Szerencsém volt látni, hallani három éve Dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus utolsó előadását halála előtt egy hónappal. Azóta is bennem vannak a szavai: a különleges képességű gyerek olyan, mint a gepárd. Ha nyuszikat adunk neki, akkor csak 30-40 km/óra sebességgel fut, mert így is elkapja őket. Ha azt akarjuk, hogy 120 kilométeres sebességgel fusson, akkor antilopot kell adni neki!
Hogyan kell érteni mindezt?
Korunk egyik legismertebb gyermekpszichológusa azt mondta, hogy az elmúlt években különösen érzékelte azt a szülői vágyakozást, hogy a gyerekük tehetséges legyen valamiben - ám nem tudják, nem érzékelik, hogy ez mekkora terhet jelent a gyereknek, és milyen göröngyös a valóban tehetséges gyerek útja.
Dr. Ranschburg Jenőt évtizedeken át foglalkoztatta a kérdés, hogy miként lehet legkorábban észrevenni azokat a jeleket, melyek nyomán azt mondhatjuk, hogy ez a gyerek majd egyszer, tíz, húsz vagy harminc év múlva valamit odatesz az emberiség asztalára. Ahogy mondta magáról,ő már csak ilyen patetikusan szerette kifejezte magát ezzel kapcsolatban.
És akkor fejtsük meg az antilopos címet!
A világ leggyorsabb állata a gepárd, mert 110-120 km-es sebességgel képes futni. Ám amikor a kis gepárd megszületik, akkor természetesen még nem tud ilyen gyorsan szaladni, csak a lehetőség adott benne. Ahogy nő, nődögél, a gepárd csak akkor kezd százhúsz kilométeres sebességgel futni, hogyha előtte ott szalad az antilop, amit kergetni kell.
Ha azonban állatkertben nevelik és nyuszikkal etetik, akkor maximum 30 kilométeres sebességgel fut, mert már ennyivel is kényelmesen utoléri a nyuszit, amit a szavannák antilopjai helyett adnak neki. És - mondta Dr. Ranschburg Jenő - máris ott vagyunk a nevelésnél, a pedagógiai problémánál, hogy ha mondjuk, egy nyolcesztendős gyerek 12 éves szinten tudja matematikát, akkor a legnagyobb vétek második osztályba járatni matekból! A negyedikesekkel, ötödikesekkel kell járnia matekozni, mert számára, a kisgepárd számára az lesz az antilop, ami miatt futni akar, hogy majd nagyon gyors, ügyes gepárd legyen belőle.
Nem a jó tanuló gyerek a zseni!
A csodagyerekek nagy részénél nem azon ámulunk el, hogy mit csinálnak (több nyelven beszélnek, festenek, zenélnek, szónokolnak) hanem azon, hogy mikorteszik mindezt! Ők messze a szokásos életkor előtt, néha megdöbbentően kis korukban képesek olyan dolgokat véghezvinni, amit általában csak felnőttként vagyunk képesek megtenni. A szülők egy részében (én magam is tapasztalom) egyszerre él a vágy arra, hogy a gyerek valamilyen területen váljon zsenivé, másrészt legyen kitűnő tanuló az iskolában. Csakhogy ez így nem megy.
Ranschburg Jenő tapasztalata az volt, hogy az igazán tehetséges gyerek egyik legjellemzőbb vonása az, hogy a személyiségfejlődése szinte kivétel nélkül aszinkron, vagyis egyenetlen. A szülő, amikor azt kívánja, tehetséges gyereke legyen, akkor azt úgy képzeli el, hogy a tehetséges gyerek előtt kiterítik a bársonyszőnyeget, ezen ő szépen végigvonul, mindenki meghajol előtte, és így sétál előre a pályáján, akár a Nobel-díjig is.
Ám ez nem így van. A tanár úr tapasztalata szerint a tehetségesek élete tele van akadályokkal, és hozott is egy példát erre. Volt egyszer egy kilencesztendős kisfiú, akinek az édesanyját behívatta a tanító. Elmondta neki, hogy a gyerek bizony gyenge átlagú, talán végezzen el még egy osztályt, utána pedig tanuljon valami szakmát, mert nem érdemes tovább foglalkozni vele. Ezt a gyereket később Edison néven ismerte meg a világ.
Az intelligencia egyenlő a zsenialitással?
Nem feltétlenül. Van olyan Nobel-díjas, Richard Feynman (megosztott fizikai Nobel-díjat kapott Julian Schwingerrel és Sin-Tiro Tomonagával 1965-ben), aki például csak éppen 120 feletti IQ-t ért el.
Noha az intelligenciahányadosa az átlagnak tekintett 100 feletti, de nem volt kiemelkedőnek tekinthető. Úgy tűnik tehát, hogy az intelligencia szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele a zsenialitásnak. Az intelligencia lehetőséget ad a képességek kibontakoztatására, de nem minden magas intelligenciájú embernek van zseniális érzéke valamihez.
A zsenialitás jelei
Dr. Ranschburg Jenő öt "érzékenységet" talált, ahol felismerhető, ha egy gyermeknek kiemelkedő képességei vannak valamiben. Ezek:
- a szenzoros érzékenység (művészetek)
- a motoros érzékenység (mozgás)
- a fantázia érzékenység (irodalmi)
- a kognitív, intellektuális érzékenység (a tudomány világa)
- és az érzelmi érzékenység.
Szenzoros érzékenység
A szenzoros érzékenységű gyereknek szokatlanul kifinomultak az érzékszervei, már két-három éves korában "megőrül", hisztizik például, mert a pólója nyakában ott van a címke. Ki kell vágni, mert idegesíti. Vannak bizonyos szövetek is, amelyeket nem tud hordani, mert az őt szúrja! És akkor a dühös szülő azt mondja: most vettem neked 15 ezer forintért, ne szórakozz, vedd fel, dehogy szúr!
Az ilyen gyerek azt sem bírja elviselni, hogy olyan holmiban járjon, ami tapad a testéhez. De ő tud belefeledkezni a naplemente látványába, és már pár hónapos korában mosolyogva hallgat el, ha zenét hall. Dr. Ranschburg Jenő azt tapasztalta, hogy az ilyen gyerekek havas tájon nem tudnak nyitott szemmel végigmenni, mert a visszaverődő fény zavarja a szemüket, ugyanígy fotózáskor a vaku is. Őket érdemes kicsi koruktól kezdve zenére tanítani, hagyni rajzolgatni, és figyelni, hogy kibomlik-e valami ebből a kifinomult érzékszervi érzékenységből.
A fantázia világa iránti érzékenység
A pszichológus szerint Micimackó is rendelkezett ezzel az érzékenységgel, az ilyen gyerekek mindig otthon felejtenek, vagy épp az iskolában hagynak benn valamit, lehet, hogy felemás zoknit húznak fel, mert a fél zokni felhúzása után ábrándozni kezdenek. A külvilág őket szórakozottnak, esetleg lustának tartja. Valószínű, hogy ők a tudat mélyebb rétegeiből áramló információkra nyitottak, náluk előfordul, hogy akár álmukban is születnek jó gondolataik.
Dr. Ranschburg Jenő azt tapasztalta, hogy ez a típus elsősorban az irodalomban tehetséges. Ezek a gyerekek gyakran 8-10 hónapos korukban kezdenek beszélni, és az átlagnál hamarabb olvasnak is. A szakember praxisában több olyan gyermek volt, aki már 3 évesen folyékonyan olvasott és írt, nem kényszerből, hanem mert imádta.
Motorikus érzékenység
Az ilyen jellegű tehetséggel rendelkezőket nagyon gyakran a hiperaktív gyerekek között találta meg a pszichológus, nekik állandóan jár a kezük-lábuk, mindig történik velük valami, és bár ártatlanok, mégis szinte vonzzák a "bajt"; sokat beszélnek, ám legtöbbször akkor, amikor bölcsebb lenne hallgatni. Jellemző rájuk, hogy nagyon kulturáltan mozognak, a pszichológus ezeket a gyerekeket sejtette tehetséges sportolónak.
Kognitív érzékenység
Az intellektuálisan érdeklődő gyerekek már kicsi korukban sokat kérdeznek, és valódi, értelmes válaszokat várnak. Néha egészen különleges érdeklődési körül van: őslények, csillagászat. Muszáj lépést tartani velük, és bátorítani őket.
Imádják a rejtvényeket, az összerakós játékokat, néha rendkívüli a memóriájuk - ez utóbbi mondjuk az iskolában roppant hasznos, ettől könnyebben kap jobb jegyet a gyerek - mutatott rá Dr. Ranschburg Jenő.
Érzelmi érzékenység
Ez nem önálló jegy, hanem vagy követi az előbbieket, vagy hiányzik. Ha kíséri, akkor az átlagosnál sebezhetőbb a gyermek. Ha megbántjuk őket akár valami számunkra apróságnak tűnő dologgal, akkor dacosak lesznek, és ez a perifériára lökheti, zárkózottá teheti őket. Mimóza típusok, akiket óvni kell, és ennek ismeretében kell ápolni tehetségüket. És ez óriási teher lehet.
Mit tehet a szülő?
Ha az eredeti hasonlatnál maradunk, akkor ahhoz, hogy a gepárd szaladhasson, térre és motivációra van szükség. A szülő feladata, hogy ezt biztosítsa. A tehetség igenis el tud kallódni - jelentette ki a pszichológus - nem igaz, hogy mindig utat tör magának. Ahol például nem adottak a feltételek a zenélésre, ott a zenei tehetséggel rendelkező gyerek képességeire nem derül fény. Ha valahol nincs engedélyezve a vélemény kifejtése, a kérdezés, ott a kognitív képességekkel rendelkező gyermek számára nincs terep, amiben kibontakozhat. Ha a folyton mozgó gyereket csak korlátozzák ahelyett, hogy lehetőséget kapna kimozognia magát, akkor hiperaktívnak lesz kikiáltva, és nem veszik észre benne a jó sportolót. Csíkszentmihályi Mihály írta, hogy az egyén akkor lehet tehetséges, ha egy sor, az egyén sajátosságainak megfelelő tényező is jelen van a tehetsége kibontakozásához.
A csodagyereket, az átlagosnál ügyesebbeket igen korán támogatni kell fejlődésükben. A szülőknek bátorítaniuk kell őket, és gyakorlási lehetőséget biztosítani a számukra, valamint megértő közeget teremteni részükre. Ők ugyanis mások, és a másság gyakran hátrány. Más világ tárul egy gyerek elé, ha korán, 3-4 éves korában már olvas, mert megváltozik a világról alkotott képe. Az ilyen diákok nagyképűsködnek a tudásukkal, később néha leégetik a tanárt is, mert többet tudnak nála egy-egy kérdésben, és ezzel még az utolsó szövetségest is elveszítik maguk mellől. Ekkor gyakran visszavonulót fújnak és elkezdenek alulteljesíteni valamiben, mert nem merik felvállalni magukat, a tehetségüket. Azt veszik észre ugyanis, hogy a tehetségük elszigeteli őket, irigységet, és gúnyolódást vált ki. Nekünk, különleges tehetséggel sokszor meg nem áldott középszerű felnőtteknek kell tehát segítenünk őket a kibontakozásukban.
Kéky Kira
(Forrás: Origo)
