni a változó világhoz. Kívülről semmit nem kell megtanulniuk, mert az internet mindig a rendelkezésükre áll.

12. Minden iskola ugyanolyan jó

Iskolaválasztásra semmi szükség. Mindenki a lakhelyéhez legközelebbi iskolába megy, mert nincsenek elit iskolák. Teljesen mindegy, hol lakik valaki, van a közelben egy szuper iskola, felkészült tanárokkal, jó felszereltséggel, és magas minőségű menzával.

13. A gyerekek választhatnak, mit esznek ebédre

A finn menzán a gyerekek több étel közül választhatnak – ingyen. Az étlap felkerül az iskola honlapjára, ahonnan a gyerekek előre bevásárolhatnak. Mindenféle étrend megtalálható az étlapon, vegetáriánus ételek is.

14. Pizsiparti az iskolában

A gyerekek néha hálózsákkal érkeznek, és az éjszakát az iskolában töltik a tanáraikkal. Moziznak, játszanak és a tornateremben alszanak. Reggel akár fagyit is reggelizhetnek. Ki ne imádná az iskolát?

+ 1 ok

Olvasókutyák

Finnország könyvtáraiban speciálisan kiképzett kutyák szerettetik meg a gyerekekkel az olvasást. A kutyák végighallgatják a gyerekek hangos olvasását, történeteit.

A képek a Youtube finn iskolákban készült videóiból készültek. Címkép: Pixabay

(Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/14-ok-amiert-minden-gyerek-finn-iskolaban-szeretne-tanulni/ )

Bagdi Bella: Napindító ima

"Köszönöm Istenem, hogy a mai napon részesülök a kegyelmedben. Köszönöm Istenem, hogy a mai napon kegyelmed ajtót nyit nekem a lehetőségekre. Köszönöm Istenem, hogy a mai napon kegyelmed sikert hoz nekem mindenben. Köszönöm Istenem, hogy a mai napon kegyelmed által jóra fordul az életem. Bizalommal kelek útra, jó dolgok történtét várom Tudom, hogy rám talál kegyelmed, a legjobbra számítok!!! "

Csordultig telt szeretet tank (Szülők és házastársak figyelmébe!)

https://youtu.be/TEOnuyRXAzU

A munkám a szenvedélyem: versengés helyett együttműködésre tanít

Új rovatunkban minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, 

akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. 

Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, 

vagy jelenlegi élethelyzetük átalakításához. 

Ismerkedjetek meg Kiss Virág tanítóval.

Az első tanító néni személye kihat egy kisgyerek iskolai pályafutására, sőt, gyakran az egész személyiségfejlődésére is. Azok a szerencsés gyerekek, akik négy éven át egy lelkes, a gyerekek lelki igényeit is figyelembe vevő, szakmailag felkészült tanítónő mellett nőnek fel, szeretnek iskolába járni, tanulni, és később is könnyebben veszik az akadályokat. Kiss Virág osztályaiban 26 év óta minden gyerek ilyen. Felnőttként mosolyogva emlékeznek vissza a Fillér utcai szép napokra, amikor alsóban Virág nénivel játék volt a tanulás. Virág tanítási módszerének köszönhetően ők már közösségben gondolkodnak, és a versengés helyett az együttműködés hívei.

Nagyon sok kislány gondol arra, hogy tanító néni lesz, a középiskola végére azonban sokan meggondolják magukat. Nálad hogy volt ez? Gyerekkorodban eldöntötted már, hogy kisgyerekekkel akarsz majd foglalkozni?

Abszolút. Emlékszem, már óvodás koromban óvó néni szerettem volna lenni. Ahol laktunk, mindig volt egy-két kisgyerekes család, akikkel rendre összeismerkedtem, és éjjel-nappal pesztráltam a gyerekeket. Eszembe sem jutott, hogy gimnáziumban folytassam a tanulmányaimat, nem azért, mert nem tudtam volna oda felvételizni, hanem mert óvó néni szerettem volna lenni. Először az óvónőképzőt, majd a tanítóképző főiskolát végeztem el.

Miért pont ez a korosztály vonzott téged?

Az igazi vágyam az volt, hogy a gyerekeket a bölcsődés koruktól az általános iskola negyedik osztályáig kísérjem végig. Milyen jó lenne látni, ahogy a picikből nagyobbak lesznek, nyiladozik az elméjük, örömmel szívják magukba, amit átadok nekik. Ez nem valósult meg. Voltam egy ideig óvó néni, majd alsós tanító lettem. Most már a kamaszok is izgatnak, de leginkább a főiskolások, a felnőttképzés. Nekik szeretnék minél többet átadni a tapasztalataimból.

Őket is tanítod?

Azon dolgozunk, hogy legyen egy alternatív képzés a tanítóknak, ahol az alternatív módszereket elsajátíthatják. A tanítóképzőn önszorgalomból szerveződött egy csoport, az innovatív pedagógusok köre, ahová meghívtak előadni. Interaktív órát tartottam neki, és úgy láttam, lenyűgözte őket, amiket hallottak. Az egyik lány például azt mondta, hogy ő eddig nem tudta elképzelni, hogy állami iskolában tanítson. Csak valami alternatívban gondolkodott, de most, hogy látta, mennyi mindent meg lehet csinálni egy állami iskola keretein belül is, újra átgondolja a terveit.

Neked az a különlegességed, hogy az alternatív módszereket állami iskolában használod. Sokan vannak ilyen tanárok az országban?

Biztos vannak jó páran, akik a maguk visszafogott módján végzik a dolgukat, és mást csinálnak, mint a nagy átlag. Én is ilyen vagyok. Sokáig csak a szülők, családok ingerküszöbét léptem át. Bár néhány ilyen tanárról tudok, sajnos nincs velük szoros szakmai kapcsolatom.

Miben más a tanítási módszered, mint a többi tanáré?

Próbálok a gyerekekből kiindulni. Arra figyelek, hogy az iskola minden gyerek számára egy biztonságos hely legyen. Az, hogy milyen módszert választok, mindig az adott gyerektől, gyerekcsoporttól függ, akiket éppen tanítok. Nagyon figyelek rájuk. Egyenként is, és mint közösség is. Sok alternatív módszert tanultam, mindig azt húzom elő a zsebemből, amire éppen szükség van. A kooperatív tanulási technikákat mindenképpen használom, aminek a lényege, hogy a tananyag közvetítésén túl szociális kompetenciákat is fejleszt, az együttműködést tanítja. A különböző tevékenységek úgy vannak kitalálva, hogy a gyerekeknek mindenféleképpen együtt kell működniük. A Waldorf módszerből és a Montessoriból is sok mindent használok, az előbbiből elsősorban a betűtanítást az első osztályban.

A budapesti Fillér utcai általános iskolában hogyan sikerült elérned, hogy így taníthass?

Mindig úgy csináltam a dolgomat, ahogy szakmailag jónak gondoltam. Egy ideig egyáltalán nem tűnt fel, hogy ez más, mint ahogy a többiek tanítanak. Ahogy elkezdtem tanulni a különböző módszereket, lassan rájöttem, hogy jé, én ezeket már csináltam. Igazából a szülők tartottak nekem tükröt azzal, hogy ők mondták nekem, én másként tanítok, mint a többiek. Semmi extrát nem csinálok, egyszerűen csak szeretem a gyerekeket, figyelek rájuk, próbálok belőlük kiindulni, az a legfontosabb, hogy ők ne szorongjanak. A kollégák eleinte legyintettek rám, persze, mondták, nálam olyan nagy szabadság van, a gyerekeknek mindent lehet. Nem tanulunk, csak játszunk. A valóság persze más, az eredmények is ezt mutatják.

Hogy működik nálad a számonkérés? Hogyan lehet elérni, hogy a gyerekek ne féljenek a dolgozattól?

Nagyon figyelek arra, hogy a gyerek csak akkor fusson neki a számonkérésnek, amikor már ő maga is érzi, hogy készen áll rá. Mondok egy példát. Amikor a szorzást tanítottam, végére értünk az összes szorzótáblának. Rengeteget gyakoroltunk, többféle intelligenciaterületet figyelembe véve. Akiknek például a ritmussal ment jobban a gyakorlás, ők ilyen jellegű feladatokat kaptak, aki vizuális típus, annak valamilyen rajzos segítséget adtam, aki magolni szeret, úgy tanulta a szorzótáblát. A végén adtam a gyereknek egy hetet, hogy beszámoljanak. Ők dönthették el, mikor akarják megírni a felmérőt. Fontos, hogy a gyerek megtanulja, az ő felelőssége, döntése, hogy mikor számol be a tudásáról. Van ebben egyfajta szabadság is, amivel ő rendelkezhet. Az osztály egy hét alatt írta meg különböző időpontokban a szorzásfelmérőket, és mindenkinek jól sikerült. Egyébként a felesleges magolásba nem megyek bele. Nálam az a fontos, hogy a gyerek az értelmét, a lényegét tudja a leckének. Ha nem értem, mit írt a dolgozatban, odahívom magamhoz és megkérem, magyarázza el, mire gondolt.

Ezek szerint van ennyi idő a gyakorlásra? Nem kell mindig rohanni a tananyaggal?

Úgy gondolom, negyedikig a gyerekeknek mindent az iskolában kell megtanulniuk. Ami ebben az időben nem történik meg, azt már ne kelljen otthon behozni. Ami ezen felül van, az már felesleges. Nem a szülő kompetenciája, hogy elmagyarázzon iskolai feladatot. Nem szeretném terhelni ezzel a család napjait. Ha hazamegy, már ne foglalkozzon az iskolai dolgaival, legyen együtt a családjával. Élvezzék azt a kevés időt, amit hétköznap együtt tudnak tölteni. A hétvége meg pláne a családé. A baj ott kezdődik, amikor az iskolában a gyerekek nem tudják elvégezni az összes feladatot. Ami nem fér bele ebbe az időbe, az felesleges. Elsőben nem adok házi feladatot, és később is csak keveset, ami csak olyan, ami a begyakorlást szolgálja. Az elsajátított tudás úgy tud leülepedni, ha hagysz neki pihenőidőt, amikor felejtésbe tud átmenni, és azután mélyül el. Amit állandóan nyüstölünk, annak nincs ideje beépülni.

Mi történik a gyerekekkel, amikor felső tagozatba kerülnek, ahol már a hagyományos módszerekkel tanító tanárok várják őket?

A felső tagozat első pár hónapja nehéz nekik. Ilyenkor a szülőknek is jobban oda kell figyelni rájuk. De azt látom, hogy egy-két hónap alatt felismerik az új szabályokat, alkalmazkodási pontokat. Összeszedik magukat, és jól veszik az akadályokat.

Milyen a kapcsolatod a gyerekek szüleivel?

Mi az osztályban egy hármas egységet alkotunk, amelyben mind a három fél egyenrangú partnerként van jelen. Amellett, hogy a gyerekekből közösséget próbálok kovácsolni, ugyanolyan fontos, hogy a szülők is a közösség tagjai legyenek. Szakmai kérdésekben határozott véleményem van, de sok egyéb dologban közösen kell döntenünk.

Az erőszakmentes kommunikáció híve vagy. Miért fontos, hogy már kicsi korban megtanulják ezt a gyerekek?

A verbális kommunikációnk 90%-a az érzéseinkről szól, csak ezt nem vesszük észre. Általában nem arról beszélünk, amit érzünk, hanem valami egészen másról. Azt gondoljuk, amikor az érzéseinkről beszélünk, hogy túlságosan kitárulkozunk, és ez kellemetlen dolog. Pedig sokkal tisztábban tudunk a másikról információt szerezni, ha ismerjük egymás érzéseit. Ezért fontos, hogy már kiskorban megtanuljanak a gyerekek az érzéseikről beszélni. Ha néhány szóval el tudják mondani, hogy az adott pillanatban mit éreznek, a közösség máris egészen más képet kap a gyerekről, a cselekedetei valódi okáról. Szembesülnek azzal, hogy ha valamit mondanak a másiknak, az érzéseket vált ki benne. Ha megtanítjuk a gyerekeknek, hogy a saját érzéseikről beszéljenek, utat nyitunk nekik a valódi, szívtől szívig terjedő kommunikációhoz.

Milyen eszközöket használsz fel ehhez?

Van egy kártyacsomag, amit Jónai Éva Hava és Redő Júlia fejlesztettek ki. Több mint 50 érzés található a kártyákon lerajzolva és leírva. Sokszor használom ezeket. Például amikor az osztállyal erdei iskolába készültünk, éreztem, hogy a gyerekekben nagy volt a feszültség, az izgalom. Körbeültettem őket, letettem a földre a kártyákat és kértem: azokat a kártyákat válasszák ki, amelyek leginkább visszatükrözik a pillanatnyi érzéseiket. Volt, aki csak megmutatta a kártyákat, mások beszéltek is az érzéseikről. Fantasztikus dolgokat mondtak. Van egy másik kártyacsomag is, amelyben a szükségletek, az erőforrások vannak. Mi kell nekik ahhoz, hogy jobban érezzék magukat? Az egyik gyerek a tisztánlátás kártyát választotta. Elsősök voltak, nem voltam biztos abban, vajon tudja-e, mit is jelent ez a szó. Kiderült, hogy azt szerette volna tudni, kivel lesz egy szobában. Ezután lerajzoltuk a szobákat és közösen döntöttük el, ki melyik ágyban alszik majd. A másik gyereknek elfogadásra volt szüksége. Kiderült, hogy ő még cumizik. A kártya segítségével el tudta mondani, hogy nem szeretné, ha a többiek kinevetnék őt ezért. Katartikus helyzet alakult ki, én is és a többiek is nagyon meghatódtunk. Szép lassan mindenkiről kiderült, hogy van valami, amit nem mert eddig megosztani a többiekkel. Még a legvagányabbaknak is volt egy alvótársa, kis rongya, ami nélkül nem tudott elaludni. Megkértem őket, másnap hozzák be ezeket az iskolába és mutassuk meg egymásnak. Úgy mentünk el a táborba, hogy ezt a kényes témát tisztáztuk. Nyilván maradt még szorongás a gyerekekben, de ennyivel kevesebb. Az erőszakmentes kommunikációs rituáléval könnyebben megnyíltak, mintha csak annyit kértem volna tőlük: na, mondjátok, mi a baj.

Ugyanolyan korú gyermeked is van most, mint akiket tanítasz. Vele is ilyen tudatos vagy?

Próbálkozom. A saját gyerekekeim nevelésében nem mondhatom magam nagyon tudatosnak, hagyom, hogy az ösztöneim, a megérzéseim segítsenek a döntéseim meghozatalában. Próbálok rájuk hangolódni, és bízom abban, hogy jó döntéseket hozok. De azért valószínű, hogy egy kicsit túlaggódom a dolgokat! Idén Nagyon szeretett volna velünk tartani a fiam az erdei iskolába, de én jobbnak láttam, ha nem jön. Úgy éreztem, vele nem tehetek kivételt, őt nem ölelhetem meg jobban, mint a többi 27 gyereket. Ő csak egy lehetett volna a sok között, ami sem nekem, sem neki nem lett volna könnyű helyzet. Az utolsó napra azért eljött, és egész nap csak bújt hozzám. Azt mondta: legyek inkább tűzoltó, csak ne más gyerekekkel foglalkozzam.. Eddig nem érdekelte őt az osztályom, most ért abba a korba, hogy féltékeny a gyerekekre, akikért a szívem-lelkem kiteszem.

Mit szeretnél, tíz év múlva milyen iskolák legyenek?

A nagy álmom az, ha az iskolák annyira megbíznának a pedagógusokban, hogy hagynák őket nyugodtan végezni a dolgukat. A pedagógusok pedig bíznának annyira önmagukban, hogy merjék azt csinálni, amit jónak gondolnak. Ha az elkövetkezendő generációk már az együttműködés és nem a versengés emberei lennének.

• Szerző:
• László Krisztina
• (Forrás: http://marieclaire.hu)

Amikor a gyermekedet zaklatják

Dr. Kulcsár Gabriella pécsi jogász és pszichológus borzasztóan kényes és fontos témákat kutat a PTE ÁJK Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékén. A 2009-es pécsi lövöldözés inspirálta a tanintézményekben elkövetett ámokfutások kutatására, később kibővítette kutatási területét az online és offline iskolai zaklatás kérdéskörére is. Fontos, hogy tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket, hiszen az iskolai zaklatás minden szereplőre nézve súlyos rövid és hosszú távú következményekkel jár. 

– A Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékén kutatsz és tanítasz, milyen út vezetett idáig?

– Majdnem magyar szakra jelentkeztem, de az utolsó pillanatban a PTE Állam- és Jogtudományi Kara mellett döntöttem. Később, harmadéves hallgatóként úgy döntöttem, hogy a “szárazabb” jogi tanulmányaimat szeretném kiegészíteni valamivel, így kezdtem el pszichológiát is hallgatni a joggal párhuzamosan. Mindeközben bekerültem a kriminológiai tanszékre, a kriminológia pedig a pszichológia és a jog közös metszetében helyezkedik el.

– Hogy kerültél közel az iskolai ámokfutáshoz, mint kutatási területhez?

– Gere Ákos 2009-es tragikus pécsi egyetemi lövöldözése után kezdtem el foglalkozni az iskola ámokfutással, ebből is írtam a PhD-mat, mely átdolgozott formában könyvként is megjelent, Iskolai ámokfutások címmel. Ezek az esetek a legtragikusabb bűncselekmények közé tartoznak, nehéz megérteni és kutatni, mert egyrészt nincs jól körülhatárolható okuk, egy hosszú deviáns folyamat végső tragikus aktusai, másrészt sok ámokfutó öngyilkos lesz. Fontos, hogy kutassuk, hiszen annak ellenére, hogy igen ritka, nagyon súlyos következményei vannak egy ilyen eseménynek, mivel a nagyobb közösség is jelentős traumát szenvedhet.

– Mik voltak a konklúzióid?

– Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy senki nem születik ámokfutónak, és a prevenció aspektusából nagyon veszélyes, ha csak szörnyetegetek látunk ezekben az emberekben. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy sajnálnunk kell őket vagy szimpatizálnunk kell velük, de érdemes megpróbálni megérteni, mi zajlott bennük, hogy lássuk, a tragédiához vezető úton mely pontokon változtathattunk volna az események során.

– Az egyik legfontosabb platformja az ilyen tragédiák megelőzésének az iskola. Mit tehetnek a tanintézmények vezetői és a pedagógusok?

– A lelki problémákat nagyon nehezen kommunikálják a gyerekek, ezt kell észrevenniük a tanároknak és a szülőknek – ami persze közel sem annyira egyszerű, mint ahogyan ez most hangzik. Persze a lelki gondok nem vezetnek mindig ámokfutáshoz, valamelyik serdülőből függő lesz, mások önmagukat bántják, de olyanok is vannak, akik depresszióba süllyednek, vagy evészavar alakul ki náluk. Fontos feladata egy iskolának, hogy ne az ámokfutókat akarja kiszűrni, hanem a krízissel küzdő gyerekeket; és nekik próbáljon szakszerű segítséget nyújtani.

– Mi okozhat krízist? Szerelmi bánat, a szülők válása vagy iskolai zaklatás? Ha jól tudom ez utóbbi a legújabb kutatási területed.

– Az Új Nemzeti Kiválóság Program keretein belül lehetőségem nyílt azt kutatni, hogy az iskolai zaklatás hagyományos és online formája milyen más serdülőkori devianciákkal mutathat összefüggést; például az evészavarokkal, az önsértéssel, a depresszióval, bizonyos függőségekkel, illetve az öngyilkosságokkal. Visszatérve kérdésedhez; a krízisnek vannak természetes periódusai: mint például a serdülőkor vagy az életközépkrízis. Ha ehhez hozzáadódik egy úgynevezett akcidentális, járulékos krízis, amit egy negatív külső hatás idéz elő – például az iskolai zaklatás, halál, válás, szerelmi bánat – akkor a kettő összeadódik, és egy krízismátrix jön létre. Ekkor pedig már nagy a veszélye annak, hogy a gyerek sérülni fog hosszabb távon is. Az iskolai zaklatás azért különösen veszélyes, mert a gyerek identitását támadja.

– Hogyan?

– A krízis mindig identitásválsággal is jár, mert ilyenkor felvetődnek azok a kérdések, hogy ki vagyok én, mit is akarok az élettől, mennyit érek, és így tovább. Ezek a kérdések amúgy is nagyon foglalkoztatják a serdülőket. Egy szülői válás vagy haláleset szintén akcidentális krízist okozhat, ám az iskolai zaklatás abban különleges, hogy a serdülő bizonytalan énképét szándékosan próbálja meg lerombolni.

– Mennyire vannak tisztában ezzel az iskolák? 

– Ez foglalkoztatott engem is. Megpróbáltam felmérni, hogy az intézmények vezetői mennyire látják az összefüggéseket az iskolai zaklatás és más serdülőkori devianciák között. Kellemes csalódás volt, hogy közel négyszáz magyar intézmény kitöltötte a kérdőívem, és a téma aktualitását mutatja, hogy nyolcvan százalékuk arról számolt be, tud róla, hogy jelen van a zaklatás az iskolában, bizonyos esetekben láttak összefüggést más devianciákkal is.

Ha kezelni akarjuk az iskolai zaklatás problémáját, azt is fontos észrevennünk, hogy a zaklató gyerek is segítségre szorul: ő is eljutott valamilyen úton ahhoz, hogy bántson valakit, amit szintén nagyon fontos megértenünk és kezelnünk.

Írta: Kóger Sára

(Forrás: pecsma.hu)

DNS utazás - Le mernéd tesztelni, hogy honnan származol?

A tudomány ma már egyértelműen bizonyítja, hogy egy sokkal globálisabb családhoz tartozunk, mint azt valaha is el tudtuk képzelni.

A Momondo dán utazási kereső oldal egy tömeges DNS kísérletet végzett és egy mini dokumentumfilmet készített el, amely arra mutat rá, hogy a külföldiekről alkotott nézeteink alapvetően megváltozhatnak, ha jobban megismerjük a saját genetikai származásunkat.

Tavaly áprilisban 67 ember hívtak meg a világ minden tájáról, hogy vegyenek részt egy olyan projektben, amelyben felajánlottak nekik egy DNS tesztet, hogy többet megtudjanak az őseikről. A résztvevőket megkérdezték, hogy szerintük mit fognak feltárni a tesztek, és arra ösztönzték őket, hogy osszák meg a világ különböző részeiről meglévő nézeteiket és előítéleteiket.

Néhány héttel később visszahívták őket, és megmutatták nekik a tesztek eredményeit. Ahogy az várható volt, akadt néhány megdöbbentő meglepetés, melyek komoly érzelmi reakciókat váltottak ki, és egyesek felismerték, hogy már másképp érzik magukat a körülöttük lévő világban. "Ezt a tesztet kötelezővé kellene tenni," - mondta az egyik résztvevő.

A projekt része volt egy nagyobb kampánynak, amely 7200 embert foglal magában, melynek célja annak bizonyítása, hogy a legtöbbünknek fogalma sincs eredete sokszínűségéről. 

A Momondo most 500 embert hívott meg, hogy vegyenek részt egy DNS tesztben egy verseny keretében. Az egyik győztes megkapja a lehetőséget, hogy egy "DNS utazást" tegyen és meglátogassa azokat a régiókat, ahonnan származik.

(Forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu)

Miért esünk mindig ugyanazokba a hibákba? Önsorsrontó sémáink fogságában

„Nekem úgysem sikerül.” „Lehetnék sokkal jobb is.” „Nekem sosincs szerencsém.”Nem is olyan nehéz magunkra ismerni egy-egy ilyen elszólásban. Időnként bárkiben megfogalmazódhatnak hasonló gondolatok, de ha hosszú évek óta ismételjük ugyanazt a forgatókönyvet, az nagyon megterhelheti a mindennapjainkat, különösen a szoros kapcsolatainkat. Dr. Jeffrey E. Young amerikai pszichológus dolgozta ki azt a rendszert és terápiás eljárást, ami a gyermekkorban kialakult maladaptív sémáink feltárását és megváltoztatását tűzi ki céljául. Ezeket az önsorsrontó forgatókönyveket mutatjuk be cikkünkben.

Mik azok a sémák?

A sémák tulajdonképpen speciális forgatókönyvek. Egy-egy esemény memóriánkban tárolt vázlatát takarják. A történéshez kapcsolódó legfontosabb emlékeket, érzelmeket, gondolatokat tartalmazzák. Magukba foglalják a világgal kapcsolatos tudásunkat és elvárásainkat is.

A maladaptív sémák olyan típusai ezeknek a mintázatoknak, amelyek negatívan befolyásolják a gondolkodásunkat és az érzelmeinket

ÖNSORSRONTÓ MINTÁZATAINK GYEREKKORBAN VAGY SERDÜLŐKORBAN ALAKULNAK KI,

s akár életünk végéig fennmaradhatnak. Ezek a hiedelmek vonatkozhatnak önmagunkra, másokra és a környezetünkre is. Úgy is tekinthetünk a sémákra, mint egy torz szemüvegre. Ez a szemüveg kiemeli azokat az információkat, amelyek illeszkednek a sémáinkba, azokat pedig kiszűri, amelyek ellentmondanak neki. Ennek a működésnek köszönhetően önmagukat tartják fenn, és igen ellenállóvá válnak a változással szemben. Úgy, ahogyan könnyen megfeledkezünk róla, hogy szemüveg van rajtunk, általában a sémáinknak sem vagyunk tudatában. Ezért is olyan nehéz változtatni rajtuk.

Miért alakulnak ki a sémák?

A sémák leggyakrabban akkor alakulnak ki, ha egy gyermek bizonyos alapvető érzelmi szükségleteit nem elégítik ki. Ilyen szükséglet például a biztonságra, a gondoskodásra és az elfogadásra való igény. Egy gyereknek arra is szüksége van, hogy

MEGÉLHESSE SAJÁT FÜGGETLENSÉGÉT, KOMPETENCIÁJÁT, VALAMINT AZT, HOGY ÉRZELMEIT SZABADON KIFEJEZHETI

Fontos, hogy biztosítsák számára, hogy játékos és spontán lehessen. Ám ahhoz, hogy egészséges felnőtt válhasson belőle, el kell sajátítania az önkontroll képességét is. Ezeknek a tapasztalatoknak az elsődleges közege a család, a szülő-gyerek kapcsolat.

A séma és ami mögötte van

A maladaptív sémák kialakulásának hátterében a kielégítetlen gyermekkori szükségletek állhatnak. Nem csak egy séma jellemezhet valakit. Kettő, három, de akár ennél több mintázat is működtethet egyidejűleg. 18 ilyen korai maladaptív sémát különböztethetünk meg, ezek közül néhány gyakori példát mutatunk be röviden.

„Engem senki sem szeret”

Az érzelmi depriváció sémája azt a hiedelmet jelenti, hogy az egyén érzelmi igényeit sosem fogják mások kielégíteni. Úgy gondolja, őt nem szereti igazán senki, nem értik meg, nincs olyan, akitől tanácsot, iránymutatást kérhetne a nehéz időkben. Ennek hátterében az érzelmi légkör hidegsége állhat. A szülők valami miatt nem tudták biztosítani számára a megfelelő gondoskodást, biztonságot, érzelmi szükségleteivel nem törődtek megfelelően.

„Sosem leszek elég jó”

Akinél a csökkentértékűség-szégyen séma lép működésbe, alapvetően értéktelennek tartja magát. Úgy érzi, valami baj van vele, ehhez pedig gyakran erős szégyenérzet is társul. Úgy véli, hogy ha valakit közel engedne magához, az rögtön felfedezné a hibáit s nem fogadná el azokat. Ennek hátterében állhat a szülők túlzott kritikussága is. Gyerekkorában azt érezhette. nem elég jó, nem érdemes szülei szeretetére.

„Engem mindig kihasználnak”

A bizalmatlanság-abúzus séma olyan gondolatokat hív elő, amelyek szerint az egyént a szoros kapcsolataiban mindig szándékosan bántani fogják, megcsalják, megszégyenítik vagy kihasználják majd. Előfordulhat, hogy gyermekkorában valóban bántották őt a szülei, társai vagy akár testvérei.

„Jaj, csak nehogy valami szörnyűség történjen!”

A sérülékenység-veszélyeztetettség séma folyton azt érezteti az emberrel, hogy valamilyen komoly katasztrófa küszöbén áll. Ez az érzés kiterjedhet az egészségére, egzisztenciájára, de az egyén félhet attól is, hogy megőrül, megtámadják vagy valamilyen természeti katasztrófa áldozata lesz. Alapvetően veszélyes helynek tartja a világot, emiatt túlzott óvatosság jellemzi. Az ilyen típusú félelmeket legtöbbször a szüleitől veszi át a gyermek.

„Nekem úgysem sikerül”

A kudarcra ítéltség séma azt a hiedelmet takarja, hogy neki semmi sem fog sikerülni. Úgy érzi, nem kelhet versenyre másokkal, mert ő butább, ügyetlenebb, tehetségtelenebb, mint a többiek. Emiatt legtöbbször próbára sem teszi magát. A séma hátterében az állhat, hogy gyermekkorában gyakran leszidták, megszégyenítették, nem ösztönözték arra, hogy igyekezzen teljesíteni és megtanuljon kitartóan egy feladatra koncentrálni.

„Lehetnék sokkal  jobb is”

A könyörtelen mércék-hiperkritikusság séma követője úgy érzi: bármit is csinál, az nem elég jó. Még jobban kell küzdenie, még magasabb követelményeknek kell megfelelnie. Elvárásai önmagával és másokkal szemben is extrém magasak, mindenkivel nagyon kritikus. Szinte soha nem engedi meg magának a lazítást. Gyakori, hogy fiatal korában a szülei is ugyanígy hajtották őt, azt érezhette, hogy mindig elégedetlenek vele.

„Enyém a világ”

A feljogosítottság-grandiozitás séma azt meggyőződést takarja, hogy az egyén bármit megtehet, megkaphat, kimondhat, anélkül, hogy bárki másra tekintettel kellene lennie. Felsőbbrendűnek érzi magát és különleges jogokkal ruházza fel önmagát. Gyakran követelőző, nem érdeklik mások érdekei vagy szükségletei, mindenki elé helyezi saját magát. Ez a hozzáállás eredhet onnan, hogy a szülők túlságosan elkényeztették gyermekkorában, nem voltak képesek szabályokat állítani és határokat szabni számára.

„Nekem sosincs szerencsém”

A negativizmus-pesszimizmus séma nem hagyja az embert másra figyelni, csak a dolgok negatív oldalára. Aki ezzel a sémával rendelkezik, nem képes élvezni az életet. Bagatellizálja a történések pozitív oldalát, miközben felnagyítja a negatívat. Ha éppen nem is talál semmi kivetnivalót a jelenben, akkor jövőbeli problémákon aggodalmaskodik. Ezt a mintázat is könnyen származhat a szülői házból, leggyakrabban egy pesszimista, negatív beállítottságú szülőtől.

Hogyan változtathatunk rajta?

Mivel ezek a sémák korai életszakaszban alakulnak ki, ráadásul nem is mindig tudatosan működnek, ezért sokkal könnyebb lehet szakértő segítséggel dolgozni a megváltoztatásukon. Kifejezetten erre dolgozta ki Dr. Jeffrey Young a sématerápia módszerét. A sématerápia azok számára lehet kifejezetten hatékony, akik komplex, régóta működő, visszatérő mintázatokkal küzdenek. Ha sikerül felismernünk önsorsrontó sémáinkat, akkor szakszerű segítséggel nemcsak tudatosíthatjuk és jobban megérthetjük kialakulásuk körülményeit, hanem változtathatunk is rajtuk. Erre kiválóan alkalmas módszer  a sématerápia.

Írta: Zsidi Zsófia

Forrás: http://mindset.co.hu