Az elfogadás játéka: Magikme (Magyar édesanyák álma és megoldása)

Nemhogy Magyarországon, de a világon sincs olyan játszótér, ahol a sérült és egészséges gyerekek együtt tudnának játszani. Öt magyar anyuka, akik közül többen sérült gyereket nevelnek, megtalálták saját megoldásukat a problémára. A Magikme egy hiánypótló társadalmi vállalkozás: olyan játszótéri eszközöket terveznek, amelyeken a kerekes székből kiszállva tud a sérült gyerek együtt játszani egészséges társaival. Most az első ilyen libikóka prototípusának a legyártására gyűjtenek az Indiegogo közösségi finanszírozási oldalon.

Öt édesanya – Török Flóra, Élő Fruzsina, Harsányi Eszter, Turai Anna, Emrich Krisztina – kitartó munkájának köszönhetően a jövőben végre teljesülhet egy álom, ami sok szülőnek eddig elképzelhetetlen lett volna, hisz a súlyosan mozgássérült gyerekek megfelelő eszköz hiányában nem tudtak együtt játszani egészséges kortársaikkal. Kisfiaik nehéz sorsot cipelnek, de a szülők mégis úgy gondolták, ha már sérült gyereket kaptak az élettől, akkor megpróbálják mindezt pozitívvá varázsolni. Ugyanahhoz a fejlesztőhöz járnak gyerekeikkel, innen az ismeretség.

Egy idő után mindegyiküknek szembesülnie kellett azzal, hogy sérült gyermekekkel képtelenek lesznek visszatérni a munkaerőpiacra. Sokáig tépelődtek, hogy mihez is tudnának kezdeni, aztán saját játszótéri tapasztalataik nyomán született meg a Magikme – Én is hadd játsszak veled elnevezésű projekt, amelyet önkéntes alapon indítottak el. Blogjukon részletesen beszámolnak a kezdeményezésükről, filozófiájukról, de személyes történeteiket és mindennapi bonyodalmaikat is megosztják az olvasókkal.

Élő Fruzsinát, akinek kisfia, Jancsi súlyosan, halmozottan sérült, régóta bántotta, hogy nem tud játszótérre járni, és ez igazából senkinek se jó. A gyerekek, de a szülők is el vannak szigetelve a való világtól. – Eddig nem tűnt fel az embereknek ez a hiány, ez is a kampányunk célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a problémára. Ezek a gyerekek be vannak zárva a kerekes székükbe, és ez sajnos határt emel közéjük és az egészséges társaik közé – mondja Harsányi Eszter, a Magikme projekt vezetője, akinek a gyermeke súlyos epilepsziával küzd, de agyműtétjének köszönhetően javul az állapota. Viszont a gerincváza nem annyira erős, hogy hintázni tudjon vagy rá tudjon ülni bármilyen játszótéri eszközre.

Világszinten egyedülálló dolgot álmodtak meg: Amerikában és Nyugat-Európában ugyan vannak integrált játszóterek, a tengerentúlon és az angolszász országokban kötelező akadálymentes játszótereket építeni, de mégsem találni olyan eszközöket, amelyeket a mozgáskorlátozott gyermekek a kerekes székből kiszállva, biztonságosan tudnának használni. Gyógypedagógusokkal, rehabilitációs mérnökökkel konzultáltak, végül Csortán Beáta és Lendvai Beáta formatervezők segítségével készült el az első eszköz, a Labyrinth is, amelyet 2–6 éves gyerekek használhatnak. Ez egy négy férőhelyes, két speciális fekvőhellyel ellátott rugós libikóka, amelyet mindegyik játékos mozgásba tud hozni, ez pedig különösen fontos a mozgáskorlátozott gyerekeknek. A tervezésnél lényegi szempont volt, hogy olyan tárgy szülessen meg, ami játék közben fejleszti is őket.

– Ennek a játéknak a segítségével tényleges kapcsolat alakulhat ki a sérült és egészséges gyerekek között, ami mindegyikük jövőjét tekintve nagyon fontos. Szülőként nagyon nehéz mindig elmagyarázni, hogy a fiaink miért olyanok, amilyenek. Ha az egészséges gyermekek rendszeresen találkoznának sérültekkel, akkor ez már nem is lenne kérdés. Az én kisfiam integrált óvodába jár, látom rajta, mennyit jelent ez az ő fejlődése szempontjából. Az ovis társai elfogadják, mérhetetlen szeretettel fordulnak felé. Ez a korosztály még befogadó, hisz annyira ártatlanok. Számukra teljesen természetes, hogy Áron sisakot kell, hogy viseljen, hogy lassabban tudja a dolgokat elvégezni. Mindenkinek kellene egy sérült gyermek a környezetébe, hogy lássa, ők ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk – fogalmaz Harsányi Eszter.

A Magikme anyukái vallják, „ez az útja annak, hogy a gyerekek nyíltszívűvé, toleránssá, empatikussá és együttműködővé váljanak a másság iránt, és felnőttként támogató, nyitott közösségeket, társadalmat teremtsenek maguk körül”.

Múlt hét elején indították el Indiegogo-kampányukat, ahol negyven nap alatt szeretnék összegyűjteni a prototípus legyártásához és telepítéséhez szükséges nyolcezer fontot, vagyis kicsit több mint hárommillió forintot. Rengeteg támogatójuk van: hétfőtől csütörtökig sikerült összegyűjteni az első Magikme játszóeszközhöz szükséges pénz több mint felét, és az összeg azóta is nőtt. Ráadásul a Kincs-Ö Közhasznú Alapítványnak köszönhetően magyar bankszámlára is lehet utalni támogatást a kampány ideje alatt. A tervek szerint a gyártást Magyarországon végeznék hazai alapanyagokból, a tárgyalások már folynak erről.

Az első ilyen játékot a XIII. kerületben, a Madarász Utcai Gyermekkórház mellett lévő játszótéren fogják felállítani. Ha több adomány gyűlik össze, akkor szeretnék más kerületeknek is felajánlani a játszóeszközt, illetve a két másik játszóeszköz-prototípus legyártását is tervbe vették. Az emelt homokozóban a sérült gyerekek fekve tudnának játszani, de kerekes székkel is oda lehet gurulni, a tetején pedig a taktilis érzékelést fejlesztő eszközök is lennének. A banánhinta is a közös játék örömét adhatná meg, ebben is egy-egy rögzített fekvő- és ülőhely lett kialakítva.

A Magikme vezetőinek célja, hogy ezek a játszóeszközök mindenhol, ahol sérült gyermek él, elérhetők legyenek. Több fővárosi és vidéki önkormányzattal folytatnak tárgyalást, Harsányi Eszter szerint már most két-három budapesti kerület részéről komoly az érdeklődés a Labyrinth iránt.

– Fontos, hogy a sérült gyerekeket nevelő szülők részéről is érezzék a városvezetők ennek az eszköznek a szükségességét. Az első kampány során nagyon sok, hasonló helyzetben lévő szülőnek eljuttattuk a Magikme hírét, bízunk benne, hogy az első játszóeszköz kihelyezése után már ők is kezdeményezni fogják ezeknek az építését – mondja Harsányi Eszter.

Közben már Németországból is megkeresték a Magikme csapatát, de ők nyugat-európai és amerikai alapítványokkal is felvették a kapcsolatot, így nem kizárt, hogy hamarosan a nagyvilágban is használni fogják a magyar fejlesztésű libikókát.

Így tudsz segíteni!

1. A projekt crowdfunding oldalán fent jobb oldalon nyomd meg a ciklámenszín „Contribute now” gombot.

2. Opcionálisan: Az ajándék kiválasztásához nyomd meg az „Add perk” gombot. Nem muszáj választani. A támogatási összeget a fontjel (£) után kell beírni, bármennyi lehet. A folytatáshoz nyomd meg a „Continue to payment” gombot.


3. Bankkártyás fizetés esetén töltsd ki a „Pay with credit card” részt. A kártyán szereplő nevet (Name on Card), a bankkártya négyszer négyjegyű számát (Card Number), a lejárati dátumot (Month – hónap, Year – év) és a biztonsági kódot (Security Code, a kártya hátoldalán a különálló utolsó három számjegy) kell beírni, valamint a számlázási címet (Country – ország, Address Line – utca, házszám, City – város, Post Code – irányítószám). Végül a „Submit payment” gombra kell kattintani.

(Forrás: MNO)

A te gyereked szeret iskolába járni? ( A Greenn Bronx Machine projekt)

Rászorult gyermekeket lát el a saját maguk által megtermelt élelmiszerekkel, legalább egy okot adva arra, hogy megjelenjenek az iskolában. Stephan Ritz, new york-i tanár valami egészen különleges projekt megvalósításába kezdett.

A projekt a Grenn Bronx Machine, egy olyan úttörő projekt, ami mostanra világméretű elismerést és hatalmas visszhangot váltott ki, segítve ezzel máshol is elindítani hasonló programokat az iskolákban.

Ezek a programok egészséges táplálkozást, környezettudatosságot és életvezetési tanácsokat adnak a gyerekeknek.

Stephan Ritz azt állítja a program sikere a véletlennek köszönhető

Egy nagyon rossz hírű iskolában, jellemzően rossz családi környezetből érkező diákokkal foglalkozott, akikre talán a legenyhébb kifejezés a diszfunkcionális volt. Amikor valaki küldött neki egy doboz nárcisz hagymát, ami a radiátor mögött, a gőz és az egyenletes hőmérséklet hatására kikelt. Ekkor keletkezett az isteni szikra a fejében, hogy valami gyökeresen újjal próbálkozik meg.

- Ekkor jöttem rá, hogy közösen létre tudtunk hozni valami igazán nagyot. Az elhagyott telkeken elkezdtünk kerteket építeni, amitől a sivár utcakép forradalmi változásokon esett át. Jellemezően olyan helyeket igyekeztünk megszépíteni, mely nagy látogatottságú a közösség részéről, ahol igazi közösségi élményt teremthetünk.

És persze folytatjuk az iskola körül a ''függőleges kert'' programmal is, na de mi az a''függőleges kert''?

- Ez egy biológiai szertárral kombinált technológia, minden helyet kihasználva, elkezdtünk felfelé terjeszkedni. Egyszerűen szükség volt rá, hiszen nőttek az igények. Egyrészt az iskolai menzára szállítunk, ahol a szegény sorsú gyerekek nem csak enni kapnak, de a munkafolyamatok során egy kis belelátást is a közösségi életbe, és még némi biológiai ismeretet is elsajátíthatnak, nem beszélve a munkafegyelemről.

Eközben pedig, remélhetőleg, még jól is érzik magukat, és végre találtak egy okot, amiért szeretnek iskolába járni.

Ez úgy tűnik, sikerül is, hiszen a tanár úr óráinak látogatottsága 43%-ról felugrott 93%-ra.

A gyerekek iskolába akarnak jönni, hogy lássák növekedni a saját kezük munkáját.

Az így motivált gyerekek felnőve pedig, a társadalom hasznos tagjává válhat, és talán még a környék is megállítható az 50-es évek óta tartó lecsúszásban.

Ritz tovább meséli a nem mindennapi történetet.

- Ez annyira új, annyira más, hogy éreztük, sikerülnie kell. A kudarc nem volt alternatíva a számomra. Én mindezt a saját zsebemből finanszíroztam. Könnyebb egy gyermeket formálni, mint egy rossz szokásaiban megcsontosodott felnőttet, azonkívülminden gyerek megérdemel egy esélyt az élettől. Eltökélt szándékom, hogy legalább egy növény legyen minden osztályteremben, egész New Yorkban, és úgy vélem, hogy ez megvalósítható az én szerény eszközeimmel is.

Amikor a gyerekek megismerik és megértik a környezetüket, megváltozik a világnézetük is

- A legtöbb bronx-i srác borzalmasan étkezik, olcsó, gyors de annál egészségtelenebb ételeket fogyasztva, ez pedig az egyik fontos oka a kerület pocsék egészségügyi statisztikáinak, és közvetve az elnéptelenedésnek is.

Mikor elkezdtem ezt a programot, jellemzően a nagyobb gyerekekkel dolgoztam, most már szeretek dolgozni a kicsikkel is, mert könnyebb jó szokásokat létrehozni, mint javítani a már meglevő rosszakat.

A társadalmi felelősségtudat csak a gyerekként kialakított egyéni felelősség tudaton keresztül érhető el.

A gyerekeim eljutottak oda, hogy fogyasztóból termelővé váltak

- Mi már eladásra is termelünk, áruházaknak eladva a termékeinket, mások számára is hozzáférhetővé tesszük az egészséges élelmiszereket. Ez a munka türelemre és állhatatosságra tanít, nem mellékesen pedig a természettudományok elsajátításában is segít. Mindenki a saját jövőjének sáfára.

A gyerekek kapnak egy olyan jövőképet, amely sok esetben túlmutat családjuk nem túl tág horizontján. Talán nem mindegyikőjükből lesz farmer, de a projekteken dolgozva, mindnyájan kapnak valami kis pluszt. Hogy mennyire képesek ezzel élni, ez még a jövő kérdése. Ha szerencsénk van, létrehoztuk a jövő szakembereit.

Meg kell érteni, ez csak részben szól a gyerekekről. Ez az egész mindeközben egy élhetőbb városról, és egy tudatosabb közösségről is szól.

Vagyis rólunk, mindnyájunkról.

(Forrás: Pozitív Nap)

A megszelidített ló és a bölcs indián (Sziráki Anett)

Az indiánok – akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukat – azt mondják, hogy nem “betörni” kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog lelkiállapotuk.

Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez. A szeretetnek pedig – így mondják az indiánok – kétféle ereje van: az egyik az Erély, a másik a Gyengédség. Ha ez a kettő megvan az indiánban, lova s a vele való kapcsolata harmonikus lesz.

Az indiánok, ősi hagyományuk szerint, először kipányvázzák a vadlovat, s az így keményen őrzött állatot a harcos lassan közelíti meg. “Lónyelven” beszél hozzá. Hogy mit mond ilyenkor, az kettőjük titka. Csak annyit hallani belőle, hogy: hóóóó… hóóó… hóóóóó… hóóó… de a gondolat a lényeg nem a szó. “Hó… hóóóó… hóóó…” – ez lefordíthatatlan, de a ló érti.

Amikor a ló lassan megnyugszik, a harcos egy vékony bőrszíjat kanyarít az orra, a nyaka és a füle köré, s ezt roppant erősen tartja. Innen kezdve az állattól függ, hogy a szíj laza-e vagy feszül. Ha ellenszegül: feszül, ha odaadó: laza. Ez a szeretet az Erély nyelvén azt jelenti: “te döntesz, nem én”. Ha lázadsz, fáj, ha megadó vagy, jó lesz neked.

Az Erély nem tévesztendő össze az erőszakkal: az erőszak rabszolgákat csinál, mert önző és szeretetlen, az Erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az Erély a megnemesítés eszköze. A ló ezt érti. Mi nem. Mi azt hisszük, a szeretet lágy, puha, mindent megengedő, elomló, gyenge. Tévedés! Ez csak az egyik oldala. A másik – amit nem ismerünk, az erő. A szeretet ereje, ami  legyőzhetetlen és nagyon kemény lehet.

Innen kezdve már nem kell pányva, a ló az ember kezében van. Ezután végigsimogatja a remegő ló fejét, homlokától az orráig.
Az orránál hosszan tartja a kezét, hogy a szagához hozzászokjon.  Aztán a bal oldalát simítja végig, majd a jobb oldalát, majd lassan a lábait – vagyis a legveszélyesebb részét. A máskor vadul rugdalózó lábak simogatása döntő: a ló érzi, hogy nem félnek tőle, mert nincs benne félnivaló. “Nem bánthatsz, mert szeretlek!” – üzeni ilyenkor az emberi tenyér.

Aztán az indián lassan ráfekszik a ló hátára. Kezdetben csak úgy, hogy a lába még a földet éri, aztán lassan… egészen lassan följebb-följebb kúszik. Végül elfoglalja helyét a ló hátán. Ekkor már uralja a lovat, aki ezentúl gazdájának hű társa lesz. És azt üzeni, néma gondolatával: “ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd, gazdám!”. Ez az önnevelés, de a nevelés folyamata is.

Ha csak az Erély működik – így tanítják az indiánok -, az ostor és a pányva, a lóból eltűnik ugyan a vadság, de sohasem lesz szabad.
Rabszolga ló lesz belőle. Dacos, törött lelkű, rosszkedvű lény. Nem barát, akivel beszélgetni lehet, hanem riadt jobbágy, lelketlen robotgép. Ha pedig csak a Gyengédség neveli, az állat uralhatatlan marad. Önfejű és fékezhetetlen. Az történik, amit ő akar, visszaél a jósággal. Azt is mondják még, ha az indiánból bármelyik erő hiányzik, akár a Gyengédség, akár a Szigor ereje, az azt jelenti, hogy nem tud szeretni igazán. Vagy mondjuk így: nem tud jól szeretni. És ezt a ló nem csak “érzi”, tudja is.

A lovak többet tudnak a szeretetről, mint mi – mondják az indiánok. Azt is tudják például, ha a harcos így megszelídítette, ezentúl együtt él, együtt harcol, s néha együtt is hal meg vele. Barátommá tenni valakit ugyanis azt jelenti, hogy én is odaadom magamat neki, teljesen. Figyelek rá, és én is éppúgy érzem az érzését, és ismerem a gondolatát, mint ő az enyémet. A megszelídített ló és a bölcs indián barátsága szép példája minden nevelésnek és önnevelésnek.

Ha látod magad előtt a képet: a nemes arcú, nyílt tekintetű indiánt, amint pompás, istenkirályi tolldíszében ül barátjának és leghűségesebb társának a nyergében, akinek minden vad és nyers szeszélyét ismeri, s tud vele bánni, máris képet kaptál arról, mit értek én ezalatt a fogalom alatt, hogy önmagunkat megszeretni – vagy ami ugyanaz: mit értek azalatt, hogy öntudatos ember. Ritka ez az embertípus manapság. Olyan valakit jelent, aki saját lelkével egységben él. Nem a hangulatai rángatják, nem a szenvedélyei, nem a szomorúsága, félelme, szorongása, idegessége, nyugtalansága – mert ura a saját lelkének, ura a lelkiállapotainak, ura önmagának. Ez nem elfojtást jelent, hanem szeretetet. Láttam ilyen embert – csodálatos! Két dolog sugárzik belőle: az egyik az erő.
A másik: a derű. A kettő összefügg.

(Forrás:magyarno.com)

Miért lusta a kamasz? (Cziglán Karolina)

A gyerek tízes éveiben a szülőben és a fiatalban merőben ellentétes változások zajlanak. A szülők egyre komolyabban aggódnak amiatt, „mi lesz ebből a gyerekből, ha így folytatja”, azaz egyre inkább számít az iskolai teljesítmény: gondolni kell a középiskolai felvételire, majd az érettségeire. A gyerek pedig azt az időszakát éli, hogy háttérbe szorulna a tanulás fontossága, most a belső, lelki folyamatok, olykor viharok, a szerelmek, a barátok mind elsőbbséget kapnak.

Nem a gyerek hibája ez az ellentmondás, és kifejezetten távol áll a gyerek szükségleteitől, hogy (attól függően, mikor történik az iskolaváltás) a kiskamasz vagy kamaszévek koncentrált hajrába kényszerítik a gyereket. Mégis ez a helyzet. De belebetegedni sem kellene ebbe a nyomásba, mert közben valóban zajlanak a lelki, pszichés változások, amik ugyanúgy energiát követelnek, és szintén nem napolhatók el későbbre. Nem mondhatjuk, hogy most tessék tanulni, mert az élet értelméről filozofálni, hajnalba nyúlóan regényt olvasni, a legjobb baráttal órákon át beszélgetni és szerelmesnek lenni ráérsz később is – mondjuk, nyugdíjas korodban.

Vekerdy szokta mondani, a kamasz „fiziológiás lustaságban” szenved, ami azt jelenti, biológiai, élettani alapja is van, mikor például órákig nem tesz mást, csak az ágyon heverészik. Hát persze, átalakul a teste, intenzíven növekszik, az egész struktúra megváltozik.

Ezeket a testi változásokat még csak-csak tudomásul veszi a szülő, de a lelki vonatkozás sokak számára megfoghatatlan. De ha valaki szerint csak duma a „pszichés változás”, akkor tegye fel magának a kérdést úgy, számára elfogadható lenne-e, ha érettségiző gyermeke ugyanolyan lelki érettség szintjén állna, mint egy tizenkét éves? Nyilván ő is elvárja, hogy addigra ne legyen olyan „gyerekes”, legyen valami elképzelése arról, mit akar az élettől, számára milyen értékek fontosak, miben hisz, legyen véleménye a világ dolgairól. Többek közt ezeknek is ki kell forrnia magát, és ez ugyanúgy belső munkát igényel, mint a trigonometria megértése.

Mégis úgy tűnik, amit az iskola állít feladatként, amire osztályzatot adnak, és ami felvételi tárgy, azt sok szülő hajlamos komolyabban venni, és elfeledkezni arról, a gyereknek vannak más feladatai is, olyanok, amik szintén elengedhetetlenek az élethez.

Igaz, nemcsak a tizenéves kor sajátossága a hatalmas testi-lelki fejlődés, nem kisebb teljesítmény megtanulni beszélni, járni stb. Csak az a különbség, bizonyos életkorig valahogy respektálja ezt a munkát a társadalom, és nem vár mást ezen felül. Persze, az iskoláskorú gyermek már maga is igényli, hogy legyenek feladatai, kihívásokkal találkozzon, kívülről is látható teljesítményt hozzon létre.

Jó, hogy erre lehetőséget kap, csak ne feledkezzünk meg róla, hogy ő attól még tovább fejlődik, és nem „semmit tesz”, mikor az ágyon fekszik két órán át, hanem egyszerűen szólva: érik. 
Lehet, hogy ezer változatot átgondol azzal kapcsolatban, mit is válaszolhatott volna még az osztálytársnak, aki beszólt neki, lehet, hogy azon töpreng, elhívja-e moziba Julit. Lehet, hogy azon gondolkodik, mekkora a valószínűsége, hogy létezik lélekvándorlás. 
A szülő szemével: elszúrja az időt, ahelyett, hogy a feladataival törődne, azaz tanulna. 
Valójában a feladataival törődik, szükséges e válaszok kidolgozása ahhoz, hogy normális, egészséges felnőtt legyen.

A tizenéves már érti, hogy miért fontos készülni egy-egy megmérettetésre, és neki legalább annyira számít a siker. (Legalábbis, ha értelmes a cél, nem valami tőle idegen dolog, ami csak a szülő igényein alapul.) 
Nem kell hajtani, mert nagyon tudják magukat hajtani, ha azonosulnak a feladattal. 
Viszont fontos jól megválasztani a célt, azaz, ha azt látja a szülő, egyszerűen nem bírja a terhelést a gyerek, ne várja meg, hogy belebetegedjen. Ugyanakkor, ha valamilyen komolyabb cél vonzza a gyereket, és szívesen tesz érte, hagyjuk, hadd próbálja ki magát!

A szülő érzi, hogy nyomasztja a gyerek iránti felelősség, de érdemes belátni: hosszútávon senkiből sem lehet kipréselni olyan teljesítményt, amire nem motivált. Sem jutalmazással-büntetéssel, sem azzal, ha minden nap lelkére beszélünk, és rákérdezünk: „ugyeee, tanulsz?”
. 
Fontosabb abban segíteni, hogy megtalálja a hozzá passzoló kihívást. Ha rossz a gyermek teljesítménye, nem azzal szokott baj lenni, hogy a szülő nem hajtja eléggé, hanem valamilyen feltétel nem adott a jó teljesítményhez. Például nem hisz benne, hogy sikereket érhet el, vagy elhibázottak a célok (például tudományos irányba tolják az inkább gyakorlati irányultságú fiatalt.)

Az is gyakori probléma, hogy a szülő annyira aggódik a gyerek miatt, hogy egészen átveszi a tanulás felelősségét, ellenőrzi a kamasz leckéjét is – így persze, hogy nem kezeli saját felelősségként. 
Ha feltűnő probléma van a tanulással, a motivációval, érdemes ezeket a szempontokat áttekinteni, a szülő legjobban azzal segít, ha együtt gondolkodva a gyerekkel, megtalálja, mi lehet az akadályozó tényező.

Cziglán Karolina

pszichológus

(Forrás: divany)

Feldmár András: „Nem önzőség kilépni a szarból!”

Miért ragadunk bele egy olyan környezetbe, ahol nekünk nem jó, ahol bántanak? 

Miért nem bírunk felkerekedni, és megkeresni azokat az embereket, akik szeretnek és elfogadnak minket?  

Miért hajítjuk kukába az életünket, és miért hagyjuk, hogy testünket felfalja egy pusztító betegség? 

Miért olyan nehéz megpróbálni szeretni az életet? 

Feldmár András budapesti előadás-sorozatának utolsó napján ezekkel a kérdésekkel szembesített.

Ha ma este odaülne az ágyad szélére a halál, mit mondanál neki?

„Ó, kedves halál! Jaj de jó, hogy végre jöttél!” – ujjongsz, megöleled, kézen fogod és gyorsan elsietsz vele, nehogy meggondolja magát, hiszen olyan régen vártál már rá! Vagy elkezdesz inkább alkudozni? „Gyere, játsszunk egy sakkpartit, vagy szkanderezzünk, és ha nyerek, akkor kapok még tíz évet! Oké?” – üzletelsz a halállal, mert még nagyon nem akarsz menni; agitálsz, érvelsz, ellenkezel. Aki felteszi magának a kérdést és őszintén felel rá, az pontos képet kap arról, hogy mennyire erős benne az életkedv – az élethez oly szükséges energia.

Az élet igenlése

Az élet gyakran hoz elviselhetetlen helyzeteket, néha annyira fájnak, hogy az ember inkább szabotálja az életét, kihajítja a kukába. Kutatók, akik hiszik, hogy a betegségek hátterében nemcsak testi, hanem pszichés okok húzódnak, vallják, akiknél ott az a bizonyos plusz, a legyűrhetetlen életkedv, az élet akarása, azok sokkal gyorsabban gyógyulnak; aki azonban kikukázta életét, mély traumájában pedig egyedül marad és megszűnik az utolsó szoros kapcsolat is az életében, nagy veszélyben forog: körülbelül egy év leforgása alatt kézhez kap egy halálos diagnózist, ágya szélére pedig hamarosan odaül a halál.

Hasonló történt azzal íróval is, akinél rákot diagnosztizáltak, nem sok időt jósoltak neki az orvosok. Ebben az íróban azonban tudatosult valami: mielőtt meghal, még van valami, amit meg akar tenni, szeretné befejezni a könyvét. Mindennél jobban vágyott erre, és lánya segítségét kérte, hogy segítse őt munkájában. Amikor elkezdték írni a könyvet, a rák egyszerűen eltűnt, a férfi vágya, akarata és a lányával való kapcsolata segítette őt, felülkerekedett a betegségen. A könyvet sok hónap munka után befejezték, nyomdába került, kiadták – a férfi pedig újra kézhez kapta a diagnózist: a rák visszatért, a kaszás pedig heteken belül eljött érte. Az történt, hogy az író alkut kötött a halállal: „Előbb megírom a könyvet, aztán elvihetsz!” Megegyeztek.

A rák azonban nem mindig tűnik el örökre, gyakran túl későn érkezik az eszmélés: aki egyszer már meghozta a döntést, és kiugrott a huszadik emeletről, az már nem gondolhatja meg magát a tizediken. Hiába toppan be életébe a várt szerelem, a várt siker, ha egyszer az ugrást választotta, nem szállhat ki. Hasonló történt Feldmár András egyik páciensével is, akinél szintén kimutatták a rákot; ő már meghozta a döntést, elrugaszkodott a huszadikról; azonban nem számolt azzal, hogy nem is oly sokára – ugrás közben félúton – betoppan életébe a nagy szerelem. Hiába szerette volna visszafordítani, elkésett, már ugrott, pár hónap múlva mennie kellett.

Lépj ki a szarból!

Nem szabad megengedni, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor az elrugaszkodás mellett döntünk, helyette fel kell kutatni a vágyat, azt a mély hajtóerőt, ami miatt élni akarunk. Nem elég akarni, hogy egészségesek legyünk, vissza kell szerezni az életkedvet! Persze ez minden, csak nem könnyű, pláne nem egy olyan világban, amikor az embert úton-útfélen bántják, gonoszság és szegénység veszi körül. Mégis muszáj megtalálni a módját, hogy kitörjünk abból az ártó környezetből, ami bánt és beteggé tesz minket. Nem szabad beleragadni a rossz helyzetekbe, egy olyan ember mellé, aki nem a mi felelősségünk – legyen szó a családunkról, a párunkról.

Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Aki bánt, nyomaszt, visszahúz, zsarol, az miért változna meg? Miért várok arra, hogy megváltozzon? Miért remélem, hogy minden jobb lesz, és nem bánt többé? Erre nagyon kicsi az esély! Nem érdemes várni, az idő rohan, útra kell kelni, és megkeresni azokat az embereket, akik szeretnek és elfogadnak. Rá kell eszmélni: abban a környezetben, ahol azon dolgoznak, hogy ne jöjjünk rá arra, hogy szabad választásunk van, és azért vállalunk felelősséget, amiért mi akarunk, ott az elnyomásunkon munkálkodnak. Ott zsarnokság van, ott nem vesznek minket komolyan. Meg kell érteni: akit bántanak, azt azért bántják, mert rossz ember mellett, rossz környezetben van, senkit sem azért bántanak, mert ő rossz! Aki engedi, hogy bántsák, azzal valószínű, hogy valamikor történt valami, egy trauma, ami azt okozta, hogy az illető megtanulta, elhitte, hogy nincs joga, ereje, hogy szabad legyen!

Szerezd vissza az életed!

Ahány ember, annyi körülmény, annyi akadály, hogy megtalálja a mélybe száműzött életkedvét. Sokan mondják, nem tudják, mit tegyenek, nem tudják, hogyan kell élvezni az életet – sokszor azonban nem is akarják ezt igazán, mert nem tudják, mi az az akarat. Lehet, hogy gyermekként annyira nyomták őket hátulról, hogy nemhogy előre menni, elindulni, de inkább hátrálni, fékezni tanultak meg. Felnőttként ezekből az emberekből hiányzik a motiváció, megtanulták, hogy apu és anyu tudják, mi a helyes irány.

Aztán ott a súlyos megfelelési vágy, az elérhetetlen ideák, a bűntudat, amelyek – úgy hisszük – mindenek felett állnak, elnyomhatatlan zsarnokként irányítják a döntéseket. Ezeket el kell engedni, ki kell nevetni, meg kell ölni, és tudatosítani: Senki más nem fontos, csakis én, minden ember kívül van, én vagyok az egyetlen, akiért felelős vagyok, mert csakis és kizárólag én tudhatom, hogy mit érzek, mi jó nekem. És ez nem önzőség. Nem önzőség kilépni a szarból. Ha valami szar, akkor miért maradnánk benne? Persze a szart már ismerjük, de rengeteg hely van a világban, ahol aranyat is lehet találni – miért tapicskolnánk hát tovább a kakiban? El kell indulni, méghozzá mélységes hálával a szívünkben, örülnünk kell annak, hogy élünk. Az idő szorít!

(Forrás: betegsegnyelv/nlcafe.hu/Czvitkovits Judit)

Gyermekjogok gyerekcipőben? (Dr. Lux Ágnes)

6 különleges béltisztító étel

Az emésztőrendszeri problémák mai világunkban rengeteg embert sújtanak, köszönhető ez a nem megfelelő táplálkozásnak, az ételekben található mérgező összetevőknek és természetesen stresszes életmódunknak. Szerencsére azonban nagyon kicsi változtatással is nagyon sokat tehetünk a kellemetlen panaszok ellen. Íme a 6 legjobb étel beleink tisztántartásához.

1, Alma, almaecet

Nagyon sok béltisztító program szerves része az alma, vagy almaecet, mivel ez a rendkívül rostot gyümölcs kiválóan tisztítja a beleket. Az élelmi rostok és más, fontos tápanyagok elősegítik az egészséges emésztést. Az almában lévő pektinek segítenek eltávolítani a belekben lerakódott toxinokat. 

2, Avokádó

Az avokádó segítségével akár minden nap, vagy kúraszerűen tisztíthatjuk beleinket. Az almához hasonlóan az avokádó is nagyon gazdag rostokban, vízoldékony és vízben nem oldódó változatokat is tartalmaz. A nem vízoldékony rostok segítik a belek megfelelő mozgását, s ennek segítségével tisztítja azokat, megelőzve ezzel a bélrákok kialakulását. 

3, Lenmag

A lenmag a fent említett rostokon felül omega-3 zsírsavakat tartalmaz, mely csökkenti a belekben kialakuló gyulladásokat és stabilizálja a bélsejtek falát. 

4, Klorofillban gazdag zöld növények

A klorofillban dús zöldségek és gyümölcsök elősegítik a belek mindennapi tisztítását. A spenót, az olajbogyó, a káposzta, a kelbimbó, a zeller, stb. mind-mind rendkívül gazdagok klorofillban, így javítják az emésztést és tisztítják a májat. A folyékony klorofill szintén kiváló hatással van beleinkre.

5, Tiszta víz Himalája sóval

Nagyon fontos, hogy bélrendszerünk mindig kellően hidratált legyen, ehhez sok folyadékfogyasztásra van szükség minden nap. A méregtelenítést elősegítendő, néha adjunk 1-1 kávéskanál Himalája sót vizünkhöz vagy zöld italunkhoz.

6, Fermentált ételek és italok

A fermentált táplálékok segítenek fenntartani a belekben lévő baktériumflóra egyensúlyát, hozzájárulnak a megfelelő emésztéshez.

(Forrás: drtihanyi.hu)